Kedves magyar vitorlázó barátaink!


Mint számotokra is vélhetően ismeretes, Olaszország és a Garda-tó súlyos időszakon megy keresztül. Több ezer embert, ezen belül is rendkívül sok vitorlázó barátunkat veszítettünk el a koronavírus miatt és a környék kórházai folyamatosan sürgősségi üzemmódban működnek. Nagyon nehéz ebben a helyzetben bármi másra gondolni, mint hogy hogyan tudunk a járvány terjedésének a lehető legjobban gátat szabni.
Sajnos úgy tűnik, a járványt követően a gazdasági válság is elkerülhetetlen lesz Olaszország számára. Ennek egyik fő oka, hogy nem érkeznek a korábban megszokott módon szeretett vendégeink, utazók, turisták a régiónkba. Ez érinti a Garda-tavat is, ahol számos vendéglátóhely nem fog fog tudni kinyitni 2020 nyarára. Ebben a katasztrofális helyzetben az olasz vitorlázás, ahogy a nemzetközi is, lemondta az eseményeit és versenyeit a tavaszi hónapokra, és törli vagy elhalasztja a további regattáit. A Circolo Vela Gargnano idén szeptember 5-én rendezné meg a 70. Centomigliát.
Ma, bár a klub zárva van, dolgozunk azon, hogy június végén újra elinduljunk, remélve, hogy a július és november között esedékes nemzetközi versenyeket meg tudjuk rendezni a Garda-tó klímájának segítségével.
A 70. Centomiglia megrendezését jelen pillanatban tervezzük, de folyamatosan figyeljük, mi történik a többi, nemzetközi regattákat szervező országokban, például a Balatonon és a Genfi-tavon.
Úgy tűnik, az egyik legsúlyosabb félelmünk, hogy a külföldi vitorlázók nem fognak eljönni a Garda-tóra versenyezni az egészségügyi korlátozások miatt. Az is kérdéses, hogy a kötelező emberek közötti távolságtartás tükrében hogyan valósulhatnak meg a parti rendezvények, hiszen ez érinti a nevezést, a díjkiosztót és egyéb társadalmi rendezvényeket is.
Jelenleg azonban a Circolo Vela Gargnano nem tervezi a 70. Centomiglia 2021-re halasztását, remélve, hogy a verseny az újjászületés jelképe lehet a garda-tavi vitorlázásnak a koronavírus okozta vészhelyzetet követően. Ez a romantikus ötlet adta az indíttatást, hogy a regattát a legelső Centomiglia mintájára rendezzük meg: azonos útvonalon, 12 órás rajttal Gargnanoból, nem pedig Bogliacoból. A szervezés technikai oldaláról fontos lenne tudnunk, hány külföldi hajóval tervezhetünk, bár megértjük, hogy egyelőre nehéz biztosat mondani.
Ez a helyzet jelenleg a Garda-tavon. Reméljük, hogy minél hamarabb találkozhatunk magyar vitorlázó barátainkkal az olasz versenyeken, és én is visszatérhetek a Balatonra, hogy részt vegyek a Kékszalagon.

Jó szelet kívánok minden barátomnak és minden magyar vitorlázónak a Circolo Vela Gargnano-ból!

Lorenzo Tonini