Szeretném hinni, miszerint itt még nem tartunk, bevezetésem meglehetősen túltolt! Viszont bármerre tekintek, olyan dolgokat látok (tapasztalok), amelyek igen csak ebbe az irányba sodorják szeretett és közkedvelt Tihanyunkat. Ez különösen fájó dolog számomra. Ugyanis túl azon, hogy nekem (és több kedves barátomnak) az egyik kedvenc túrahelyünk, bárhonnan is nézzük, a szóban forgó félsziget, Balatonunk egyik legszebb, legértékesebb, jellegzetesebb és különlegesebb képződménye. Adottságainak védelme, kezelése, továbbá megőrzése, fokozott körültekintést, odafigyelést, felelősségteljes fejlesztést igényel. Napjainkban viszont, csupán feltételes módban beszélhetünk róla. Vagy még úgy sem.

Idén már egyszer jártunk erre https://porthole.hu/cikk/12783-nyakunkon-mar-a-nyar . Most, augusztus havának elején ismét ide vet a sors. Vajon mi mindent látunk, hallunk?

A nyár derekán sajnos túljutunk. A termést ígérő, forró napokon is átfordul a naptár. A kánikulává erősödő vibráló levegő is a múlté. Erdőn és mezőn viszont az ezerszínű virágpompa még fogadja a turistákat. A talajon, fű között és a levegőben rovarok kúsznak, másznak vagy repülnek. A madárkórus ellenben fokozatosan elhallgat. A békák brekegése is elmarad. A gyíkok viszont élvezettel sütkéreznek a nap melengette köveken, falakon. Június végén (Péter-Pál napján) hagyományosan kezdetét vette az aratás, ami ez időtájra bőven befejeződött. Az aranyló búzamezők helyét szalmabálákkal megtűzdelt tarlók vették át. Varázslatos látvány, ha a vízről nézzük a part menti domboldalakat.

 A nádasok belső szegélyénél még itt találjuk az észak felől visszaérkezett havasi partfutókat, meg a kis és nagy pólingokat. Essék még szó a cankókról. Jó néhány fajtájuk tanyázik partjainkon nyaranta. Kinézetük meglehetősen egyforma, így látványra szinte lehetetlen (legalábbis nekem) megkülönböztetni őket egymástól, pláne szürkületben. Hangjuk viszont elárulja kilétüket. A réti cankó „ti-ti-ti” - je, a füstös cankó „csuit” – ja, a szürke cankó szinte panaszos „tyü-tyü-tyü” – je jellegzetes, így megoldja problémánkat.

Kellemes, délelőtti, „kisasszony szellő” szárnyain közelítjük a kikötőt. Hétvége lévén akad – e számunkra szabad hely? Az elmúlt években ugyanis egyre inkább lógtak fürtökben a vitorlások, vagy keresgélték körözve a nem létező szabad bikákat. Érkezésünkkor meglepve tapasztaljuk, hogy alig áll bent három – négy „csavargó”. Vajon miért? Pláne ilyen ideális időjárásban. Talán a koronavírus? Vagy a BHZRT ingyenes kikötésszám kvótája? Nyilván több ok is közrejátszik. Gond nélkül kikötünk. Azaz, csak kötnénk, ugyanis „ragad a teknő”. Már úgy egy méter hatvanas merüléssel is jó pár arasznyit süllyedünk a lekvárba, még viszonylag magas (kilencvenöt centiméteres) vízállás mellett is. Nagy nehezen érjük el a vendégmólót.

Botrányosan elhanyagolt a medence. Évtizedek óta nem kotorták – csak a pénzt kasszírozzák, ha partot érsz –. Tudom, jelentős átalakuláson esik át a cég, más gondjuk is van. Viszont ennyire nem kéne kihátrálni, legalább a legégetőbb feladatokból.

A Móló Büfé szokásos színvonalán üzemel. A forgalom szerény, nyoma sincs az ilyenkor szokásos sorállásnak. Még a menetrendszerű hajók érkezésekor sem. A kávézó terasz (Móló Café & bar) – ami valóban a helyhez méltó megjelenéssel bírt – csont keményen zárva. Nincs vendég – nyilatkozza a tulajdonos –. Így nem is lesz! – hangzik a lényegre törő válaszom –.

