Volt bizony! Tartott a nagy – büdös szocialista Kánaán. Nem mellesleg voltam tízen meg huszonéves. Ez egy dolog, magánügy. Az viszont nem, hogy emlékeim szerint, a vízen csatangolva – az idő tájt éppenséggel egy tizennégyes túrajolle kormányánál – lépten – nyomon találkoztunk szép nagy vitorlás – motoros vashajókkal. Rajtuk temérdek kacagó, kiáltozó, kendőkkel integető népséggel. Leginkább Füred környékén, de tulajdonképpen bárhol, ahol kikötő volt a közelben. Akadtak ugyanis nyaralók. A vállalati és a SZOT üdülések gyakorlatilag bármely családnak, szinte évről évre, legalább hét napos terjedelemben elérhetőek voltak. És hozzátartozott a „hajókázás” is. Jelentéktelen pénz ellenében, másfél órás sétától, fél, vagy egynapos kirándulásig terjedt a kínálat. Ment is apraja – nagyja. Üres hely alig akadt, viszont előbb – utóbb mindenki sorra került.

SÉTAHAJÓZÁSI KÖZPONT 8230 BALATONFÜRED, BLAHA L. U. 9. Így hívták a céget, és itt volt fellelhető. Mintaszerűen szervezték az utakat. Minden valamirevaló nagyobb üdülőben volt „kapcsolattartójuk”. Ők tudtak tájékoztatást adni az érdeklődőknek, hogy honnan (legközelebbi hely) mikor és hová indul valami. És lehetett jelentkezni. Aztán csak oda kellett menni, mit tesz Isten, ott volt a hajó. És képzett, lelkiismeretes, szakmájukért élő matrózok, nemkülönben nagy tudású, a vendégeket szerető és tisztelő, kívánságaikat a legmesszebb menőkig teljesíteni igyekvő idegenvezetők vitték utasaikat a kiválasztott kirándulásra. És igen népszerűek voltak, mindenki meg volt mindennel elégedve. Működött a dolog. Többé – kevésbé megadatott a támogatottság is. A „rezsimnek” fontos volt a dolgozó osztály megelégedettsége (pofája be legyen fogva), tudjon legalább nyaralni, pihenni, kikapcsolódni. Még a „kisember” is, feleségével, gyermekeivel. A pontos történetet alant láthatjuk:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szakszervezetek_Orsz%C3%A1gos_Tan%C3%A1csa

“Jött valamikor egy másik új világ
Jött a zöld szemű Rózsa, s “jött a Kormorán”.
Lett egy nagy család, lesz mit elmesélni
Volt valahol egy hely, hol jó volt magyarnak lenni!”

Legalábbis így képzeltük. Aztán mi lett belőle, azt tudjuk. Ez a cég sem kerülhette el szomorú sorsát. Hasonlóan a nagy üdülőszállókhoz, elprivatizálták (szétlopták). Míg a gyönyörű, hatalmas „csupa erkély – üvegablak” épületek röpke pár év leforgása alatt lepusztultak, romos torzóként, orrig érő gazban, elárvultan meredeztek rozsdás drótkerítések mögött, a páratlan, (szerintem nemzeti kincset érő, akár ipari műemléknek tekinthető) hajópark gyakorlatilag megsemmisült. Szinte nyomtalanul eltűnt a Balatonról.

http://www.hajoregiszter.hu/tarsasagok/belvizi/szot_balatoni_setahajozas/209

Nézzük az érvényes katalógust. Ez nem mutat olyan tragikus képet, mint azt én bátorkodtam felvázolni, hibája viszont, hogy egyszerűen nincsenek benne azok a hajók, amelyekről – emlékeim alapján - beszéltem (pl: Sarkcsillag, Kékcsillag … stb.).

http://www.balatonihajok.hu/vitorlas

Szóval akkor „béke poraira”? Temessük el tisztességgel és emlékezzünk rá jó szívvel? Hát nem! Azért sem! A kutyafáját!

“Van nekünk egy zászlónk, mit nem téphetnek szét
A színek maradnak, akármilyen a szél
Álmaimban álmodtam, jó lenne szeretni
Legyen olyan hely, hol jó magyarnak lenni!”

