A közvetítő médiumok nem szívesen tudósítanak a viharos szélben, havas esőben is helytálló gyerekversenyzőinkről, de a felnőttekről sem, ha eszközeik a felfröccsenő víztől meghibásodhatnak. Ezért látunk oly sok napsütötte látványarcot kikötőben körkormányt markolászva, vagy sörsátras interjút „dejóbuli" kicsengéssel.

Tegyünk próbát! Vajon meglepődnénk-e akkor, ha egy közvélemény-kutatás a legismertebb vitorlázók felsorolását kérné, és az első tízben alig lenne valódi teljesítményt felmutatni képes személyiség? Tessék kipróbálni! Íme, a betűrendes tesztnévsor, rangsoroltassuk kívülállókkal az első tízet!

Bathó Péter, Bódi Szilvia, Czégai Péter, Fábry Sándor, Gádorfalvi Áron, Gáspár Győző, Hajas László, Hujber Ferenc, Jáksó László, Koós János, Majthényi Szabolcs, Méder Áron, Péch Fanni, Szerednyey Béla, Tuss Miklós

A lista minden szereplője köthető a vitorlázáshoz, de a nagyközönség számára a legjobbak sajnos rejtélyes idegenként jelennek meg.

Pedig ma már könnyű bejutni a vitorlázás - korábban csak keveseknek megélhető - világába. Egy charterhét személyenként akár olcsóbb is lehet a szállodás tengerparti üdülésnél. Némi pénzért egy nap alatt letehető a horvát kapitányi vizsga. Azt a viselkedési minimumot azonban, amit a hajósvilág joggal elvár, nem lehet gyorstalpalón elsajátítani. A kikötői gajdolás, az üvöltős manőverek, a mégoly értékes aranydíszekkel dekorált izzadt, fedetlen felsőtestek tájrombolása nem javít a hajós közösség arculatán.

A legnagyobb baj az, hogy a külső szemlélő, az alkalmi látogató hisz a szemének, így azt is látja, hogy a nemegyszer irdatlan mennyiségű alkohol miként válik a hajózás kötelező tartozékává. 

Pedig egy olyan járművet, mint egy vitorlás hajó, többnyire egy csapat működtet. Az irányító - a kapitány, vagy szerényebben a hajóvezető (a különbséget nem a sapka mutatja) - felelőssége túlnő a feladatok kiosztásán.  Személyes példamutatása egyben kulturális misszió. Rajta nem csupán a hajó és a beosztottak biztonsága múlik, de viselkedése egyben követett minta is legénysége számára.

A vitorlázók többsége ma leginkább szabadidejét tölti a fedélzeten. Autóval érkezik, és amikor hajóra száll, könnyen elfeledkezik arról, hogy egy vitorlás irányítása is járművezetés, ahol a zéró tolerancia szabálya akkor is él, ha ennek betartatása a hatóságok számára szinte megoldhatatlan feladat. De a hatékony ellenőrzés hiánya még nem ad felhatalmazást a nyakló nélküli vedelésre. Utasaink, családunk, gyermekeink itt is veszélybe kerülhetnek, amit csak józan körültekintéssel tudunk megelőzni, kivédeni.  Közeledik a Kékszalag, a vitorlássport legnagyobb ünnepe, a nagy találkozás, ahol a profik és amatőrök egyazon rajtvonalról vágnak neki Európa leghosszabb tókerülő versenyének. A mezőny legsűrűbb részét általában a keszthelyi bójánál éri utol a sötétség. Több száz alig látható hajó fut itt egymással szemben, fáradt legénységgel az egyre hűvösebb éjszakában. Nagy a kísértés kormányosnak, legénységnek egyaránt egy kis lélekmelegítésre...

Az alkoholos üzemmódban vitorlázókról faggatom Bódis Pistát, a Keszthelyi öböl térségének talán legismertebb hajós vállalkozóját. Ha véletlenül lenne is olyan olvasónk, aki nem ismerné, annyit tudni kell róla, hogy hedonista természetétől igen távol áll az álszent absztinencia. A hajózás közbeni kortyolgatásról határozott véleménye van: „El kéne már végre dönteni egyeseknek, hogy sportolnak, vagy nem sportolnak. Mit szólnának ezek a rendes piás gyerekek, ha Gyurta Dániel egy verseny előtt bedobna egy-két felest és leöblítené egy korsó sörrel? Aki hajózás közben piál, az nem tiszteli a vizet, a vitorlástársadalmat! Az nem sportember, és felelőtlen a saját életét illetően is, nem beszélve a hajón lévő társairól. No de kikötés után?! Akkor kötelező!"

Gerő András