Tizenöt
2024. April 9.
A hétköznapok taposómalmában majdnem megfeledkeztünk róla, de aztán egy köszöntés eszünkbe juttatta: megint születésnapot ünneplünk itt a bl
...Vitorlás edzőt keres Optimist kezdő csapatának vezetésére a Balatonfüredi Yacht Club:
Megtartották Balatonfüreden az őszi Virtual Regatta sorozat első állomását. A Balatonfüredi Yacht Clubban rendezett versenyen tizenkilenc induló mérkőzött meg egymással, voltak akik a helyszínen, mások otthonról húzták fel a virtuális vitorlát.
Varga Lajos személyében új elnököt választottak a Balatonfüredi Yacht Club-nál. Az elnökség további négy évre kapott bizalmat, a tervek között szerepel többek között az utánpótlás tovább erõsítése és nemzetközi versenyek rendezése. Varga Lajos megválasztásáról a Füred TV is beszámolt.
Szerbiából és Csehországból is érkeztek versenyzők az idei Rooster-Monautix BYC Kupára, amelynek első versenynapján az Optimist hajóosztályban két, míg a többi hajóosztályban három futamot sikerült lebonyolítania a versenyrendezőségnek.
Két, egymástól független rangsor alakult ki az egyesületek között, tagjaik tavalyi eredményei alapján. 2019-ben a nemzeti osztályok alapján számított rangsorban a TVSK, a World Sailing osztályok eredményei alapján számított rangsorban pedig a BYC lett a legeredményesebb vitorlázó klub.
A Rooster BYC Kupa Optimist Ranglistaverseny 96 nevezővel rajtolt a Balatonfüreden a BYC-ben. Az időjárás próbára tette a rendezőséget, de három nap alatt három korrekt futamot sikerült teljesíteni.
Június utolsó előtti hétvégéjén (június 21-23.) rendezik az évente egyre több versenyzőt vendégül látó Rooster BYC Kupa Optimist Ranglistaversenyt Balatonfüreden a Balatonfüredi Yacht Clubban (BYC).
Nem a Balatoni Yacht Club kötelékében folytatja tovább Berecz Zsombor felkészülését a tokiói olimpiára, írja a sportoló az oldalán és áll eddigi klubja a Balatoni Yacht Club oldalán megjelent közleményben.
A Magyar Vitorlás Szövetség javaslatára a tavaly 150 éves jubileumát ünneplő, olimpikonokat, sikeres vitorlázókat felvonultató Balatonfüredi Yacht Club (BYC) kapta a Balaton Díjat, melyet március 14-én adtak át a Balatoni Szövetség Közgyűlésén!
Javában zajlik a 22es Binnenjolle Európa-bajnokság Balatonfüreden, az idén 150 éves BYC rendezésében. A ritka fahajók kontinensbajnokságán osztrák és német csapatok álltak rajthoz szombat reggel, igazi balatoni vitorlázó időben, amely olykor próbára tette a versenyzőket.
Az egyik legkülönlegesebb 3 személyes fa hajóosztály számára, a 22-es Binnenjolle Európa-bajnokságnak ad otthont az idén 150 éves jubileumát ünneplő Balatonfüredi Yacht Club 2017. augusztus 19-23. között.
Izgalmakban nem volt hiány a Balatonfüredi Yacht Club által rendezett XIV. Füred Kupa One Design Trophy Kupa versenyen. Míg legtöbbször a szélhiány teszi próbára a versenyzőket és a rendezőséget, a mostani hétvégén az üvöltő szeleké volt a főszerep. A versenyre 8 hajóosztály 52 egysége nevezett, többen a beígért viharos erejű szél miatt léptek vissza a versenytől, így a rendezőség összevonta a két pályát.
2017. július 24. és 28. között az idén 60 éves Fertő Tavi Vitorlás Szövetség a szintén idén 150 éves Balatonfüredi Yacht Clubbal közösen tartja a jubileumi év kiemelkedő eseményét, a patináns és nagy múltra visszatekintő kalóz hajóosztály legjelentősebb hazai versenyét , a 2017. évi Kalóz Magyar Bajnokság – Zeppelin Kupa- nemzetközi vitorlásversenyt, melynek ünnepélyes, jubileumi megnyitója 2017. július 24-én 9 órakor kezdődik.
Az Extrem Sailing Team nyerte az idei Horváth Boldizsár Emlékversenyt, 50 percen belüli idővel.
Négy nappal Európa legnagyobb tókerülő versenye előtt, 2017. július 2-án, vasárnap kerül lebonyolításra a hagyományos Horváth Boldizsár Emlékverseny a Balatonfüredi Yacht Club szervezésében.
Az idén 150 éves Balatonfüredi Yacht Club május 6-án, szombaton rendezte a hagyományos szezon eleji túraversenyét, a Tolnay Kálmán László Emlékversenyt, amely idén is nyitott volt a versenyengedéllyel még nem rendelkező szabadidős vitorlázók előtt. Az esemény a klub kétszeres olimpikon vitorlázójának állít emléket, az év eleji túra pedig kiváló alkalom arra, hogy a téli pihenő után a vitorlázók kipróbálhassák felszerelésüket és csapatukat, hogy készen állnak-e az évad megnyitására.
A Balatonfüredi Yacht Club rajzpályázatot hirdet általános-és középiskolás diákok részére. Vitorlástáborozást, katamaránozást és más díjakat is lehet nyerni!
150 évvel ezelőtt március 16-a szombati napra esett. Idén, 150 évvel később, szintén egy szombati napon, március 18-án tartották a Balatonfüredi Yacht Club jubileumi Közgyűlését. A hagyományos közgyűlési menetrend előtt, Polgármesteri, Elnöki köszöntők, történeti visszatekintés és elismerések átadása emlékezett meg a jeles évfordulóról.
Ma történt…a kora délutáni órákban, éppen 150 évvel ezelőtt…
Csütörtük reggel 9 órakor lelkes BYC tagok és barátaik mindenféle fura eszközökkel jelentek meg a BYC telepén…volt itt húskampó, mini lángszóró, jégtörő, csáklya, gereblye, kézi retro fűrész.