Mielőtt bárki is azzal vádolna, hogy felelőtlenség és indokolatlan kockázatvállalás egy – még hajónak sem számító - jolléval nekivágni a Fehérszalagon, elmondanám, hogy rendszeresen veszünk részt olyan versenyeken, ahol a Kalóz egy pályán vitorlázik a nálánál jelentősen kisebb és lassúbb Optimistekkel, 420-asokkal és Laser 4.7-esekkel.

Ráadásul egy pályaversenyen elkerülhetetlen az osztályok keveredése, de a nagy és gyors Kalózból kis odafigyeléssel el tudjuk kerülni, hogy elrontsuk a kicsik játékát.  Nem Jonathan Swift Gulliverje ihletett meg, hogy a Lilliputi törpehajók világából átruccanjunk az óriások közé, hanem az a szándék, hogy megmentsük a lassan kihalásra ítélt Kalóz hajóosztály tekintélyét.

Azt szeretnénk bebizonyítani, hogy a Kalóz az egyik legbiztonságosabb, legsokoldalúbb hajója a Balatonnak és nem csak versenyhajóként de  partközeli túrahajóként is megállná a helyét, ha újra lehetőséget kapna, ha a kivagyi mohóság nem szorítaná ki a kikötőkből, és a horgonyzóhelyekről.

Már korábban regisztráltuk a hajót a Yardstick III-as csoportba, ahol a Németországból importált 110-es előnyszámával nem csak fel kellene vennie a versenyt a nálánál lényegesen nagyobb, hosszabb hajókkal, de még előnyt is kellene adnia. Nem is feltételeztük, hogy a hazai előnyszámképzés és a német egymással kompatibilis lenne, de kíváncsiak voltunk, hogy mit tud a kis hajó a nagyok közt.

A nevezéssel nem volt gond, a Szalag versenykiírása lehetővé tette, hogy indulhassunk. Az időjárási előrejelzéseket is figyelembe véve elhatároztuk, hogy a rajtvonal déli oldalán rajtolunk és délre nyitva hamar kikeveredünk a nagyok takarásából.

Elég nagy volt a tülekedés a bójánál. A 250 hajót számláló mezőny egy része - a Classic Round - már korábban elrajtolt, mutatva az oldalválasztás esélyeit. A legnépesebb mezőnyt a „hagyományos” hajók alkották, köztük olyanok mint a többszörösen átépített „majdnem libera”, a Lisa. A 9.30-as rajtot szerettem volna minél jobb pozícióban elérni ezért a bójához szöglezáró hajóként igyekeztem eljutni. Megtehettem volna, hogy ijedt nyusziként, a rajtoló mezőnyt elengedve, késleltetve keresztezzem a rajtvonalat, de az előkészítő jelzést követően kitört belőlem a versenyző és el is felejtettem, hogy egy pici hajó kormányhosszabbítóját fogom. Viszonylag jó lendülettel elég pontosan közelítettünk a bójához amikor felettünk, mögöttünk megjelent a Lisa hatalmas lendülettel. Szöglezáróként egy csomó, jobbcsapáson élesen haladó hajó között legfelül haladtunk, de a Lisa-val nem szerettünk volna bajuszt akasztani. Kilobbantottunk, hogy a hatalmas gép el tudjon haladni felettünk. A fiúk azonban elszámították magukat, nem vették figyelembe, hogy a rajtvonal irányát jelző hajó és a déli sárga bója közt tiltott zóna van, ezért újra kellett rajtolniuk. Szabaddá vált az út a bójához így pár másodperc késéssel, de kitűnő pozícióval tudtunk elrajtolni, sőt pár méterrel a bója után már tisztán fordulhattunk balcsapásra, hosszan meghúzva az általunk preferált oldalt. El kell, hogy mondjam, hogy a hangoskodós, feszült tömörülés ellenére a rajtnál körülöttünk lévő hajók a lehető legnagyobb figyelemmel tekintettek ránk, megadva a versenytársnak, ellenfélnek kijáró tiszteletet.

