VT: A Buenos Aires-i Laser 4.7 VB-n, ahol Vadnai Benji aranyat nyert, vagy akár a téli ausztráliai Optimist VB-n is látható volt az a tendencia, hogy a hagyományosan nagy vitorlás nemzetek mellett feltűntek új, feltörekvő nemzetek - Szingapúr, Thaiföld, több latin-amerikai ország vagy éppen legutóbb Magyarország is - a díjazottak sorában. Bealudtak a nagyok?
EB: Szó sincs erről: az olimpiai hajóosztályokban továbbra is a nagy nemzetek versenyzőit látjuk az élen. Ugyanakkor tény, hogy a kisebb hajóosztályokban a kis nemzeteket is láthatjuk a dobogón. Ennek több oka is van: egyrészt az utánpótlás hajóosztályokban a kisebb nemzetek még bírják anyagilag a felkészülést, a versenyzést, másrészt a versenyeken a rendezés helyszíne erős szűrőként lép be.
VT: A nagyobb hajóosztályokban eszerint nem bírják a kis nemzetek a tempót?
EB: Így van, ez a helyzet: hosszútávon könyörtelenül belép a pénz, a finanszírozás kérdése, és itt elvéreznek a szűkebb forrással indulók. Olimpiai hajóosztályban a tehetségen és a szorgalmon túl iszonyatos mennyiségű munka, rengeteg vitorlázás, komoly stáb, felszerelés és háttér szükséges.
VT: Csak ennyi, a pénz lenne a titka a sikernek?
EB: Hosszú távon alapvetően igen. Már utánpótlás szinten is elképesztő mennyiségű munkát kell befektetni ahhoz, hogy nemzetközi porondon is eredményes legyen egy versenyző - és már ez is komoly anyagi terhet jelent. Az olimpiai szinthez, az ottani eredményekhez pedig ennél sokkal több kell.
VT: Ennek ellenére már most három versenyző képviselheti hazánkat az idei Olimpián. De visszatérve a kiinduló pontunkhoz: a soha ki nem fogyó pénztárcán túl van-e olyan tanulság a hazai utánpótlás szempontjából, amit érdemes elsajátítanunk, átvennünk nemzetközi példákból?
EB: Szögezzük le: jelenleg nagyon szépen, ígéretesen állunk az utánpótlás korú vitorlázás terén Magyarországon, nincs miért szégyenkeznünk. Vannak klubok, ahol komoly munka folyik, vannak tehetséges versenyzők, vannak, akik a hazai mellett rendszeresen részt vesznek nemzetközi edzőtáborokban és versenyeken is, és ennek megfelelően vannak szép eredmények.
Ugyanakkor idehaza teljes mértékben hiányzik a (fiatal) vitorlázók számára az életpálya-modell, a stratégiai elképzelés a vitorlássporttal kapcsolatban. Az elért eredmények kizárólag a kluboknak, a versenyzőknek, az edzőknek, a szülői háttérnek és támogatásnak köszönhetők, a Magyar Vitorlás Szövetség keveset segít.
VT: A Festetics-terv és a megvalósítása mellett elkötelezett új elnökség a Magyar Vitorlás Szövetségben pont az utánpótlási bázisok kérdését feszegeti.
EB: Meglátjuk hogyan kerül majd kidolgozásra a terv a részletek szintjén. Örvendetes, hogy van szándék, ugyanakkor azt veszélyesnek tartanám, ha a jelenlegi klubokban folyó edzésmunkát, a kialakult versenyző-edző kapcsolatokat adminisztratív alapon egyetlen tollvonással kettévágná bárki.
Természetesen én is örülnék annak, ha lenne arra lehetőség és forrás, hogy egy edző egyszerre egyetlen hajóosztállyal foglalkozzon: lehetetlen helyzet, amikor egyszerre próbálunk meg a vizen Optimisteseket, Laser 4.7-eseket és Radialosokat vagy éppen Cadetosokat és 420-asokat edzeni. És a versenyzőknek is jó lenne sokkal több és színvonalasabb, megfelelő és fejlődésre sarkalló edzőpartnerrel készülni.
Addig is azonban ezekre a problémákra a hosszabb távú előrelépésig is megoldást jelenthet - és erre már van példa - a hazai és nemzetközi együttműködésben végzett munka.
Egy biztos: dolgozni kell, rengeteget, a lehetőség szerinti legtöbbet edzeni, vitorlázni, és ha már tart ott a versenyző, - de csak akkor! -, alkalmat teremteni arra, hogy kipróbálja magát nagyobb, nemzetközi mezőnyben is.
(Képek: Lázár Antónia, Mag Andrea, Facebook)
