Meglehetősen zajos így túraponyva nélkül, nekünk legalábbis szokatlan. Viszont a fene se meri fent hagyni ilyen veszett széllöketekben. Inkább vállaljuk az időszakos felriadásokat. Aztán csak megembereli magát és csitulni kezd, mi meg alhatunk, mint a bunda. Hunyunk is!
Reggel verőfényre ébredünk. Nyoma sincs az éjszakai hőbörgésnek. Sőt, igen vékonyka légmozgás maradt. Azért ennyire nem kellett volna sietnie a frontnak. A kacsák népes csapata, jó szokásukhoz híven a stégen vészelte át a bajt. Persze anélkül is itt tanyáznak, névjegyüket jó sok példányban hátrahagyva.
Sebaj, búcsúzóul azért lesikáljuk, majd szépen lassan kifutunk. Legalább van időnk visszanézni és elgyönyörködni a látványban. Minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy ez a kikötő azon túl, hogy igen szép, még rendkívül jó is. Tökéletesen megóvta a hajókat. Ennek fényes bizonyságát adta az esti orkánban. Na, jó, nem tömjénezem tovább, csak bámulom a képet. Milyen jó lenne, ha másutt is – mondjuk Révfülöpön, Csopakon, vagy Balatonfüreden - hasonló látványban lehetne részünk.
És én – lehet, hogy túl optimista vagyok, – de hiszek benne, hogy előbb vagy utóbb így lesz. Mert mindig is voltak kiválóságaink, (Kitaibel Pál, Nagyváthy János, Kosutány Tamás, Kaáli Nagy Dezső, Pethe Ferenc, Csapody Vera … vég nélkül sorolhatnám) akik, ha nem is süllyedtek a teljes ismeretlenségbe, de messze nem kapták (kapják) meg az őket megillető közismertséget. Mindannyian kiváló dolgokat alkottak. Építették, gyarapították, szépítették apró országunkat. Pedig lehetőségük lett volna arra, hogy a felügyeletükbe helyezett értékeket, javakat - avagy a másoktól beszedett díjat vagy közpénzt – elzsebeljék, eltüntessék, külföldre csempésszék… stb. De nem tették! Vitték előre, fejlesztették, jobbították hazájukat! És nem vagyok hajlandó elveszteni a reményt, sőt a bizonyosságot, hogy ilyen emberek most is élnek köztünk – csak túl közel vannak, és esetleg nem vesszük észre őket - . Mert a csaló, tolvaj, szélhámos szemétládákból akad éppen elég (még sok is), róluk zeng nap mint nap a média. Őket ismerjük jól! Hát akkor legalább ez a pár sor szóljon azokról is, akik ezt a mögöttünk lassan a távolba vesző gyönyörűséget meg a hozzá hasonlóakat (pl: Fenyves Yacht Club) megalkották és üzemeltetik! Kigondolták, megtervezték, kilobbizták a pénzt, levezették a beruházást, elvégezték a munkát, szórták a követ, hajtották a kotrót, szerelték a mólókat. Most pedig vigyázzák az értékeket, ültetik a virágokat, nap, mint nap sikálják a kacsasz@rt. Azért, hogy mi jól érezzük magunkat. Minden tiszteletem a tiétek! Remek emberek vagytok! Nagyon szépen köszönjük!
Ragyog a nap, kék az ég, alig borzolódik a víz. Ez a „gerlefing” maradt a frontból? A semminél azért több. Teszi a dolgát a hűtő, fogy a fröccs – gyorsabban, mint a távolság -.
A látvány viszont festői, idilli. Egyik legszebb öblünk a Paloznaki. Jóformán érintetlen vastag nádas, pár stéggel ugyan tagolva, de ez legfeljebb a téli nádaratókat akadályozza. Más környezetromboló hatása nincs. Majd mindegyiken ül valaki, páran csónakokban gubbasztanak – vörösre sülve a napon – a nagy zsákmány reményében. Távcsövezek rendesen, de nem fedezek fel egy alkalmat sem, amikor a merítő száknak dolga akadna. Milyen szép is, amikor a természet megmarad ősi mivoltában. Ez így igaz, viszont mit is írtam négy éve erről a vidékről? Sírtam, hogy nem tudunk kikötni http://porthole.hu/cikk/7868-merlin-meses-kelete . Most meg tudunk. Mert épült valami. Ez persze az ősvilág pusztításával jár. Játszom a gondolattal, hogy ideképzelek egy olyat, mint mondjuk Alsóörs. Brrrrr! Szinte elborzaszt. Most légy okos Domonkos: akkor mi az üdvözítő út? Nem tudom. Nagyon nem. Talán a meglévőket bővítgetni, használhatóbbá tenni? Erre lehet példa Csopak.
