Egy másik cikkében, a kalózokért írt rekviemet, alaposan. Írása mégsem kalóz (jollés) sirató, hanem nagyon is újra élesztő hatású! Azután decemberben olvashattuk a „Dől la lé” és a „Hová is dől a lé” című publikációit, melyekben reményét fejezte ki, hogy jó helyre kerül a több mint háromszázmilliárd, ami a Balaton átfogó fejlesztését célozza. Hangot adott néhány elgondolkodtató aggodalmának és reményének. Idén februárban néhol olvasni lehetett olyan kishíreket, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) sajtótájékoztatón jelentette be, hogy „Európai uniós támogatásból, körülbelül kétmilliárd forintból fejlesztik és kapcsolják hálózatba a Duna, a Tisza, a Balaton és a Velencei-tó vízitúra-útvonalait, a beruházás első része a Felső-Tisza tizenöt vízitúra-megállóhelyét érinti”.
Eközben némely vitorlázós médiumban megjelent egy-két írás a jolle kikötők újraélesztésének lehetőségeiről (pl: Dr. Karádi-Kovács Kata: Arra gondoltam…, Sekély vízen). Olyan jolle kikötőékről, amiben helyet kaphatnak a kisvitorlások mellett a katamaránosok, elektromos hajósok, kajakosok és a kenusok, csónakosok is.
Ez a rövid bekezdésnyi áttekintés biztosan nem teljes, de elgondolkodtató, hogy egyszerre ennyi, egymástól külön felszálló gondolat-áramlás keletkezik, ami talán összeállhatna egy rendes parti széllé, amelyre minden jollés számíthatna a következő években. Azok is, akiknek még nincs jolléjuk vagy katamaránjuk, családi kenujuk, elektromos vagy evezős csónakjuk, mert ötletük sincs arra, hogy hol tarthatnák, ahol könnyel elérhető számukra, vagy éppen hol bocsáthatnák vízre a sajátjukat, amivel elruccanhatnának az ország másik végébe. Mindezt annak érdekében, hogy megismerhessék hazánk csodálatos élővizeit, olyan formán, hogy napi túratávolságra találhatnának alkalmas kikötőt éjszakára, ahogy az már több folyóvízünkön ki van épülve. És a Balatonnál is akad néhány, csak nagyon kevés.
A Balaton vitorlázó élete felpezsdült az elmúlt kb. 20 évben, köszönhetően az új kikötőknek és az új hajótípusoknak. A vitorlázó életformához viszont hozzátartoznak a jollésok is. Tartoznának, de ez az ága a vitorlázásnak (a hobbi szintűnek) viszont elsorvadt (Természetesen nem a kiváló eredményeket elérő hazai jollés versenyzőkre gondolok!). Pedig legalább annyira része kellene hogy legyen, mint ahogy a tőkesúlyos vitorlásoké. Mint ahogy a vízi turizmusnak, nemcsak a nagy utasszállítók és „kabinkrujzerek” a letéteményesei, nem is a tőkesúlyos vitorlások száma a tavon, hanem a kajakosok, kenusok, katamaránosok, elektromos hajósok is. A „csak úgy” jollézgatunk vízi turisták szintúgy. (Arról nem is beszélve, hogy az utánpótlás nevelés is nagyobb gyermekanyagból meríthetne). Szóval tényleg lenne mit fejleszteni. Nem lenne nehéz, hiszen elhanyagolt kis kőmóló szárak vannak, azt könnyen rendbe lehetne szedni, sólyát építeni.
Akár a „köz” számára hozzáférhető sólyát is, néhányat, hátha valaki az udvaráról tolná oda a maga swertes szíve csücskét vagy indiános kalandokra vágyó kenuját.
Lehetne kötelezni a nagy és modern kikötőket, hogy a kishajós vízitúrázóknak is biztosítsanak elérhető árú szolgáltatást? Nem hiszem. A megtérülés és a profit fontosabb. Ez jól is van így. A kishajós létnek, evezésnek eltérőek az igényei, ezért úgy lehet a legjobban kiszolgálni, ha rájuk szabott kikötők vannak létrehozva. A vízi élményekre vágyó „emberanyag”, akiket vonzanának ezek a sekélyvízi kikötők országos szinten viszont jóval jelentősebb lehet, mint amekkorát a szép és új, nagy kikötők vonzanak, már csak azért is, mert elérhetőbbek.
