Akkor hát adjon – ahogyan azt a klasszikus székely köszöntő mondja –. Legyünk optimisták! Induljunk neki úgy a következő évnek, hogy csupa jó dolog fog történni velünk. Ne károgjunk vagy vernyákoljunk előre, bízzunk abban, hogy túráink feltételei javulásnak indulnak. Számunkra kedvező megállapodások köttetnek, biztonságos vendéghelyek létesülnek, vitorláskikötők épülnek, hajóhelyek szaporodnak, a „lehúzások” – úgymint több ezer forint egy partra lépésért, miután már kipengettük a jóval több, mint félmillió petákot az éves kikötői díjra – megszűnnek, szolgáltatások színvonala emelkedik, rombolásnak, nádirtásnak, erdővágásnak vége szakad. Légyen eképpen!

Majd minden településünkön vernek orrba az elmúlt idő szülte, lepusztult épületek torzói. Igen elkeserítő látvány. Most viszont feltűnt egy lehetőség. Megnyílt ugyanis egy sokat ígérő pályázat (a Magyar Turisztikai Ügynökség égisze alatt), amely lehetőséget teremt a jelenleg működési engedéllyel rendelkező szállodák felújításához, vagy egykor bizonyítottan szállodaként működő ingatlanon új szálloda létesítéséhez. Mindezekre 20 milliárd forintos keretet különítettek el – lehetne több is, mert pár nap elteltével a jelentkezést már fel is függesztették, tekintettel arra, hogy a beérkezett pályázati kérelmek forrásigénye elérte a meghirdetett keretösszeg többszörösét –. Tehát a „lóvé” igen hamar gazdára lelt. Reméljük, jó helyre. Bízzunk benne, hogy a szebb napokat is megélt, jobb sorsa érdemes, jelenleg pusztuló és romokban heverő épületeink (pl: Keszthelyen a Hotel Helikon és Balaton szálló, vagy Balatonlellén a Hotel Lelle… sorolhatnék még vagy tízet) újfent életre kelnek, és nem jutnak a híres VIA hotel sorsára.

Tudom, hogy ez minket, túrázókat vajmi kevéssé hoz könnyebb helyzetbe, a !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! https://turazoknak-ajanlott.webnode.hu/l/turazoknak-ajanlott-aktualis-lista/ listától is távol esik. Viszont a „nagy totált” feltétlenül javítja, uram bocsáss, elfogadhatóvá teszi, így közérzetünket talán javítja. Mert ahogyan most kinéznek ezek a kócerájok, az egyenesen botrányos.

Lépjünk tovább. Ezer bocsánat, de a következő témám még távolabb esik a vitorlás kirándulásoktól, sőt szeretett Balatonunktól is. Viszont kétségtelenül nemzeti, hajózási értékünk megmentéséről tudósít. Pontosabban a Szőke Tisza gőzös helyreállításáról. 

A Szőke Tisza még Felszabadulás néven, egy 1952-es képen (fotó: Fortepan/Szánthó Zoltán)

Miért örülök ennek? Mert idáig, a gyakorlat azt mutatta, hogy efféle ipari műemlékeinket (Kőrös, Deák Ferenc… stb. gőzhajók) rendre feldaraboltuk, beolvasztottuk, eltüntettük. Volt, nincs, fene bánja. Vagy mégis?

A Szőke Tiszát 1917-ben kezdték építeni a Ganz-hajógyárban, Újpesten. Első nevét IV. Károly királyról kapta. A korábban kifejlesztett Széchenyi István típustervei alapján készült, amely akkoriban a Ganz legnagyobb terméke volt, kétkéményes gőzösként. Megmentendő hajónkat a kornak megfelelően egyedi, bronzból, rézből és kovácsoltvasból készült iparművészeti munkák díszítették, intarziás faburkolatok, valamint minőségi kárpitok és üvegek tették luxushajóvá. A fő társalkodót két karos díszlépcső és a fafaragások elit környezetté varázsolták, a legkifinomultabb tengerjáró hajók belsejéhez hasonlóan (RMS Titanic, Olympic, Mauretania). A királyság végeztével a IV. Károly a Sas nevet kapta, majd a Horthy-korszakban Szent Imre névre keresztelték. 1938-ban fontos feladatot kapott: az utolsó békeévben a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus rendezvényhajója volt párjával, az 1918-ban épült Zita Királynéból Vércsére, majd Szent Istvánra keresztelt gőzössel együtt. Ezután sem pihent, 1938-ban rajta hordozták körbe az országban a Szent Jobbot, Szent István halálának 900. évfordulóján (a Szent Jobbot több helyre a köznyelvben „Aranyvonatnak” nevezett szerelvényen vitték). Szent Imreként 1944-ben Ausztriába került, ahonnan csak 1947-ben hozták vissza. 1950-ben a kommunizmus alatt Felszabadulás felirattal úszott tovább. 1975-ben Újpesten felújították, és átalakították sétahajóvá. 1980-tól ismét étteremhajó, majd diszkóhajó lett. Állapota azonban folyamatosan romlott, állagmegóvásokat nem végeztek rajta, fel sem újították. Sorra váltotta a tulajdonosait, többen azt ígérték, hogy kezdenek vele valamit, megóvják, de végül 2012-ben elsüllyedt. Ebből az iszapsírból emelik most ki a szakemberek.

