Na nem a reggel 7 órás induláskor. Hiába programozódott jelentékenyen előbbre az elmúlt 4 hónapban az ébredésem, sajnos a 6:15 még mindig nagyon korai a bioritmusomnak. Szerencsére akadt egy zöldséges, akinek köszönhetően a lépcsőn elfogyasztott banán és kakaós csiga javíthatott a hangulatunkon, a kikötői búcsú után pedig a friss reggeli szél kárpótolt. PP éles menetben gyorsan átszaladt a keleti medencébe, úgyhogy Füred előtt már hálás is voltam, hisz PP és a reggeli szél még egy kávéra is hagyott időt a Szöviben. Így azért a reggel egész ünnepien indult.
És a rajtvonalon úgy is folytatódott: a Horváth Boldizsár emlékversenyen PP-vel közös életem egyik olyan rajtját teljesítettük mind időzítés, mind helyezkedés szempontjából, amiért már önmagában megérte volna a nap. A rajt másodperceiben hatalmas mosollyal haladtunk el már-már intim közelségben a rendezői hajó mellett, ám sajnos a csoda nem tartott sokáig: a rajtot tömeges koraiság miatt visszalőtték. No sebaj, gondoltam, ha egyszer ment, másodszorra is sikerülhet...
Hát az nem teljesen úgy van, gyakorolni mindig van mit. A második, ezúttal kevésbé fényes rajt után a mezőny elejében ugyan, de korántsem annyira remek helyen vitorláztunk éles menetben a palóznaki bója irányába: a mezőny egyik része az északi part alatt haladt, a másik hozzánk hasonlóan kijjebb tartott. A szakasz háromnegyedénél már látszott, hogy a part alatti takk a nyerő: a bóját a Code 8 vette először, tanítani való taktikával. PP-vel nagyjából a 15. helyen fordultunk.
A bója után irány Tihany, az előrejelzett déli 5-8 csomó valahol máshol talán fújt, de nem is hiányzott: PP igencsak szerette a helyette érkező - vagy inkább leállóban levő - feleannyi keletit. Eljött újra PP ideje: piros vitorla fel, a Szüreti és a Pünkösdi regatta után ismét a mezőny első felében gyalogoltunk a bója felé hűsítő árnyékban és igen nagy boldogságban. Ezen a szakaszon a parttól távolabbi víz fizetett, de azért fájt a szívem a hozzánk hasonló méretű, összehasonlíthatatlanul nagyobb tudású, de ebben a menetben kevesebb szél szerencsével járó vitorlázó társainkért az északi part alatt. A csendesedő, forgolódó bríz lassan kezdte beejtegetni a körülöttünk haladó hajók bőszeles vitorláit is - megjegyzem, kivétel nélkül típusra és tudásszintre -, a mienk sem menekült, de kezdjük megtanulni a hajó viselkedését a változásokban, és nem mellékesen az effajta balatoni kiszámíthatatlansághoz elengedhetetlen türelmet. Mert akármilyen jól fut PP gyenge szélben, azért a gyenge nélkül nem megy neki sem...
A kevés viszont nagyon elég. Az alig néhány csomóban PP egy ponton virgoncan lekeresztezte a mezőny egyetlen Liberáját - a korrektség jegyében hozzátéve, hogy az abszolút győzelem a versenyen az övék lett -, legyűrt 8-ast, 11-est, Nauticot és a szél-szerencsével párban közeli rálátást nyújtott a 70-esekre is. Jókedvünkben kicsit elnéztük ugyan a tihanyi bója pozícióját, de ennek ellenére lassan el lehetett hinni, hogy ha nem hibázunk nagyot, akkor bizony nemcsak a YS, de az abszolút eredményünk is ünnepi lehet, hisz már csak a Hajógyár előtti bója és a befutó volt hátra. Gyors korrigálás, már szabad szemmel is jól látható lett a tihanyi bója, és a mienkhez hasonló távolságban felé tartva a Voodoo és a Sirocco...
NEM-HI-SZEM-EL. Akkor sem, ha Péter-Pál nevének másnapján a Tihanyi-félsziget lábánál erélyesen fel lettem az ellenkezőjére szólítva. És mégis, akár hiszem, akár nem, Péter-Pál a bója után előrecsúszott egy Asso és a Balaton meghatározó 75-ös cirkálója között. Én tágra nyílt szemekkel bámultam emberközelből a hatalmas vitorlákat, amiket annyiszor néztem tisztes távolból - és leginkább kalóz vagy 470 perspektívából - az évek során amikor elhaladt a szántódi öböl látótávolságában, eufórikus vigyorral értve egyet a csapattárs szájából elhangzó megjegyzésre: hát letakarni azért nem fogjuk őket... Nem tudom, ők hogyan vették a rövid, ám nekünk annál emlékezetesebb privát match race-t az Onyx és az Asso ellen, de az én agyamon átfutott az oroszlán bajszát rángató egér esete - ki tudja, bátor -e az az egérke, vagy inkább vakmerő...
A befutó szakaszban a Sirocco persze elhúzott, ám kedvenc hajónkat nem sokkal utána benyűglődtük az abszolút 6. (és a legújabb hírek szerint a YS 1.) helyen az addigra már leginkább a 0 felé közeledő semmiben. A 35 fokban gyakorlatilag a célvonalon ugrottunk ruhástul a vízbe, aztán PP kapott sok-sok simogatást, a fiúk a partfalba kapaszkodva hűtött mentes sört, engem pedig a szomszéd kikötőből integető karok vártak...
95% boldogság. Már csak a 470 árboc hibádzik.
Kovács Éva
Kovács Éva
