Párommal, Ildikóval három éve kezdtünk kalózozni, egyszerűen azért, mert abban bíztunk, hogy a számomra létszükségletet jelentő életformában ő is örömét leli. Azért esett a választás a Kalóz osztályra, mert a hajók egyformák, viszonylag olcsón beszerezhető, s a fenntartási költsége is lényegesen kedvezőbb több más hajóhoz képest, értékálló és itt találjuk az egyik legnépesebb, legjobb hangulatú közösséget.

Az első évben megismerkedtünk az amúgy 35 éves német hajónkkal, s a spinnaker kezelésének fortélyaival, valamint a mezőny hátsó harmadával. Tavaly már a középmezőnyben is fogadták volna a köszönésünket, de sajnos nem nagyon vettünk részt a versenyeken.

Az idei szezonra keményen rákészültünk, ami abból állt, hogy az utánfutóra szerelés és a hajó összerakásának normaidejét sikerült 4 órán belülre szorítanunk. Lett új vitorlánk, profi mentőmellényünk és hímzett egyeningünk, ha már országjárásra kényszerített minket a versenynaptár. Jártunk Agárdon, a Fertő tavon többször is, természetesen ott vagyunk a balatoni versenyeken és most legutóbb Hejőkeresztúron, az Expert-FPS Vitorlás Kupán volt a sor, mielőtt a hagyományos Orfű-i találkozóval véget nem ér a túra-szezon. Ez bizony 5 tó! Nem hiszem, hogy a győzelmi vágy az, ami arra serkenti a résztvevőket, hogy átvonszolják hajóikat a fél országon csak azért, hogy egy mérsékelten felszerelt  tóparti klub vendégszeretetét élvezze. Pedig ez a kulcsszó! A hejőkeresztúri klub és a verseny mögé álló szponzorok igazán kitettek magukért. A 22 nevezett egység fejedelmi ellátásban részesült. Rajtszámra készített egyedi pólók, finom ételek, bőséges italválaszték, jégkrémszolgálat, élő zene és beszélgetés a verseny védnökével Érdi Márival. Sajnos lemaradtam a póló dedikálásról, pedig büszkén viseltem volna a jövő olimpiai érmesének kézjegyét.

Hejőkeresztúron a tó mérete bármilyen szélirány mellett lehetővé teszi a versenypálya kitűzését. 15 méteres mélysége ellenére a tiszta vízben jól látható a mederfenék. Homokos, kavicsos partja strandolásra is alkalmassá teszi. Szombaton a Dunántúlon átfutó időjárási front lehetetlenné tette a balatoni versenyek megrendezését. Itt ekkor még gyenge  forgolódó szélben sikerült egy túra és egy pályaversenyt lenyomnunk.  A barátságos környezet felbátorított bennünket, hogy a miskolci szállás lehetőség helyett sátorban töltsük az éjszakát. Sátrazni jó. Négykézláb hátramenetben bebújni macerás. Matrac nélkül vékony polifomon, derékaljon aludni véleményes. Ha mindezt tetézi egy markáns éjszakai vihar, villámokkal és felhőszakadással, akkor fel lehet tenni a kérdést: mit keresünk mi itt? Vasárnap reggel a pocsolyákat is tarajos hullámok díszítették. Parti halasztás, de nem igazán a nagy szél akadályozza a rendezést, hanem a kikötőre ráfújó szél, ami szinte lehetetlenné teszi a biztonságos vízre szállást. Délben feladják és az első napi eredményekkel zárul a verseny. A győztes Bódy Kornél a lányával Bódy Biankával alkotott családi projektet, de rajtuk kívül is volt több apa-fia, apa-lánya kettős. (Az idei Bajnokságon a mezőny harmada képezett családi csapatot) Nagy meglepetésünkre a rendezők külön díjazták a szenior (110 össz-évnél idősebb) párosokat, így mi is megismerkedhettünk a győzelmi dobogón állás mámorával.

A részegítő siker hatására, vagy csak mert egy idióta vagyok, rátoltam az utánfutót az elektromos csatlakozóra, ami tövestől ki is tépődött. Két órán keresztül próbáltam visszakötni sikertelenül. Mint törvénytisztelő, jogszabálykövető polgár ott kellett volna maradjak Miskolcon, hogy a hétfő reggel nyitó szervízek valamelyike megoldja a problémát, de én mégse ezt az utat választottam. Mégis hogyan jutottunk el hátsó világítás nélkül Füredre? Nem árulom el!