Tóth Árpád sorai csengenek fülemben, amint rápillantok Balatonföldvár kikötőjére. Szikrázó napfény, elöntött partfal, rügyező fák, virágillat. No meg a gázolaj kipufogógáz kesernyés orrfacsarása. Imádom! Traktorok húzkodják a vízre bocsátandó jószágokat, cölöpverő hajó kalapálja az új póznákat. Betervezték, megígérték, megcsinálják. Méghozzá szezon előtt. Többek között ezt szeretem a Bahartban. Nagyon szépen köszönjük! Nem kell tovább kínlódni a kikorhadt farcölöpökkel.

Végre elérkezett a várva várt pillanat. A RHEA felszerelve, útra kész. Ne is ragozzuk tovább, induljon a szezonnyitó túra!

Van valami utánozhatatlan varázsa annak, amikor első utunkra hajózunk ki a Galambsziget mellett. Ez az, amit évente csak egyszer élhetünk át. És most végre elérkezett. Köszönöm Istenem, hogy itt lehetek, és részese lehetek a pillanatnak!

Mi más irányba is mehetnénk, mint a „mesés kelet” felderítésére! Persze, volt ám némi előzmény. Méghozzá az, hogy a BHZRT színes – képes – tarkabarka, hivatalos tájékoztatójába bekerült Balatonfűzfő TVSK kikötője. Én erről eddig nem is hallottam. Nosza, gyerünk felderíteni. Persze előtte tájékozódtam. Írtam az e-mail címükre. Jött a „nem kézbesíthető” válasz. Hívtam a telefont. Nem kapcsolható. Nofene. A Túravitorlás SE központi számán viszont szembesültem a valósággal, miszerint a szóban forgó létesítmény nem is valódi kikötő, a vízmélység mindösszesen 80 cm, csak jollék számára megfelelő. Ellenben, jelenleg azok se jöhetnek, mivel nem üzemelnek. Durr, a kirakat! Tehát óva intek bárkit is, hogy a balsorsa oda vezesse! Hadd említsem meg itt, még a fonyódi Port Lacajt, hiszen az is kizárólag uszonyos hajóknak való. Ez viszont él és virul. Meg jelentősége sincs, hiszen remek kikötőnk van e jeles városban.

Ez a terv tehát okafogyottá lett, sebaj. Minimális szellő lengedez, célozzuk meg Tihanyt. Majd két óra elteltével meg is közelítjük. Valami viszont gyanús. Elő a távcsövet. Jól sejtettem. Szerda, koradélután van, temérdek nép kódorog a kikötőben. Biciklivel, hátizsákkal, gyerekkel, kutyával (csak gyerek, csak kutya). Viszont csont keményen, bedeszkázva minden! Na, jó, itt nem adnak sem enni, sem inni. Gyomrunk viszont egyre inkább követeli a magáét, így egyenesen Füred felé folytatjuk utunkat. Az éhhalál küszöbén be is futunk.

Hely persze van bőven, hiszen rengeteg bérlő még a parton senyved. Gyerünk a „Hatlépcsősbe”, az télen is nyitva tart. Kapjuk is a takarmányt. Szokásos a minőség. A gulyásban szinte szétrághatatlanul kemény és száraz a hús. Sebaj, elő a kést. Ugrik jobbra, csúszik balra, az Istennek se hagyja magát szétvágni. Ő győzött, félretolom. A húslevesben viszont vaj puha a hatalmas marhaszelet. És ízletes. A vörösbor viszont kitűnő. A túrós csusza is. Nem szólva a velős, vagy csülkös pirítósról. Dugig tömjük magunkat. Kérdésemre elmondja a kedves pincér hölgy, hogy az aprócska konyhát korszerű gépekkel bővítették, így nagy forgalomban is tűrhetőbb lesz a várakozás. Helyes. A bankkártya, mint fizető eszköz nem játszik. Szóval ilyen ez a hely, részemről továbbra is !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!

Tele hassal mindjárt nyugodtabban sétálunk. A BYC környékén sok minden már kinyitott. Puccos kávézók – koktélozók várják vendégeiket, akik jönnek is csőstül. A teraszokon szép számmal ülnek zselés hajú urak, hosszúkörmű, kisminkelt hölgyekkel, makulátlan, a legutolsó divat szerinti ruhákban. Nyilván finom dolgokat csipegetnek – kortyolgatnak. Persze horrorisztikus árakon. No, igen, a szomszédos stég elején hirdeti a tábla, miszerint felejthetetlen élményben részesülsz, ha elmész vitorlázni, amit megtehetsz, ha felhívod a feltüntetett telefonszámot. Mindezt potom ötvenezer forintért, két órára. Igaz, hetedmagaddal. Szóval ilyen az árszínvonal a környéken. Lapozzunk, mi van tovább. Pár fagylaltozó, ruhabolt. Egyikbe betérünk. Kellemes nyalnivalót adnak, cukormentes variáció nincs. Meg a bankkártya is mínusz. Az ár viszont itt már tűrhetőbb.

