A versenyről annyit, hogy befutottunk 34 óra hajókázás után a 368.-nak. A kemény az indulás és az első etap volt, amikor is B.Füred-Kenese távot 12(!) óra alatt tettük meg. A szélcsend, a semmit tevés borzalmas. Akkor gondoltam a tengerek halottaira, akik elpusztultak a melegbe. Hát elég borzasztó lehetett.
A versenynek megvan a maga szépsége, itt már arról szól a történet szerintem, hogy kiben van annyi erő, hogy végig megy egy ilyen versenyen, ha fúj (az volt éjjel), ha esik (ez tavaly egész éjjel) ha süt a nap- no ebben volt részünk bőven. Nem a tengeren, csak a Magyar Tengeren!
A versenynek vannak stádiumai: 1. lelkes felkészülés és indulás, 2. lelombozódás, 3. várakozás a szélcsendben, 4. saját döntéseink megkérdőjelezése, a többiek miért döntöttek jobban mint mi, 5. "öngyilkosság" fontolgatása, mi a ku--a anyádért jöttünk ide, nincs jobb dolgunk? 6. a többiek behozhatatlan előnye után mi a francot csináljunk? 7. eladjuk a hajót és más időtöltést keresünk, mondjuk dolgozunk, 8. nem ülünk többet hajóba.
Aztán megjön a szél, éjjel, amikor semmit nem látsz, gyönyörű a holdtölte, mert a kékszalag mindig ekkor van. Nyomasztóan sötét van ennek ellenére, koncentrálni kell, mert a hullámokat nem látod, a szélerősödést nem venni észre, aztán kezd pirkadni. A nap vérvörösen kezd előbújni Tihanyon túl (Keszthely felől nézve) és már vannak akik befutnak. További gondolkodásra nincsen idő, mert dühöng a szél, a hullámok nagyok, mentőmellényben szorongsz a kormány mellet. Mind marha, aki itt van, vagy félig őrült. Vettük a keszthelyi bóját, nagy dög hajókkal - évente egyszer vitorlázók most itt, beleakadnak a bójába - elindulunk vissza. Ez a krajcolás, mert honnan fújjon a szél ha nem szemből. Már pedig széllel szemben csak pisilni lehet, de akkor levizeled magadat. Hajózni csak cikk-cakkban. Befutási esélylatolgatás talán ma este úgy éjfél felé. Visszatesszük a vihar miatt lecserélt, reffelt vitorlázatot és egyfolytában a kajára gondolunk, amit a befutó után fogunk enni. A szél ereje kissé alábbhagy - nagyon megszépülnek az öngyilkossági gondolatok, elmúlik a gyötrelem, a szél csökken a hullámzás még marad - döghullámoknak hívjuk. A szél iránya kedvezővé válik, nem kell krajcolni. De az élet és a világ szimmetrikus. Legalább is azt gondoljuk, hogy az. A társam, a kapitányom derítette ki e tényt. A szél, mint a kezdetben is, leáll. Keressük az utat, ahol kis szél fúj. Átmegyünk a csövön (tihanyi szoros, a rév), látjuk a befutót, mely fényévnyire van tőlünk. Szél meg semmi.
A kapitány azonban jól döntött Zamárdi magasságában szélcsíkot látott, elmegyünk addig, majd ráfordulunk a célegyenesre. Van Isten, meg maszek szél. Nem látni a vízen de cca. 6.00 m magasan van valami lengedezés. Ezzel mint egy 2 csomóval futunk be 34 órával az indulás után 368. helyen, leelőzve e szakaszon negyvenegynehány hajót. Aztán kikötés, megállapítás: egy ideig nem szállunk hajóra, legalább is a vacsora utánig, amikor is Füredről Siófokra kell mennünk. Eszünk: pacal, fröccs a hatlépcsősben, Füreden. Élmények, bazdmegelés, távolba nézés, hazagondolás....... aztán tele hassal irány siófok.
Hát ez a Kékszalag. Embert próbáló azért, a kitartásról szól. Ezt csak végigcsinálni lehet, elmesélni nem.
Üdv GY
