Felkészülés

Kékszalagra talán még nem érkeztünk ilyen felkészületlenül (tavaly ennek pont ellenkezőjét írtam). Szerencsére idén csak egy újoncot avattunk, aki ráadásul Kékszalagra már kapitány lett, úgyhogy legalább az alaptapasztalata mindenkinek megvolt, illetve megnyugtatásul mögöttünk állt sok év tapasztalata. Idén is három edzésnappal szerettünk volna nekivágni a kékszalagnak, de abból sajnos csak másfél nap lett. Következők történtek:

Első edzésnapon olyan szelet kaptunk, amibe szörffel is csak 6-os alatti vitorlával mennék ki. Azért hősiesen kihajóztunk „reggel” (kb 10 utánra sikerült összeszednünk magunkat). Mentünk egy kört motorral, de mondtam, hogy én egy éve nem voltam vízen, egy darab hajó (se szörfös) nem volt kinn, ez a 20-22 csomós alapszél meg nem igazán teszi lehetővé a napozást, úgyhogy visszafordultunk. Senki nem tiltakozott.. Nem baj, fél 11-re legalább már az ebédlőben voltunk és ittuk a megérdemelt(?) sörünket.

Ebéd után már picit csökkent a szél. Láttuk továbbá, hogy a kisgyerekek mennek ki minden félelem nélkül a Bujtor filmekből ismert lélekvesztőkkel, úgyhogy innentől miénk a pálya, semmi nem állíthat meg. Vagy mégis? A nyílt vízen már nem sikerült reffelnünk a vitorlát, úgyhogy újra visszafordultunk a kikötőbe. (Ha más nem, legalább azt elmondhatjuk, hogy a ki és beállás már nagyon jól megy. Kékszalagon hasznos az, nem?) Kikötőben némi segítséggel szépen lereffeltük (Tavaly kaptam kérdéseket néhány vitorlázást távolabbról szemlélő, ellenben lelkes követőtől, hogy nem értenek néhány kifejezést, úgyhogy most párat leírok: reffelés: vitorla felület csökkentése, hogy az erős szélben is kezelhető maradjon a hajó (mi hajónkon a nagyvitorla reffelhető, az első (fok) vitorla felülete viszont csak cserével valósítható meg) a vitorlákat, és újra nekifutottunk. Na innentől már tényleg nem állított meg minket semmi, mentünk is fel-alá egy jót, és ráadásul tényleg élvezte mindenki. Azaz mégis meg lettünk állítva, mert elszakadt az egyik fő reffkötél, amit kinn nem tudtunk orvosolni, és mivel már úgysem terveztünk sokat a nyílt vízen maradni, kijöttünk.

Második edzésnap nyugis volt, kellemes széllel, kellemes ebéddel, kis gyakorlásokkal és fürdőzéssel.

Harmadik edzésnap egészen elképesztőre sikerült. Külön mellékletbe raktam a végére, mert még elvenné a hangsúlyt a kékszalagról…

Kékszalag előkészületek

Idén észrevettem, hogy lehet jelentkezni a Kékszalag Design Challenge-re, ami felhívásul adta, hogy a legénység tűnjön ki valamivel. A nevezést megtettem arra gondolva, hogy NEXON családi napon kaptunk szuper western kalapokat, amiből tudok könnyen négy darabot hozni, így sem anyagi, sem egyéb nagy rákészülést nem igényel. Jeleztem, hogy 17.16-ra ott vagyunk a tihanyi csőnél, ahol a fotózás történik.

Idén Balázs vállalta az élelmezést. Elképesztően finom szuvidált húsokkal és egyéb kiegészítőkkel készült. Még mindig örömmel gondolunk vissza a gasztró élményeinkre. Szokásos bekevert fröccseink sem vallottak szégyent, amelyeknek egy részét már kedden lefagyasztottuk, így pénteken még tényleg voltak hideg italaink (mondjuk fogyasztani már nem nagyon tudtuk őket, de ez már egy későbbi történet).

Időjárás jelentéseket nézve nagyon hosszú versenyre számítottunk, de azért bíztam benne, hogy péntek éjjel előtt beérünk.

