Vasárnap
A rendezők 4 futamot terveztek megtartani a vasárnaptól péntek estig. Többen Zágrábban kezdtünk reggel 6-kor a Nagykövetségen, hogy eleget tegyünk hazafias kötelezettségünknek. Szavazólapunkra kedves régi hajóstársunk, Dr. Szlanyinka Anna kulturális attasé tette rá a bélyegzőt – mily kicsi a világ!
A hajóátvétel a Murter Marina Hraminában, és dél körül már kinn a vízen vártuk a 15 órára kitűzött rajtot. Csapatunk gyakorlatilag most vitorlázott először együtt, egymás ellen annál inkább. Az öt kalózos három hajót is képvisel a Balatonon. A HUN 82-esből Ádám és Zsolt, Jani a HUN 4016-os ificsapatot menedzseli, jómagam Ildikóval a HUN 300-ast reklámoztuk frissen felavatott egyen dzsekijeinken. A csapat hat fős keretét Viktor tette teljessé, aki még sosem vitorlázott versenyen. A 20 hajós One-Design mezőnyben persze voltak még kalózosok: pl. a Farkas család, akik a J24-ben is igen aktívak, vagy Kutassy Laci a győztes hajón. De ne fussunk ennyire előre!
A rajtig rendelkezésünkre álló időt a hajó beállítására, és a közös mozgás begyakorlására szántuk. Ezzel nem is lett volna baj, de a szél váratott magára egészen estig, így ez a nap ki is esett.
Hétfő 1. futam
Megjött a Jugó, 25-30 csomós alapszéllel, 40-es ráfújásokkal. Hajót beállítani, fordulókat, gennakerezést gyakorolni lehetetlen. Másfél órás halasztás után elstartoltatták a mezőnyt. A rajt fényesen sikerült, de a a sebességet még meg kellett találnunk. A betekerős grószt a feléig reffeljük, bum enyhén lében, albával, élekkel pengére feszítjük, a fokot teljesen kitekerjük de a tetejét nyitjuk. A fok egyébként is alig 100%-os, ha beljebb tekernénk, tuti, hogy luvgiriggé válnánk. Úgy tűnik a sebességünk így elég jó, de amíg az állítással szórakoztunk, az élmezőny balra a szárazföld felé takkolt, és mire rájuk fordultunk volna az irány 30 fokot szintén balra mozdult, s így különösebb akció nélkül is a középmezőnyben találtuk magunkat. Abban bízva, hogy a szél visszaleng, úgy döntöttünk, hogy maradunk a jobb oldalon és a Zirje szigetet jobbról elhagyva kimegyünk a nyílt tengerre. Sejtettük, hogy lesz bőven szelünk, de a három méteres hullámzás feladta a leckét. A csapat egy ideig elég jól bírta a liftezést, amikor egy falfehér sporttársunk kivált a luvban-ülő alakzatból, és a lé-oldali korlátba csimpaszkodva a halakkal kezdett társalogni. A vágyott visszapörgés ugyan nem következett be, de az erősebb szélben viszonylag jó pozícióban kereszteztük a csatornákból érkező ellenfeleket, annak ellenére, hogy a szigetek mögé elég jelentős magasságáldozat révén jutottunk vissza. A veszteségért kárpótolt minket a káprázatos idő, az arra tévedt hadihajók és játékos delfinek látványa. A befutóba kilencedikként érkeztünk, amivel meg is voltunk elégedve. A flotta Zlarin kikötőjében éjszakázott. Vacsora az egyetlen nyitva tartó étteremben, ahol a régi jó horvát halas trükköt már megint benyaltuk: „a kedves mosolygós pincér halat ajánl, étlap nincs, a számla homár szintű”. Azért finom volt, de nagyon fáztunk és bántuk, hogy nem a hajón főztünk.
Az első futam tervezett útvonala:
Kedd 2. futam
Az első igazán kemény hosszú menet, másnap esti befutó limittel. A rajtunk megint parádésra sikeredett, de ebben a hajón talált szoftver is segítségünkre volt. A Garmin navigációs chartplotterén ugyanis igen kellemesen beállítható a rajt teljes folyamata. Először is rögzítjük a rajtvonal két végpontját. Ezt követően a képernyőn megjelenő rajtvonalon áthaladunk az általunk elképzelt ideális helyen, az optimális sebességgel. Rögzítjük az előkészítő jelzés időpontját és igyekszünk felvenni azt a pozíciót, amit a próbarajt idején elfoglaltunk. A gép folyamatosan tájékoztat a hátralévő időről, a távolságról és ha nekilódulunk, azt is jelzi, hogy a vonal időbeni keresztezéséhez gyorsítani vagy lassítani kell-e.
