Először Alsóörs fehér mólóját hagyjuk el. Eszembe jut, hogy több helyről hallottam, miszerint az Amfiteátrumot (amit igencsak megrágott az idő vasfoga) felújítják: https://welovebalaton.hu/latnivalok.kultura/hamarosan.kezdodik valamint, hogy ellátják valamiféle látogatóközponttal, alkalmassá teszik színi és egyéb előadások megtartására. Nosza rajta, úgy legyen. A Paloznaki öblöt a völgy előtti frissülésnek köszönhetően egészen jól átszeljük. Aztán a Kerekedinél még élénkül. Egyre jobb. A Szerdahelyi (Füredi) öblöt persze elkerüljük, irány a cső. Ott aztán totál nulla.

Be a motort, át a négy jövő – menő komp között. És az égiek ismét csak megszánnak, úgy másfeles északi formájában. Fél vízen haladunk el a szomorú sorsú Zánka elárvult (kiürült), nem is olyan túl régen felújított (zárttá tett) kikötője előtt. Megcsodáljuk az aranyló napfényben fürdő Szepezdi kastélyt, majd kései ebédre – három óra tájában – besurranunk Révfülöpre. A Zanzi még nyitva, így megmenekülünk az éhhaláltól. Péter barátommal (kikötőmester) beszélgetünk erről – arról -. Legfőképpen a bizonytalan jövőről. Rick Csaba (kényszerű) távozása, Tóth kocsma üzemeltetői szerződésének lejárta, Zanzi újra pályáztatása. Aggasztó hírek. Mi lesz veled szép kikötő? Bizakodásra okot adó tény viszont, hogy a csapat egy szuper emberrel bővült (Pallai Tibi azaz „Pallus”) személyében, aki már több helyen megfordult, fiatalságához képest rendkívül tapasztalt és gyakorlott. Ráadásul, Csaba irányvonalát szeretné továbbvinni. Legyünk hát optimisták, ne temessük el idő előtt ezt a kedves helyünket.

Az alkonyatban átsétálunk a közforgalmúhoz. Jóformán tele a part alacsonyabb merülésű teknőkkel.

 Bárhogyan is nézem, az Isten is valódi kikötőnek teremtette ezt a nyomorult, elmocsarasodott öblöt. Nyilván unjátok, hogy bárhova bedugom az orromat, azonnal „túrahelyeket” akarok építtetni. Jó, abbahagyom idénre, de többektől hallottam, hogy Dianovics Béla (Révfülöpi Polgári Kör Elnöke) „méregfogát” sikerült valahogy kihúzni, s hogy az építkezés legfőbb ellenzője – hála Istennek – bevégezte ez irányú tevékenységét, így talán ismét aktuálissá válhat e téma. Bár így lenne. Végszó: kikötő márpedig akkor is kell! Ide meg pláne. Uff, én beszéltem!

Belépünk a szomszédságban nyílt Helytörténeti Gyűjteményt bemutató múzeumba. http://www.revfulop.hu/magyar/honismereti_gyujtemeny . Rendkívül érdekes és értékes kincsesházba toppanunk.

Nagyon tetszik ez az egész. Bárkinek ajánlom megtekintésre. És ami a legjobb érzést kelti bennem az, hogy ez is ugyanúgy, mint Alsóörsön a Törökház, önkormányzati kezelésben van, és ingyenesen látogatható – persze a becsületkasszába mi is dobunk némi aranyat, segítve a fenntartását -. Szóval ez már a második általam ismert és látott ilyen kezdeményezés. Brávó!

A nádas borozóban vacsorázunk, Bea asszony megint csak jól tart bennünket. Aztán irány aludni. Éjjel persze érkezik még egy túrázó, hely persze nuku, tehát a mi oldalunkra dirigáljuk. Egy korty pálesz, koccintás, majd hunyó malter tovább.

Verőfényes reggelre ébredünk, gyors kávé, kaja, és kibújva a fürt szorításából kifutunk a vízre. Tombol a nyár, tűz a nap, huszonöt fokos a víz, fújdogál az északi. Kell ennél több? Szép az élet!

