Bő kétórás várakozás után nagyjából a semmire ment vízre a Cadet Európa-bajnokság mezőnye a verseny első napján, de bejött a főrendező Beliczay Márton húzása: alig 20 perc várakozás után az elhaló keleti szél romjain gyönyőrű déli épült fel. A 160 fokról fújó. átlagosan 9-11 csomós szélben a második - fekete zászlós - rajttal indult az éles küzdelem a kontinens bajnoki címért.
Az Eb varázslatosan indult a magyar csapat számára, a Bánszky-Batiz kettős a 4., a Nagy-Kendeh egység - az utolsó pillanatban sérülés miatt szerzett kölcsönhajóval - pedig a 7. helyen értek célba. A többi magyar hajó inkább a mezőny második felében vitézkedett. A futamot a lengyel Leymanczyk-Mielewczyk kettős nyerte egy német és egy másik lengyel hajó előtt.
A következő két futamban az egyhén jobbra forduló és megfrissülő szélben a lengyel, belga és holland, illetve ukrán és orosz hajók voltak elől, a magyarok ezúttal nem tudtak nagyot dobni, de a Bánszky-Batiz egység a harmadik futamban azért befért az első harmadba.
Az első naphoz hasonló referencia időjárásban zajlott a nyílt Cadet Európa-bajnokság második napja is, csak ezúttal nem déli, hanem északi-északnyugati irányból fújt az átlagban 11-14 csomós szél. Pár apróbb módosítástól eltekintve stabil körülmények között teljesített újabb három futamot a mezőny, a nap nyertesei az orosz és az egyik cseh hajó volt. Olyannyira, hogy hat futam után az orosz Safin-Golubev kettős vezet, két lengyel egység előtt, a cseh Zuzana Vychová-Eliska Vychová kettős pedig 1., 6., 2. helyezéseivel a negyedik helyre jött fel nagyjából a mezőny közepéből.
Az első tízben négy lengyel, két holland és egy-egy orosz, cseh, ukrán és belga egység sorakozik. A legjobb magyar hajó a 19. helyen tartózkodik, Bánszky Boti és Batiz Ábel a második napon a 12., 24. és a 25. helyeken futott célba.
Tegnap este hazaérkeztek a Vadnai-testvérek a most véget ért Laser Európa-bajnokság helyszínéről, Lengyelországból. Sok idejük nem lesz a pihenésre, mert november elsejétől már a horvátországi Splitben edzőtáboroznak három héten keresztül, majd „hazaugranak” ugyan, de december legelejétől Máltán folytatják a munkát, egészen az év végi ünnepekig.
A vitorlázás a szél a víz és a hajó élményén kívül a találkozásokról is szól. Sok fiatal fiú ábrándozik arról, hogy olyan társat talál aki partnere a vitorlázásban, és ha ő egy fiatal csinos lány, akkor ez álmai netovábbja. Mindez lehet véletlen is, de szerintem véletlenek nincsenek.
Március 17-én, magyar idő szerint hajnalban az Emirates Team New Zealand csapata negyedik alkalommal nyerte meg az Amerika-kupát, A kormányos, a mindössze 30 esztendős Peter Burling (49er osztályban olimpiai arany-, és ezüstérmes) 2017 után immár másodszor nyerte el a világ legrégebbi, talán legirigyeltebb sporttrófeáját. Az olaszok, a Luna Rossa Prada Pirelli legénysége méltó ellenfélnek bizonyult, keményen küzdöttek az utolsó futamig.
A következő években a Fertő tó partján lévő Fertő Tavi Vízitelep környezete teljesen megújul. A fejlesztés részeként új közösségi terek, kikötők, horgászhelyek épülnek, látványosan megújul a strand, valamint a terület egy Ökocentrummal és új sportolási lehetőségekkel gazdagodik. A napokban a kikötő falának építési munkálatai is megkezdődtek.