Rajt:

Na ilyen még nem történt. 6 éve készülök egy rendes rajtra, eddig még nem sikerült, de most már mondtam, hogy én aztán kockáztatni fogok, és ráállunk a rajtvonalra. Ki is választottuk a jó rajtpozíciót (északi felén a rajtvonalnak, mint később kiderült, tényleg jó döntés volt), és bementünk az első sorba. Figyeltem az órámat, ami összhangban volt a rajtolási idővel. 

A hivatalos indításról én szokás szerint lemaradtam, de nem volt gond, mert az órát figyelve tudtam mikor indulhatunk, illetve Andris látta is, hogy fellőttek rakétát. Szóval kilőttünk, nem is ragadtunk be másik hajó vitorlájának árnyékába, szépen haladtunk az élmezőnyben. Olyannyira, hogy azt láttuk, fél órával a rajt után, még jön mögöttünk(!) kétárbócos katamarán! 

Keneséig:

Keneséig szerintem elég jó nyomvonalon haladtunk, a beszámolók alapján is az jött le, hogy az északi felén rajtoló hajók voltak előnyben. Kezdetben gyenge, aztán picit megélénkülő szélben kreuzolgattunk (cikk-cakk vonalban haladunk szél irányába) Kenese felé. „Ez az!” – mondtuk, hajónknak erőssége ez a viszonylag gyenge szél. Mégis azt vettük észre, hogy Keneséig elment mellettünk gyakorlatilag a teljes mezőny.

Nem tudom megmondani az okát, ehhez kéne hajóznunk rutinosabb vitorlázókkal, hogy lássuk milyen beállítások miatt hagynak ott minket más hajók olyan szélben, ahol elvileg helyzeti előnyünk van az Elliott hajó könnyűsége és mozgékonysága miatt. Ha megfelelő lenne a kékszalag közvetítése, és legalább a bólya sorrendet lehetne látni, akkor okosabb lennék, enélkül még legalább azzal tudom nyugtatni magam, hogy igazából csak a nálunk gyorsabb hajók vették vissza a jó rajtunk okozta hátrányukat.

Siófokig:

Kicsit le is törtünk, de szerencsére egy kenesei forduló mindig mozgalmas (ami felébreszt), ráadásul nekünk elég jól is sikerült, és utána is nagyon jól mentünk siófok irányába, előzgettük vissza a hajókat. 15 órára értünk Siófok elé, ahol elindult a 2017-es nagy Kékszalag szélcsend. Állítólag 250 hajó vesztegelt itt a nagy szünetben. Na persze nem mi! Engedélyeztem a fürdést – szigorúan hátrafelé kiugorva, hogy az is vigye a hajót. Andris ereje teljében időnként (pontosabban egész hosszan..) meglökte a hajót, amivel azért továbbra is „haladtunk” előre, relatíve nem is kicsit. (Tudom-tudom, szabályok…) Az utolsó egy órában már volt egy kis szúnyogf.ngnyi légmozgás, amire mi ráfeküdtünk. Na itt végre szemmel láthatóan kijött a hajó előnye. A nagyhajók még keresztbe álltak, mert felesleges volt minden próbálkozásuk, mi viszont ha nagyon lassan is, de haladtunk előre most már a szél által is. Szerintem ezen a siófoki nyaraláson is „megettünk” vagy 20-40 hajót.

Kikerülve a szélcsendből, 21 óra előtt érhettünk picivel Tihanyhoz. Rácsörögtem a Kékszalag Design Challenge szervezőire, hogy itt vagyunk. Nagyon lelkesek voltak (szerintem a sötétedés miatt éppen már kikötöttek, és ki volt töltve a fröccsük), és mondták, hogy mindjárt ott vannak. Pár fotó megvolt.

Keszthelyig:

Átérve a csövön csináltunk egy kis leltárt az italkészletről. Ahogy sejtettük, a nagy melegben elég rendesen megcsappant. Csak a fröccsből 9 üveg fogyott (természetesen a legénység pusztította, én mint kapitány nyilván meg sem kóstoltam…). Ez nem jó hír, hiszen úgy számoltuk, hogy másnap is teljes nap lesz, de azért még mindig több mint a fele megvolt, úgyhogy nagyon nem aggódtuk.

