Ennek és még sok egyéb saját magunknak felállított szabály tükrében indultunk neki a pénteknek. (Én speciel még egy kellemes bordatöréssel amire az orvos azt mondta, hogy nem túl bölcs dolog ezzel ugrálni, mert konkrétan a tüdőmet böki..)

Annyit még el kell árulni, hogy így utólag átgondolva is a lehető legbölcsebben tettük, hogy a hajót előző este, mindenre felkészítve, vitorlákkal felpakolva átvittük a Szilver és a Szövi között lévő ex BKV kikötőjébe, hogy reggel egyedül legyünk induláskor (köszönet érte).

Tartottunk tőle a hogy a hajógyárban tobzódó katamaránok és egyéb hajók hada vízre tétele, sorban állás, idegeskedés annyira sok energiánkat foglalja le, hogy az már az eredményünkre is komoly kihatással lenne.

Péntek: Reggel 6:30 kor találkoztunk a hajógyárban. Egy gyors öltözés, és már pattantunk is a motorosba. Átvittek minket az imént említett kikötőbe. Ez a reggeli szélben nemcsak igen frissítő volt, hanem egy jó hangulatot keltő ébresztő is egyben. Néztük a vizet, a szelet. A hajónk mellé állított "saját" biztonsági őrünk rövid beszámolója szerint teljesen eseménytelen éjszaka után már csak az étel bepakolása maradt.

A menü: Fejenként 2 szendvics (szalámis vagy rántott húsos), 2 csoki (mars), 2 alma, 2 banán, 5 liter víz. Elég Diétásnak tűnik :-D

A csapaton kézzel fogható volt az izgalom. Tényleg úgy éreztük a szél is velünk van. Kicsi lesz, tehát nyerni fogunk. Úgy gondoltuk, ha kicsi a szél, akkor a sebességünk közel azonos lesz, viszont a manőverező képességünk jobb mint a lánctalpasoké.

Fater, (Idősebb Rauschemberger Miklós) motoros vontára vett és a rajtvonalon a liberáknak kijelölt szakaszra vitt. (Zamárdi felé a déli partnál.)

Azt gondolom nem túlzok (pedig csak a Major Zolival a midbow-al kommunikáltam) hogy az egész hajó vibrált. Mindenki annyira felpörgött, mindenkiben ott feszült a 3 hónapos felkészülés, hogy nem is gondoltunk másra csak a versenyre.

30 perc a rajtig.

Külön erre a versenyre készített Code 0 -t húztuk fel, és hamar bevitorláztuk a rajtvonalat. Gyorsan még egy -két eltévedt nézőhajót arrébb küldtünk a rajtvonal környékéről. Nem voltak kimondottan zavaróak, de biztos ami biztos. Sokan nem ismerik ezeknek a hajóknak a sebességét, gyorsulását, és úgy gondolják, lesz elég idejük arrébb csúszni, ha majd útban lesznek.

Rajt.

Balcsapáson élesen az északkeleti szélben Almádi felé kezdünk a mezőny legszéléről, délről igen jó tempóban 12 trapézzal ijesztgetni. Először úgy tűnt, az északi parthoz közelebb rajtolók előnyben vannak de mint kiderült, harmadikként venni Kenesét nem kimondottan azt jelentheti, hogy hátrányban lennénk, vagy hogy rossz lett volna a rajt.. :-D

Itt ismét megjegyezem, hogy mivel a hajó legelejében vagyok nincs alkalmam a taktikusunk és a kormányosunk között történő beszélgetéseket figyelni. Csak az az információ jut hozzám ami feltétlen szükséges. Melyik vitorlát, mikor, melyik oldalra.

Siófok felé a 2 db Extreme 40 katamaránt folyamatosan kezdtük felőrölni, gyilkolni, és még ki tudja mivel jellemezhetném azt ahogyan jeleztük nekik: nincs kegyelem. Jövünk.

Siófok után a cső felé a 2. helyen álló Extreme 40 már igazából nem is az első helyéért küzdött, hanem hogy ne essen vissza a harmadikra. Egészen a part mellett kereste a frissüléseket amikor talán elég későn kapcsolva, mindketten jobb csapáson, a code zero csapásmérőnkkel lassan de biztosan elmentünk felette. Megpróbált felszorítani felélesedve, ezzel sebességet nyerve, de már csak mögöttünk tudott erősen Tihany felé indulni.

Itt ismét egymásra talált a két szörnyeteg, és egymást kezdték idegeni, a mi legnagyobb örömünkre. Na ekkor isteni nyugalom szállt meg minket. (engem) Tudtuk, nincs papírforma, nincs olyan hogy leosztott hely.

Arról nem is beszélve, hogy a 4. helyezett (azt hiszem Raffica) -et nem is láttuk magunk mögött. Gyakorlatilag Keszthelyig a szélcsíkról szélcsíkra vitorlázva, hol teljesen megállva, hol 7-8 ritkán 10 csomó felett fej fej mellett haladtunk.

Mögöttünk folyamatosan frissülő szélben lassan kivehető volt, majd kínos közelségbe ért a későbbi győztes M2, és Katamadár.

Keszthely érdekes volt.

Fonyódnál még a két 40-es és a Libera előttük van. A Szigligeti öbölből rámennek a Keszthelyi csücsökre, de alig mozog a levegő, együtt araszolnak a 40esekkel. Tévesztenek a bólyánál, a keret beleakad egy motorosba - a 360 fokos büntető után beéri őket a Farki Katamadárja is.

