Címke: érdi mári

Hat futam után a 14. helyen áll Érdi Mári

Bravúrosan kezdődött az olimpiai vitorlásversenyek mai napja magyar szempontból. Érdi Mária ugyanis fantasztikusan vitorlázott és a második helyen ért célba a Laser Radial osztály ötödik futamában.

A Klasszikus Flotta köszöntötte az Olimpiai csapatot

Impozáns környezetben, a Kereked Klasszikus Kupa szombati versenynapja után megtartott gálavacsorán találkozhattak a vitorlázók a magyar olimpiai csapat tagjaival, elutazásuk előtt. Nagy szerepe van a Kereked Vitorlás Klub, Toronyi András, valamint a Magyar Vitorlás Szövetség együttműködésének abban, hogy az olimpiai csapat Csopakra érkezett.

Laser európai kvalifikációs verseny Vilamoura: Erős szeles nap

Kifejezetten erős szél, méteres hullámok – nehéz, de izgalmas napja volt ma a lasereseknek Vilamourában. Érdi Mári ma egy remek hetedik hellyel indított, a mai második (sorrendben tizedik) futamban pedig 26. lett. Az összetettben maradt a 11. helyen.

Laser európai kvalifikációs verseny Vilamoura: Mindhárom magyar hajó az arany csoportban

A férfi és a női mezőnynek is szerdán két-két futamot rendeztek, ezzel lezárult a selejtezők sora, hat futam után elmondható, mindhárom magyar laseres az arany csoportban, a legjobbak között folytatja a versenyzést szombatig. Érdi Mári ma egy remek harmadik hellyel nyitott, aztán a délutáni futamban huszadik lett, ezzel pillanatnyilag a 89 induló között a 16. helyen áll.

Laser európai kvalifikációs verseny Vilamoura: Érdi Mári előrébb lépett

Mai 6. és 20. helyével a biztos olimpiai résztvevő Érdi Mári már tizenegyedik a 89 hajót számláló Laser Radial mezőnyben. Csütörtöktől már a döntő futamokra került sor, a szombati zárónapig még négy futam van hátra.

Laser európai kvalifikációs verseny, Vilamoura: Izgalmas, szeles futamok

A verseny második napján újabb két válogató futamot rendeztek a Laser Standard férfi és a Laser Radial női hajóosztálynak. Ezúttal a férfiak rajtoltak helyi idő szerint délben, két csoportban. Vadnai Jonatán a kék csoportban egy 33. és egy 5. helyet csinált, a rosszabbat már ki is ejthette, így a teljes mezőnyt tekintve a 21. helyen áll. Vadnai Benjamin ma a sárga csoportban a 12. és a 15. helyen futott be, ejtette a tegnapi 17. helyét, és a teljes mezőnyt tekintve a 34. helyen áll.

Érdi Mári a fővédnöke a World Sailing és az MVSZ közös programjának

A Nemzetközi Vitorlás Szövetség, a World Sailing az idei esztendőben először, hagyományteremtő szándékkal hirdette meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Fejlesztési Alap által támogatott Steering the Course elnevezésű kampányát, melyhez Magyarország is csatlakozott. A program azzal a céllal indul útjára, hogy a vitorlássportban versenyszerűen és szabadidős jelleggel résztvevő és közreműködő hölgyeket bemutassa, valamint világszerte megismertesse a nőket és lányokat a sportággal.

Laser európai kvalifikációs verseny, Vilamoura: Jól kezdtek a magyarok

Nagyüzem a portugáliai Vilamourában, alig ért véget a finnesek Európa-bajnoksága, a helyi rendezők új feladatot kaptak: a koronavírus helyzet miatt a Laser Standard férfi és a Laser Radial női osztályok utolsó európai kvótaosztó versenye is ide került az eredeti franciaországi helyszínről. A tervek szerint április 24-ig hat válogató futamot és hat döntő futamot rendeznek, immár különböző szintű csoportokban.

Érdi Mária: Az olimpia előtt Portugáliában ülök még hajóba

Érdi Mária hazatért. A tokiói játékokra készülő vitorlásversenyző az elmúlt időszakot Lanzarotén töltötte. Itthon többször is az év női versenyzőjének megválasztott klasszis elmondta, hasznos felkészülési időszakot zárt le.