Az este eleje gyönyörű volt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Lágy szellő (hátszél!), tiszta ég, telihold. Rendesen lehetett látni, így a komfortérzetünk sem nagyon csökkent. Na de 23 óra felé elkezdett beerősödni a szél, elkezdtünk bliszterrel (Bazi nagy hátszélvitorla. Szép színes szokott lenni. ) egyre jobban vágtatni. Szél viszont megállt 10-12 csomós sebességnél, úgyhogy simán tartottuk a hátszélvitorlát. (Ilyet sem éltünk még, hogy én fenn merjem hagyni a blisztert éjszakára.) Zsolti szerencsére nagy tapasztalattal a háta mögött (2 éve egyszer már vitorlázott éjszaka), magabiztosan és élvezettel kormányozta a hajót az éjszakában.

Keszthelyhez közeledve már látszott, hogy keményen küzdenek a szembe jövők – a mi utazásunk még kényelmes volt a raum (Félhátszél) miatt – így a terv az volt, hogy a keszthelyi bója előtt lerántjuk a blisztert, feltesszük a viharfokot, reffeljük a grószt (ok: első vitorla, Grósz: nagyvitorla). Aham, szép terv.

Keszthelyi öböl előtt kaptunk pár olyan pöfföt, hogy mondtam, hogy most azonnal szedjük a blisztert, mielőtt tényleg komolyabbra fordul az idő (kisokosaim ezt írják: „Mikor kell reffelni? Amikor először gondolsz rá”). Na ezt az utasítást túl hirtelen sikerült kiadnom, nem igazán volt felkészülve a csapat, így a bliszter a vízben landolt, viszonylag távol a hajótól... Nem volt könnyű visszahúzni, de némi izgalmak után azért sikerült. (Ahogy nézem, ez 7 perc veszteséget okozott. Utólag azt mondanám, hogy ki lehetett volna húzni az egészet a keszthelyi bójáig, akkor nem kell kétszer ilyennel foglalkozni.)

Aztán Keszthelynél jött a számomra legfájóbb pontja a kékszalagnak. Tanulva az előző évből alaposan utána néztem a bója leírásnak. GPS-be be volt táplálva, hogy hol van. De csak nem sikerült megtalálni. Rohadt életbe, villogott vagy 6 dolog a keszthelyi öbölben, persze hogy nem a jót céloztam be. (Váltig állítom, hogy a bóják nem is azon a gps ponton voltak, ami előzetesen meg lett adva, de hát nyilván én vagyok a hülye) 

Közben a viharfok felrakás és grósz reffelés sem ment olyan flottul, ahogy kellett volna, úgyhogy egész szép kis hendikepet adtunk a többieknek. Gyakorlatilag itt két pillanat alatt visszaadtunk mindent, amit az előző kb 16 órában felépítettünk. (Képen az látszik, hogy túl északra futottunk be, és jócskán vissza kellett mennünk.) 3:52 körül kezdtünk reffelni, 4:10 körül vettük a bóját, és mivel 3 perc azért adható a reffelésre, szerintem 15 percet dobtunk el.

Balatonfüredig:

Na sok időnk nem volt ezen merengeni, egyesek szerint 6-os (szerintem csak 4-es, 5-ös) szélben kreuzolhatunk visszafelé. Aki már ment szembe fújó hasonló erősségű szélben, az tudja, hogy ez nem az a pihenős fajta, dől a hajó, hullámok csapnak be ezerrel (már ha épp nem figyelünk egy pillanatra a kormányzásnál). Mivel a szél azért nem volt extrém erős, nem mondom, hogy nem élveztük, bár én pl. el tudtam volna képzelni egyszer egy nyugodt éjszakát a kékszalagon. Hát ez most sem jött össze.

Hajnali látvány persze kárpótol sok mindenért, de aztán a reggeli képen már látható, hogy milyen körülmények voltak:

Sok mindent nem tudok írni a visszaútról. 11 óráig volt erős szelünk, utána fokozatosan gyengült. Amikor nem én vezettem, akkor még hoztunk is a többi hajón (mi van, ez meg hogy lehet???). Úgy nézett ki, hogy Tihany előtt elfogy a szél (ettől rettegtem a legjobban), de végülis kitartott, és még utána is Füredig. Itt újabb köszönetet mondtam a szervezőbizottságnak a versenyutasítás miatt, mert ugyebár mindenhol kerestem a sárga bóját, ami helyett (gondolom a szponzornak köszönhetően) abszolút a háttérbe olvadó szürke bóják lettek kirakva, de azért a füredi befutót nem tévesztettük el.