És tulajdonképpen, a kicsit hosszúra nyúlt felvezetés után, most célozzuk meg második olyan pontunkat (Almádi után), ami kimaradt a nyári nagytúrából. Elhaladunk Pálköve előtt, megszemléljük a hajdani – dicsőbb napokat is látott - uszályrakodó romjait, és egy határozott jobbkanyarral befutunk a Jégmadár kikötőbe, amely az Ábrahámhegyi TVSK tanyahelye.

Ámulunk és bámulunk. De szép lett itt minden! Szinte hihetetlen! Rá sem ismerünk a tavalyelőtti állapotra. Még, hogy nem fogadnak idegen hajót – beszélték a mólókon -. Akkor ez mi a lóf@... , ami azonnal szemünkbe ötlik! Bizony nem más, mint egy jól kijelölt vendégmóló, bikákkal, vízzel, villannyal. Odasimulunk.

Mivel motorhasználat nélkül csúsztunk be – ahogyan az nálunk szokás -, pár percet igénybe vesz, hogy „rendezzük sorainkat”, ne úgy nézzünk ki, mint egy Afrikából érkezett menekültbárka.

A rendrakást követően indulunk bejelentkezni és „felderíteni”.

Stégek felújítva, sehol egy korhadt deszka, elektromos csatlakozók tiszták, pókhálómentesek, belük nem lóg ki. És még működnek is. A park rendbe téve, gondozva (az utacskákról még ne beszéljünk). Csinos nyersfa pihenők sorakoznak végig a part mellett. Persze azonnal beleülök az egyikbe. Még árnyas és kényelmes is. Olyasmi, mint Almádiban. Egy jókora közösségi sátor is fehérlik a térség közepén. Mellette büfé kapott helyet. Az iroda csinos, barátságos, csak pici. Az eresz védelmében szembetűnő tábla áll, a szolgálatban lévő kikötőmester nevével és telefonszámával, továbbá világossá téve, hogy a felügyelet nullától huszonnégy óráig jelen van.

Kollár Zoli barátunk szeretettel üdvözöl. Lerogyunk a teraszra kicsit beszélgetni. Elmondja, hogy a terület tulajdonjoga miként rendeződött, és mindez hogyan függ össze az itt látható szignifikáns változásokkal – csak a saját temérdek munkájáról, küzdelmeiről, erőfeszítéseiről nem szól -. Akkor majd én! Tehát abban, hogy ez a „tündérkert” itt megszületett, az ő személyének is oroszlánrésze van. Ezt senki ne feledje, különösen az, aki ide beteszi a lábát, és élvezi vendégszeretetét. Fokozottan ügyeljünk tehát a tisztaságra – lépten-nyomon ürített szemeteskukák vannak -, óvjuk a berendezések épségét és rendjét. Gondolok itt elsősorban az új vizesblokkokra, melyek hasonlatosak a Fonyódon lévőkhöz (a régi bádoggurulós, ideiglenes bodega helyett).

Vendéglátónk körbesétál velünk a telepen, büszkén mutogatva a létesítményeket, az itt tanyázó hajókat, különös tekintettel a két gyönyörű hetvenes cirkálóra, valamint a pici, egyszemélyes, tőkesúlyos Laerling tanuló vitorlásra (ilyet láttunk Lellén is). Pontosítja, miszerint négy vendéghely állandóan rendelkezésre áll, viszont, ha szorít a szűkség, még párat el tudnak dugni ide-oda, vagy a távollévők állásaiba. Jó gazda módjára vázolja a tervbe vett további fejlesztéseket, többek között egy új irodaépület kialakítását. Aztán eligazít, hol tudunk a közelben ebédelni. Több se kell, kipróbáljuk.

Szűk tízperces sétával meg is leljük, a hetvenegyes út mentén a Nádas Vendéglő és Vendégház https://www.ittjartam.hu/abrahamhegy/ettermek/nadas-vendeglo-abrahamhegy/ névre hallgató helyet. Betérünk. Azonnal ott terem a pincér, már hozza is az italokat, felveszi a rendelést. Minden kívánságunkat tudják teljesíteni – ezt, nem ezzel, hanem azzal, amazt így, és nem úgy stb… -. Leadja a konyhán, majd visszasiet és jóindulattal - de semmi esetre sem tolakodóan – figyelmeztet, hogy a sültekre mennyi időt kell várni, mivel frissen készülnek. Tudomásul vesszük, hiszen ez így természetes. Jönnek a levesek, majd a többi eledel. Rendkívül ízletes minden. Megint csak degeszre zabáljuk magunkat – kész hízókúra egy ilyen vitorlástúra -.

