A vidéki élet egyik nagy furcsasága, hogy időbeosztásunk igen könnyen tervezhető, nincs sok bizonytalanság, legalábbis a közlekedés nem rejt túl sok kockázatot. Nálunk itt Balatonfüreden van ugyan egy lámpás kereszteződés, meg néhány vasúti átjáró, de egyik sem képes valódi városi csúcsforgalmat generálni. Lellén van dolgom ezért ahhoz, hogy az óra tizenötkor induló kompot elérjem, rá kell forduljak a 71-esre legkésőbb 10.00 kor. A jól kiszámítható érkezési időnek az a hátránya, hogy nincs benne tartalék. Csak kicsit tartottak fel, és mire kiértem a városból már 5 perc hátrányban voltam a szükséges időhöz képest. Bekalkulálva a kocsi sebességmérőjének pontatlanságát, a traffipax tűréshatárát, nyomtam ahogy mertem, mindenesetre amikor az alsó útról ráfordultam a kompkikötőre, már tudtam, hogy vesztettem. A komp méltóságteljesen távolodott, az órámon a percmutató a 16-osra ugrott. Még elgurultam a beszálló rámpáig, de mielőtt visszafordultam volna mit látok? A komp nem távolodik, hanem egyenesen felém tart. Ennyire nem lehetek hülye, hogy elnéztem volna a menetrendet. Csak most érkezne? De nem, az autóknak a farát látom, tehát ez a komp tolat! És tényleg a hajó dokkol, leeresztik a rámpát és intenek: mehetek! Egyszerűen nem hiszek a szememnek, ezek visszajöttek értem, felvettek úgy, hogy még a jegyváltásról is megfeledkeztem. Nem győztem hálálkodni, de erre láthatóan nem volt igény. A túloldalon megvettem a jegyem, majd elindultam Balatonlelle felé. Fel voltam dobódva. „Mert a Balaton télen-nyáron menő” mantráztam Tóth Balázs barátom megunhatatlan szlogenjét és ez a belső vigyor bearanyozta a napomat. A „kompos gesztus” annyira megérintett, hogy a történetet egy rövid bejegyzésben fel is tettem a Facebookra.

Ami ezután történt, azt álmomban sem gondoltam volna. A story-t felkapták az ismerőseim, sokan megosztották, lelkesen kommentelték, s az első pillanatban nem is értettem miért. Amikor ezeket a sorokat írom még 24 óra sem telt el, de több mint 2000 like, félezer megosztás, és száznál is több pozitív komment jelent meg az oldalamon. Azt hiszem a komp kapitánya valami olyat tett, amiről leszokott a világ, de mindenkiben él a hiánya. Naponta éljük át az orrunkra csukott buszajtó, a nyomulós tolakodós autósok, a szemkontaktot kerülő pincérek, a hatalmukat fitogtató portások, a biztonsági őrök, a civil autókból éjszaka traffipaxozó rendőrök, a parkolóórák sunyizó ellenőrei, az unott ügyintézők közönyös, lenéző packázásait. Lúzerek vagyunk. És ekkor egy hatalmas hajót irányító ember észrevesz téged. Látja a nyomorult helyzetedet, megszán és visszafordul. Érted fordul vissza, a kisemberért, akit már ronggyá alázott a társadalom közönye és segít rajtad. Ebben van a titok, amitől beindult az internetes közösség, mert mindenki részese kíván lenni a kalandnak, annak a csodának amit egyre kevesebben élhetünk meg.

