Alig három óra leforgása alatt elérjük célunkat. Igazán átfagyni se volt időnk. Az idő is megszelídült. Bizony – bizony, tud ilyet a tavasz. Lényeg, hogy szépen befutunk. Mindannyiszor türelmetlenséggel vegyes kíváncsiság munkál bennem, különösen, így első alkalommal. Ki és mi vár? Történt – e valami? Megvannak még a régi ismerősök?

A kikötő még erősen „foghíjas”, jó pár hajó a parton késlekedik. Alighanem a téli álmukat alusszák. Kilépünk a stégre. Megsegített a Mindenható, hiszen élünk és ismét csak idehozott a szél. Harsány hang kavalkáddal köszönt a nádas. Még jóformán csak a tavalyi elszáradt szálak meredeznek, csupán a tövüknél törekszik elő pár zöld hajtás, de a temérdek madár már birtokba vette. Párban úsznak a hófehér bütykös hattyúk, a nyári ludak mostanra sárga, pihés fiókáikat vezetik, láthatatlan bölömbika brummog, a hegy felett barnahéja pár nász repül. Hangosan pirreg a tücsökmadár, és egy bugán kapaszkodva a nádvilág talán legszebb kismadara énekel, a kékbegy. Szent György havában bizony pezseg az élet. És mennyire más, mint nyáron. Eltérőek az akkordok. Most csengő csivitelés, füttyögés, míg később cserregő krik – krik, vagy krakk-krakk-krak – kirik. Ez a nádiveréb és nádirigó éneke, csak ezután esedékes.

Ez ideig ugye kevés „kétlábú” téblábolt erre, így felbátorodtak a kígyók. Aztán megfeledkeznek a kötelező óvatosságról, így a móló függőleges betonfala előtt, közeledtemre igen gyakran „sarokba szorulnak”. Na, most aztán mi lesz – kérdezem ilyenkor fennhangon -? A reakció kétféle. A kockás kígyó szembe fordul, sziszeg egy egészségeset és akár a lábam között, határozott, villámgyors cikázással kereket old. A vízisikló ellenben káprázatos színészteljesítményre képes. Hátára hemperedve megmerevedik, száját kitátja, nyelvét oldalt kilógatja. Még némi bűzös váladékot is ereszt, hadd élvezzük az illatát. Ez bizony megdöglött, vége, kimúlt. Persze, ha pár lépéssel tágítunk, csodák csodája, életre kel, meggyógyul, kutya baja. Át lettünk verve alaposan. Imádom őket!

Kiérünk a „civilizációba”. A kikötő személyzete hiánytalanul megvan, kézfogások, puszi – puszi, boldog újévet! Nézzük a „rablósort”. Hála az égnek, Zsuzsa néni Vendégváró büféje megmaradt, nem adták el. Elmúlt az őszi depresszió – elkeseredés, kipihenték magukat. Ancsi és Szilvi mosolyogva üdvözöl minket. Vidámak, bizakodóak. Idén majd „okosabban csinálják”. Van reményük rá, hogy tudnak (épkézláb, használható) kisegítő munkaerőt szerezni a csúcs időszakokra. Úgy legyen! De jó, hogy megvagytok!

A többi nevezetes helyünk, úgymint Fortuna meg Ica mama is nyitva. Nemkülönben Part Imre barátom, valamint a Fröccs terasz.

Az idő viszont hűvös és szomorkás. Szürke, felhős reggel. Jól esik a forró kávé meg a „tojásos reggeli” a kikötő étteremben. Nem nagyon akaródzik vízre szállni. Jobb lesz vonattal Badacsonyörsre zötyögni. Vajon újság Follyéknál? Nem bántotta őket a zord tél?

Hála az égnek nem volt semmiféle káresemény. Sőt, minden virág üdén pompázik. Szinte orrba vág az illatözön. Mindig elkápráztat, de így nyár előtt különösen. Imádok itt lenni, már nem egyszer írtam róluk http://porthole.hu/cikk/8060-ma-lesz-a-hegytamadas . Amellett, hogy rendkívül kedvesek és jó fejek, remek boraik vannak, és különleges növényekben lehet gyönyörködni. A hegy tetején még egy kilátóval is büszkélkedhetnek. Remek hangulatban vonatozunk vissza, az idő is megembereli magát. Még akár tovább is mehetnénk, de ráér holnap.

Reggelre beerősödött az északnyugati. Neki is veselkedünk visszafelé, keletnek. Nem merjük Fonyódot megkockáztatni, hiszen ott kikötőépítés zajlik. Azért útközben megeresztek egy telefont. Balázs készséggel tájékoztat, amiből hamar kiderült, nyugodtan mehettünk volna! Elkészültek ugyanis a vízi létesítményekkel, minden működik. Most a parton akad még szépíteni való. A vendéghelyek átkerültek az öböl északi csücskébe a szigetre. Ez nagyszerű, közelebb a kocsma és a vizesblokk. Szeretettel várnak minden túrázót. Mi viszont gyorsvonati sebességgel robogunk a rév felé.