A Szőke Tisza fontosabb műszaki adatai: Épült: 1917, Ganz és Tsa. Danubius Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt., Budapest. Legnagyobb hossz: 77 méter 40 centiméter. Hossz a függélyek között: 75 méter, legnagyobb szélesség: 15 méter 29 centiméter, szélesség a főbordán: 7 méter 74 centiméter. Fixpont magasság: 8 méter 75 centiméter, oldalmagasság: 2 méter 70 centiméter. Legnagyobb merülés: 1 méter 50 centiméter.  Főgép típus: Háromhengeres compound/triplex/ gép, teljesítmény: 800 LE/588 kW.

A fenti, régi képek mesélnek kedves hajónk felépítményének szinte hivalkodó pompájáról, eleganciájáról és luxusáról. Kétségkívül, páratlan volt a hazai hajógyártás történetében. És mi maradt belőle? Számomra horrorisztikus. A hajótesten kívüli részt, a berendezési tárgyakkal, bronzból, rézből és kovácsoltvasból készült iparművészeti munkákkal, intarziás faburkolatokkal, kárpitokkal és üvegekkel, a vas tartószerkezettel, tokkal – vonóval együtt elhordták. (Feltehetőleg a Svédországból érkezett, nálunk tanuló, Gyöngyöspatán lakó művészettörténetet és irodalombölcseletet hallgató diákok lopták szét és adták el a fémkereskedőknek.) Nem tálálok rá szavakat. 

De most ne azt feszegessük, hogy miért hagytuk, vagy „nem kellett volna korábban”? Lássuk, kik vállalták fel ezt a sziszifuszi, szinte lehetetlennek tűnő feladatot https://youtu.be/HYdd5Smplck . E csodálatos hajó (maradványa) 2017 decemberében került a Hajózásért Alapítvány tulajdonába, amit megmentésére hozott létre Varga Mihály, a KÉSZ Csoport alapítója, valamint Portás Csaba, az ügyért évek óta elkötelezett hajózási szakember. Az alapítvány bízta meg a MA-HARD Vízépítő Kft.-t, hogy amint megfelelőnek találja a körülményeket, tegyen meg minden szükséges intézkedést a gőzös kiemelésére – innen lett az „aranyfedezet” –. Nagyon helyes.

„Az, hogy a gőzös ennyi viszontagság után még mindig úszik, már most bizonyítja, hogy kivételes alkotásról van szó, megérdemli, hogy mindent megtegyünk azért, hogy megmentsük”. 

Legyen ez a témához tartozó végszó. No meg az, hogy köszönetet mondok a Sailing Drone Team megrázó képeiért.

Folytatódjék a „hurrá propaganda”. Az elmúlt esztendő végén nagy vihart és felzúdulást kavart a Vonyarcvashegy mellé tervezett Ipari Kikötő. Majd síri csend következett. Hiába lestem az illetékes „cégek” honlapjait – ahol törvény írja elő bizonyos iratok és dokumentumok közzétételét –, egy árva sor, nem sok, de annyi nem jelent meg az üggyel kapcsolatban, még érintőlegesen sem. Márpedig valamiféle letölthető, nagyvonalú elképzelési ábra, terv- és helyszínrajz, uram bocsáss látványillusztráció nélkül nincs mihez hozzászólni, javaslatokat tenni, hovatovább bírálni, esetleg vitatni. Kellő információ híján minden ilyesmi csak feltételezéseken alapuló, felesleges szócséplés lehet. A napokban viszont (bár hivatalos, letölthető anyag még várat magára), az Országos Vízügyi Főigazgatóság, január 22 illetve 29 napjára, lakossági egyeztetést hirdetett Balatongyörök és Vonyarcvashegy érdeklődő polgárai részére. Nekem őszintébbnek tűnik a „tájékoztató a tervezett balatoni szolgálati kikötőről” alcím, ugyanis eme jeles rendezvényen előadók lesznek, és nem a döntéshozatalban résztvevő személyek – akikkel egyeztetni lehetne –. Sebaj, talán ott majd hozzá lehet jutni valami konkrétumhoz, illetve használható anyaghoz. Fő, hogy elindult valami.

Balatonfüreden is kezdetét veszi a tényleges megvalósítás, a régen várt – és óhajtott –, elsősorban túracélpontnak szánt vitorláskikötő építése https://aquamagazin.hu/indulhat-a-balatonfuredi-kikoto-epitese/?p=20732. Ennek kiváltképpen örülök. Miért is?