Amikor az ember megtelik pozitív energiákkal, akkor a világot is máskép látja. A BL Yacht Club nem az a hely ahol búskomor kikötőlakók egymás vállán sírják el szomorú sorsukat. Amíg máshol már bezárták a kiürült kikötőket, hogy a parton a bakkokon gubbasztó hajók zavartalanul alhassák téli álmukat, itt nincs egy szabad hely, a hajók a vízen ringatóznak felkészülten a téli bevetésre. A parton, a jégpályán korcsolyázók koriznak, fakutyázók fakutynak (bocs), és a háttérben kint a Balaton hullámain dacolva a metsző hideg széllel egy szörfös rohangál. Idilli kép de decemberben? Ráadásul a jégpálya szélén ott a víz fölé épített panorámás szauna. Ha megjelenne néhány fürdőgatyás, pirospozsgás atyafi az lenne az igazi all in one fotó. Igen, azt hiszem jó úton, jó helyen járok. Amiért jöttem nem más, mint, hogy már most előkészítsem a hajómat a téli túrákra. Átnézem a korlátokat, leellenőrzöm az elektronikát, téliesítem a fagynak kitett berendezéseket, a gázkazánt, a kávéfőzőt, leürítem a víztartályokat, és zárom a fenékszelepeket. A motortérbe helyezett 500 wattos kis olajradiátor fagy közelében bekapcsol, így a motort nem kell téliesíteni. Élére állítom a matracokat, bepakolok két nedvszívó tablettát és már végeztem is. Könnyű ebéd a kikötő télen is nyitva tartó éttermében Rick Csabával a legendás kikötővezetővel. Megtudom, hogy a pár éve még szinte üres kikötőben ma már nincs szabad hely, ezért rákényszerülnek a fejlesztésre. Átrendezik a hajóhelyeket, hogy a nagyobb hajókat is el tudják helyezni. Szinte minden hétvégén van valami komolyabb program, ezért a téli pihenő ma már nem realitás.

Még sötétedés előtt elindultam, nehogy lekéssem az egész órakor induló kompot. A lemenő nap bíbor fényében hajtottam fel a fedélzetre. Vettem a bátorságot és felmásztam az üvegezett kormányállásba, szerettem volna megismerkedni a hajó kapitányával. Illően kopogtatok, mire sarkig tárja az ajtót a főnök Sárközi Lajos kapitány. Beinvitál, szerényen megjegyzi, hogy a lenyugvó nap látványa nem igazán az ő érdeme.

Sok szép irodát láttam már, de ilyet? Mert a hajó fölé magasodó üvegezett kalicka inkább tűnik irodának, mint klasszikus értelembe vett kormányállásnak. Először is nem látok kormányt, viszont van íróasztal olvasólámpával. A helység közepén lévő szerkezet komoly funkcionalitást sejtet, de az Onedin családon vagy a Karib-tenger kalózain szocializálódott látogató rá nem jönne, hogy ez egy Voith Schneider Propeller kezelőműve. (Én tudtam!)

Nincs sok időm, lassan indulunk is, ezért nem sokat teketóriázom rákérdezek:
- Emlékszik, hogy délelőtt Tihanynál visszajött értem?
- Már többen is emlékeztettek, hála a Facebook nyilvánosságának. Tíz éve kompozok, rendszeresen előfordul, hogy bevárok, vagy visszafordulok egy-egy későn érkezőért. Higgye el ez nem nagy ügy, a kollégáim többsége is így hajózik. Talán a Facebook teremtette nyilvánosság miatt most többen csodálkoznak, de nekünk ez természetes. Valójában nem is nagyon emlékeztem a délelőtti eseményre, mert az nekem teljesen természetes, hiszen a lemaradók órás várakozásra kényszerülnek, ezért igyekszem mindenkit elvinni.
- Több hozzászóló is aggodalmát fejezte ki, hogy nem lesz-e kellemetlensége, hogy nyilvánosságot kapott a gesztusa?
- Erről szó sincs. Először is nekem az a feladatom, hogy tartsam a menetrendet. Az átkelési időben mindig van annyi tartalék amivel gazdálkodhatok. Egy ilyen max. 2 perces manőver miatt, még időben átérek. Másrészt azért sem hiszem, hogy neheztelnének rám, mert a vezérigazgató úr nemrég személyesen hívott fel, hogy tudomására jutottak a történtek és megköszönte a cég jó hírét erősítő döntésemet.
- Nem tartja kicsit egyhangúnak ezt a szolgálatot?
- Nézzen körül! Ez a látvány mindenért kárpótol.
- Mit üzen a méltán rajongó utasainak?
- Közeledik a Karácsony. 25-én szolgálatban leszek, minden fordulóban kapnak tőlem ajándékba plusz 1 percet. Azért többet már ne késsenek!

Ha felhajtotok a kompra, ne csak a tájban gyönyörködjetek, integessetek fel a hídra, hadd mosolyogjon a kapitány!