Vannak feliratok, melyek csak simán szerencsétlenek. Az utcánkban két család építtetett közösen egy nyaralót: Szikszayék és a Budamériék. Megbeszélték, hogy a neve mindkettejük családnevének részleteit tartalmazza. „SZIBUNYA" volt az eredeti ötlet. Budaméri Lajos bácsi viszont rém rátarti öregúr volt (családjával teljesen összhangban), ragaszkodott hozzá, hogy az ő nevük legyen elöl. Felcserélte a betűket: „BUSZINYA". Két napon belül tele torokból ezen röhögött fél Zamárdi. És azért sem. Ragaszkodtak hozzá, hogy ők legyenek elöl. Majd egy év elteltével látták be, hogy ez sehogy sem jó. „ÁVE" lett a neve, mint Ági, Vera, Erzsi. A három lányunokát nevezték így.
De térjünk vissza az eredeti témánkra. Sétálok Badacsony hegyének oldalában, már messziről virít egy hatalmas narancssárga alapon fekete felirat: IRÁNY A TARTÓSAN ALACSONY MINŐSÉG - EREDETISÉG. A többit a növényzet takarása miatt, csak közelről látni. (Sajtóper elkerülése végett, a tulajdonos adatait elfedtem.)
Szóval ez sem valami szerencsés, de nem baj. Legfeljebb jót nevetünk rajta.
Két éve császkáltam ugyanerre. Szép, fehér boltíves épület, kiírva xxxx Borozó - Étterem. Szemben takaros kis park, csinos fa kilátóval. Park kapuján az alábbi tábla fityegett: „Kizárólag az étterem vendégeinek. Idegeneknek belépni és a kilátóba felmenni TILOS!" Ettől eldurrant az agyam. Nem is igazán a tartalomtól, hanem a megfogalmazástól. Tüstént hátat fordítottunk mind a tizenöten. Mormogtam magamban valami szigorút arról, hova öntsék borukat, meg kenjék a kosztjukat. Mennyivel másképp hangzana: „Kedves erre járó! Ezt a kilátót a borozó tulajdonosa - munkatársai építtették. Menjen fel, gyönyörködjön a kilátásban, csodálja meg szeretett tavunkat, örökítse meg fényképen - videón az élményt. Kérem, vigyázzon a saját és az építmény épségére. Ha megszomjazott vagy megéhezett, szeretettel várjuk borozónkban. Kóstolja meg kínálatunkat." Ez esetben nyilván betértünk volna, hiszen éhesek is voltunk, szomjasak is, melegünk is volt. Így viszont mentünk máshova.
Most ismét arra jártam, félelemmel vegyes kíváncsisággal vizslattam, változott -e valami. Igen! Kedvenc táblámat kicserélték az alábbira:
Na ez sem az igazi, de szelídebb. Mit láttam még? A Borozó - Étterem csont keményen zárva. A szép épületet, bizony kikezdte az idő. Mozgásnak, életnek semmi nyoma. (No komment!)
Lépkedünk tovább az arany, késő őszi napsütésben, csodáljuk a szines fákat - bokrokat. Sehol egy teremtett lélek rajtunk kívül. Csak a megkésett lepkék libbennek, pár csalódott seregély cserreg. Hát bizony így jártak, szőlőfürtök leszüretelve. Csend honol mindenütt. Vagy mégsem? Valahonnan beszéd, nevetés foszlánya hallatszik. Távolabb, a hegy oldalában teraszos szőlő. Takaros, fehér épület előtt asztalok, lócák, és csodák csodája tele emberekkel. Mi a fene! Valami szervezett (nagypénzű) társaság lehet? De jó nekik, fertezé lelkemet a negyedik főbűn (irigység).
- Jőőőjjeneeeek feeeeeeeel!!! - kurjantja felénk egy őszes, mosolygós arc, teli borospohárral integetve. Hátra nézünk, mögöttünk senki, akkor ez csakis nekünk szólhat. Gyerünk, mi bajunk lehet. Ház alatt parkoló. Bazalt lépcsők, mellette apró vízesés csordogál. Kézfogás, bemutatkozás
- Én vagyok a szőlősgazda, tiszteljenek meg minket, kóstolják meg ó és új borainkat. Kóstoló ingyenes! - Balra kemencében lobog a láng, mellette bogrács gőzölög. Főnek a füstölt csülkök.
Minden asztalnál ülnek, de máris perdül két „legény" lócát - asztalt lódítanak elénk. Terítő libben, töpörtyűs sajtos tál, friss kenyér.
- Ezek tavalyi boraink, ezt kóstolják először, a Zeusz a legjobb ....stb. A csülökre még pár percet várni kell. - sertepertélnek köröttünk a lányok.
- Az új borok még nem tisztultak le, de ízleljék meg ezeket is! -
Miután a csülökből is kerül az asztalra, „Gazduram" leül közénk pár szóra. Fényképeken mutatja, ahogy saját kezűleg, családjával köveket raknak a lépcsőkhöz. Büszkélkedik birtokával rendesen. Mi tagadás van mire. Meredeken nyúlik fel, majdnem a bazalt oszlopokig, persze teraszokkal tagoltan. Megtudjuk, a felső útról is van kapu, ami nyitva van, persze amikor itt vannak. Telefonálni lehet, akkor itt lesznek. Idén nyitottak. A „Zeusz" a sláger. Előkerülnek az oklevelek, van abból is bőven. A leányai pedig folyamatosan hordják az ételt - italt. Mi meg eszünk - iszunk, jól mulatunk, beszélgetünk, telik az idő. Majd indulunk tovább, persze nem üres kézzel. Flakonokban - hordócskákban a hegy leve.
Miután búcsút intenek, jóllakva, kicsit „bepittyölve" csoszmoszolunk lefelé. Kergetőznek agyamban a gondolatok. Baromi jól éreztem magam. A többiek is ezt hangoztatják.
Szóval, a kutyafáját, hát így is lehet?! Példát vehetne róluk minden „tiltó tábla akasztgató"! Ártanak vele a turizmusnak, az Országnak, ráadásul saját maguknak a legtöbbet. Én ugyan nem sajnálom, ha tönkremennek. Ilyen figurák kellenek, mint akiknél most jártunk. Mindannyian gazdagabbak lettünk valamivel. Gazduramék az elhozott bor általunk ott hagyott ellenértékével, mi pedig egy felejthetetlen élménnyel, jó csülök - ebéddel. És ami a lényeg; egy rendkívül tiszteletre méltó, kedves, számunkra új család ismeretségével.
Gelencsér György (Merlin)
