A Kalóz nyolc országban van jelen, elmúlt nyolcvan éves és a kedvezőtlen körülmények ellenére népszerűsége töretlen. Legfőbb érdeme, hogy az osztály folyamatosan korszerűsödik megőrizve a konstrukció hagyományos értékeit. Melyek ezek?
Merev időtálló hajótest, strekkelést jól tűri, nem puhul fel. Rudazata, 10 m2-es vitorlafelülete ideális kétszemélyes hajózáshoz. A viharos – akár 30 csomós szelekben is stabil, jól kezelhető. reffelés és különösen nagy erőfeszítés nélkül is. A mai korszerű hajótípusok könnyebbek gyorsabbak, de atlétikus ügyességet kívánnak és a tartósságuk is messze elmarad a Kalózétól. Ezekben az új hajókban szocializálódott versenyzők idősebb korukban nem kívánnak és már nem is képesek borotvaélen száguldozni, ezért választják a Kalózt és ezért is viszonylag magas az osztály versenyzőinek átlagéletkora.
Magyarországon jelenleg közel 50 hajóegység vesz részt a versenyeken. Az élmezőnyben olimpikonok, sokszoros magyar bajnokok, sőt Európa bajnok is megtalálható. A Kalózosok nem kötődnek kikötőkhöz, hajóikat utánfutón szállítják a versenyek színhelyére, így nem csoda, hogy az ország 5 vitorlázható taván is megjelennek. Az éves versenyprogramban kitüntetett helyszín a Balatonon kívül a Velencei tó, a Fertő, Orfű, és Hejőkeresztúr is.
Mi pénteken délután érkeztünk a Miskolctól nem messze fekvő Debreczeni tóhoz. Nem először járunk itt a Demeter Vitorlás Kempingben. Tavaly sátraztunk, jól meg is áztunk. Idén egy kisbuszban húzódtunk meg, így nem is esett eső. Annyira jól aludtunk, hogy a szombati rajt előtt alig egy órával tértünk magunkhoz és mire a kávét megittuk a frissülő szélben már meg is kezdődött a hajók vízre tétele. Múlt évben hasonló irányú szélben vasárnap már nem sikerült versenyt rendezni, mert nem lehetett a hajókat biztonságosan letenni. A klub és a rendezés ez alkalommal mindenre felkészült, új sólya, jetski-s segítő tette lehetővé, hogy a 10 Finn és a 21 Kalóz időben elrajtolhasson.
Semmit sem bíztak a véletlenre. A vendéglátó Deboti VSE elnök asszonya Csótai Borbála, szakmai vezetője Bödör Gergő alias Májó, a főszponzorok - akik egyúttal a versenyt is szervezték - Hajdú Laci és Nyeste Gabi igazán kitettek magukért
A versenyt Sipos Péter és csapata rendezte a megszokott profizmussal. A kiírt 6 futamot könnyedén teljesíthettük, mert a szél 2-4 bft mindkét napon folyamatosan rendelkezésünkre állt. Az adott É-Ény szélirány sajnos nem teszi lehetővé, hogy a szokványos up and down pálya kiférjen, ezért a második futamtól már 3 kőrt mentünk a normál 2 helyett.
Ezen a kis tavon nagyon oda kell figyelni, mert a rajt és a befutó olyan közel van a parthoz, hogy egy rossz oldalválasztás már a rajt után megpecsételheti sorsunkat. Az első még 2 körös futamban sikerült megtalálnunk a rossz oldalt és mire észbe kaptunk már be is futottunk egy eléggé felejthető helyen. Sebaj, majd kiejtjük, gondoltam, amikor a második futamban stabilan az első hatban tudtunk haladni. A harmadik kőrben ráfordultunk volna a felső bójára, amikor huss kicsusszant a lábam alól a hajó és sikerült balfenékkel becsapódnom a spí felhúzó klemmjébe. A bajt az okozta, hogy a reggeli kapkodásban a hátsó deklit nem raktam rendesen a helyére, leesett és sikerült a legjobbkor rálépnem. Nem volt őszinte a mosolyom, amikor nagy nehezen a 8. helyen beértünk. Nagyon fájt, de összeszedtem magam, hogyha félsegen is de a harmadik futamban már ne hibázzak. Én nem is hibáztam, de az első körben egy figyelmetlen sporttárs igen, hiába voltunk jobbcsapáson hatalmasat ütköztünk. A sérülés látszólag nem volt nagy, a tík szegély bár felfogta az ütést szét is forgácsolódott. Mondanom sem kell, ebben a futamban sem remekeltünk, fájt a farom, fájt a lelkem, mert szeretett öreg hajónkat még eddig nem érte ilyen inzultus. Majd a negyedik futamban