Türelmetlenséggel vegyes kíváncsisággal várom a kalandokat, élményeket. Az augusztus vége, szeptember eleje teljesen más. Kicsit fáradtabb az arany csillogás, melankolikusabb, csendesebb. Elmélázhatunk a már mögöttünk lévő túrákon, legfeljebb azon agyalogva, hogy mi maradt ki, mit kéne még belesuvasztani. Na de hagyjuk! Még messze van! Most érünk csak a túránk feléhez.

Mi a pék! Kezdenek zenélni a feszítők, dekkig dől a hajó! Ez bizony a közeledő hidegfront szívótere lesz. Percek alatt a kikötő előtt termünk. „Osztrákosra” vesszük a figurát, azaz „génua beroll, nagyvitorla lebabáz”. Motorral pöfögünk be szépen lassan. Sasi barátom ugyan tájékoztatott, hogy a vendéghelyeket – a béreltekhez hasonlóan – valódi, hosszú és széles fingerekre cserélték, mégis kellemes meglepetésként ér, hogy rendesen ki tudunk kötni. Jó alaposan, hiszen ránk fér, mert „készül a tánc”.

Kincset ér egy ilyen védett túrahely. Felsüvítenek az elemek, de a hajók meg se rezdülnek. És amint jön, hamar tovább is áll. Menjen is minél messzebb, hiszen dolgunk van, eseményre jöttünk. Meg éhesek is vagyunk.

A Palettával nem kísérletezünk, bár említették, hogy bővült az ételkínálatuk (legközelebb megteszteljük). Kaptunk egy tippet, úgymint Jó barát vendéglő http://etterem.hu/jobarat-vendeglo . Agyon dicsérték a kedves túrázó társaim. Hiszek nekik, viszont akad egy komoly bajom vele. Méghozzá az, hogy úgy a kikötőtől, mint a város központjától igen messze van. Most viszont szorít az idő, tehát hívjuk a taxit és begurulunk a közforgalmúhoz. Meglátogatjuk régi jó !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! helyünket, rögtön a strand bejárata mellett. Madison Gyros&Grill, https://www.facebook.com/pages/Madison-GyrosGrill/202683823114723 sajnos valódi oldalukat nem találom, pedig úgy emlékeztem, hogy volt. Lényeg, hogy megvannak változatlan minőségben. Kitűnőek a frissen grillezett cuccok. A kínálatuk még bővült annyiban, hogy a klasszikus éttermi dolgok (levesek, halászlé, főzelék, tésztafélék… stb.) is szerepelnek. Az áraik pedig maradtak, tehát nem drágábbak – talán egy icipicivel – a soron lévő többi, műanyagtányéros, szutykos billegő asztalos, magad cipelős, ragadóstálcás büféknél. Ellenben itt kényelmes, elegáns fotelek, bordó szalvéták és asztalterítők vannak, nyomtatott étlap csalogat és pincérek szolgálnak fel. Méghozzá udvariasan, pontosan és gyorsan. Meg a tavi levegő is jár, nincs égett olaj meg hagymaszag.

Jóllakva sétálunk át a szabadtéri színpadhoz, ahol a csapatokat mutatják be, amint hitelesítik nevezéseiket. Indul ugyanis a Tour de Hongrie futama. Impozáns a rengeteg rendőrmotoros, kísérő gépjármű, szerviz kocsi, riporter, valamint a világ minden tájáról összesereglett biciklista. Nem tudunk betelni a színes kavalkáddal. Afrikaiak, ázsiaiak, észak és dél európaiak, amerikaiak… stb. Fölénk repül a figyelő helikopter, azután elérkezik a „lassú start” pillanata. Varázsütésre nekilódulnak a sportolók, mennek, mint a villám. Ez hát a lassú start?! Akkor mi a gyors?!