Eredmény:

14:03-kor értünk célba, azaz 29 óra 3 perc-es időt mentünk! Ami nagy szó, hogy töretlen a fejlődésünk az abszolút eredményben, 302. helyen értünk célba. (2009-ben 533, 2012-ben 363, 2013-ban nem értünk be, 2015-ben 372, 2016-ban 330) Na nem mintha ezzel elégedett lennék, mindjárt mutatom, hogy mit kéne elérnünk. 

Végülis a hajóosztályban is teljesítettük az elvárást, hiszen leelőztünk két másik elliott-ot, így 10.-ek lettünk 12-ből. Ebben persze némileg segítségünkre volt, hogy egyiküknek sajnálatos módon már rajt előtt eltört a kormánylapátja, így nem tudtak elindulni, másik hajó meg még Tihany előtt megunta és feladta.

Mit kéne elérnünk ennyi edzéssel? Két mércét állítottam fel (így utólag), és szerencsére egybe is vágnak. A befutott elliott-ok utolsójához közel lenni (ők 12:08-kor futottak be), illetve egy Dolphin típusú hajó sem előzhetne meg (első ideje: 12:01). Azaz helyezésben: 214-220.

Akit érdekel a nyomvonal picit részletesebben: https://flow.polar.com/training/analysis/1536794866  

Kékszalag Design Challenge

Srácok, ezt viszont megnyertük!!! Kékszalag három díjából (abszolút győztes, osztály győztes, design challenge) egyet mi hoztunk el! Nem semmi!

Sőt az is elmondható, hogy mi az eddigi design challenge díjak 100%-át megnyertük, úgyhogy tulajdonképpen jobbak vagyunk, mint Litkey, ő ugyanis csak 26,5 %-ban nyerte a kékszalagokat.

És álljon itt a díjnyertes csapatkép:

Irány haza!

Ajaj, a hajónk idén nem Füreden pihen, hanem Fűzfőn. Persze, hogy 29 óra hajókázás után még mindannyian alig vártuk, hogy a hajót még Fűzfőre visszavigyük, aztán valahogy visszajussunk a kocsikhoz. Szerencsére hajónk tulaja extra jófej volt, és mondta, hogy nem probléma, ha lerakjuk, ő szívesen visszaviszi. Köszi Zoli még egyszer!

Tanulságok

Álljon itt néhány tanulság, leginkább saját magunknak, hogy legközelebb mire kell figyelnünk (nem mintha a tavalyit elolvastam volna indulás előtt, pedig most látom csak, hogy nem ártott volna):

• 32 liter fröccs volt bekészítve. Egy árnyalattal kevesebb elég belőle akkor is, ha tényleg két napos a verseny. Mellé elég a 6 üveg ásványvíz (ha mi Andrissal inkább előbbit használjuk a hidratációra..), viszont valami édes folyadékot nem árt vinni, nekem nagyon hiányzott (volna, ha Zsolti nem hoz).

• Balázs által készített kaja tényleg nagyon finom és ínyenc volt (ezúton is köszönjük még egyszer, élmény volt, az biztos). Ennek ellenére meg kell állapítanom ismét, hogy nem szabad ilyen kaját hozni kékszalagra, mert egyáltalán nem mindig van arra alkalom, hogy ezeket szendvicsbe összerakjuk, kezeljük a szaftosságát, a zöldségeket, kencéket. Maradni kell a kész szendvicsnél, vagy fasírtnál. (Másnap reggelire érdemes lehet valami reggelisebb jellegű kaját vinni)

• Tök jó, hogy már egyre tovább merünk bliszterezni. Viszont, ha bejön a nagyobb szél, lehet hogy érdemes egy árnyalatot még kivárni, hátha akkor kedvezőbb helyzetben lehet vitorlát cserélni. (Bár gyanítom, hogy a mostani helyzet ebből a szempontból elég ritka lehet.)