Bezzeg a Sport Terrace https://www.sportterrace.hu/. Naná, hogy tárt kapuval várja vendégeit. Nem olcsó, viszont kellemes és elegáns. Még ötletes is. Építettek egy stéget közvetlenül a víz fölé. Imádom ott lekortyolni a fröccsömet. Szóval így is lehet „harcolni” a koronavírus hatása ellen. Nagyon tetszik! Bár az kétségtelen, hogy itt nem tudnék úgy jóllakni, mint valami rendes kocsmában (gulyás, pacalpörkölt… stb.).

Felvonatozom a belső tóhoz. A Kotyogós Kávéterasz is működik. És nem fakult semmit a látványa, őrzi eddigi szintjét. Kedvesek, stílusosak, meghittek. És rendkívül ízletesek a harapnivalók. Nagyon szeretünk betérni hozzájuk valami finomságra, illetve megpihenni az Aranyházhoz vezető kiránduló utunkon. Persze, valódi ebéd ügyében nem illetékesek, így nem tudják – nem is céljuk – pótolni a néhai Gejzír Borozót. Nagyon nagy kár, hogy áldozatul esett a hirtelen pénzharácsolásnak és telekspekulációnak. Még a természetvédelmi terület határa, illetve a beépíthetőségi minősítése sem tudta megvédeni a beruházóval szemben. Apartmanokat építenek oda, ahol a kirándulók sokaságának nyílt lehetősége jó áron falatozni, gyerekek serege tudott játszani (ingyen). Mindezt olyan környéken, ahol közel – távol nincs egy hasonló létesítmény. Nem volna baj, ha a fejlesztéseket a kisebb pénzű, hátizsákos gyalogló, vagy kerékpározó turisták ellátásának figyelembevételével terveznék. Vagy legalább nem e népség egyértelmű kárára végeznék.

Igen szomorúan szemlélem (és igyekszem megörökíteni), amint a Belső tó partján, egy tájba illeszkedő és közkedvelt szabadidőpark semmisül meg azért, hogy helyet adjon valami szürke otromba kolosszusnak.

Hátat is fordítok ennek a látványnak. Ne is lássam! Visszasétálok a kikötőhöz.

Nagy nehezen küzdjük ki magunkat a sárból, majd megszakad a motor, mire kirángat minket oda, ahol már úszunk. Nesze neked magas szintű szolgáltatás!

Hazafelé vesszük az irányt. Imre barátom viszont tesz még egy kört a Gödrösi-öbölben, ugyanis több sajtóorgánum is közzétette, hogy a szigorúan védett területen hatalmas földmunkával „elhordják a fél hegyet” https://444.hu/2020/07/02/beveszik-tihanyt-ha-kell-elhordjak-a-fel-hegyet. Lássuk, hogyan is fest ez a valóságban. Elakad a szavam a látványtól! A lélegzetem pedig a felháborodástól. Itt már mindent lehet?

Mindezt, a Halbik Ciprián forrás – Barátlakások – Óvár szikla felé vezető turistaút szomszédságában:

Juj, de nagyon szükséges lenne valami változás, ami határt szabna az efféle ügyeknek! Tüstént jelentkezem is az András barátom https://porthole.hu/cikk/12900-a-csutortokon-uj-elnokseg-az-mvsz-ben cikke szerinti „Porthole Sóhivatal” Természetvédelmi és értékmegőrzési ügyosztály létrehozására és vezetésére! Erről ennyit!

