Egy biztonsági őr futott el az orruk előtt, URH-rádiójából pedig az alábbi foszlányokat csípték el: „Bombariadó... kiüríteni az épületet... minél előbb". Nem tudták mire vélni a dolgot, így hát kávézgattak-beszélgettek tovább. Aztán jött a hivatalos verzió - immár a pavilon hangszóróin át, technikai okokra hivatkozva. A reakció igen vegyes volt: volt, aki azonnal kirohant az épületből, sok kiállító pedig - portékáját féltve - csomagolni kezdett. A Két Fiatal Újságíró ekkor arra gondolt, minő szerencse, hogy az ő értékeik főként szellemi természetűek, így összecsapták a laptopjukat, és a felszólításnak megfelelően kisétáltak a pavilonból. A szabadtéren aztán nem várt fesztiválhangulatba csöppentek: miközben méretes pelyhekben szállingózott a hó, az emberek vidáman falták a kültéri büfék kínálatát. A Két Fiatal Újságíró ekkor már sejtette: a bombariadó a hurka-kolbász lobbi szabotázsakciója volt. Aztán megjelent a kékvillogós autó, és - felelősséget érezvén az összegyűlt tömegek egészségéért - a „Hölgyeim és uraim, kérem, fejezzék be az étkezést és hagyják el az Expo területét!" figyelmeztetést harsogva megpróbálta kiterelni a közönséget. Így a Két Fiatal Újságíró csatlakozott egy kiállítókból verbuválódott szabadcsapathoz, hogy belevessék magukat a kőbányai délutánba. A társaság egyik része végül egy gyorsétteremben vert tanyát, fiatalabbik fele pedig - nem elszakadván a vizes tematikától - a Sellő Sörözőbe vette be magát. A Két Fiatal Újságíró ekkor ráeszmélt: a bombariadó a környékbeli vendéglátósok rafinált húzása lehetett. Miközben az események feszültségét némi szeszben oldották fel, a mobilkommunikáció minden lehetséges eszközével felvértezve folyamatosan informálódtak a friss fejleményekről. Így kapták a hírt is: hamarosan visszaengedik a kiállítókat megszokott helyükre. A Két Fiatal Újságíró ekkor érezte, szólítja őket a kötelesség: dacolva a fagyos szelekkel, ideje felkerekedniük, hogy aztán majd nekiállhassanak a holmik szét- és összeszedésének. Éhesen, fáradtan és a feladat súlyától megrészegülve érkeztek a tetthelyre, azon lamentálva, hátha legalább a kolbászospult újra megnyit a visszaszivárgó emberek kedvében járva - de nem így történt. Ellenben fény derült a tényre: útjuk fölösleges volt, itt már aznap pakolás nemigen lesz, csak hosszú sorállás után kaparinthatók meg a bent felejtett személyes értékek. A Két Fiatal Újságíró ekkor arra gondolt: az emberiség biztosan vétkezett, a bombariadó pedig az égiek sorscsapása lehetett. Körülnéztek a kőbányai sötétségben, és nem láttak semmi vigasztalót: délutánjuk a kutyáké, pénzük a Sellőé lett, az időjárás pedig egyre csak kellemetlenebbé vált. Így hát bízva a (hajós) közösségiség erejében, gyorsan lestoppolták az első szimpatikus autót, és a Város felé vették az irányt. A Két Fiatal Újságíró ekkor már érezte: aznapi megpróbáltatásaik a vége felé járnak, másnap pedig már várja őket a munka, remélhetőleg kevesebb bosszúsággal.

TZs

Tordai Zsolt