A 2014-es Kalóz OB Agárdon került megrendezésre, az ország egyik leghangulatosabb retro arénájában. Sipi, a verseny főrendezője számomra az a biztos pont amire bármikor alapozhatok, ha jó sorsom Agárdra vetne. Eddíg a Finnes találkozókon volt szerencsém élvezni szolgáltatásait, arra azonban nem számítottam, hogy a Kalózosok körében is mennyire népszerű. Ahhoz, hogy részt vehessek a versenyen két dolog hiányzott: egy hajó és egy egész héten ráérő manchaft. A Vízügyesek kisegítettek egy használaton kívüli hajóval, de azt Siófokról már Sipi vonszolta a tetthelyre. Pár évtizede Kalózoztam egy ideig, akkori társam – Ugró -boldogan csatlakozott, de nem a teljes hétre, így két napra egy kedves fiatalember Pécsváradi Ákos tűrőképességét tettem próbára.

Hétfő reggel vettem át a hajót és próbáltam minnél gyorsabban összeszerelni, hogy a 10 órás rajt előtt legyen időm egy kis gyakorlásra is. Már csak a strekkelés volt hátra, amikor az árboctalp alól vészjósló roppanás hallatszott. A feszítő erő hatására a duplafenék és az első válaszfal találkozásánál beszakadt az árboctalp. Ezen a ponton a gerinc és a fenéklemez közé rétegelt lemezekből összeépített tuskót helyeztek, hogy az árboc mozgatható talpa alatti rés ki legyen ékelve. Sajnos a fenékbe szivárgó víz az orr felé döntött öreg hajóban pont itt a válaszfal mögött torlódott fel és málasztotta szét a távtartó tuskót. Gyors megoldást kerestünk, így a talp mellett megbontottuk a fenéklemezt és kipakoltuk a szétrohadt fa elemeket. A résben kényelmesen elfért egy tégla, majd felette két keményfa ék amivel visszatámasztottuk a megrogyott fenéklemezt. Az egész procedúra alig egy órát vett igénybe, így némi motoros segítséggel még elértük a második futam rajtját. Kár, hogy azt a szélhiány miatt a második kőr végén lelőtték, így az első nap érvényes futam nélkül vártuk a folytatást.

Kedden nyomasztóan fülledt pára várta a 37 hajóból álló mezőnyt, csak a szél nem érkezett meg, így a spontán nemzetközi vízilabda mérkőzés ellenére az esti közös programra nem is sikerült rendesen elfáradni. A Szunyog-szigeti halászcsárda túristáknak kitűnő hely, de csoportoknak nem ajánlanám, mert nem igazán becsülték meg tömeges jelenlétünket. Ha már a tó furcsaságait említjük, ki ne maradjon a minket szállító vízibusz, ahol nincs nyitható ablak, szabadba nyíló utastér, csak a zárt tér izzasztó melege és csípős szúnyogok.

Szerdán végre minden jóra fordult. Rajt fél tízkor, majd 4 jó kis szeles futam ahol végre megtapasztaltam milyen a Kalóz mezőny. A cseh vendégekkel kiegészült flotta igen jól teljesített. A hajóállomány meglepően jó minőségű, többnyire új vagy alig használt vitorlákkal szerelt. Az első és az utolsó hajó befutása között alig öt perc telik el, a keresztbeverések az élmezőny kiegyensúlyozottságát mutatják. Kellemes élmény a társaság kultúrált többnyire sportszerű versenyzése. Nincs kinyomós rajt, kicseszős pofábafordulás, erőszakos útjogászkodás. Az egyik befutóban, vagy talán utána közvetlen lefordítottunk egy balcsapáson érkező hajót. Méltatlankodott egy kicsit, mivel szerinte a befutó után már nem kéne keménykednünk. Talán meg is mosolyogtuk, mondván a backboard a befutó után is előnyt élvez. A fickó pár perccel később mellénk jött és igazán kedvesen elnézést kért a viselkedéséért. Na ilyet még sehol nem tapasztaltam!

A fárasztó futamokat követően a mezőny buszra szállt, hogy megtakinthesse a Pauger nemzetközi hírű üzemét. Láthattunk itt készülő trimaránt, a 27. Magyarországon gyártott RC 44-est, európa legnagyobb 25 m átfogású marógépét, ahol a 3D-s ősminták készülnek, vagy az egykezesre készülő új nyílt 8-m-est, Hajdú Balázs legújabb hajóját.

Ezt követően borkostolásra indult a csapat. Ide már nem mentem el, hogy ez a kis beszámoló elkészülhessen....

További képek ITT!