• Amikor alkalom van rá, akkor pihenni kell! Hárman végülis ezt hoztuk is, aludtunk picit (én már este 7-kor 20 percet), de Zsolti hősiesen kitartott egész éjjel (biztosítva persze számunkra a pihenés lehetőségét). Így ugyan kibírta a célig, de utána nem sokkal azért ráesett a 36 órányi nem alvás.

• Most már tényleg írnom kell a szervezőbizottságnak, hogy mik azok a nem is túl bonyolult dolgok, amik segítik a mezőnyben hajózók versenyét. Lehet, hogy nem is szándékosan nem úgy csinálják, hogy jó legyen nekünk, csak egyszerűen nem nézik a mi oldalunkról, hiszen a verseny az elsőkről szól (még akkor is, ha minden évben meghallgatjuk, hogy a hősök mi vagyunk). (Néhány ilyen dolog: hajók követhetősége -> naubit használhatatlan volt iphone-on legalábbis, sárga bóják helyett szürke, bójasorrendek most már nem is lettek kitéve, amúgy is online kéne felrakni, hogy kik kerülték a bóját, stb.)

Pozitívumok

• Végre elolvastam az előző évek tapasztalatait, ez jól is jött, használtam belőle dolgokat (pl. rajt).

• Jó volt, hogy felkészültem a bójákból, és be voltak táplálva gps irányzékba. Mondom ezt akkor is, ha Keszthelynél bizonyítani nem tudtam a felkészültséget…

• Rajtunk végre jó volt! Nem csak jó helyről rajtoltunk, de az élvonalból is! Éljen!

• Hiába a jelzett hibák, egy csomót blisztereztünk! És egész jól ment!

2017. július 6-7

Glatt Andor

Melléklet – 3. edzésnap:

Hajónk Fűzfőn parkolt idén, és úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk kicentizni a Kékszalag rajtot, ezért átvisszük szerdán Füredre éjszakázni. Természetesen szél az alig volt, és az is szembe fújt, úgyhogy nagyon lassan haladtunk. Szerettem volna délre kikötni, mert rengeteg dolgunk volt még (sportorvos, nevezés, gyakorlás, stb).

Almádihoz érve látjuk, hogy van egy sziget nem messze a parttól, de persze pont az utunkban. Hol kerüljük? Menjünk a part felé, az jobban irányba vág, elég messze van ahhoz, hogy a hajó átmenjen. Sziget előtt tudatosult, hogy ha átmegyünk ott, rögtön a strandra érünk be, úgyhogy vettünk egy gyors kanyart, és mégis kívülről kerültük. Jól van, ezt megúsztuk. Gondoltuk. Aztán elkezd szaggatva menni a hajó. Na, rutinosak vagyunk már, tudtuk ez mit jelent. Andris ugrott a vízbe azonnal, mi hárman kiültük a hajót (ezzel megdöntve a tőkesúlyt is), és bekanyarodtunk a mélyebb vizek felé.

Napi kaland megvolt, innentől gondoltuk minden sima lesz. Na a vízen kívül nem sok minden lett sima. 11 óra felé – amikor még mindig Almádi körül jártunk – mondtam, hogy akkor motort kapcsolunk, mert sosem érünk át. Csopakig egész jól ment, ott azonban a rend éber őrei kiszúrtak minket, és kaptunk egy ellenőrzést. Korrektek voltak, egy szót nem szólhatok a helyszíni bírságra, amit kaptam, maximum annyit, hogy lehet, hogy a Kékszalag előtt lehetnének elnézőbbek, mert gondolom elég sok hajót kell áthozni a rajtra, és a két napra minden energiát tartogatni kell. De tény, szabály az szabály, ráadásul ez igazán értünk van!

