Nyolc évet, amely nélkül mi sokan nem ismertük volna őt. Ha akkor elmegy, a vitorlázók közül sokkal kevesebbeknek mondana bármit is a beceneve. Az MKB kikötőben a klubtársai persze ugyanúgy hiányolták volna, mint ahogy hiányozni fog most sokkal többeknek.
Nyolc éve jól ráijesztettek az orvosok. Hallhatott alig működő szívről, jó esetben még fél évről. Akkor kiszállt a stresszes banki munkából, és éjjel-nappal balatoni, teljes lényével vitorlázó lett. Persze nem vált aszkétává. Korábban igen nagy szaktudással égette a gyertyát mindkét végén, és már visszafogottabban ugyan, de tett olykor egy-egy emlékeztető túrát régi önmagához...
Sokfelé hallani, hogy a súlyos betegek sorsa önnön kezükben van, egy ponton túl a lelken múlik minden. Az biztos, ha elhagyjuk a stresszek javát, és hétköznapjainkban főszerepet kap a boldogság – esetünkben többek között a vitorlázás – az mindent megváltoztathat, az megadhatja az esélyt.
Így lett Kovács Péter igazán „A Zsiráf” – vagy ahogy ő szerette leírni: Giraffe – vitorlázó, motorosvezető és mindenes a klubban, sőt vitorlás életünkben. Én például főleg az adriai charterhajós versenyekről ismerem.
Az életmódváltásból, útkeresésből, újfajta gondolkodásból, az öngyógyításra koncentrálásból jöhetett a „sámánkodás”, a hipnoterepautaság. Nem tudom ebben milyen volt – a nagy duma jól jöhetett itt – de amikor egy adriai versenyen a helyzetet túlspilázva előrerohantam és az orrdecken gabalygó spinnakeren át beléptem a nagy ablakon, este kikúrált. Varázsolgatott, majd azt mondta, hogy kb. öt óra múlva leszek jól. Pontosan akkor meg is érkezett dúsan a levegő a tüdőmbe, így inkább hittem benne, mint sem. És különben is mindegy, hogy én mit gondolok, önmagán bizonyított elég hatékonyan...
Három éve még egy boldogság fokot bevett, megszületett a fia, Csipu. Sokféle színű szeme különösen vidáman csillogott, ha róla beszélt.
Az álma egy Ötvenes Cirkáló volt. Pár éve az osztály kapitányaként nyüzsöghetett a szervezésben, és tavaly ez a vágya is beteljesedett, amikor megvette a Vénusz II-t.
Talán mindene meglett, amit nyolc éve maga elé képzelhetett, mikor meglátta a föléje érő ijesztő árnyékot. Talán csak leült egy pillanatra a kokpitben fújni egyet.
Ha valahogy muszáj, hát így.
Tuti, hogy most is mezitláb sétál...
Ruji