Akad pár jeles ember, aki – szerény eszközeivel – felvállalja, hogy továbbviszi ezt az egészet. Már ami megmaradt belőle. Pontosabban a három legnagyobb vitorlás hajó. Adódott az aktualitás: Mindhárom yacht most ünnepelheti hatvanadik születésnapját. Nosza rajta! Szilágyi Miklós barátom gondolt „merészet és nagyot”. Találkozzon ez a három bárka valahol, legyenek ott a hajdani „materózok” és egyéb kollégák, együnk – igyunk, beszélgessünk, majd „kanyarjunk” egyet a vízen közösen úgy, mint régen. És az igét tett követte. Fáradtságot nem kímélve szervezkedett, intézkedett, győzködött, felkutatott – értesített, meghívott. Talált segítőket: Andorka Rudi (vendéglátónk), Barta Imre (SZOT Hajózás utolsó ügyvezető igazgatója), dr. Bódis Pista, Nagy Imre (jelenleg Zánka kikötőjének vezetője) Rest Bulcsú, csak azért, hogy párat említsek. Ki a helyet adta, kik a kosztot, mások az italt, akadtak, akik a résztvevők felkutatásában tevékenykedtek … és így tovább. A dolog pedig összeállt. De még mennyire!

Én meg eldobva kapát – kaszát rohantam, mondván: ezt látnom kell! Irány Füred. A volt BKV kikötő, a „Szövi” mellett. Reggel van, be kéne jutni. Ja, autóval nem lehet. B@sszus, hova a pokolba tegyem, minden talpalatnyi (megjegyzem, így szezonon kívül hót üresen tátongó) helyen kis asztalkánál szigorú keselyű gubbaszt. Megtudván, hogy „egész napra”, kellő szörnyülködést követően, „sok ezer” aranyat követel. Majd megmondtam mit mijébe! Aztán kicsit távolabb sikerült eldugni a járgányt. Aztán kódzáras kapu, csak bejutunk (nyilván a „Sába követ” őrzik itt). Puccos, csicsás egy hely lett a lepukkant kramancból, az szent. Persze rengeteg az üres parkolóhely. Jó, hagyjuk. Természetesen először a „teknőket” csodálom meg.

Lenyűgöz a látvány. Csak bámulom őket, ahogy méltóságteljesen, nemesen, klasszikus nagyszerűségükben tárják szemem elé látványukat: „Lásd a csodát barbár”, itt vagyunk mi hárman együtt! Gyönyörűek! Tudja az ég, meddig nézném, de szólítanak.

Vendéglátónk, Andorka Rudi szintén valódi, remek hajós. Csak köszönet illetheti azért, hogy lehetőséget teremtett ennek az eseménynek a lebonyolítására. Még enni és inni is adtak, nem is rosszat. A gulyásból kétszer repetáltam. Úgy a társalgó, mint az egész kikötő gyönyörű, elegáns, családias, meglehetősen előkelő. A „nagyterem” hajókabin stílusban épült, telis-tele kupákkal, díjakkal, melyeket a Hungária Yacht Club tagjai nyertek patinás versenyeken.

http://www.hyc.hu/index.php/fooldal

A története nem semmi, tagjai közt csupa híresség és előkelőség. Valahol még meg is értem, hogy ilyen zárt közösségbe tömörülnek. Bemutatkozásnál hamar kiderül, vendéghelyek száma egyenlő a nullával. Magyarul, a hozzám hasonló túrázóknak „kívül tágasabb”! Jó, befejeztem a gonoszkodást. Fő, hogy most itt vagyunk, ismételten köszönünk mindent. És folyhat a beszélgetés, meg a temérdek régi fényképen a szép emlékek felidézése.
Jó nézni ezeket az embereket. Némelyek felett kicsit jobban, másoknál kevésbé repültek el az évek. Valahogy olyan „egyformának tűnnek”. Nem csoda, hiszen sodorhatta őket bárhová az élet, azért le se tagadhatnák: igazi, valódi, vérbeli hajósok mindnyájan.