Nyilván a kiélezett rajtot csak olyanok vállalták, akik kellő felkészültséggel és versenyzői rutinnal rendelkeztek. A későn jövők mindegyikéről ez a fajta fair magatartás nem mondható el. Az első kellemetlen élményt a rajt után 20 perccel egy csillogó villogó hatalmas szürke 38 lábas Dehler hajó jóvoltából szereztük. Azon túl, hogy 92-es előnyszámmal egy YS-I-es hajónak már nem kellene egy Kalóz mögött haladni, de ez még egy versenyen előfordulhat. Azt nem értem, miért kell ezzel a gyors hajóval egy kishajót a vízbe döngölni. Képesek voltak senkitől nem zavartatva közvetlen felettünk átrohanni. Motoszkált bennem a kisördög, hogy fellúvolok, érintőre veszem szép szürke testüket, majd felkérem őket a 720 fokos fordulat megtételére. Már bánom, hogy nem tettem, mert amikor udvariasan megkérdeztem, hogy miért nem alattunk mentek el talán viccesnek szánt választ kaptam: „meglátjátok, ha átmentünk felettetek, újra milyen jó lesz...” No comment. Ebben a történetben van még egy csavar. Kíváncsi voltam, mégis kit állítok pellengérre? Nos a kedves sporttárs használta a Kwindoo alkalmazást, így könnyen beazonosíthatóvá vált. Egyetlen helyen nem találtam meg a hajót: a benevezettek listáján.

Gondolhattam volna, hogy a méltatlan viselkedés csak a nevezési díjon spórolók kiváltsága, de nem! Araszolunk a kenesei bójára a nullához közelítő szélben éppen, hogy venni tudnánk, alig van száz méter, amikor szemből érkezik a Ys-I mezőny egyik leggyorsabb könnyűszeles hajója, a Péter-Pál. Hatalmas top gennakere alul a vizet felül az eget súrolja. Jön vagy tízzel mi talán kettővel. Szembe jön, neki van útjoga, de ez tök mindegy, mert mi gyakorlatilag állunk. Várom hogy alánk ejt, de nem! Kiabálnak kitérést követelnek. Állunk egyhelyben, akár egy világítótorony is lehetnénk . Eldöngetnek közvetlen felettünk. Amit tehetünk: ledöntjük lébe a hajót, hogy ne akadjon bele a szálingunkba az a gyönyörű vitorla és érezzük, hogy haragszanak ránk. Aztán mögöttünk szépen leejtenek Siófok felé, ha alattunk jöttek volna el már előbbre tartanának.

A déli oldal választása jó döntésnek bizonyult. Több évtizede veszek részt a Kékszalagokon és az utóbbi években rendszeresen megélem, hogy a déli oldalon a szél folyamatosan balra fordul és frissül, miközben az északi oldalt választók az alsóőrsi csücsöknél megrekednek. Most is hasonló jelenség bontakozott ki, azzal a különbséggel, hogy a szélerő folyamatosan csökkent és mire a kenesei bójához értünk szinte teljesen leállt. Igen előkelő társaságban találtuk magunkat. Körülöttünk több YS-1-es, Nautic 370, klasszikus cirkáló és más komoly rohanógép vette a bóját, s a hagyományos hajók jórésze messze mögöttünk, a YS III-asok 12 hajóból álló flottájából nem láttunk ellenfelet. Ahhoz, hogy kitűnő helyünket megtartsuk, az elkövetkező négy és fél óra alatt el kellett volna érnünk a célt. Ehhez a könnyen teljesíthető feltételhez csak egy dolog hiányzott: a szél.

A tervünk az volt, hogy mielőbb kivergődünk a déli partra, hogy az egész napra igért élénk délkeleti szelet megtaláljuk. Az idő vészesen fogyott és egyszerre csak azt látjuk, hogy a sok hajó, aki eddig mögöttünk araszolt, eltűnt. Bár a Kalóz kitűnő hajócska, egyet nem lehet vele csinálni: nem tudunk motort indítani. Így aztán akkor amikor egyértelművé vált, hogy tarthatatlan a limit, mi ottmaradtunk a szélcsendben Siófoktól nem messze a déli parton. Ha már befutni nem is tudtunk, elhatároztuk hogy azért próbálunk egy jót vitorlázni, gyakorolgatni a könnyűszeles rutint.