Mert elfogytak a kikötőhelyek imádott tavunknál. Számháborúzzunk kicsit. Magyarországon körülbelül 25-30 ezer ember vitorlázik aktívan, amiből 3680 főnek van versenyengedélye.  A vitorlás tevékenységek 95%-a drága tavunkra koncentrálódik, ahol nagyjából 8500 tőkesúlyos, nagyhajós kikötőhely áll rendelkezésre (A Portfólió adatai szerint). De mennyi a pillanatnyi igény? 8767 magyar vitorlás kishajót tartottak számon - írta a Világgazdaság a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) tájékoztatása alapján, 2016 évben. Figyelembe véve az elmúlt három év eladási statisztikáit, hozzáadva az egyre nagyobb számban megjelenő, kisgéphajó kategóriájú elektromos járműveket, kijelenthetjük, hogy a Balatonon úgy 9500 olyan teknő úszik, ami valódi kikötőhelyet igényel – igényelne –. Ezer hely tehát hiányzik! Tragikus a helyzet, iszonyú a „nincs”! De mégis, hol van akkor az a „hajléktalan” közel ezer jószág?

Mindenféle klocnin, bóján, strandok sarkában, nádasok öbleiben, „nem megépített kikötőkben” vesztegelnek, többnyire kitetten az időjárás és a hullámverés viszontagságainak. Nemritkán még jogszabályt sértő helyen és módon is. Pocsék a helyzet. Nagyon!

Csak azért, hogy tovább korbácsoljam az indulatokat: „… Összehasonlításul, az a szám a hasonló nagyságú (sőt valamivel kisebb) Bodeni-tavon 17000 db. A Bodensee ezzel a mennyiséggel meg is telt (HVG adat 2018). Ottjártamkor (remek hetet töltöttem túrázással), a legcsekélyebb zsúfoltságfóbiám sem támadt, sőt a „nagy totál” alapján ennyi teknő „röhögve elfért”. Vendéghelyekkel egyetemben, infrastruktúrával, tokkal-vonóval. – Igaz, olyan előfordult, hogy a vendéghelyen, a partfalhoz oldallal álló mellé kellett „lapolni”, akár még másik két vitorlásnak is. A helyiek megszokták, s a „német fegyelemmel”, hibátlanul alkalmazták is –. Nálunk akkor miért nem?!

Véleményem szerint a helyzet normalizálására kellene még legalább kétezer kikötőhely. De hol lehet ezeket megépíteni? Nézzük sorban: Balatonalmádi, Tihany, Balatonudvari, Balatonakali, Balatongyörök hajóállomásokon, a badacsonyi létesítmény alapján, annak mintájára – erényeivel és hibáival egyetemben–, a legcsekélyebb nádirtás nélkül, természetkárosítást nem okozva. Csopakot csak be kellene fejezni. Révfülöpöt már évek óta tervezik – csak a tökölődés folyik –, végre neki kellene állni. Ezekkel már az óhajtott mennyiség kétharmada meg is valósulna. Meg kéne hát tenni, „de mán”! 

Tudom, a fenti adatok pontosságával gond lehet, hiszen „Vitorlásaink döntő többsége a Balatonon található, de a hatóság nem tudott pontos számot mondani, mert erről nem vezetnek nyilvántartást és a hajók egy része mobilizálható, hol az egyik, hol a másik tavon jelennek meg.” Túl nagy eltérés a valóságtól, szerintem azért nincsen.

Mi, túrázók, tudunk valamit segíteni? Igen! Ha több napra elhagyjuk honi kikötőnket, ezt jelezzük a kikötőmestereknek, a várható visszatérés megjelölésével. Így módjukban áll a fent nevezett időtartamra vendéget odaexpediálni. Rajtuk is, de magunkon is segítünk ily szűkös időkben. Ne feledjük el tehát. Nagyon szépen köszönöm!

Nézzük tovább. A közvélemény alakításán volna jó munkálkodni, hiszen jelentős akadály, hogy sokan, a vitorláskikötőket „teljesen felesleges, környezetromboló tájsebeknek” látják, a hajósokat pedig „gazdag, nagypénzű, hivalkodó, úrhatnám, erőszakos, nemszeretem” népségnek tartják. Tudom, akad efféle is, de állítom, nem ez az általános. Mi, túrázók jól tudjuk, hát ismerjék meg mások is! Nézzétek a záró képet. „Visszaszorítandó, üldözendő, látvány és természetromboló, tájsebet képező… stb.” dolgot láttok? Isten bocsássa meg, de én nem. Sőt még tetszik is! Nem kicsit, nagyon. Ráadásul, piszok jól érzem magam az ilyen helyeken!

Legyünk optimisták! Remek lesz ez a „húsz-húsz!

2020. január 19.

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!