A kikötőt teljes hátszélben hagytuk el. Egy szál árboccal, 5-6 csomóval, gond nélkül haladtunk. Aztán még a hajógyári öbölben felhúztuk a nagyvitrolát (reff 2 re), ami megduplázta a sebességet. Később felment egy kis fok is.
Tihany után közel 14 csomóval raumoltunk bemelegítésnek. Talán nem is realizáltuk, hogy mekkora a sebességünk, átérve a csövön, hogy az igen erős szél ellenére is népes mezőny gyűlt össze.
Jött is az utasítás, hogy az orrban csak a rajtoló mezőnyre szabad figyelni, és a lee oldalt közvetíteni.
Természetesen nem kockáztattunk, megkerestük azt a pontot, ahol még aránylag jó helyről, de biztonságosan (másokat nem veszélyeztetve) el tudunk rajtolni.
A rajtot igen jól elkapta pár hajó.
A Sleepwalker nagyon komoly magasságot gyűjtött azonnal, és az északi partot célozta.
Két három legendás cirkáló is hamar kihasználta adottságait, így a takarásukból csak lassan tudtunk kijutni.
Ekkor kaptunk egy keletiesebb - a cső felől érkező- pöfföt és úgy meglódultunk, hogy mosolyogva néztem a gps-t, ami 19,9 csomót mutatott pillanatnyi sebességnek.
Hmm. Nem látom főnök.
Tuti, jó felé megyünk? Szemes?
Aham.. jött a válasz.
Te figyi..., itt hozzák mögöttünk.
Integettünk neki, hogy menjen, mutassa az irányt, de ő visszamutogatott, hogy nyélgázon megy, és ebben a hullámzásban ez a maximális sebessége. :-)
Itt még őszintén mosolyogtunk. Később már nem..
Végül azért a motoros győzött, és vettük a pályajelet. Elindultunk élesen az északi partnak. Az az igazi, nyögvenyelős, legyünk már túl rajta, csináljuk meg, gyerünk fiúk- menet volt.
A verseny előtt, a megbeszélésen a legfontosabb szempontok között szerepelt a kitartás, a koncentráció az utolsó pillanatig, és a kommunikáció.
Itt bizony minden tudásunkra szükség volt.
Aki indult a versenyen, érezte, hogy akkora kihagyások (lyukak) voltak a szélben, és olyanokat fordult, hogy ember legyen a talpán, aki ezt rezzenéstelen arccal követni tudja.
A Principessán pedig nincs tőkesúly, csak swert. Ezért a hajó büntet. Ha lemaradsz, hát úszol.
Na, ezt 15 másodpercenként ismételgetve haladtunk Révfülöp felé.
...
Majd a befutóig.
A befutót úgy vártuk már, mint a megváltót.
Amikor hallottuk Csilla hangját: Most!
Örömmámorban úsztunk. Meg a Balatonban, amit a ruhánkban cipeltünk.
De ezután jött csak a feketeleves. Haza is kell még érni.
Olyan fáradtak voltunk, mintha egy maratont futottunk volna le, ezért a vonta mellett döntöttünk. Szél fújt. Nem mozogtunk. Az egész hajó egy emberként reszketett. Bőrig áztunk. Nem csoda, hiszen volt pillanat amikor a fejünk tetejéig a víz alá merültünk.
Gyors elpakolás, aztán zuhany. Órákig.
Vasárnap?
Legalább szép időnk volt.
Persze itt is fújt a szél, és vizesek is lettünk egyszer, kétszer. De mégis kellemesebbnek éreztük valahogy. Ha a szombatot teljesítettük, ma már nem lehet baj.
Így is lett.
Higgadtan, összeszedetten, hiba nélkül teljesítettük a pályát. Mondjuk nem is kellett sok manővert csinálni. Bár azt nagyon.
Rajt, lehetőleg minél magasabban, de biztonságban. Jobbcsapáson Akali, ott egy határozott ejtés, és a nagy genakker balra felhúz.
Szemesnél fok fel, genakker levesz, jib, majd balcsapáson haza. Ezt már parton is megbeszéltük indulás előtt, volt idő felkészülni.
Ám nyugodtan írhatom, hogy még ez is felért egy mosógép programjának élményével.
Összességében ritka kemény hétvége volt, és borzasztóan elfáradtunk.
 |
| A megtett út kb 35 km, Max sebesség 19,9 csomó. |
Ui: Óvd a Balatont, Ne szemetelj!
Boti.
Fotók: Szántó Áron
További képek a Principessa FaceBook galériájában.
Pénzes Botond
