Egész rendesen lengedez az északnyugati, észrevehetően távolodunk a versenyzőktől. Még megcsodálhatjuk, amint a „repülő katamaránokat” – ó mekkora sztárok – vágtatva, spriccelve, síron túli suhogást hallatva vontatják a rajtvonalhoz, majd átcsúszunk a csövön. A szélnek meg annyi. Hogy fognak ezek eljutni Keszthelyre? Remélem, náluk több marad, de ez legyen az ő gondjuk. A mienk viszont az, hogy itt már jóformán annyi sincs, hogy a vitorlákat kifújja. A hőség meg egyre perzselőbb. Becuppanunk a vízbe, s egymást húzkodva csordogálunk a déli part előtt. Ezzel a technikával lassan csak elérjük az Ezüstpart szebb napokat is megélt hatalmas üdülőit. Majd megembereli magát a fuvallat, és mikor a „levesnótát húzzák a templomban”, besurranunk Siófokra.
A kikötőben minden a régi. Az első móló leges legvégén a három vendéghely megvan, bár a baloldali belsőn áll egy leponyvázott teknő, ami nagyon úgy fest, mint aki tartós ittlétre kárhoztatta magát. Sebaj, melléállunk úgy, hogy még valaki nagyobbacska beférjen mögénk arra az egy szem szabadon maradtra. A többi kis hitvány rövid finger ugyan úgy van, ahogy volt, hozzá nem nyúlt senki, tehát léteznek, de minek.
Lépkedünk kifelé, korog a hasunk. Azért az irodába bekukkantok, ahol a kikötőmester - miután nekiszegeztem a kérdést vendéghelyek rendbetétele ügyében – szomorúan tájékoztat, miszerint valami „hajózáshoz köze van nagy büdös – magas hatóság” nem engedélyezi a hosszabb fingerek elhelyezését, mert kevés lenne a hely a csatornában. - Lenne a francokat, még egy kisebb vízibusz is elférne – de ez a saját külön bejáratú véleményem. Egye meg őket a fene, lényeg, hogy ez az ügy megfenekleni látszik, pedig égető szükség lenne rá, hogy az a tíz valóban annyi legyen (de legalább öt), és ne csak kettő vagy három, az is a leginkább hullámjárta helyen. Igazán megérdemelne egy ekkora város kikötője, jóval több vízi látogató számára igénybe vehető, rendeltetésszerűen használható, biztonságos éjszakázó placcot. Egyébként, ha „hátrébb lépek párat” és globálisan tekintek a jelenségre, azt bátorkodom észlelni, hogy a tó körüli három nagyvárosban, azaz Keszthely, Balatonfüred és Siófok esetében botrányos a kikötő ellátottság. Igaz, az elsőként említett hely tekintetében, a „kikötőláncos” túracélpontnál, a megkötött szerződésnek köszönhetően a helyzet valamiféleképpen, szinte elégségesnek mondhatóan megoldódott – egyelőre -.
Keressünk gyorsan valami ennivalót, mert éhen veszünk. A választék igen csak szegényes, ugyanis az a jó krimó már tavaly kipusztult, tehát egy maradt: a híres halsütöde, amelyik nemrég „ráncfelvarráson” esett át (balra a sor első tagjaként). Most is remek, doszt tele emberekkel. Ételek ízletesek, halak valódi halastóban (BHG) tenyésztek. És még „nem hal” is akad, például rántott sajt. Degeszre ettük magunkat. Az átellenben lévő csinos, árnyas kerthelyiség viszont most is, gyakorlatilag üresen tátong. Egy fiatalabb pár ül csupán az egyik asztalnál, és fintorogva, keserves pofával piszkálgatják a tányérjukon lévő valamit. Nekem ennyi elég, arra ragadtatom magam, hogy kijelentsem: itt bizony ugyanaz a helyzet, mint az elmúlt esztendőben.
http://porthole.hu/cikk/10945-tovabb-nyugat-fele
Más ügyekben is áll, amit akkor leírtam. Siófok nagyon – nagyon szép lett. Kellemes, élhető, jó a főtéri fagylaltozó, és mindig – legtöbbször – történik valami. Most például a Pünkösdi forgatag (Pünkösd hétvégéjén tartották a Balatoni Szezonnyitót).
A parkban ütötték fel a központot színpaddal, árusokkal, sütödékkel. A vendégek ettek, ittak, hallgatták az egymást váltó különféle műfajokat képviselő zenekarokat. Nekünk egy népi alapokra támaszkodó, viszonylag nagy létszámú formáció jutott. Csuda lelkesen, hatalmas elhivatottsággal és átéléssel pengették a gitárokat, verték a dobokat, húzták a hegedűt, nyervogtatták a szintetizátort. Még énekeltek is – számomra itt jött a baj, ugyanis gyakran igen csak hamisan -. Végül is sokaknak tetszett, a hangulat remek volt. Nekem azonban nem, tehát bemenekültem a kultúrházba. Egészen pontosan a KÁLMÁN IMRE KULTURÁLIS KÖZPONT http://www.kulturkozpont-siofok.hu/ kiállítását megnézni. Ez utóbbi nagyon tetszett. Ötletes, szép, ízléses és látványos volt. 
Aztán este az Irie Maffia adott koncertet https://www.youtube.com/watch?v=EEqYOowcIj4 . Vér profi volt.
Igencsak későre járt, mire megkíséreltünk nyugovóra térni. Kevés sikerrel, ugyanis a csendes nyári éjszakát legalább hat, különféle zenebona kakofóniája szaggatta szét. Volt köztük két karaoke is, éktelen hangerővel – minek énekel (üvölt, ordibál, károg, vernyákol, sápítozik…) az, aki nem képes legalább valamilyen szinten elviselhető produkciót nyújtani?! -. Végül csak elszenderedtem. Hajnali hatkor viszont abban a szerencsében részesültem, hogy határozott hangerővel, minden szavát értve a bemondónak, a közszolgálati rádiók valamelyikének híreire ébredhettem, melyeket kimerítő és vég nélküli részletességgel interpretáltak. Az Istennek se maradt abba. Amint türelmem fogytával – tudja az ég milyen pofával - a kabinból kitekintettem, megpillantottam balsorsom kútforrását, egy idősebb horgászt és rádióját.
- Jó reggelt sporttárs! Nem lehetne halkabban? Zeng a kikötő! – Semmi válasz, csak nézi a botjait. Mielőtt valami határozottabbat vagy szigorúbbat mondtam volna, belém ötlött a felismerés: ez bizony nem modortalan bunkó, hanem süket, mint az ágyú. Most mi a fenét csináljak? A sors megoldotta, mert a meteorológiai jelentés után kikapcsolta. Lustálkodhattunk tovább.
Persze nem sokáig, hiszen indulnunk kell tovább. Reméljük a következő megállónk nyugalmasabb lesz.
Nemsokára kiderül, mit tartogat az északi part!
Merlin!