Nagyon, nagyon meg vagyunk elégedve. Töröm setét agyam, hogy vajon miért is? A kaja remek, az adagok hatalmasak, bor kitűnő, árak barátiak. Ez egy dolog, előfordul más helyen is. Környezet kellemes, nyugodt, szellős, asztalok – terítékek ízlésesek. Jó, rendben. És megakadok a kiszolgáláson. A felszolgáló túl azon, hogy udvarias, gyors és ügyes, valami hallatlan szakmai képzettségről, tudásról és érzékről tesz tanúbizonyságot azzal, hogy úgy végzi munkáját, mintha ott se lenne, csak éppen a vendég mindent megtud, ami érdekli és semmit, ami nem, az eledelek pedig csak úgy ott teremnek előttünk. Úgy érezzük a személyzettel magunkat, hogy „jó társaságba keveredtünk”. Csak gratulálni tudok mindehhez. Egyébként szeptember végéig hétvégenként nyitva lesznek, és hűvösebb idő esetén az épületben (a söntésben) is rendelkezésre áll három asztal az étkezésre. Megköszönjük a szíves vendéglátást és visszasétálunk a hajóhoz. Zoli barátunk a búcsúzásnál megemlíti, hogy idén igen kevesen jöttek ide vendégeskedni. Megígérem, hamar közzéteszem a „nem fogad vendégeket” szóbeszéd határozott cáfolatát.

Nekiindulunk nyugat felé az enyhe délutáni szellő szárnyán. Egy szép nagy, szelíd légi vadász is útitársul szegődik a csendes, kellemes késő délutáni hajókázásunkra. Ő az ujjamon pihen én meg a kokpitben. Hogy mi jár az eszében, arról fogalmam sincs, viszont az enyémben megfészkelt valami eme kikötővel kapcsolatban.

Mert ugye azt tartjuk, hogy Ábrahámhegy igen közel esik a népszerű Badacsonyhoz, szóval, ha már idáig eljutottunk, érdemes még fél órácskát továbbmenni… stb. Nem éri meg itt megállni. Dehogynem! A közelsége lehet, hogy a hátránya, de talán a legnagyobb erénye is. Hiszen gondoljunk utána. „Az ország kocsmájában” és annak huncut hegyén temérdek látnivaló és program kínálja magát. Vannak olyanok, amelyek gyalogosan, esetleg hegyi taxival elérhetőek. Akadnak viszont, melyeket jószerivel csak valamilyen tömegközlekedési eszköz – pár megálló vonatozás – igénybevételével tudunk – célszerű – megközelíteni, méghozzá oda-vissza. Na, ehhez még adjuk hozzá, hogy eme kedvenc helyünkön általában két éjszakát töltünk el.

Tekintsünk a térképre, egyből szemünkbe ötlik, miszerint Ábrahámról pont azok a látnivalók (Folly Arborétum  http://follyarboretum.hu/ , Salföldi major https://www.bfnp.hu/hu/salfoldi-major-salfold , a Salföldi Pálos Kolostorrom https://welovebalaton.hu/latnivalok.kultura/eldugott.kolostorrom.az.erdo , hogy csak hármat említsek) érhetőek el rövid, esetleg hosszabb sétával, melyeket járművekkel szoktunk meglátogatni. És még nem is említettem az Ábrahámhegyi (Bökk-hegyi) kilátót, melyet félórás gyaloglással, vadregényes erdei úton, kevéske mászás árán kereshetünk fel. https://welovebalaton.hu/latnivalok.kultura/muzeumok.kiallitohelyek/abrahamhegyi.kilato . Kézenfekvő tehát a megoldás: a kettő közül az egyik napot és éjszakát töltsük a TVSK kikötőjében. BHZRT bérlőinek természetesen itt is érvényes a havi egy ingyenesség. És még remek kaja lehetőség is akad.

Legyen hát ez így együtt – kikötő és étterem - !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! célpont!

Mi meg nézzük, maradt-e még ki valami?

Merlin!