Igen, valóban. Ha kisétálunk a mólóra, körbetekintvén, látván a Balaton aranyló tükrét, az égen úszó fellegeket, tovalibbenő madarakat, nem egy tó mellett állunk. Isten szent templomába léptünk. Bennem is ez az érzés munkál.
De menjünk csak sorba. Mert ugye, ez megint csak egy vitorlástúra. Idén immáron az ötödik.
Bokros teendőim gyűltek össze Budapesten, így egy nap késéssel tudunk nekivágni. A szél viszont ismét kegyes. Akkora a tiszta északi, hogy sohse fogy el, kitartóan pislog az első fok. Első reffsoron a grósz, elől a normál fock dagad. Bő fél szélben (inkább még alatta is) maximummal száguld a Sudár. Egymás után maradnak el mögöttünk a kikötők. Messze elkerüljük Révfülöp fokát (fülöpi lappadós), így csak kicsit lassulunk a vonalában, majd az öböl élé érve ismét spriccelünk. Badacsonyt követően beélesedünk, majd berongyolunk Szigligetre. De nagy menet volt, szavunk nem lehet.
Ígéretünkhöz híven a Nádas borozót teszteljük meg ebédügyben. Így hétköznap, délidőben csupán pár vendég lézeng, viszont ők vigyorogva, jóízűen falatoznak. Mi is rendelünk, hozzák is tüstént. Valami eszement jó silót kapunk. Én például olyan gulyást, hogy majdnem megáll benne a kanál. És ráadásul egy szép piros lábasban. Akkora adag, hogy a végével igen csak küzdenem kell. A társaim is egytől egyig meg vannak elégedve. Tele hassal aztán értékelünk: kitűnő a krimó, a választék ugyan igen szűkös (úgy fele a Marcsiénak), viszont az íz világuk „markánsabb”, magyarosabb, különlegesebb. Árakban megközelítőleg ugyanott vannak, mint a Kikötő étterem. Nem olcsóbb. A kiszolgálás (Farkas Gréta vezetésével) minden igényt kielégítő. Megszületik a döntés, miszerint visszakapja a !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! besorolást. Annál is inkább, mert minden nap nyitva tartanak. Kérlek viszont titeket, hogy tíz fő feletti banda esetén jelezzétek előre az igényeiteket Kudomrák Józsinak a jozeph971@gmail.com címen, vagy sürgősség esetén a +36 30 5237005 mobilszámon (az internetes oldalukon lévő adatok és elérhetőségek még nincsenek frissítve, így hibásak).
Rövid ejtőzés, majd a Rókarántó érintésével felmászunk a várba. Temérdek eladásra kínált ingatlan előtt sétálunk el. Délután közepén járunk, fülledt a meleg. Amint nagy nehezen felérünk, jól esne egy hosszúlépés – ezzel más turisták is így vannak -. A büfé viszont csont keményen zárva. Sebaj, van egy ivóvíz csap. Az meg nem működik. A reterátban viszont akad egy kézmosó. Na, azon lóg mindenki, hogy csillapítsa szomját. Brávó, ez ugye európai. Itt áll a gyönyörűen felújított, évről évre szépülő látnivaló a hegy tetején, és a kitikkadt látogató ilyen folyadék felvételre kényszerül. Ha már a fejlesztéseket említem, idei újdonság, hogy ha belép valaki bármelyik kiállító helyiségbe, azt egy automatika észleli, és megszólalnak a látványra jellemző hangok. A kovácsműhelyben pattog a faszén, pufog a fújtató, peng az üllő… stb. A konyhában rotyog az üst, sistereg a sütő. Igen hangulatos. A három kukucskálóból (ahol a vár pusztulásáról készült csodálatos filmet láthatjuk) kettő még működik.