Bekanyarodunk körülnézni. Ez aztán üres! Legalábbis ilyen érzést vált ki bennem. Látványra hiányzik a szigetecske. De elmondták: A fák elaggottak, kikorhadtak, talaja megrogyott. Környéke tele volt kövekkel, klocnikkal, elferdült vascsövekkel, drótkötelekkel. Nem lehetett vele mit kezdeni, hát kimarkolták a hajózást akadályozó kramancokkal egyetemben. Végül is elkerülhetetlen volt.
A hajók farát most valódi cölöpök tartják. Szépen sorban verték le őket. Ez eddig rendben, kezdetnek megteszi. A parti kilépőhöz még nem fogtak hozzá. Nyilván, majd ezután. A vendég kikötési lehetőség tehát nem javult. Szabad hely nincs, a menetrendszerű járatokkal kell osztozni a közforgalmú mólófalon. Lényeg, hogy még jóval az utasszállító kikötése előtt el kell takarodni a helyéről. Jelenlegi információm szerint ez 11.35 és 17 órakor van. Célszerű pontosan tájékozódni a http://balatonihajozas.hu/hajozas_a_balatonon/menetrendi_hajozas oldalán. Ezen felül ne felejtsük el a kikötőmesterrel való egyeztetést. Ne hagyjuk ott a hajót addig, amíg ezt nem tettük meg. Köszönöm!
Amennyiben a medencéből kifelé tekintünk, a látvány nem megnyugtató, ugyanis a tó jó nagy területe látható. Tehát igen csak nyitott. Amennyiben komolyan gondolják az úszómólóval, valamint a fingerekkel való bővítést a hajdani sziget vonalában, elkerülhetetlen a képen látható (piros) mólószárat jó száz méterrel meghosszabbítani. Egészen a másik elé úgy, mint azt Szigligeten tették. Akkor tökéletes lenne még vagy ötven bérlő, és mondjuk hat vendéghajó számára. A vizesblokk talán elbírná, de esetleg azt is meg kéne duplázni. Ez nyilván szeretett és nagyra becsült vezetőségünk számára is világos. Remélem, hamarosan megvalósul. Hiszen akad itt is látnivaló (valamint enni – innivaló) bőven (a település oldala gyakorlatilag használhatatlan, ez a hosszú link viszont igen).
Hajózunk tovább a friss benyomásokat és ötleteket ízlelgetve. Éppen hogy mozdít minket a fuvallatnak is alig nevezhető légmozgás. Az iránya viszont jó. Raumban tudjuk tartani a félsziget csúcsát. Sajnos az a cél, mivel az utolsó napunkat töltjük. Hazatérünk tehát Földvárra. Füred előtt hajózván távcsövezzük a kikötőt. Bizony folyik az építkezés ezerrel. Jön a vizes VB, halandó embernek, vitorlázónak a közelbe sem szabad menni. Ez van, légyenek boldogok a kiválasztottak!
Amint a csövet közelítjük egy különös, síron túlian fütyülő, sistergő, zizegő hangra leszünk figyelmesek. Hát ez mi a rák? El nem tudjuk képzelni. Nézünk körbe, előre, hátra. Aztán megpillantjuk a különös vontatmányt. Siklásban lévő motorcsónakkal vontatnak egy repülő üzemmódba emelkedett katamaránt. Setét elmémben fény gyúl, miszerint pár napja ugyanezt láttuk. Csak akkor jóval messzebbről, amint a célvonalhoz cibálták őket. Most mellettünk repesztenek el. Nem semmi. Mit tud a technika, hová visz a fejlődés! Érdekes is, izgalmas is, sőt még csodálatos is. De vitorlás hajó ez? Hát, ebben már bátorkodom kételkedni. Egy 40 - es schaeren mindenesetre jobban tetszik. Nem kicsit, nagyon!
Mi erre, ők arra, hamar eltávolodunk egymástól. Végig andalgunk a bójasorok közt, átcsúszunk a temérdek, folyvást csak közeledő komp között. És könyörtelenül futnak a percek, fogynak a méterek. Nőttön-nőnek a mólóvégi oszlopok, már a színüket is látjuk. Utolsó, gyors fürdés, és „szerbusz Balaton”. Befutunk Földvárra. Hazaértünk!
Végre itthon! Irány a Csigaház. Zoliék – szokás szerint – kitesznek magukért. Kitűnő és különleges a koszt – a fogas süllő egyenesen fenomenális -, kedves a fogadtatás. Megtudjuk, hogy egy másik éttermet is nyitott (feltámasztott romjaiból) Kőröshegyen. Ígéretemet veszi, hogy meglátogatom és felderítem azt is. Rajtam aztán ne múljon, meglesz az is. Most viszont hatalmas lakomával, méltó módon zárjuk ezt a csodálatos túrát.
Kicsit mindig szomorú a Rhea látványa így „lecsupaszítva”, megfosztva vásznaitól. Most pihen kicsit, de nemsokára újra nekiindul.
Pár nap robot, majd azt tervezzük, hogy a lenyugvó nap felé indulunk.
Merlin!