Jó, de most már tényleg vége a kalandoknak ugye? Persze, hogy nem. Csopakról bevitorláztunk Füredre (szerencsére kicsit élénkült a szél). 2 óra előtt értünk be. Kaja vagy nevezés? Láttam a csapaton, hogy ez nem igazi kérdés, úgyhogy idilli körülmények között (fejünktől kb másfél méterre dolgoztak a több tonnás munkagépek, akik hajráztak az úszó VB-re) megebédeltünk a törzshelyünkön. Kicsit féltem, hogy ha nem érünk időben a sportorvoshoz, akkor tömeg lesz, és sokat kell várni, de szerencsénkre nem volt senki, úgyhogy ott hamar végeztünk. Nevezés szokás szerint nagyon flottul ment. Nem értem, hogy ha ezt ilyen jól meg lehet szervezni, akkor a Kékszalag többi részét (elsősorban a verseny követhetőségét) miért nem lehet évek óta jól megoldani! (Ha véletlenül egy szövetségi tag kitartó volt, és itt tart az olvasásban, szívesen felajánlom neki a segítségemet, hogy milyen apróságokra lenne szükségünk nekünk ott a mezőny kevésbé érdekesebbik felében.)

Nevezés utáni utolsó regisztrációs pontnál letettem a rajtszámunkat a pultra, amit sikerült otthagynom. Az épületből kilépve észrevettük ezt, és visszamentem. Szerintetek ott volt? Valaki fogta, és elvitte (véletlenül). A pultnál lévő srác szerint egy apuka lehetett két gyerekkel. Ekkor beugrott, hogy mikor kint voltunk hallottuk beszélgetésüket az Elliott hajóosztályról (mi hajónk is ilyen ugyebár). (Innentől néhány egészen elképesztő véletlen segített nekünk). Na de először visszamentem a nevezéshez, hogy elvitték a rajtszámomat, kérek újat. Azt nem lehet, szerezzem vissza! Szuper. Jó, megnéztük, hogy mely hajók neveztek utánunk. Felhívtam a hajó tulaját, hogy mondja meg, a következő négy hajóból melyik Elliott. Természetesen tudta. Megvan a hajó! Nevezésnél kérem a telefonszámát a kapitánynak. Na, azt csak egy hölgy tudja megmondani, aki most nincs itt, várjak. (Mi van? Kb 4 perce írtuk fel egy papírra a telefonszámunkat, a papír meg biztos itt van valahol). 5 perc várakozás (és pár sikertelen információkérés után) újra tulajunk (Zoli) segítségét kértük. Ő szerencsére elő tudta bányászni a másik hajó kapitányának a telefonszámát. Beszéltem vele: "hát elképzelhető, hogy elhozta, de már nincs nála, átadta egy társának a nevezési csomagot, őt keressem”. Kerestem: „Megnézem… Tényleg itt van.” De persze ő már messze járt Füredtől, viszont jön vissza fél 6 felé. Mondtam, hogy rendben, akkor megoldjuk ott.

Időközben csapatunk többi tagja visszaindult Fűzfőre, hogy elhozzák a kocsikat. Ők sem értek át kalandmentesen, mert a kinézett busz (vonat?) nem jött, és más megoldást kellett találniuk, hogy átmenjenek.

Na de most mi legyen a hajóval? Jelenleg a szövetségi kikötőben állt, éjszakára meg át kellett vinni a hajógyári kikötőbe, ahol a helyét béreltük. Eredeti terv alapján én egyedül elindulok, és Andris visszaér és segít kikötni. De ő ugyebár még kalandozott a MÁV és Volán hálójában.

Na itt jött be egy másik nagy véletlen. Pont a nyomozás kellős közepén írt egy kedves gimis osztálytársam, hogy látja, hogy indulunk, és ha a hajógyári kikötőben éjszakázunk, akkor fussunk össze. Ezer éve nem beszéltünk, és pont most ír, és pont ott van ahol kell, hihetetlen! Na meg is beszéltük, hogy elindulok, segít kikötni. Így is történt (köszi Balázs még egyszer), aztán egy életmentő fröccs kíséretében megtárgyaltuk az elmúlt 5-10 éves kihagyást, és a versenystratégiát.

Több kaland a napon már nem történt, bár a hajógyári kikötőtől (majdnem Tihany) elgyalogolni a Kisfaludy strandig (majdnem Csopak) – ahol várt a család – már nem igazán hiányzott.

Összességében ismét nagy kaland volt a Kékszalag és az előtte lévő edzések. Az pedig, hogy évről évre egyre jobb helyezést érünk el, bizakodással tölt el a jövőbeni versenyeket illetően!