A másik irányban – a strand felé – minden zárva. A Balaton Akvárium viszont napközben látogatható. Helyes. Visszafelé ránézünk az elegáns Balaton étterem étlapjára – ha már nyitva találjuk. Hát ennyi az annyi, no komment. Lassan besötétedik. Sétálunk vissza a hajóhoz. Szomorú mementóként tekint ránk a sötétből Pethő Sándor szobra.

Pár hét, és talán az egész emlékművet máshová helyezik át, ahol kevésbé van szem előtt – feltételezés, kocsmai szóbeszéd -. Kiment a divatból! Ennyi.

Verőfényes reggel köszönt ránk, nem is késlekedünk, nekiindulunk, keresztül a nagy víz túloldalára. Még enyhe fuvallat is akad.

Lassan szakadnak ki a párából a sokemeletes szállodák sziluettjei, majd egyre csak – csak közelednek. Már jócskán elkongatták a levesnótát, mire kikötünk Siófokon.

Bizony, az ilyen alig szellőnek egyenes következménye, hogy gorombára éhezzük magunkat. Így nem sokat variálunk, – a Roxy étterem betervezett felderítése helyett – bezuhanunk a közeli jól ismert halsütőbe. Remek a halászlé, kitűnő a süllő filé, még rántott szelet meg csirkehús is akad. Ismét csak tele hassal megyünk „kultúr programozni”.

Elsőként, szokásunkhoz híven betérünk a kultúrházba. Bájos kiállítást látunk az emeleten, persze díjtalanul. Egyik térplasztika szebb, mint a másik. És a képek is gyönyörűek. Némelyikről – számomra – lerí, hogy alkotója Szász Endre „emlőkön” nevelkedett. Arra jártotokban ki ne hagyjátok, még május 18–ig nyitva tart.

Araszolunk tovább. A park változatlanul gyönyörű, kezelt, ápolt. Látszik, hogy van gazdája. A főtér környékén jóformán minden nyitva, nem úgy a víztorony. Rálelünk az ajánlott Roxy étteremre. Mit is mondjak. Brutális árakkal riogatnak. Ja, hogy itt nincsenek is feltüntetve az értékek? Nem csoda. Hátat fordítunk. Milyen jól is tettük, hogy nem ide jöttünk. Itt hagytuk volna a túra elkövetkező napjainak egész költségvetését. Viszont közel s távol semmi egyéb kajalehetőség. Én legalábbis nem ismerek olyat, hogy szezonon kívül üzemelne és elfogadható lenne. Könyörgöm, ha tud valaki, írja már bele a kommentbe! Előre is köszönöm.

Jó nagy körsétát teszünk. Megcsodáljuk az alsó parkot. Ez is szép, a mókusok szaladgálnak, a tavacskában halak úszkálnak, madarak csicseregnek. Siófok szép. Meg az élet is. Közeledünk a parthoz. A híres, nevezetes Krúdy Gyula szobor. Pár éve történt a csúfság.

Odaterpeszkedtem mellé a kordélyra egy fénykép kedvéért, hogy legyek már megörökítve, úgymint a nagy írók egymás mellett…. Hiúságomért nagy árat fizettem, ugyanis az ülés lemezei egymáshoz képest, súlyom alatt elmozdultak – persze nem vettem észre - , s mikor felálltam, a vadonatúj fehér vászonnadrágom közéjük csípődött és recss! Mintha ollóval vágtak volna ki egy háromszöget belőle a fenekemnél. Annyi lett neki. Még jó, hogy nem mást csípett be. Szóval így jártam. Visszacsapott a karma.

Vacsora a hajón, majd nyugodalmas éjszaka. Sehol egy diszkó hajó, kalózok sem pufogtatják ágyújukat, karaoke kakofónia sem gyönyörködtet. Szokatlan a csend és a nyugalom. Hála Istennek, legalább másnap pihenten ébredhetünk, hiszen időben szeretnénk indulni.

Vár az északi part. Az is csodákat tartogat így április derekán:

„Vásott cigánykereked

 Porozza a tereket,

 Repül a szemét,

 Levegőbe parazsat

 Hintegetsz és darazsat,

 Illatot s zenét!”

2018. április 24.

                                          Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!