Öt óra után nem sokkal érezhetően megváltozott a helyzet. Az északi parton mintha tíz vonat zakatolt volna, mindeközben a víz puttyogott, és időnként furcsa, morajlásokat lehetett hallani. A tihanyi cső felől egészen különös felhőkép jelent meg, a viharjelző rendszer átkapcsolt a kettes fokozatba. Egyszer csak a közeledő ködszerű valami elnyelte a fél tihanyi félszigetet, ami akár esőfüggöny is lehetett, de nem az volt. Egyre kontúrosabban jelent meg egy kialakuló légzuhatag rémképe. A jelenség egyre közeledett. Elérkezett az idő, hogy átbeszéljük a feladatokat, mert nem tudhattuk mi vár ránk. A grószt lehúztuk és gondosan lekötöttük, sehol ne tudjon a szél alá kapni. A spit a zsákja mélyébe gyömöszöltük, a sarkokat külön is rögzítettük. A fockot már nem volt időnk a forstágra tekerni, mert dermesztően morajló, zakatoló, kattogó, puttyogó hangokat hallatva egy hatalmas elefántláb szerű izé trappolt felénk, bele az arcunkba. Már a downburst első lökete is majdnem kirepített minket a hajóból, de sikerült a leszerelt hajóval lassan felgyorsulnunk és a cucc kormányozhatóvá vált. Özönvízszerű eső, pár méteres látótávolság és felfoghatatlan erejű szél tolta a hajót  ki tudja merre, de arra vigyáztunk, hogy félig felhúzott sverttel, hátra terhelve, hátszélben maradjunk. Nem vagyok benne biztos, hogy ha az árbocra merőlegesen kapjuk a nyomást azt is ki tudtuk volna egyensúlyozni. A fock elengedve még segített is az iránytartásban, de abban nem reménykedtünk, hogy épségben meg is marad.

Két, hosszantartó brutál nagy nyomás, és azon belül is változó erősségű löketek, igen hosszan borzolták az idegeinket. A „hullámlovaglás” közben folyamatosan figyelni kellett a hajó kiegyensúlyozására és hátszélben tartására. A helyzet izgalmát leszámítva a látvány csodálatos volt. Az opálos zöldes víz felszínén a becsapódó esőcseppek vastag ezüstösen csillogó réteget képeztek, s a víz feletti 30-50 cm-es felszínt sűrű fehér szélbarázdálta vízpára borította. Az egész valójában nem tartott tovább 5-6 percnél, de ezt már a Kwindoo tracking adataiból állapítottuk meg. Azt is megtudtuk, hogy vitorlázat nélkül 8,5 csomós sebességre gyorsultunk fel.

Amint kibujtunk az elefántláb túloldalán, kisütött a nap, s  a hosszú hullámok és a vízfelszín felett ezüstös pára lebegett és a szél egy szempillantás alatt 180 fokot fordulva észak-keletire módosult. Felrántottuk a vitorlákat kitettük a spinnakert és a tehetetlenül délkelet felé gördülő hullámokkal szemben mi nyugatra hajóztunk. Fantasztikus élmény volt, melyet az elvonuló légzuhatag tündöklő szivárvánnyal búcsúztatott. Ez itt, már az a szél volt, amit egész nap vártunk, de a Balaton felett megtelepedett dunszt-párna nem engedett be. A zivatar lerántotta a takarót, de hiába a kellemes fuvallat, a verseny-időnk lejárt. Elég gyorsan átértünk Alsóőrsre, ahol újabb szélváltó és friss kiülős délnyugatiban takkoltunk Füred felé. Már-már otthon éreztük magunkat, amikor feltűntek kedves ismerőseink a vízi-rend éber őrei és tájékoztattak bennünket, hogy órák óta kettes fokozatú viharjelzés van, amiben ugye mi nem tartózkodhatunk a tavon.

      - De urak, mi versenyről megyünk hazafelé...

• Milyen versenyről?

• A Fehér Szalagról...

• Ezzel?...

Nem idézném tovább, nagyon rendesek voltak, s amikor említettük, hogy már túl vagyunk egy viharon, ami elsodort bennünket, láthatóan nem tudták miről beszélünk.

Nem is csodálom, az északi parton semmi nem történt legfeljebb egy átfutó, vízre támaszkodó felhő volt látható a déli parton. Még azt is felajánlották, hogy elhúznak hazáig (egy kikötőben állunk), de nem fogadtuk el, mert nagyon élveztük a vitorlázást.

Tanulság:

Nem számít a méret, ha elég nagy.

A Kalóz stabil, gyors kitűnő adottságú hajó.

Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy bárhol a Balatonon újra lehessen Kalózokkal vagy hasonló jollékkal vitorlázni. Ehhez az önkormányzatoknak sóját, vagy/és kikötőhelyet kellene biztosítania. Ha ez nem történik meg, akkor ez a korábban elterjedt hajótípus eltűnik, s a szabadidős vitorlázás valóban csak a jólszituált marina-lakók kiváltsága marad.

Lehetővé kellene tenni a Kalóz hajóosztály túraversenyeken való indulását.

Be kellene vezetni egy olyan licenc rendszert mely felmentené az arra érdemes vitorlázókat, a viharállapotok korlátozó, tiltó rendelkezései alól.

 A képeket Békés Miklós, Csepregi Panka, Koppány Emese és Gerő Ildikó készítette