A második futamra már nem volt sebesség problémánk, így az első hosszú slágot a későbbi győztesekkel egy tempóban sikerült végig húznunk, sőt az első keresztezésnél az egész mezőny előtt sikerült a víz felőli oldalra kijutnunk. Bár ne tettük volna! Ezen a partszakaszon helyenként két csomó feletti áramlás nehezítette az előrehaladást. Aki időben észbe kapott, az a part közvetlen közelében rövid, 50-100 méteres takkokkal tudott előre jutni. Mire vissza küzdöttük magunkat a part alá, már hét hajó is elénk került. Szerencsénkre nem mindenki jött rá a part jótékony hatására, és akik a hosszabb vízi oldalt húzták azokat sikerült visszaelőznünk, és stabil 4. helyen takkolgattunk a közelgő éjszakába. Hogy mennyire komoly nehézség gyenge szélben áramlással szemben kreuzolni, azt az Rt PLoca foknál lévő navigációs jelnél tapasztalhattuk meg. Ha a parti szikláknál megfordultunk akkor a szélhez képest 45-50 fokra élesedve haladtunk balcsapáson mindaddig amíg az áramlásba bele nem értünk. Itt a hajó szélhez viszonyított irányszöge nem változott, de mind a látszólagos szél, mind a hajó track vonala hirtelen megtört és hiába nézett ki úgy, hogy élesen haladunk a VMG sebességünk 2-3 csomóról akár mínuszra is átválthatott. Aki itt azonnal nem váltott tackot, az azt tapasztalhatta, hogy a sziklához visszatérve a már elért pozíciójából is vesztett. Volt egy pont ahol egy kinyúló földnyelv elérte az áramlás vonalát. Itt csak többszöri nekifutással tudtunk annyi magasságot szerezni hogy átjussunk. Persze láttunk szerencsés hajót is, aki ezen a részen forduló nélkül közel 5 csomós sebességgel rohant keresztül, majd az áramlást elhagyva belassult a többiek által is elérhető 3,5 csomóra. Honnan láttuk a többiek sebességét? A követő rendszer lehetővé tette, hogy az összes hajó sebességét, irányszögét kiolvassuk, így meg tudtuk határozni előre, hogy milyen taktikát kövessünk az üldözött, vagy akár az üldöző hajókkal szemben. Ez a lehetőség különösen az éjszakai navigációt segítette. A folyamatos megfigyelésnek köszönhettük, hogy időben észleltük a Hvar-i csatorna bejáratánál kialakult kritikus helyzetet. Ha a csatorna bal széléről próbáltunk volna behajózni, akkor talán még most is ott vesztegelnénk, miközben a jobb oldalon a part mellett folyamatos volt a légmozgás. Sok hajó ragadt itt a bal oldalon hosszú órákra, de azért itt is akadt olyan, akinek gyorsan sikerült valahogy kijutnia. A felkelő nap már megvilágította Hvar városát amikor úgy döntöttünk, hogy a Sveti Klement sziget feletti szűk átjárón kimegyünk a nyílt vízre, ahol láthatóan több szél volt. A talán 50 m széles hajózható csatornán úgy kellett átjutnunk, hogy az ingadozó le-le álló szél pont szembe fújt. Néhány ügyes ejtett fordulóval sikerült a manőver és a túloldalon valóban ott várt minket a felerősödő Jugó. A hátralévő szakaszokban már nem találkoztunk ellenféllel, így a Vis-be vezető gennakeres szakaszon igazi örömvitorlázással futottunk be ötödikként a 26. órában.