Vasárnap reggelre kelvén igazi túraidő köszönt reánk. Neki is lódul vidám társaságunk Tihany nyugati részét felderíteni. Irány tehát Sajkod. Idén még ott sem jártunk. Szépen visz a szellő, a parttól biztonságos távolságot tartva csodáljuk a nádöblöket. A kőszórások vonalát igencsak tiszteletben tartjuk. Távcsővel szemléljük a kócsagokat, bakcsókat, meg a „kormit”, amint széttárt szárnyát szárítja egy karó tetején. Közben búg a kompresszor, amint fújja a mentőcsónakot, amivel a partra fogunk szállni. Amint közeledünk, feltűnik a strand előtt horgonyzó temérdek vitorlás. Jóval többen vannak, mint tegnap „Öreg-Tihanyban”. Persze, a fekete gömb (veszteglő hajó) nem látható mindegyiken. Lehorgonyzunk és kicsónakázunk a strandra. Temérdek a fürdőző – napozó népség, jóformán minden talpalatnyi hely foglalt. Alig tudjuk a gumicsónakot elhelyezni. A tóparti területet viszont keményen körbekerítették. Rács, drótketrec mindenütt. És egy szem szűk kapu pénztárral, valamint szigorú őrökkel. Tavaly még mindez nem volt, szabadon át lehetett sétálni az úton kocsmázni. Miért fájt ez valakinek, nem tudom. Szóval, most már rendnek muszáj lenni, tetszik vagy sem! Meg kell viszont jegyeznem, hogy amikor visszatértünk a hajóra szálláshoz, az őrökhöz intézett „mivel tartozunk” kérdésemre, „semmivel, jó szelet” volt a válasz. Köszönjük! Tetszik! Piros pont érte!

Régi ismerősünknél, Robi barátomnál ebédelünk. Nem sok vendége van, majd minden asztal üres. Hamar elkészül a rendelésünk. A tócsni és palacsintaszerűségek ízletesek, viszont a gulyás, az valami pocsék. Átlátszó híg lötty, száraz kemény húskockák elvétve, félig nyers krumpli. Zöldségeknek, nokedlinak nyoma sincs (Zilahy Lajos leves: „Valamit visz a víz”). Megdöbbent a minőség hanyatlása. Ez egy híresen jó krimó volt, most pedig a strand színvonalnak is hitvány. És még drága is. Kezdem érteni a kereslet megcsappanását.

Nekivágunk a „hegytámadásnak”. A part menti úton sétálva egy-egy énekes kabóca még megszólal tiszteletünkre. Június végén bezzeg fülsiketítő cirpelő koncertet élvezhettünk. Régebben csak itt hallhattuk őket, mostanra már nem csupán a déli partra, hanem gyakorlatilag a fél országra elterjedtek. A felmelegedés jele volna? Elérve a turistautat, meglepődve tapasztaljuk, hogy a közútba való becsatlakozását teljesen széttúrták. Megerősítették a zúzottköves úttestet – a megnövekedett gépkocsiforgalom miatt –, viszont a gyalogos lépcsősor alját nem állították helyre. Sebaj, négykézláb felmászunk. Továbbiakban is elhanyagolt az ösvény. Mi persze ismerjük. Nem tévedünk el, és még a szakadékok széléről eltűnt hevenyészett fakorlátok hiánya sem zavar. Élvezzük a pazar panorámát. Jóformán az egész középső medencét megcsodálhatjuk madártávlatból. Innen esik talán az egyik legszebb kilátás. Micsoda értéke ez is ennek a csodálatos félszigetnek!

Hűsítő hosszúlépés, fürdés, majd a szél maradékával visszaindulunk Földvár felé. Remek kirándulást tettünk, sok szépet láttunk. Ezen mélázgatom, miközben csinos kormányosunk (Juci) és segítője (Gabi) épségben hazaexpediálnak bennünket. Szóval, különleges látvány, hatalmas kincs, pótolhatatlan érték ez a félsziget. Halálos bűn lenne tönkretenni, felprédálni. Ne hagyjuk! Tihanyról ennyit.

Végezetül viszont, hadd tegyek közzé egy érdekes hírt – amiről már nyilván többen értesültetek –. Méghozzá arról, hogy a BHZRT kikötők üzemeltetésére kizárólag úgy lehet pályázni, hogy mind a tizenegy létesítményre egyben. Azaz, amennyiben egy cég végzi a kezelést mindenhol. Tudom, megoszlanak a vélemények, még az indulatok is forrhatnak https://nepszava.hu/3092375_aki-marja-kapja-kikotobiznisz-a-lathataron. Viszont, töretlen optimizmusommal azt vélem remélni, hogy ilyen megoldás esetén jószerivel a kikötőlánc jelleg (ingyenes vendégéjszakák) is megmaradhat.

                Bízzunk benne. Legyen ez a végszó!

                Jó szelet (tiszta vizet): Merlin! /Társszerző: Csere Imre/