Amint a versenyzők elkarikáznak, mi is nekiindulunk egy kis városnézésnek. Megtekintjük a Balaton múzeumot http://balatonimuzeum.hu/ . A nyugtalanító hírek igaznak bizonyultak. A tekintetben feltétlenül, hogy a híres, http://porthole.hu/cikk/8051-a-legtavolabbi-pont általam nem egyszer egekig magasztalt kiállított anyag lényegileg eltűnt. Nyoma sincs a hajózással kapcsolatos maketteknek, eszközöknek (lámpák, a Helka eredeti 25 Le gőzgépe… stb.). Úgy általában semmivé lett minden, ami valódi ipari, hajózási, katonai, történelmi, vagy bármilyen tényleges értéket képviselt – lehet, hogy ez már a kutyát sem érdekli -. Akad helyette sok csilivili, néha pontatlan és „bugyuta”, de látványos és figyelemfelkeltő dolog. Olyan „barbárok, lássatok csodát” stílusban. Közönség viszont van, legfőképpen gyerekek. Talán ez a lényeg. Leginkább azt sajnálom, hogy az ezernyolcszázas évekből való érmenyomtató mechanikus prés ott hever félredobva az előtér elfüggönyözött szegletében. Ilyen világot élünk. Nem akarom bírálni e jeles intézmény vezetését, de azért elkerülhetetlennek éreztem, hogy tudjatok róla – nehogy csalódás érjen titeket, főképpen az általam, az előző években leírtak miatt -.

Megint közeleg egy zivatar, tehát visszataxizunk a hajónkhoz. Nyugodalmas éjszaka után szeles – hűvös – szürkés reggel ébreszt. Folytatjuk a városnézést, immáron a Kastélytól. A bejárat előtt az utca bal oldalán megtorpanunk egy csinosan rendbe rittyentett ház előtt. Rá van írva: Kályhák Háza. Nos, ide benézünk. Nem bánjuk meg. Amellett, hogy temérdek eredeti fűtő, sütő, főző eszköz közszemlére tétetett – felismerhettem köztük régmúlt gyermekkorom emlékeit; úgymint petrofor, vagy sparhert, esetleg Jancsi kályha, nem utolsó sorban búbos kemence – egy most is tevékenykedő mester műhelyébe is beléphetünk.

 
Miután nagy nehezen kikeveredünk, végre a kastély kerülhet sorra. Szép, mint mindig. A park útjait is teljes terjedelmükben helyrehozták. Ami talán a legnagyobb változás, hogy a főépület bejárásához nem kell papucsot húzni, ugyanis az útvonalakat járófelületnek képezték ki. A megtekinthető rész a régi, talán annyi sajnálatos változás történt, hogy egyes ma élő leszármazott rokonok feltűntek a múlt ködéből olyannyira, hogy bizonyos őket megillető berendezési tárgyakat (bútorokat, festményeket, műtárgyakat) visszaköveteltek, majd elvittek. Törvény adta joguk kerekedett hozzá. No comment. Így az út végén három - négy szoba üresen maradt, és még nem igazán sikerült megfelelő anyaggal megtölteni. Nem valami vidám, vagy szemet gyönyörködtető látvány. Ez van.

Andalgunk még a parkban is egy kicsit. A szökőkutak működnek, tavacska rendben, aranyhalak úszkálnak, virágágyak gondozottak. Kellemes, szép. Nagyon boldogok vagyunk. Itt egyébként mindig. Gyönyörűség ez a hely, pláne, hogy megint karbantartják – bizony nem volt mindig így -. A régi félreeső kőpad viszont még mindig romjaiban hever. Talán valamikor ez is sorra kerül.

Végigsétálunk a városon is. Nagyon szép, rendezett és tiszta. Eddig is ilyen volt a forgalom átszervezése óta. Ebédelni a másik !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! helyünkre a Donatello Pizzéria árnyas kertjébe térünk be http://donatellopizzeria.hu/hazhozszallitas.htm . Azt csiripelték a verebek, hogy megdrágult. Hát toll a fülükbe, örömmel tudom megcáfolni. Nem lett több az ár, a minőség változatlanul kitűnő. Talán a „csillogása”, vagy a különlegessége, esetleg az eleganciája kicsit megfakulhatott. Más rosszat nem tudok és nem is akarok mondani. Dugig laktunk, jól éreztük magunkat, nagyon szépen köszönjük a vendéglátást.