Át a csövön, enyhe krajc Füredig. Távolról vetünk pár pillantást a lezárt kikötőre. Már folyik az építkezés vizes világbajnokság ügyben, kikötés lehetetlen. Irány Tihany.

A Zsongó Mólót persze Zoliék kinyitották, szokásos a kínálat. A Garázs is várja vendégeit. Eddig jó, van élet. A régi szocreál épületsort, ahol a hajdan volt remek Fanta büfében nyeltük a babgulyást, tövig ledózerolták. Reméljük, valami szép és hasznos (kocsma) épül a helyére. Elsétálunk a Belső tóhoz, meglátogatni kedvenc Gejzír büfénket.

Elakad szavunk a döbbenettől: Csont keményen bezárták! És így is marad, megszűnt.

Értetlenül ácsorgunk több szempontból. Hiszen ez volt a tó déli oldalán az egyetlen olyan hely, ahol kulturáltan, jót, elfogatható választékkal, tűrhető árakon lehetett enni – inni, valamint az illemhelyet használni. Nem szólva a játszótérről és a szabadidő parkról, ami folyamatosan telis tele volt aprónéppel. Meg úgy általában vendégekkel. Nem csoda, hiszen remek helyen feküdt földrajzilag is. Mindazok a kirándulók, akik az Aranyház – Gejzírkúp irányába (ból) gyalogoltak, illetve a vadonatúj Őrtorony kilátót célozták meg, ide betértek. Gyerekkel, kutyával (csak gyerek, csak kutya).

Aztán most fityiszt az orrunkra! Egyet tehetünk: Köszönjük meg Ildikónak, Attilának és a többieknek, hogy hosszú évek során vendégül láttak minket, és kedvességükkel, odafigyelésükkel felejthetetlen órákat tölthettünk náluk. NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK! Soha nem felejtünk el titeket!

Persze lázasan pörög „gyepes” agyam a „miért” felkutatására. A „technika” – sajnos – jelen van a fedélzeten is, így mód nyílik információk begyűjtésére. Mert „sejtésem ismét pogány”! És kezd bizonyságot nyerni. Úgymint, szeretett parkunk földje „belterület” lett. Így az a fránya piros vonalka párszáz méterrel csak kifelé csúszott az erdő irányába, tehát beépíthetővé vált http://www.tihany.hu/images/Cikkek/Onkormanyzat/Epitesugy/tihany_TSZT_jova_Szerkezeti_tervlap_150410.pdf. Tehát parkot, játszóteret, mászókát, csúszdát tüstént legyalulni! Bogláros szellőrózsa, zöld meténg, fátyolos nőszirom, agárkosbor, sziki kocsord, guggos gyűszűvirág, kesernyés rekettyefűz pusztulj! Citromlepke, rókalepke, álcsüngő lepke, pannon gyík, kecskebéka, gyalogvarangy takarodj, odébb tágasabb - jó, abbahagyom -. Épüljön ide irdatlan betonkolosszus apartman ház, terjeszkedjen a város, egészen a tópartig. Haladjunk a kor igényeivel, ez a fejlődés! Vagy mégsem?

 Ja, és van az a temérdek civil szervezet, annyi, hogy sose fogy el. A gyönyörű kilátó ellen tudtak ajvékolni. http://www.helyicivil.hu/h/tihany-egyesulet-alapitvany/ . Most miért nem hallatják szavukat? Vagy olyan erős és érinthetetlen a beruházó? Vajon ki fia borja lehet? Miért is jut eszembe az ősrégi vicc:

 Megy a rendőr az utcán, egyik ablakpárkányon kalitka, benne papagáj. Tele torokból rákiált:

- Hülye rendőr! Hülye rendőr! -  Az visszaszól: - Kussolj te ronda dög! -.

Másnap megint arra csoszmoszol a szerv, a madár meg ismét, irdatlan hangerővel:

- Hülye rendőr! Hülye rendőr! – Jön a válasz: - Pofád befogod koszos keselyű, vagy megbánod!

Harmadnap ugyanez:

- Hülye rendőr! Hülye rendőr! – A fakabát megáll, megfordul: - Ha még egyszer ezt mondod, leverem a ketrecedet és abban taposlak laposra! Megértetted?!

A következő reggelen kíváncsian lépked a törvény embere, elhalad a madár előtt, az hallgat, mint a sír. Már kezd megnyugodni, mire maga mögött hallatszik, hogy: pszt – pszt, figyelj! Hátranéz, mire a madarunk:

- Nem mondom, de tudod!!! –

 Szóval, most én is így búcsúzom: Nem mondom, de tudjátok?!