Miklósom nyitja meg a találkozót. A „kötelező körök” megtétele után rátér a hajójára. Sugárzik róla, hogy imádja. Részletesen elmondja, milyen előzmények után (ötveneseken árboctörés), hogyan jutott hozzá, mi mindent tett azért, hogy megőrizze, védje a pótolhatatlan alumínium testet – anódos védelem - http://www.balatonihajok.hu/vitorlas/phoenix . Ezt követően beszámol a vállalkozásáról http://www.yachtparty.hu .

Majd következik a Pelso. Jelenlegi tulajdonosi köre megegyezik a találkozónak helyet adó kikötőjével. Andorka Rudi elmondta, hogy a hajótest alumínium, eredeti állapotában vitorlafelülete 150 m2, legnagyobb hossza 18,28 m, legnagyobb szélessége 4,2 m, legnagyobb merülése 1,7 m, súlya 27 t, a kiel súlya 7 t, főgépei 2 db egyenként 75 LE-s Csepel D 613 motor, utas befogadó képessége 40 fő. A hajó 1956-ban Vácon a Dunai Hajógyárban épült BÉKE néven a SZOT-nak. 1990-től a Hunguest Rt., majd 1995-től PELSO néven a Pelsoline Hajózási Kft. tulajdona. 2004-ben Balatonfüreden átalakították. Az első felújítást dr. Bódis István végeztette. A hajófarban a két motor helyére kabinok kerültek, az árboc alá egy új motor, és orrsugár kormány is be lett építve, valamint a fedélzet is felújíttatott. Sőt, az első traktusban kialakításra került még négy luxus lakosztály, külön zuhanyozós WC – vel. A munkálatokat Andorka Rudi fejezte be – csak a teljesség kedvéért -. Később alaposan szemügyrevettem, valóban rendkívül elegáns, kényelmes és attraktív.

Harmadikként emelkedett szólásra Rest Bulcsú, az Öszöd kapitánya. Nem akármilyen életúttal dicsekedhet, igen nagy tudású hajós. Az általa írt könyvet bármelyikünknek érdemes elolvasni, de legalább átfutni http://porthole.hu/cikk/6806-olvasnivalo-rest-bulcsu-hajozasi-ismeretek . Ő is nagy szeretettel beszélt a hajójáról. Kétárbocos vitorlás, a hajótest acél, vitorlafelülete 150 m2, legnagyobb hossza 18,28 m, legnagyobb szélessége 4,2m, legnagyobb merülése 1,7 m, vízkiszorítása 36,5 t, főgépei 2 db egyenként 75 LE-s Csepel D 613 motor, levegős irányváltóval. A hajó 1956-ban Vácon a Dunai Hajógyárban YACHT I. néven egy arab sejk megrendelésére épült, de a forradalmi események miatt a hajót átvenni nem tudta, így a Balatonra került a SZOT tulajdonába ÖSZÖD néven. Aranyos történet, egy hibája van, méghozzá az, hogy nem egészen igaz, bár a hivatalos Hajóregiszterből származik. Ugyanis ez egy vastestű jószág, s mivel Vácon csak alumíniummal dolgoztak, tehát csak Balatonfüreden épülhetett. Erről és a hivatalos adatokról ennyit. 1990-től a Hunguest Rt., majd 1995-től a Nautika Hajózási Kft. tulajdona. Ezután került az Árbocfény hajózási Kft. kötelékébe. Alaposan átalakították, a bezántól (hátsó árboc + vitorla) – legnagyobb sajnálatomra – megfosztották, helyette napfénytetővel és rengeteg kényelmes ülőhellyel látták el. Drága Bulcsú! Kellet ez? Nem és nem, akkor sem értem. Biztosan én vagyok a csacsi.

http://www.balaton-hajozas.hu/index.php/hu/

Az ismertetők után folytatódik a fényképnézegetés, válogatás. Persze szinte azonnal felismerem Attila barátomat (Badacsony kikötőmester) és Judit feleségét, amint huszonévesen mosolyognak a kollégák társaságában.