Benézünk https://welovebalaton.hu/bor.gasztro/kavezok.cukraszdak/varkavezo.fagylaltozo a kedves Vár kávézóba. Most is kellemes hely, de régi fénye, eleganciája bizony megfakult. Eltűntek a koktélok, az e-helyre jellemző különleges italok. Beszélgetek a tulajdonossal, aki régi barátom. Övé a várudvaron a büfé is. Nekiszegezem felháborodottságomat a bezártság miatt. Jön a már unos-untalan hallott lemez. Nincs munkaerő, nem vásárolnak a turisták, nem éri meg. Napközben pedig nyitva vannak. Falra hányt borsó, amikor mondom, hogy most jövök a várudvarról, és vagy harminc hozzám hasonló látogatóval átkozódtunk kórusban, meg hogy ki a franc mászik délben a hegyre, ilyenkor vannak többen. Persze megértem én bárki igazát, hogy a vásárlóerő, meg a költségek, vagy a kész ráfizetés, nem tudjuk kigazdálkodni, és a „mifene” vég nélkül. Ezért szűkült a kínálat is. Hogy én sajnálom az egy dolog, de más vendégek „nem igényelték”. Mit mondjak, akkor is elszomorít. A fagylalt viszont fogy. Eddig hetente jött legalább tíz gyermekcsoport, idén legfeljebb kettő, három (működik ám jól az „alapítvány”, ez világosan látható). És a csemeték közt egyre több az olyan, aki csak félrehúzódva ácsorog. A pultos pedig odainti őket, és ingyen ad egy-egy gombóc nyalnivalót – a tulaj határozott utasítására -. Te egy jó ember vagy, búcsúzunk. Idén még biztosan találkozunk. Remélem. Idén első alkalommal jártunk a várban, ideje volt, most viszont menjünk tovább.
Másnap délelőtt átcsurgunk Badacsonyba. Bőséges ebéd a Vendégváró büfében – akkora halászlét kapok, hogy kicsordul a tányérból -, majd a szokásos hegytámadás.
A középső körön megyünk (piros turistajelzés). A nyárra jellemző közönséges fehér szemes lepkék vették át a hatalmat a tavasziaktól a bányaudvarokon. A sárga, nedvdús virágokon pedig temérdek apró, zöld rózsabogár féleség lakmározik. Majd szépen megnőnek őszre. Minden rendben, a helyén van, a falak pedig változatlanul „rám akarnak dőlni”. Leérünk a Kisfaludy forráshoz, melynek hűs vízéből évszázadokon át oltották szomjukat az erre járók. Megdöbbenve látom rajta a táblát, hogy NEM IVÓVÍZ! https://gallery.hungaricana.hu/hu/SzerencsKepeslap/1656/?img=0 Milyen létesítmények találhatók a forrás felett? Mitől szennyeződött el? Ki a felelős egy ekkora természetrombolásért? Megannyi súlyos kérdés merül fel bennem. (A túra végeztével megkíséreltem utána járni, – interneten sehol sámli - kérdezni, de kemény falakba ütköztem. Sejtésem ismét „pogány”. Kutakodásom eredménye egyelőre teljes kudarc, feltételezéseim pedig nem ebbe az újságba valóak.) Víz híján tehát kénytelenek vagyunk bort inni. Végiglátogatjuk kedvenc helyeinket, Imrénél feltöltjük a hordókat. Majd mély álomba zuhanunk.
Reggelre bejön a várt hidegfront. Zuhog az eső, fúj a veszett szél. Nem tudunk vízre szállni, marad a kulturális program. http://www.badacsony.com/hu/info/mit-csinaljak/latnivalok/egry-jozsef-emlekmuzeum.html Egri József Emlékmúzeum. Vagy két éve jártam itt utoljára. Mindig is szép és nívós volt, most még szebb lett. Több a kiállított festmény, párat magángyűjtők adományoztak. Vetíteni tudnak egy nagyon látványos kisfilmet a festő életéről és munkásságáról, ajánlom, hogy szánjatok rá időt. Nem hosszú. Másik dolog, hogy az első emeleten kapott helyet Udvardi Erzsébet (1929 – 2013) Kossuth - díjas, Magyar Örökség-díjjal kitüntetett, 1958 – tól Badacsonytomajon élt festőművész munkáinak gyűjteménye. Számomra azonnal feltűnt, hogy Egri József „emlőkőn” nevelkedett.
