Tizenöt
2024. April 9.
A hétköznapok taposómalmában majdnem megfeledkeztünk róla, de aztán egy köszöntés eszünkbe juttatta: megint születésnapot ünneplünk itt a bl
...A VAGABUND Vitorlás Sportegyesületnél több mint 10 éve veszünk részt különböző sporttevékenységek megszervezésében. Egyenes ágon örököltük a vitorlázás, a Balaton, a víz szeretetét. Az egyesület Balatonfenyvesen kezdte meg működését, Fonyódon immár 7. éve dolgozunk. Telephelyünk a fonyódi Vízisport Központ, ahol az elmúlt évek nyári vitorlástáboraiban, a „kezeink alatt” már felnevelkedett egy korosztály, akik oktatóként, segítőként szinte önállóan adják át a kisebbeknek a vitorlázás alapismereteit és szeretetét. Annak ellenére, hogy fiatal és kis taglétszámú egyesületként működünk és elsősorban a nyugati-medencében tevékenykedünk, munkánk sokrétű, a sport számos területét érintő.
A következő években a Fertő tó partján lévő Fertő Tavi Vízitelep környezete teljesen megújul. A fejlesztés részeként új közösségi terek, kikötők, horgászhelyek épülnek, látványosan megújul a strand, valamint a terület egy Ökocentrummal és új sportolási lehetőségekkel gazdagodik. A napokban a kikötő falának építési munkálatai is megkezdődtek.
Tél van, ráadásul zárva vannak a konditermek. A vírus még itt kering körülöttünk. Korlátozásokkal lehet jönni-menni, találkozni. Vajon hogyan vészelik át ezeket a nehéz heteket a legsikeresebb egyesületek utánpótlás csapatai? Milyen módszerekkel lehet egyben tartani a közösséget úgy, hogy közben a fiatalok fizikai képességei, de a vitorlázással kapcsolatos elméleti tudásuk is gyarapodjék? A World Sailing hajóosztályokban elért eredmények alapján számolt egyesületi ranglista első négy helyezett klubjától kértünk rövid telefonos helyzetjelentést.
Lezárult a rendhagyó és példaértékű Kulcs-Soft kezdeményezés, amely remélhetően más cégek számára is „utat mutathat”, hiszen a hazai vitorlás sportnak nagy szüksége van a felelősséget és támogatói szerepet vállaló cégek együttműködésére.
Rendkívül népszerű, az utánpótlás bázis növelése és a vitorlásversenyek megszerettetése szempontjából pedig kiemelten fontos sorozattá vált a Nádas Kupa, amely Weöres Botond ötlete és kezdeményezése után, 2020-ban a Magyar Optimist Osztályszövetség szervezésében biztosított lehetőséget a fiataloknak arra, hogy kipróbálják magukat versenykörülmények között, és még jobban megszeressék a sportágat és a versenyzést.
Nem sikerült futamot, futamokat rendezni a Rooster-Monautix Laser és 420 Nyílt Országos Bajnokság, valamint 29er Grand Prix vasárnapi versenynapján. Nem alakult ki ugyanis olyan szél a Balatonfüredi térségben, amely alkalmas lett volna korrekt, jó futamok lebonyolítására. Ennek ellenére a bajnokság érvényes, még a legrosszabb futamot is kiejthették a versenyzők.
2020 júliusában a Kulcs-Soft társadalmi felelősségvállalásának keretén belül kampányt indított, amely során a hazai vitorlázó utánpótlás támogatását tűzte ki céljául. A cég vállalása volt, hogy minden, az idei Kékszalag versenyen elinduló hajó után 10.000 Ft-ot fordít a Kulcs-Esély Alapítványon keresztül a fiatal vitorlázók megsegítésére.
135 hajó részvételével zajlott le Optimist hajóosztályban a legfiatalabb vitorlázók számára rendezett első júliusi ranglista verseny. A Spartacus Vitorlás Egylet rendezőgárdájának szerencséje volt a széllel, bár az első nap még nem tudtak futamot tartani, de a következő két napban ideálisak voltak a körülmények.
A nagy utánpótlás nevelő klubok mindegyike alkalmazkodik a koronavírus miatti veszélyhelyzethez és jobb híján elektronikus úton folytatják a felkészülést a majdani versenyszezonra – aminek indulásáról egyelőre nem lehet tudni semmi közelebbit.
Hét utánpótlás edző számára hirdet jövedelemkiegészítő pályázatot a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) EMMI-forrásból.
Edzők, testnevelők, szülők, figyelem! Konferencia november 28-án a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában.
Ezt lehetett olvasni szinte minden túraverseny kiírásában. Szigorú, kizáró, rosszhangulatú kitétel. Nyilván nem azt jelenti, hogy a Kalóz egy nemzetietlen osztály, csupán azt, hogy ilyen hajóval senki ne merészeljen a nagyok közelébe keveredni.
A 29er magyar menői, Jeney Máté és De Jonghe Artúr a 7. helyen végeztek az ifjúsági világbajnokságon, de a lány 420-as páros is futott 2. helyezést futamban.
Az utanpotlassport.hu sorozatot készít, amelyben különböző sportágakat népszerűsít. A vitorlázásról szóló cikket teljes terjedelemben közüljük.
A PÖFF Sportegyesület Balatonudvari-Fövenyesen 2019. április 27-28-án megrendezi az I. PÖFFesztivált, egy tartalmas, családi Vízi sport hétvégét.
Kiemelkedő sportdiplomáciai eseménynek ad otthont hétfőtől Balatonfüred: a Balaton-parti városban tartják április 1. és 3. között a nemzetközi vitorlás szövetség, a World Sailing idei Training and Development szimpóziumát. A rendezvény keretében a vitorlázás fejlesztése, az együttműködés, a fiatal vitorlázók képzése, a versenyszervezés, az edzői tevékenység, az önkéntesség, a marketing és promóció, a stratégiatervezés, valamint a paravitorlázás fejlesztése témaköreit érintik a prezentációk és interaktív workshop.
A házigazda Laguna Yacht Club és a versenyrendező BS Fűzfő Vitorlás Klub 2018.10.12-14 között rendezte az Optimist hajóosztály idei utolsó ranglista versenyét Balatonfűzfőn.
Mindig gyanakvással fogadtam, ha egy cég különdíjat ajánl fel, ha a díjazottól nem várnak el érdemi teljesítményt, ha a díj értéktelen giccses tucatserleg, ha a díj elnevezésében a felajánló neve hangsúlyosan szerepel, ha a díjat a cég tulajdonosa adja át és még arra is vetemedik, hogy röviden ismertesse vállalkozása hitvallását.
A Nádas Kupa Sorozat utolsó (hatodik) állomásaként, a közelgő Országos-Bajnokság előtt Balatonfüreden az MVM SE adott otthont az MVM SÜLLŐ KUPÁNAK, amelyen 105 fős mezőny jött össze 3 hajóosztályban és 10 klubból már.
A Nádas Kupa Sorozat ötödik állomásaként most hétvégén Agárdon került megrendezésre a VVSI Vadliba Kupa, ahol 54 hajós optimisztes mezőny jött össze 8 klubból.