Ebéd, majd ellepjük a hajókat. A legnagyobb tömeg persze a „Galyán” (Galyatető = Phoenix) verődik össze. Miklósom és Tibi barátom kitesznek magukért. Süvít az északi rendesen, így az ideális génua és bezán vitorlázattal felszerelve, a löketekben majd dekkig dőlve repülünk túl Balatonarácson, majd vissza.



Persze a kormánykerék hamar kikerül Miklós kezéből, és gazdára lel a régi személyzetnél, illetve cégvezetésnél. Nagyon – nagyon jó a hangulat, visszaköszönnek a régmúlt emlékei. Többek szemében mintha könnyet látnék csillogni – elsősorban nem a hölgyekében -. Nagyon megható ez az egész. „Rongyokat” le, és kikötünk.

Folytatódik az eszmecsere, kisebb csoportokban. Előkerülnek a „műszakilag vitatható” hajózási – felszerelési kérdések, nehézségek, problémák. Akad bőven. Mert mi is a helyzet? Még mielőtt belemennék, ébred egy halk kérdésem: Hol van a Szaturnusz, mint negyedik idetartozó jószág?! Miért nincs itt, hiszen állítólag üzemben tartják, bár a BHZRT központi oldalán nem láttam nyomát az idei kínálatban http://www.balatonihajok.hu/vitorlas/szaturnusz . Aztán megkapom a választ, miszerint a motorja ment tönkre, és egész szezonban Siófokon vesztegelt, sorsára várva. Na jó, ez csak egy kérdés – felet volt, tehát a helyzet az, hogy az a négy most csak három. Térjünk is vissza hozzájuk.

- Van ugye a PHOENIX. Gyakorlatilag az egyetlen, aki valójában, ha csak egy kis lehetősége is nyílik rá, vitorlával halad. Miklós és Tibi felsőfokon irányítják. A vállalkozás, bár nehézségekkel küzd – ki nem -, némi profilváltásra kényszerülve (egyéni jelentkezők összevadászása helyett eleve csoportos – csapatépítés jellegű – vendégek hajóztatása), de stabilan működik és fenntartja magát is, meg a hajót is. Más tészta, hogy nagyra becsült barátom belefáradt, és szeretné eladni úgy, hogy ő már csak kormányos maradjon a fedélzeten.

- Következzék az Öszöd. Ők is működnek, sétahajóztatnak. Jó, még a hátsó árbocot is feláldozták a „több utas” reményében, ezzel szinte elvesztve a valódi, igényes vitorlázás lehetőségét. Pontos információm nincs a vállalkozásukról, de nem igen találkoztam velük a vízen. Azért Földvár előtt párszor, mintha láttam volna. Aztán „megvilágosíttatott setét elmém”, miszerint nap mint nap, esetenként ötször – hatszor is kifutottak, méghozzá legtöbbször a szél erejével.

- Nézzük a Pelsot. Gyönyörűen felújították, több napos, kényelmes túrázásra tették alkalmassá. Idén viszont törölték kínálatukból a sétavitorláztatást. És gyakorlatilag nem megy sehova, hiába a lehetőség, nem kell a kutyának se. Üresen ácsorog. Felmerül bennem a miért? Rossz a reklám, nem tudnak róla, túl drága lenne? Nem igazán értem ezt az egészet. Talán jövőre lesz valami változás. Szeretném. Nagyon nem volna baj.

Globálisan próbálom kezelni a kérdést; kiment a nagyhajós vitorlázás a divatból. Ez kétségtelen. Inkább elverik a pénzt (akik tehetik) egy wellness hétvégén, minthogy egy hétig üdüljenek a Balatonnál, többek között sétavitorlázással. Van viszont, ami ezzel együtt eladható, és fényesen profitál http://www.tflotta.hu/vitorlas_kirandulas/privat_programok/#gyerekhajo . Lövöldöznek az ágyúval, személyesen Jack Sparrow kapitány dirigál, hurrá, csudijó! Sikongatnak a nők – gyerekek. Fenomenális. No, igen, ez egy remek, tökéletesen kivitelezett és előadott cirkuszi produkció. Még színvonalas is. De a vitorlázáshoz az ég egy adta világon semmi köze. Nem is célja, nekünk sincs dolgunk velük, nem jelentenek konkurenciát. Hát akkor mi a „döglődés” okozója, illetve hol rejtezik a megoldás?