Késő délutánra konszolidálódik az idő olyannyira, hogy nekiindulhatunk. Eleinte repít az északnyugati, majd beindul a „sárga”, a szél pedig forgolódni kezd, valamint punnyadni. Ez pedig az egyre feketébben tornyosuló felhőkből várható zivatarok biztos előjele. Egyre lassulunk, de még haladunk. Felgyorsul viszont a viharjelzés. Nem csigázom a kedélyeket, a zrí előtt befutunk a Balatonlelle Yacht Club kikötőjébe, ahol Rick Csaba fogad, és egy védettebb helyre irányít bennünket.
Kölcsönösen megörülünk egymásnak. Én legfőképpen azért, mert Barátomat ismét a mólón láthatom, amint teljes kapitányi díszben végzi azt a hivatást, ami talán az életet jelenti számára. Hogy most éppen itt – és nem Révfülöpön – az ebből a szempontból mellékes. Kezdetnek összefoglalja eme létesítmény történetét, a tulajdonosváltásokat, hányatott sorsát – ezt amúgy is tudjuk -. Körbe tekintek, a „nagy totál” világosan mutatja, hogy a hajók igen csak rendezetten úsznak csoportosítva – Csabám keze munkája sejlik mögötte –. Végigvezet minket a létesítményeken, mutatja a szolgáltatásokat. „Keleti kényelem” az egész. Akad itt minden földi jó, wellness, jakuzzi, szolárium, meg sokféle egyéb franc. Megmutatja a terület határait. Egyedi, hogy tulajdonképpen egybe van olvadva egy apartman teleppel. Ebből a szempontból sok minden igen „speciális”, úgymint az üzemeltetése, gazdasági irányítása… stb. Számomra nem is igazán átlátható, de ez tök mindegy, igyekszem csak a hajózással és a kikötővel foglalkozni. Most járok itt életemben először, és mint első benyomás – ami talán a legfontosabb – megállapítom: hű de szép! És milyen célszerű (vizesblokkok kivitelezése és száma). És igen családias, kedves. Nem fényezem tovább.
Az éjszaka folyamán levág egy kemény északnyugati vihar. Úszómóló mellett állunk, keresztbe a Balatonnak (meglehetősen szerencsétlen kialakítás). Ennek ellenére, megfelelő hátsó ellentartó kötéllel, a hánykolódás elviselhető mértékű. Tűrhetően zárnak a hullámvédő gátak. Reggelre nem csillapodik a hőbörgés, tehát maradunk. Már kora délelőtt felpezsdül az élet. Gyűlik a nép, gyerekekkel, kutyákkal. Hajósok, nem hajósok, a házakban nyaralók, az utcáról betévedtek, meg az ördög tudja még kifélék – mifélék. Befut a Kékszalag Roadshow, sietve építik a standot. http://www.hunsail.hu/hirek/kekszalag-roadshow-fokuszban-a-biztonsag . Megszólal a zene, indul a műsor. Csinos hölgyek szólongatják az arra járókat, a színpadon hozzáértő személyek ecsetelik a verseny nagyszerűségét, lökik a részvétellel kapcsolatos okosságokat. Klassz, jól pörög az egész.
Mellettük megjelennek a tréfás játékok kicsiknek – nagyoknak. Hatalmas a sikerük.
Állvány tetején vödör, amibe a lógó gumicsirkét kell beleütni, vitorlásverseny asztalon húzkodott hajókkal, meg még sok minden. És a biciklik! Velocipéd, törpe méretű, vagy éppen a kerekek tengelye nem középen van (dobál, akár a rodeo gépbika), esetleg hátrafelé tekerős, vagy jobbra – balra döntött futóművű… stb. Ilyeneket még soha nem láttam. Ennyi baromságot egy rakáson! Begördül az elektromos mikrobusz, amellyel a vendégeket lehet ide – oda szállítmányozni. Persze, a létesítmény üzemeltetője vezeti (mint ahogy mondottam: „játék kicsiknek – nagyoknak”). Kezdem megérezni ennek a kikötőnek a „lelkét”. Felhőtlen jókedv, „móka – vigadalom - kacagás”. „Mert a Balaton télen – nyáron menő” (rengeteg munkát fektettek bele). És ez egy irigylésre méltó közösség.