Egy hetes edzőtábort hirdet Érdi Mári

Javában készül a 2021-re halasztott tokiói olimpiára Érdi Mári, ugyanakkor a vitorlázó már az ötkarikás játékok utáni időszakra is koncentrál. Régóta gondolkodik azon, hogy miként tudna még többet visszaadni a sportágának, valamint hajóosztályának. Éppen ezért augusztus végére különleges edzőtábort hirdetett, amelynek keretében a versenyzés kulisszatitkaiba avatja be a résztvevőket. Az olimpikon nem titkolt célja a Laser Radial osztályban versenyző fiatalok segítése, az ifi versenyzők és olimpikonok közötti űr betöltése. Érdi Máriát a lanzarote-i edzőtáborból kérdeztük a felkészülésről és persze a tervezett edzőtáborról.

Lanzarote Olympic Winter Series: Érdi Mári második lett

Az olimpiára készülő Érdi Mári a mai tizedik futamban és az azt követő éremfutamban mutatott jó teljesítményével megszerezte az ezüstérmet.

Érdi Mária bizakodó a Lanzarote Olympic Winter Series előtt

Hétfőtől ismét versenyezni fog Érdi Mária. A tokiói olimpiára készülő vitorlásversenyző a Lanzarote Olympic Winter Series elnevezésű viadalon indul.

Fókuszban az Olimpia! Keményen készülnek versenyzőink

Újabb helyzetjelentések érkeztek az olimpiára készülő sportolóinktól. Nem mindenkinél történtek nagy változások az elmúlt időszakhoz képest. Ami biztos, hogy Érdi Mária, Berecz Zsombor, a Vadnai-testvérek és a Gyapjas-testvérek is kőkeményen készülnek a jövő évi ötkarikás játékokra, vagy az olimpia kvalifikációs versenyére.

Olimpiai felkészülés: Nincs megállás

Bár a szombaton lezajlott Dér Kupával gyakorlatilag befejeződött a versenyszezon idehaza, de az biztos, hogy sokan lesznek még, akik amíg csak lehet vízre szállnak és kihasználják az ősz, vagy a tél csodálatos és vitorlázásra alkalmas pillanatait.

Kezdetét vette az Európa-bajnokság!

Egy 15. és egy 8. helyezéssel kezdte az Európa-bajnokságot Érdi Mária. A lengyelországi Gdanskban zajló kontinensbajnokság első napján 10-15 csomós szélben ültek hajóba Európa legjobbjai.

Vitorlázás – a görögök helyett a lengyelek rendeznek Eb-t

Új helyszínen rendezik meg a laser radialosok Európa-bajnokságát. A Görögországba tervezett kontinensbajnokságot végül Lengyelországban rendezik meg október 9. és 16. között. Az Eb-n induló Érdi Mária szép emlékekkel tér vissza Lengyelországba.

WOW történetek - Érdi Mári

Érdi Mári korunk legsikeresebb magyar női versenyzője. Ötszörös ifjúsági világbajnok, ifjúsági Európa-bajnok és hétszeres felnőtt magyar bajnok Laser Radial osztályban. Ott volt a riói olimpián, futamot is nyert. Tavaly a tokiói olimpiai tesztversenyen elért 3. helyével végképp elfoglalta az őt megillető helyet a világ legjobb vitorlázói között. Mit tudhat egy fiatal lány, aki valósággal berobbant a vitorlázás élvonalába? Mit tud a nők helyzetéről a vitorlázásban? Az a közeg, az a szint amiben él, elszakította-e az amatőr, de a sportágat szívügyének tekintő vitorlázók, különösen a nők világától?

Érdi Mári a 23. helyen zárta a világbajnokságot

Az utolsó napi extrém körülmények visszavetették a magyar versenyzőt a vébén, előző napi helyezéséhez képest öt helyet visszaesett. Mári bizakodóan szállt vízre, mint mindig, de ezúttal túl nagy szerepet játszott a balszerencse.

Érdi Mári már a tízben az Európa Bajnokságon

Extrém körülmények között nagyot javított Érdi Mári és Vadnai Jonatán.

Érdi Mári megfelezte helyezését az EB-n

Minden magyar versenyző az első húsz környékén áll Portóban.

1 2 3