A kis jolle kikötőknek a vízépítési munkája jelentősen kisebb költségű, mint a nagy kikötőké. Egy nagy kikötő beruházási költségéből több balatoni faluban több apró jolle kikötőt könnyen létre lehetne hozni és máris pezsdülne a vízi turizmusnak az új/régi formája, melynek előnyeit a helyi lakosság is idővel érezhetné. Arról nem is beszélve, hogy a kisebb kikötők jobban tudnának illeszkedni a természeti környezetbe, sok helyen áldásos lenne, ha megtörne a parti kőszórás egyhangúsága, nemcsak esztétikai szempontból, hanem az élőlények élőhelyének sokszínűvé tétele érdekében is. A pici, de jól elhelyezett kikötőknek a fenntartási költsége is jóval alacsonyabb és kiszolgálhatná a tengelyen érkező vízi turistákat is: kajakosokat, kenusokat, szörfösöket, elektromos hajósokat, horgászokat, katamaránosokat.
Az egymástól túratávolságokban található sekély vizű kikötőkben persze nem csak sólyára lenne szükség, hanem az elektromos hajók számára töltőhelyeknek, hiszen ezekből a praktikus, csendes jószágokból egyre több van, de bizony egyelőre a gazdájuknak nagyon meg kell gondolnia, hogy merre induljon kirándulni/fagyizni/lángosozni/velőspíritósozni/sülthalazni/kis-, és nagyfröccsözni, ángya térde kalácsát látogatni a szomszéd faluba. Mert a ritka finom sült halat még mindig könnyebb megtalálni, mint az aksi töltőhelyeket. A kisebb elektromos hajóknak (melyekben nem fér el annyi „delej”) nagyjából ugyanakkora a túratávolsága egy átlagos balatoni időjárású napon, mint egy átlagos méretű kis vitorlás csónaké, jolléé. Szóval ez is egybevág. A sok aranyos, de jól felszerelt, kis költséggel építhető és fenntartható sekélyvizű kikötőkre hatalmas igény lenne.
Aztán, tovább gondolva… könnyen lehetne kapcsolódni az európai vízi utakhoz is. A Nyugat-Európai vízi turisták többnyire csak Bécsig, Pozsonyig hajóznak, csak az elszántabbak merészkednek délebbre.
A Sió csatorna hajózhatóvá tételével a Balaton kellően nagy vonzerőt jelenthetne a motoros vízi turisták számára. Ehhez persze az is kellene, hogy a Hajózási Szabályzat a sport és kedvtelési célú hajóknál is bevezesse a „gyorsjáratú hajó” fogalmát, aztán rögtön ki is kellene zárni őket a Balatonon száguldozás lehetőségéből! Le lehetne porolni Dr. Kopár István volt MAHART vezető tervezetét a Sió kishajó zsilipekkel történő szakaszolásáról. Kellő számú zsilippel a Balaton zsilipeléssel járó vízveszteségét lehetne minimalizálni, továbbá a Sió mentén, számos helyen kiépülhetne magánvállalkozásban kiszolgáló háttér, és még lehetne sorolni. Mindezt azért, hogy egy két év(tized) múlva igazi vízi paradicsom lehessen az országunk, hiszen ennek a potenciáljával rendelkezik, mindig is rendelkezett.
Mindezt úgy írom, nem tudom, hogy pontosan hova is fog jutni az a rengeteg pénz és mennyire vannak kidolgozva a tervek a Duna, a Tisza, a Balaton és a Velencei-tó vízitúra-útvonalait illetően. De nagyon oda kellene figyelni arra, hogy a már felpezsdült folyóvízi evezés mellett fellendüljön a Balatonon is egy, jelenleg éppen teljesen kihasználatlan turizmus és örömforrás forma.
Dr. Karádi-Kovács Kata