A futam tervezett útvonala:
Saját track-ünk:
Küzdelem az áramlással:
Belenagyítva:
A hvar-i csatorna megközelítése a jobb oldalra tapadva (itt nincs áramlás, a cirkálás szöge is megnyílt):
Átbújunk a szűk csatornán:
Csütörtök 3. futam
A visi öböl egyike a szigetvilág legvédettebb kikötőinek. Gyakorlatilag két egymástól néhány száz méterre lévő marina fogadja be az érkezőket. A mezőny csendesen töltötte az éjszakát, volt mit kialudni, ráadásul fel is kellett készülni a mindent eldöntő hosszúnak ígérkező futamra. A friss 20 csomó körüli szélben az öbölből rajtoltattak, első alkalommal félszeles rajtvonalon. A felül próbálkozók ki voltak téve a part takarásának, a lébójánál rajtolóknak az öböl bejáratánál lévő kis sziget jelentett akadályt. A rajtunkkal megint nem volt gond, alul az első három hajó egyikeként haladtunk át a vonalon jelentős előnyt szerezve a felül rajtolókkal szemben. Az volt az elképzelésünk, hogy a stabil félszélben irányra vitorlázunk szemben az egymást egyre feljebb toló mezőnnyel. Tudvalevő, hogy 60 mérföldön egy fok eltérés az iránytól egy mérföld hátrányt jelent ezért nem jöttünk zavarba attól, hogy a többiek egyre feljebb kerültek. A mosoly azonban lefagyott az arcunkról, amikor a hvari csatorna nyílásánál felerősödő Jugó minket már nem ért el, s így a mezőnyhöz képest jelentősen lelassultunk. Mit lehet tenni kihasználva a tartalék mélységből adódó előnyt feljebb mentünk pedig a terv az volt, hogy a többieknek kell a mi vonalunkba leereszkedniük. De még így sem volt nagy a baj, amíg a szoros előtt fel nem került a gennaker. Szépen haladtunk a friss szélben amikor pang, elszállt a horgonyveretre rögzített tack-csiga és a gennaker az árbóc magasságában kite-olni kezdett. Mire leszabadítottuk és elpakoltuk addigra a mezőny végén találtuk magunkat.
A szoroson 16.-ként haladtunk át, és ejtettünk le a tisztán hátszeles szakaszra. Sajnos a szél az elől haladókkal együtt távozott. A meteo jobbra tendáló szelet jósolt, haladni csak a baloldalon szorosan a part mellett lehetett, így döntésképtelenül rohangáltunk ide oda, mint pók a falon. A keskeny partmenti szélsávból raumolgatva állandóan kitörtünk, ezért követve mások eddig nem látott technikáját a gennakert bal, a grószt jobboldalon tartva pillangóztunk a hátszél tengelyében. Napnyugtáig annyit elértünk, hogy utolértük a megszökött középmezőnyt és az éjszakában maximális koncentrációval egyenként elkezdtük előzni őket. A sötétben egy zivatarfront vonult el felettünk, olyan félelmetesen intenzív villámlással, ami többször is a gennaker levételét is kikényszerítette. Szerencsére a szél nem erősödött viharossá, így sikerült legyőznünk a bennünk halmozódó para jelenségét. A furfangosan kitűzött pálya a leálló, átforduló szél segítségünkre volt így az utolsó szigetet már kilencedikként vettük, néhány méterrel leszakadva az előttünk álló négyes bolytól. Harcoltunk az utolsó méterekig, de ez már az eredményen nem változtatott. Ebben a futamban több mint száz mérföldet vitorláztunk végig küzdelemben, így nem csoda, hogy nagyon elfáradtunk. Kikötés után a közös étkezés közben sikerült étellel a számban elaludnom, a többiek nagy nagy kárörömére.
A futam tervezett útvonala:
Saját track-ünk:
A szigetek közti szakasz nagyítva:
A Captains Adria Kupa népszerűsége tagadhatatlan. A rendezvényre általános a túljelentkezés. Vitathatatlanul ez a legmegerőltetőbb magyar szervezésű adriai verseny. Azzal, hogy ez alkalommal 20 teljesen egyforma hajóval versenyezhettünk csak emelte a verseny presztizsét. Külön kiemelném a rendezők azon igyekezetét, hogy a verseny követése mind magasabb színvonalú legyen. Bár idén még az új, hullámot, szelet talán még áramlást is real time jelző rendszerük nem jutott túl a béta verzión, várhatóan a jövőben ezzel is számolhatunk.
A verseny egyik legszebb trófeáját a Fair Play díjat 60-as rajtszámú csapat, Dr. Papp István vezetésével vihette haza. Ők egy szélcsendes szigetkerülés során rásodródtak volna a sziklákra, ha nem indítanak motort. Megtették, és annak ellenére, hogy ezzel semmilyen előnyt nem szereztek a versenyben a 3. Futam 20. órájában kiálltak, mert ezt így látták tisztességesnek. Talán a jövőbeni fejlesztéseknél nem ártana a motorindítást is követő kontroll alá vonni, hogy ne csak a fair önmegtartóztatás szabjon gátat a start gomb megnyomásának.