“Legyen végre egy ország, hol a szavakat kimondhatják!
Legyen végre egy nép, mely elmondhatja kínját!
Legyen végre sok ember, kik tudják, hol a mennyország!
Az lesz az a hely, mit úgy hívnak Magyarország!”

Szóval én mondjam meg a tutit? Azt bizony hiába várjátok, nem tudom. Meg nem is érzem magamat illetékesnek. Pár gondolatot viszont hallottam a „nagy öregek” beszélgetésein.

- Újra divatba kell hozni a Balaton természeti értékeinek élvezetét, kedvtelési célra való kihasználását, így a sétavitorláztatást is. Erre a célra úgy a közszolgálati, mint a kereskedelmi médiákban, fokozatos, átgondolt, ötletes, vonzó és csábító, látványos reklám kampányokat kell indítani. Kezdjük el ezt is népszerűsíteni, ne csak a „csicsás” szállodákat, meg a bugyuta programokat. Az anyagi alapot mindehhez több szervezet dobhatná össze, úgymint: Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztálya, Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága, Nemzeti Turisztikai Bizottság, Magyar Turizmus Zrt. , közlekedési vállalkozók, szállodák.

- Be kell vezetni úgy a köztudatba, mint az államigazgatás értékrendjébe, hogy ezek a hajók bizony egyrészt ipari műemlékek, másrészt nemzeti kincsünk pótolhatatlan részei. Az állaguk megfelelő megóvásához az üzemeltető cégek bevételei egymagukban nem elégségesek, tehát külső segítségre szorulnak. E támogatás fakadhatna például a turizmusból és vendéglátásból származó állami bevételek egy minimális részének ide történő visszaforgatásából.

- A sétahajóztató vállalkozások temérdek nehézséggel küzdenek – ki nem -. Rengeteg kiadásuk akad erre – arra. És néha úgy tűnik, egymással meg a BHZRT – vel veszekednek, marakodnak, uram bocsáss, pereskednek. Konkurenciaharcot kiáltanak ott, ahol valójában nincs is. Vagy nem kellene, hogy legyen. Nem jobb lenne a békesség, összetartás, egymás segítése? A „fehér asztal mellett mindent lehet tisztázni. Pláne egy pohár bor mellett (ez magán vélemény volt)!

És így tovább, sorolhatnám még. Bonyolult, de nem reménytelen. Higgyünk benne, hogy életben maradnak ezek a gyönyörűségek, hovatovább számuk még bővülhet is. És visszatér – ha más formában is – az is, hogy egyre több „kisember” juthat hozzá a sétavitorlázás semmivel össze nem hasonlítható élményéhez.

“A csillagok messze a Föld szívébe látnak
Kik hosszú úton vándoroltak, itt hazát találtak
Ha elvették, mi Tiéd volt, vissza kell azt venni!
Isten ujja megérintett: jó lesz magyarnak lenni!”

Mi történt még eme jeles találkozón? Pár véget nem érő mondat, kedves búcsúszó. És a fényképezés. Összeáll a régi csapat. Te ide, én oda, őt még várjuk meg – hol a fenében van -. Te meg most ne fényképezz, hanem gyere ide, de mán! Most kicsit idébb – odébb, legyenek a hajók a háttérben … stb. Esély sincs rá, hogy minden feltétel teljesüljön. Nagyon tetszik. Mindnyájuknak a másik a fontos, a volt kolléga, régi munkatárs, bajtárs. Egyszerű a dolog: ezek szeretik egymást, nem kicsit, nagyon. És ez „hű, de szép”. De kár, hogy világunkból egyre inkább kivész. Mennyivel szegényebbek leszünk vele. Még szerencse, hogy vannak a „jeles embörök”, akik akarnak, mernek, és tudnak tenni ellene.

De szépek is vagytok! És egy remek csapat! Köszönöm, hogy itt lehettem!

2016.09.28

Merlin!