Lassan eltelik a második nap is. A közforgalmú mólóra még kinézünk, a vizesblokkok valamilyen szinten működnek, a presszó terasz nyitva. Sétahajók indulnak, az „ál körpacsáló” is rója a fordulókat, mérsékelt utasforgalommal.

A part mentén sétálunk vissza. A szállodák előtt idáig is volt járda, most híre jött, hogy végig kiépítették. Fel kell deríteni. Lépkedünk, nézelődünk. Ez volt a város emblematikus része. Most szörnyű.

Az egyik legelegánsabb hotel lepusztulva, kifosztva, összetörve. Még pár drága, elegáns kanapé és fotel hever a hátsó kerítés romjai mellett, kitéve az idő vasfogának. A többit széthordták. A maradék pedig senkinek sem kell. Kit zavar, hogy elpusztul?! Hátat fordítunk, ne is lássuk. A gyalogút viszont tovább vezet, mint később kiderül, végig, gyakorlatilag egészen a Phoenix kikötőig. Csinos hidacska is épült, átívelvén a csatornán. A mocsaras erdős – nádasos dzsumbujt  kiirtották, erről már tettem említést http://porthole.hu/cikk/11002-suhanjunk-keszthelyre . A menetidő így jelentősen, bő tizenöt perccel megrövidült, hiszen nem kell kerülgetni (a bicikliút vonalvezetése szerint) sem az előbbi vadont, sem a Libás kikötőt. Ezen nyertünk. Viszont a kihelyezett táblák szerint ide hatalmas beton kolosszusokat építenek nyaraló vagy állandó lakások céljára. Royal Homes Üdülőpark Keszthely http://royalhomes.eu/hu . Készül ám gőzerővel. Az egyik házat már rakják is.  Irtó rondán fest. Tetszik, nem tetszik, ilyen a világ. A pénz az úr. Az igényeket márpedig ki kell elégíteni. Pláne, ha van fizetőképes kereslet. A félreeső kikötőt pedig szépen körbenövi a város. Ez a fejlődés. Hurrá!

Szaporázzuk lépteinket, mert megint gyűlnek a felhők. Nem volna jó megázni. Azért egy képet megeresztek, hiszen ebből a szögből még soha nem láttuk az „árbocgyárat”. Még a zuhi előtt sikerül bebújni a kabinba. Na, ez a régi úton nem sikerült volna. Ennek viszont örülhetünk.

És amilyen gyorsan jött, úgy el is ment a zivatar. És kiragyog a lenyugvó napocska. Sétáljunk még kicsit, nézzük a strandot.

Semmi különös, szabvány büfék, annak is a szerényebbje. Viszont már régóta furdal a kíváncsiság, hogy a hullámtörő mólóra honnan lehet kijutni. Azt hittem, innen, de csalatkoznom kellett. Végül felfedeztem egy kerítéssel határolt ösvényt (a Paletta mögött) ami odavezet. És elkerekedik a szemem. Egy tündérkert van az eddig számunkra ismeretlen gáton. Széles járda, fák, virágágyások, kényelmes hátradőlős padok, és csodálatos kilátás a vízre.

Ezt bizony nem hittem volna. Szégyellem magam, hogy eddig nem tudtam róla.

Elvonultak a viharok. Reggel indulhatunk tovább. Még megcsodáljuk a LISA hajót, amint áramvonalas testével hivalkodik a tréleren, árboca szépen kipányvázva, nehogy a szél feldöntse. Pár szót váltunk Sasival. Idén még szeretnénk jönni. Megköszönjük a vendéglátást. Tappancs kutya alaposan meg lett nyírva. Rettentően néz ki. Borzasztó szerencsétlen képet fest.

De a nyári melegben így biztos jobb neki. Fene tudja. Meg azt is, hogy hova megyünk. Egy biztos: tovább nincs Balaton, tehát visszafelé.

Merlin!