Hosszasan beszélgetek Tóth Balázzsal (üzemeltető) és Cziráki Mártával (vezető). Elmondják terveiket, megosztják velem gondolataikat, nehézségeiket. Ötletezünk, vitatkozunk, a dolog természetéből adódóan persze nem mindenben értünk egyet. És ez így van jól, e-képpen természetes. Külön öröm számomra, hogy előkerül Péterem is (a másik, ex révfülöpi kikötőmester). Ő is ide csatlakozott. Ami a lényeg, talán a Balaton egyik legjobb kikötőt dirigáló csapatánál vendégeskedünk. Eme esszém kezdő mondatait nekik, de legfőképpen Csaba Barátomnak szántam.
A szél pedig nem igen csökken, kifutni nem tudunk. A mólók ugyanis nem érnek a mély vízig, egy kotort csatornán kellene kimotorozni, ami külső motorral betli – húsz lóerő feletti beépítettel is nehéz –. Szóval itt ragadunk, elmegyünk ebédelni.
Tesztelésre ajánlottak egy kocsmát Balatonlelle-felső vasútállomásnál (innen 15 perc séta). Megleljük, egész jól néz ki.
Betérünk, böngésszük az étlapot. Hatalmas a választék, az árak elég borsosak. Sebaj, ha már itt vagyunk, nem aprózzuk el. Hozzák is a leveseket. Jó nagy mélytányérban. Nagyon kellemesek. Kapom a vaddisznóból készült vadast. Hatalmas adag, és isteni, puha. Alig bírom belapátolni (elég lett volna fél adag is). Ekkora porciók láttán, már nem is olyan elrettentőek a költségek. Dugig lakunk. Kártyával fizetünk, megköszönjük a szíves fogadtatást és vendéglátást. Pár szót váltok Nagy Évával (tulajdonos). Idén áprilisban nyitottak, a jó idő végeztével (szeptember eleje) terveznek zárni. Javaslom a !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! címre. Kérlek, próbáljátok ki, és erősítsetek meg benne (vagy cáfoljatok meg).
A szél szépen csitul, már rég tudnánk hajózni, viszont abban a rohadt csatornában csak görögnek, törnek, buknak, tajtékoznak szembe a hullámok. Vitorlával röhögve kimennénk, viszont nincs hely a krajcoláshoz. Kicsit kóválygunk még a telepen, élvezzük a műsort.
Jócskán benne járunk a délutánban, mire megérik az elhatározás: indulunk! Csaba felajánlja, hogy kivontat a százlovas motorossal. Még megeshet, de hogy néz az ki. Megkíséreljük önerőből. Jó nagy lendületet veszünk még a sima vízen, aztán szembe neki az áradatnak. Spriccelés, paskolás, a motor majd megszakad, „aranyeret kap”, de kijutunk. Végre felhúzhatjuk a vitorlát, és irány hazafelé. De jó is volt itt, még biztosan jövünk ide, ugyanis a kikötői krimót is meg kell próbálni (valami okot kell találni).
Szerencsére a „benzin” nem keletiesedett be, így bő oldalszéllel száguldunk, menekülve a zivatarfelhő elől. Már jócskán villog a piros, amikor befutunk Földvárra. Huh, ez megint csak szoros volt.
Bizony ilyen ez a Medárd. Van, amikor megfőlünk, máskor megfagyunk, megesznek a szúnyogok, ronggyá ázunk, vörösre pirulunk, viharokat kerülgetünk, vad szeleket lovagolunk. Kaland- kaland hátán.
Más szóval: gyönyörű!
2018. június 26.
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
