Ha főleg lakunk, akkor keressük meg a kikötő legeldugottabb, legvédettebb helyét, közel a mosdókhoz és távol a ráérő nézelődőktől. Az ilyen helyről nem könnyű kiállni, de ne is akarjunk. Legyen légkondi, a korlátra tegyünk muskátlit és gépesítsük a konyhát.
Ha túrázunk, akkor válasszunk keskeny hajót, alacsony merüléssel, sok bikával a decken, hogy mindenhol ki tudjunk kötni.
Versenyhajót parton, karbonból, kiképzett legénységgel, kisérő motorossal és jó yardstick számmal érdemes tartani.
Össze lehet ezt gyúrni egyetlen hajóba? Nem hiszem, legalábbis nekem nem sikerült.

Lakható hajómmal túrázni élvezet, de versenyezni értelmetlen. Álmodoztam már egy szép nagy genakkerről, hogy jó gyorsan haladjak bő szélben, de hová is sietnék?

Versenyvágyamat különféle OD hajókon próbáltam kiélni, de szembesültem a nagyhajós csapatépítés állandó nehézségeivel, így jutottam vissza a kezdeteimhez, a kalózozáshoz.

A Kalóz egyszerű történet: leponyvázunk, sólyán lecsusszanunk és huss, már száguldozhatunk is kedvünkre.
Így is terveztem, hogy vasárnap, még ebéd előtt kicsit hajózgatunk, de a VVSI-s giga építkezés einstandolta a Sipi birodalom életterének jó részét, így ahhoz, hogy kiszabadítsam a tömörre tárolt hajók közül a Kalózt, mintegy harminc hajót kellett volna átmozgatnom, amihez nem volt nagy kedvem.
Szerencsére a kocsi csomagtartójában ott lapult hű társam, az összehajtható Brompton bringa, gondoltam, tekerek egyet a tó körül. A Velencei-tó egyik nagy nagy érdeme, hogy kicsi. A pálya közel a kikötőkhöz, a hullámok nem zavaróak, áramlás nincs, és körbe lehet bringázni akár egy szemvillantás alatt. Vagy nem?
Nos, elhatároztam, hogy lemérem, mennyi ideig tart egy kör a kiskerekű cangával.

Letöltöttem a Sports Tracker nevű alkalmazást és nekivágtam. Kelet felé indultam, abban bízva, hogy visszafelé hátba kapom a szelet. Igyekeztem elkerülni a szűk parti sétányokat, mert a szép idő rengeteg bringást csalt ki körözni. Kicsit aggódtam, hogy a kétsebességes váltóm elég nyomatékot ad e az É-i oldal domborzatának leküzdéséhez, de szerencsére a kapaszkodók egyáltalán nem vészesek. Pákozd után még kicsit kerültem is Székesfehérvár felé, mert a bringaút minősége és vonalvezetése ezen a szakaszon talán a legszebb, legélvezetesebb. Visszaérve az indulási pontra megállítottam a programot. Az út hossza 31 km. Nekem kevesebb mint másfél óra alatt sikerült lenyomnom. Ennyit érdemes rászánni egy kis testmozgásra. Persze egy jó kis spinakkeres menet sem lett volna rossz.

Majd a jövő héten.