OP-val kezdtem, 89-ben versenyeztem először, de amire nagyon emlékszem, az az volt, amikor először mehettünk ki a nyílt vízre: előtte a kikötőben keringtünk a hajókkal, maradandó pillanat volt először elhagyni a védett vizet! Az OP után Cadetbe ültem át, voltam kormányos és mancsaft is, de nem szerettem meg ezt az osztályt igazán. Ezután jött a 420, amit viszont nagyon szerettem, majd a 470, de sajnos akkortájt esett szét a KYC, és 94-ben amúgy is Almádiba mentem gimnáziumba, úgyhogy ésszerűbb volt átmenni Fűzfőre vitorlázni. 

A Nitrokémiában beraktak kormányosnak, mancsaftnak is mindenféle hajókba, majd találtunk egy Fűke Európát a hangárban, amibe nagyon beleszerettem: gyors, sportos jolle, nagyon nekem való volt és máig az! 10 évig versenyeztem az osztályban, jól is ment, sok versenyt nyertem, de bajnokságot nem tudtam soha: nem bírtam a stresszt, pszichésen elvesztem sokszor.

Az athéni olimpia előtt 2002 és 2004 között válogatott kerettag voltam, de elég ad hoc időszak volt: edző nélkül készültem, elindultam az előolimpián is, de a támogatás hiánya miatt nem tudtam igazán sikeresen készülni. Athén után kipróbáltam a Lasert is, de az nem tetszett, maradtam az Európánál.

2007 óta mancsaftolok Kalózban, Mohos Gábor a kormányosom. Nagyon jól érezzük magunkat együtt, a kormányosi múltam miatt jellemzően együtt hozzuk a fontos döntéseket a pályán. A bajnokságokon is van, hogy jól megyünk, sok versenyen a mezőny elején szoktunk végezni. A Kalóz osztály nagyon összetartó, és szeretem, hogy felnőttként kishajóban lehet versenyezni.

A Kalóz mellett beültem nagyobb hajókba is: 2006-ban mentem egy szezont a Lisával Pallay Tiborral, 2008-ban Melges női csapattal Karácsony Réka kormányzásával, néhány éve pedig Code8-cal Weöres Márti női csapatával.

A legbüszkébb a 2014-es Kalóz bajnokságon elért 2. helyünkre vagyok, amit ráadásul Agárdon rendeztek forgolódós szelekben, de az Európás 2. helyezéseim is fontos és jó élmények.

Olyan régóta versenyzem, hogy néha úgy érzem, nem is tudok már “csak úgy” kinn lenni a vízen... Volt a klubomban egy Európa, ami indult a 99-es VB-n, aztán amikor megszűnt az osztály itthon, Váradi Julisék megvették – tavaly visszavásároltuk tőlük, még a vitorla is ugyanaz! Amióta újra tudok Európázni, szabadidősen is többet vagyok vízen – csak fújjon rendesen a szél!

Nagyon szeretem a természet közelségét, a víz lételemem: akárhányszor kinn vagyok vízen, mindig végig gondolom, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy vitorlázhatok. Kis koromtól kezdve önállóságra szoktatott a vitorlázás, és hogy számolni tudjak a döntések következményeivel. Szeretem azt is, hogy nem én vagyok a főnök, hanem csak a természettel együttműködve, megfelelő alázattal lehet csinálni. Inkább nagy szeles vagyok: tudom, hogy kicsit tartani kell tőle, és a mai napig összeugrik a gyomrom először, de aztán nyer az adrenalin, amit például egy Kalózos spis siklatás okoz 20-25 csomóban, vagy az Európás félszeles-raumos veretős menetek – és azt sem fogom elfelejteni soha, amikor egy jó erős északiban Földváron rendezett versenyen a többiek nagy része már parton volt, én viszont kezdő Európásként nagy nehezen felkrajcoltam a bójához, ahol miután beejtettem, akkorát estem orra a hajóval, hogy – ha jól emlékszem, – még Rozsda is megtapsolta, aki akkor még Laserezett...

2007 óta táborokban oktatok, 2017-ben edző is lettem: kezdő OP-sokkal foglalkozom. Versenybírói papírom is van, minden évben járok továbbképzésekre is.

Állandó belső motivációm van a vitorlázáshoz – ezért is ragadtam ebben a sportban. A fűzfői kikötő olyan csodálatos környezet, ami már önmagában is mindig a sport gyakorlására késztet, de a tudásomat fejlesztem online is. Edzőként az edzőtáborokban, ahol többen dolgozunk együtt, szintén sokat lehet egymástól tanulni. A versenybírói és a Kalóz osztály által szervezett továbbképzések mellett az MVSZ előadásait is szoktam nézni.

Kislányként többet kellett bizonyítani, emellett sokat “fiúsodtam” a vitorlázók között: neked kell például szerelni, ami sokaknál áttevődik az élet más területeire is – otthon sem okoz gondot, ha fel kell raknom a falra egy polcot… Én ezt nem bántam soha, mivel a családból is ezt hozom: apu fiúnak akart, így ebből a szempontból az életre nevelt. Az érvényesüléshez kell bizonyos keménység, emellett a vitorlázás sokat segít a döntéshozatalban, és magabiztossá is tesz. A versenyzésben ha ezek megvannak, nem látok a nők számára nagyobb akadályokat, de az osztály, ahol versenyzem, különleges: a kalózosok pont, hogy különösen tisztelnek azért, hogy felnőtt nőként kishajózunk. Edzőként – és a civil hivatásomban tanárként – úgy érzem, eleve könnyebb a férfiak dolga a tisztelet miatt.