A bólyát azért érintették, mert nekünk, hátulról utolérő hajó volt, és vagy nekünk jön 720, vagy a bólyának 360.

Mi vettük hamarabb a bólyát.

És ekkor nem akartunk hinni a szemünknek.

Keszthelyen van két hatalmas motoros. Az egyik a zöld oldalán lapátkerekes és a másik egy fehér borzalom. Na ez utóbbi szemmel láthatóan elkezdte lekeresztezni. Farkast, a Katamadarat. Ezt egészen konkrétan úgy sikerült előadnia, hogy neki is ment.

Igaz nem nagyon.. de akkor is.

Félretolták magukat kézzel, majd folyatták útjukat. Így a Katamadár a bólyára, a fehér szörnyeteg meg felénk.

Jajj.
jaaaajjj
meg, Hééé.
Hallood, izéé, Hééééé
figyi mááár
egy elégvolt mára..

Szerencsére fater a motorosban ébren volt, és odament hozzá "nyélgázon" majd udvariasan megkérte ne okozzon lelki törést szegény fiatalokban, azzal hogy elrontja itt mindenki játékát. Húhh ez meleg volt, gondoltuk, és igyekeztünk a lehető legrövidebb úton elosonni onnan, nehogy jöjjön egy zongorákat szállító repülő hogy a fejünkre essen.

Innen már nem volt annyira nagyon egyértelmű ki van elöl, és ki oldalt. Hárman vigyáztunk egymásra. M2 ventillo (későbbi győztes) Farkas a Katamadárral.

Kezdett ránk sötétedni, és az a nagyon kevés szél is folyamatosan el-elállt. Sajnos csak sejtettük, hogy hol lehetnek az ellenfelek, mert a világítással idén sok mindenkinek meggyűlt a baja. Innentől nem volt jó, vagy rossz taktika. Vagy fogjuk az ellenfeleket és maradunk 3. vagy maradunk hűek magunkhoz és nyerni akarunk.

Ezt a kérdést feltette Gyurkabá. Mi legyen?!

19 re lapot húzunk, és felmegyünk a reggel még beígért északkeleti frissülésért, mert ha bejön, toronymagasan nyerünk. Vagy nem jön be, és akkor csak elmondhatjuk: nem csak ücsörögtünk, és követtünk valakit.

A hajó egy emberként bólogatott. Nyerni jöttünk. nem ismerjük a második helyet. Így elindultunk Badacsony magasságában az északi partnak. Néha beleszaladtunk egy 10 csomós sebességbe. Sajnos ekkor valahol vízközépen valahol 4,5 méteres mélységnél nekimentünk valami fémes dolognak. Talán egy roncs?

És mint később kiderült a keel-ünk meg is sérült.

Mit sem számított ez a szúnyogok között, vagy a forróság mellett. Egyszerűen elviselhetetlen volt mindkettő. Emellett folyamatosan ment a trapézra ki-be, Ki és be. Weöres Szagyi a csapatfőnökünk szavaival élve, ha 5000 x nem ment ki a trapézra akkor egyszer sem.

Már Öszöd magasságában jártunk amikor észrevettük, hogy alulról nagy sebességgel közeledik egy hajó.

Sajnos elég későn vettük észre a nagy sötétségben hogy le fognak keresztezni. A Raffica volt. Ejteni kellett. Vesztettünk a sebességből. Nem örültünk neki, de ennek igazából nem tulajdonítottunk túl nagy figyelmet, mert nem ő volt az ellenfél, hanem mindenki.

Persze jól eltűntek a sötétségben. Ismét. Annyira, hogy legközelebb a befutón csodálkoztunk rá, hogy valahol ott vannak előttünk egy két perccel... :-I

A tihanyi szorosról még annyit, hogy befelé menet egyszerűen nem hittünk a szemünknek. Vagy 150 hajó még csak akkor jött kifelé. Irdatlan akarás, elszántság lehetett bennük hogy minket látva nem adták fel azonnal, hanem hadakoztak az elemekkel tovább.

Le a kalappal előttük.

Befutó?

Nem tudom.

3 vitorlát használtunk összesen. Code Zero, egy 7/8 -ra húzott kb. 180% genoa 0 -át, és a kis szeles genakkerünkket.

Körülbelül 70, 80 manőverünk volt, amin szerelni vagy vagy tekerni, vagy akármit kellett csinálni. Ez nem túl sok egy ekkora versenyen. Sokkal sokkal többet edzettünk mind a parton mind a vízen. A Csapat szerint körülbelül 3-4 hajónyit hagytunk benne a pályában a hibáinkkal. Tehát nyugodtan mondhatom a gépet is és a csapatot is csúcsra járattuk. Néma csöndben, vasfegyelemben versenyeztünk végig.

Megtapsoltak minket a családtagok, integettünk egy keveset, majd bevonattak abba kikötőbe ahonnan indultunk.

A parton gratuláltam a Raffica csapatnak a nagyszerű teljesítményhez, hogy legyőztek többek közt minket is.

Így utólag azt gondolom, nem bántuk meg hogy az északi partot választottuk. Keszthelyig megmutattuk, igen is van keresni valója a liberáknak a katamaránok mellett, (inkább ellen) és csak akkor lehet valakiből győztes, ha bátor és próbálkozik.

Ez volt életem egyik legkimerítőbb és legtanulságosabb Kékszalagja.

Így láttam én a Principessa fordeckjéről.

Boti

 A beszámolók gyűjteményét itt megtalálod!

Pénzes Botond