Azért 30-a délelőtt kissé aggódva hívtam fel, gondoltam hátha elvesztette a számomat. A hajót viszonylag gyorsan összepakoltam, de megbeszéltük, hogy a leandereket csak már visszatérésünk után visszük le a garázsba. Kompozás Lellére, hajót összerak..., vitorlákat bepróbáltuk, lélek megnyugtat ( csapolt pilsner télen! ), majd megnéztük hol tudunk vízre menni. Na, ezt benéztem/tük. Ez nem az Expert FPS kupa, ahol a hajó orrát száraz lábbal fogva már le lehet ereszteni a svertet, itt a parttól 50 méterre még nem lehet berakni a kormányt. Erre csak másnap döbbentünk rá, de megoldottuk, és mivel egy órát halasztottunk, volt időnk tanulmányozni a helyi időjárást is. A korábbi évek nagyhajós tapasztalatai alapján belőttük a komolyabb ellenfeleket ( két Nau, két 11M és akkor még 5. helyre raktuk a 45-ös elant ), megbeszéltük az alkalmazható taktikákat, lefektettük a stratégia alapjait. Spíztünk egy picit, pszichológiai hadviselés céljából, majd még egy picit, mert élveztük. Ja, futamban nem lehetett "bőszeles" vitorlát használni és ide most rakok is egy pontot.

Az első futamban a "tiszta rajt valahol alul, majd minél hamarabb kiborítani" volt a cél. Szerencsénkre a P levonásával még jobban elfordult a szél, a rajtjelzés után 5 másodperccel kifordulva pedig elterült arcomon a 2019 év végéig kitartó mosoly. A rajtvonalnyi előnyünk elég volt arra, hogy az első szakaszban csak a kisebbik nau és még egy hajó ment el, ráadásul a hátszél elején meg is fújt a szél egy picit bennünket. Sajnos az első hátszél fele elment a spi nélküli hátszelezés technikájának kidolgozásával, de a jelet így is 3 percen belül vettük az első után, a 4. helyen. A második cirkálóban tartottuk a konkurenseket, bár igen érdekes szél volt. Az első futam utolsó hátszelét talán negyediknek kezdtük, de fent ismét megfújt a szél bennünket, és már kiforrott a technikánk. 3-4 siklással be is biztosítottuk az abszolút 5. helyet és a gyengülő szél segítségével a yardstick futamgyőzelmet is, bár akkor még a Nemesnek valamiért 87-es YS számot adtam magamban.

A második futam már nem volt ilyen egyszerű, elvitték balra a jelet, de a mezőnyt ez nem hatotta meg, érezték, hogy lent kell rajtolni, hiszen az előző futamban megmutattuk. Szerencsére nem kellett útjog szabályokkal foglalkozni, mivel rajt előtt pont annyira gyengült le a szél, hogy a steuerbordon rajtolók közül még a legelső is 15 méterrel maradt le a vonalról. Újabb nyugodt rajt, de már közelebb volt a mezőny, a jelhez így a gyengülő szélben már csak 5.-nek értünk fel. Szerencsére az előttünk lévők párba rendeződve tolták fel egymást, mi meg nyugodtan hátszelezhettünk a 42-es szabályt kissé átértelmezve, ámde nem figyelmen kívül hagyva. Eseménytelen cirkálószakasz után a Red Sharkot szerencsésen befogtuk, majd annak farvizére felülve sikerült újra az elsőhöz képest 5 percen belül beérnünk, így a dobogó már tuti volt. 

A hajó kivételére már megvolt az elképzelésünk, meglepően jól sikerült és csak egy műanyag pádli látta kárát. Véletlenül a "sólyázó" helyünk a koripálya és a szauna között helyezkedett el ( egy sörcsapot még elviseltem volna ), így volt parti segítség a kihúzáshoz és melegedő hely a bokámban elszorult ereknek. Vitorlák, ruhák szárítása, majd hajó pakolás közben Villamos nem is olyan meglepő módon eltűnt. Én még mindig vigyorogtam, de András nem bocsánatkérő sörrel a kezében jött, hanem a győzelem hírével. Bár nem látta, és nem mert közelebb menni, de az eredménylistát olvasók beszélgetéséből leszűrte a lényeget. Ennek örömére kivettem az árbócot, majd a gratuláló nausok segítségét felhasználva felraktuk az alsó ponyvát is. Mivel Ildikóék maradtak Lellén szilveszterezni, és a 15 órás utolsó kompról lemaradtam, ezért a nézőmotoros kisebb kitérőt tett velem Révfülöp felé, így egész szokatlan helyről láthattam a lemenő napot. 

Ezúton is szeretnénk köszönetet írni a Karsailing Vitorlás Sport Egyesületnek, a ViziBagyóknak, a feleségeinknek/gyerekeinknek, a lellei kikötő és vendéglátóipari egysége személyzetének, a Balatonnak, a szélnek, és a hajónak, hogy lehetővé tették ezen versenyen való részvételünket.

Fotó: Gerő Ildikó