javítunk, mondtam magamnak és nagy elánnal vetettem magam a küzdelembe. Jó lendülettel futottam be két hajó közé az alsó bójánál és a rajt pillanatában ki is estem a hajóból. Nem tudom pontosan mi történt talán beakadtam a fölöttem lévőbe, mindenesetre, hogy Sipit idézzem: „régen látott rutinnal sikerült a kormányhosszabbítón visszamásznom a hajóba” . Mert csak az maradt amibe csimpaszkodhattam. Azért mázlim volt, mert egyrészt a hajó nem borult fel, Ildi ügyesen kikapta a köteleket a klemmekből, másrészt általános visszahívás adott még egy esélyt. Szóval volt még aznap egy futam, amiben nyakig vizesen, fájó fenékkel sérült hajóval megmutathatom a világnak milyen kemény fából vagyok is faragva. A rajt elég jól sikerült, tiszta szélben a jó oldalon mentünk néhányszáz métert amikor pang! A grósz szépen ereszkedik le az árbocban. Húznánk vissza, de nincs mivel. A halfejből kiakadt a slendrián kötés, az a fajta amikor nem seklizünk, hanem egy bogyót, vagy egy nagyobb csomót bujtatunk a lukon kereszül. Nyílván valamit rosszul bujtattunk, mert kiakadt és ezt a hibát csak a parton lehet orvosolni. DNC, de legalább gyorsan partot értünk lehetett nyalogatni a sebeinket.
A vacsoráig bőven volt időnk így részt vettünk az itt már hagyományosnak számító konferencián, ahol az idei díszvendég az MVSZ főtitkára Holzhauser András volt. A főtitkár úr - aki civilben profi kalózos – beszámolt az MVSZ által támogatott versenysport sikereiről, a pályázati lehetőségekről, melyekből a kistavak is kivehetik részüket. A két leglelkesebb kishajós flottában a finnesben és a kalózosban ezen a beszélgetésen is tudatosult, hogy támogatás nélkül is életképes vidám közösséget vagyunk képesek alkotni. Szóba került, hogy a kishajós túrázás, a klasszikus amatőr tömegsport ellehetetlenült, mert a Balatonon egy kalózos, ha nem tagja egy kikötővel rendelkező klubnak, akkor nem tudja vízre tenni a hajóját. Felmerült, hogy más hajós kultúrával rendelkező országokban a helyi önkormányzatok ingyenes sólyát biztosítanak a hajós turistáknak. Erre azt az elszomorító választ kaptuk, hogy ez nálunk megoldhatatlan, mert nincs aki felelőséget vállalna az itt történő balesetekért. Úgy látszik a magyar hajós még sólyaéretlen. Talán ha bevezetnénk a sólyajártassági igazolványt, akkor a kérdés megoldódna. De azt is el tudnám képzelni, hogy mondjuk a biztosítók is le tudnák venni a felelőség kínzó terhét az önkormányzatok válláról és újra megjelenhetnének a Kalózok szerte a Balatonon.
A jóízű beszélgetést még jobb ízű vacsora követte, majd kivetítő előtt ülve többen focirajongtak. A nap ezen a szép kis tavon is vörösben áldozott, de nem úgy ahogy a mondásban is van, az idő másnapra nem változott. Maradt még két futam. A kormányhosszabbítómat szépen kiegyengettem, a groszt a Fluck Bencétől kapott bogyóval oldhatatlanná tettem, a farcsontomat egész éjjel borogattam, a szegély sérülését be duck-tape-eztem, így az első futamban simán ott voltunk az első tízben. Na még egy javító futam és vége, de nem így lett. Az utolsó 6. futamban a rajton kívül semmi sem sikerült. Lassúak voltunk és tompák a hajó teljesen idegenül viselkedett. Mikor partra értünk akkor derült ki, hogy az előző napi ütközés nem csak a szegélylécet roncsolta, de sajnos a duplafenék padlója is felrepedt és a hajó szép lassan megtelt vízzel.
Bár ez nem a mi hétvégénk volt, reméljük a jövő heti agárdi versenyre a Picula műhely helyrehozza a sérülést és rajthoz tudunk állni.
A nehézségek ellenére is nagyon jól éreztük magunkat. A jó társaság, a szép környezet, a kitűnő szélviszonyok a jó minőségű, hosszúujjú, rajtszámos trikók feledhetetlenné tették a rendezvényt.
A rendező klub célja, hogy előbb utóbb itt rendezzék a Kalóz Magyar Bajnokságot.
Jó úton haladnak.
Borító kép: Borsod Online
Fotók: F. Tóth Gábor
