13 éves vagyok, a Balatoni Yacht Club 1912 versenyzője, Alsóörsön. 2016-ban kezdtem versenyezni azon a Csoki kupán, amin Török Brigi a Havária a Balatonon című díjnyertes fotóját készítette. Bár a fényképen nem én szereplek, mégis emlékezetes ez a nap számomra is. Ezen a versenyen dőlt el, hogy a vitorlázás lesz a választott sportágam, amiben versenyezni szeretnék.
Szerencsésnek tartom magam, mert olyan családba születtem, ahol meghatározóak a sportok. Édesapám évtizedekig síedzőként vezetett egy síiskolát, édesanyám azon kevesek egyike, aki még a 80-as évek elején lányként elkezdhetett versenyszerűen vitorlázni, a bátyáim közül a kisebbik szintén vitorlásversenyző, a nagyobbik testvérem pedig síoktatóként dolgozik már. Szóval igencsak adott ez a két sport az életemben, de a két említett sport mellett imádom a falmászást is, ami nagyon jó kondit ad mindkettőhöz. Igazából már kicsi koromtól vittek vitorlázni és síelni is, mindkét közegben teljesen otthon érzem magam. Látom a hasonlóságot a két sportág között, mondhatni kiegészítik egymást, ahogy azt már előttem sok híres magyar vitorlázó is – Tussék, Litkeyék, vagy Detréék – megfogalmazták.
Az első szezonomban nagyon hamar jöttek a sikerélmények, valahogy egyből megvolt bennem a motiváció. Nem a szüleim noszogattak, magamtól akartam megtanulni minden csínját-bínját az egésznek. Szerettem mindig pontosan végrehajtani az edzőim kéréseit, belülről fakadt az igyekezetem, szerettem, ha megdicsérnek. Próbáltam maximálisan a feladatokra koncentrálni, és valahogy megéreztem a hajóvezetést, megértettem a versenyzés lényegét - persze még alapszinten. Mindez elég volt ahhoz, hogy megnyerjem az Újonc Rangadót, ami az első éves opésok versenye volt a Kerekedben. A következő szezonban 2017-ben Bakóczy Robi lett az edzőm és vele a Nádas Kupa sorozatot is sikerült megnyernem. Ez a versenysorozat sok tapasztalatot és élményt adott, ami elégnek bizonyult ahhoz, hogy teljesen váratlanul megnyertem első bajnoki címemet a lányok között az OB-n Tihanyban. Nagy szó volt ez, hiszen több olyan 14-15 éves lány volt a mezőnyben, akik már sok nemzetközi versenyen részt vettek, én pedig a Nádas Kupákról csöppentem a bajnokságra, 11 évesen. Ezzel az eredménnyel gyakorlatilag célkeresztbe került számomra a 2018-as EB, amire végül a válogató során ki is jutottam. Hága mellett az Északi-tengeren, Scheweningenben vettem rész életem első Európa-bajnokságán nyílt tengeri körülmények között, áramlásban, erős szélben és nagy hullámzásban. Az európaiak között a 12. helyezést sikerült megcsípnem. Opéban az EB-n külön mezőnyként kezelik a lányokat. Tudtommal ez az egyetlen opé verseny, ahol a lányok egy pályán, de külön vitorláznak a fiúktól. Fantasztikus érzés volt ott lenni a sok külföldi között! Ponta Volvo Ocean Race befutó idején volt az EB, ami azt jelentette, hogy a VOR part menti futamokra ugyanabból a kikötőből mentek ki a nagyok, mint mi. Meg is nézhettük a hajóikat! Hihetetlen élmény volt az egész! Utána az OB-n megnyertem a serdülő bajnoki címet, a fiúk között, és természetesen a lányt is. A Dulin vándordíjra - ami az éves ranglistán a legjobb serdülőnek járó díj - elsőként kerülhetett fel lány név. Szerintem azzal, hogy lány vagyok, inkább jobb nekem, mint rossz, hiszen azt hiszem ezért figyelnek fel jobban az eredményeimre.
A következő szezon előtt eldöntöttük szüleimmel, hogy továbbra sem vitorlázom télen. Élem az átlag gyerekek életét, rendesen iskolába járok, síelek amatőr szinten és falat mászom. Nem álltam be az opés világjáró vándorcirkuszba, jó volt otthon lenni a szüleimmel, tesóimmal és gyereknek lenni. Számomra nem feltétlenül az eredmény az elsődleges, hanem az, hogy magát a vitorlázást és a versenyzést élvezzem, szeressem. Az igaz, hogy március közepére - négy és fél hónap kihagyás után - már nagyon hiányzott a víz, a szél, a szép új hajóm és a vitorlázó barátok, így a 2019-es évet elég harapósan kezdtem. Márciusban egy Európa Kupa győzelemmel indítottam a lányok között Koperban. Jól sikerült a többi válogató versenyem is, és kijutottam - most már rutinos versenyzőként - a franciországi Crozonban rendezett EB-re is. Az előversenyen a regionális francia bajnokságon is részt vettünk, amit a lányok között megnyertem, a fiúk között 2. lettem. Az EB-n kvalifikációs futamok közül megnyertem kettőt, aztán valahogy elfogyott a lendület, és végül csak 14. lettem az európaiak között. Ez ugyan csalódás volt nekem, de biztos valamiért így kellett lennie - kihoz majd belőlem valami jó tulajdonságot a későbbiekben. Eltekintve az eredménytől nagyon jól éreztem magam mindkétszer Bretagne-ban, bár a híresztelésekkel ellentétben egyáltalán nem voltak erős szelek - a táj viszont gyönyörű volt! Egész más tengeren vitorlázni, mint a Balatonon. A Balatont imádom a legjobban, ugyanakkor fantasztikus érzés a nagy tengereken ilyen kicsi hajóval, lányként a természet erejét kordában tartva jó eredményeket elérni. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, akik támogatnak ebben! Leginkább a szüleimnek, az edzőimnek, a klubomnak, a Rooster magyarországi képviselőjének - Monának, Hodács Attinak, a J-Sailsnek, az MVSZ-nek, hogy segítenek céljaim elérésében ebben a csodálatos, de sajnos iszonyú drága sportban!
2020-ban Tallinban rendezik az EB-t és a Garda tavon a VB-t. Eredményeim szerint akár célkitűzés lehetne a VB kvalifikáció is, de úgy érzem, a saját nememben szeretnék az EB-n a lehető legjobb eredményt elérni. Aztán az EB után majd meglátjuk, hogyan tovább…
