Nem volt mindig így. Korábban a Balatonon a vitorlázás a szocialista vállalatok üdülőiben rendszeresített kishajókra épült, de a dolgozó nép üdültetésének megszűnésével a kishajózásra irányuló társadalmi igény is elenyészett. Az újonnan épülő zárt kikötők a nagy tőkesúlyos hajók gazdaságilag is jól jövedelmező befogadására jöttek létre, a kishajók sólyáit többnyire elbontották, vagy megközelítésüket ellehetetlenítették. A gyerekek jól jövedelmező képzése a klubokban folyik, a versenyzésbe bekapcsolódó kevesek hajóit csak a tehetősebb családok engedhetik meg maguknak. Ezek a hajók edzőmotorosok kíséretében mozognak, versenyeznek, de túrázásra teljességgel alkalmatlanok. Aki kiesik ebből a rendszerből és szeretne a saját sólyázható kishajójával szabadon vitorlázni, annak szembesülnie kell a parti infrastruktúra nyomasztó hiányával.

Szomorú a balatoni telkeken punnyadó partravetett kishajók látványa. Valamikor ezeket a hajókat tavasszal vízrerakták és ősszel kiemelték. Nem kellett kikötő, a kishajók betonklocnihoz erősített bóján ringatóztak, a nagy szeleket is jól bírták. Persze akkoriban nem a soha le nem bomló műanyagból készült tájromboló vízibiciklik uralták a strandokat, hanem az egy vagy kétpárevezős klinker palánkozású, gyönyörű formájú evezős csónakok. Sajnos ők is eltűntek. Kár a múlton merengeni, tételezzük fel, hogy van még olyan elhivatott kishajós, aki nem versenyezni, hanem csak élvezkedni akar a tavon. Van egy hajója, utánfutója sólyakocsija és semmi mást nem akar csak vízreszállni, vitorlázni egy jót. Esténként kivenni a hajót otthagyni leponyvázva a sólyakocsin, vagy esetleg a közeli telepített bójákon, ott ahol vigyáznak rá, hogy másnap újra vízre szállhasson. Nos szeretném megtudni, hol vannak a Balatonon olyan sólyák, olyan bóják, ahol ezt megtehetjük!

Tételezzük fel, hogy találunk ilyen helyet. Az időjárás is kedvező boldogan hasítunk, amíg meg nem jelenik a rendőr és vissza nem zavar minket a partmenti sávba, ha éppen meg nem büntet. Egy korszerű kishajó, akár egy kalóz is 5 perc alatt kilép a zónából, ha a szélirány úgy hozza. Ennek aztán így semmi értelme. Első fok alatt a zóna 500 méterre szűkül, másodfokban teljes a tilalom.

Ez a fajta szabályozás egy gondviselő állam – hozzá nem értő beavatkozása- , felesleges és kártékony óvatossága. Ha megnézzük azokat az országokat ahol a szabadságjogokat másként értelmezik, akkor többnyire a szabadidős hajózást segítő vonzó lehetőségeket láthatunk.

A sziklákkal övezett szeles Garda tavon szabad a hajózás. Ha bárki bajba kerül akkor kimentik, de a hajójához nem nyúlnak, annak  mentéséről a tulajdonosnak kell gondoskodnia. A sekély homokfövenyes Balatonon nem törnek össze a hajók. Írjunk elő kötelező képesítést, biztosítást és hagyjuk békén a hajósokat, amíg azok maguk nem kérnek segítséget. Büntessék azt aki képesítés, megfelelő biztonsági felszerelés nélkül hajózik. Aki meg mentésre szorul az fizessen és tanuljon a maga kárán!

Ha sikerülne új alapokra helyezni a szabályozást, talán újra megjelennének a tömegbázist jelentő jolle hajósok, kihasználva a méltatlanul mellőzött tavunk mesés adottságait.

Felhívás!

Szeretnénk feltérképezni és közkinccsé tenni a balatoni sólyákat és használatuk feltételeit.

Segítségetekkel talán ki tudjuk mozdítani a dingi vitorlázást sanyarú helyzetéből.

Az alábbi kérdésekre várunk választ:

• A sólya pontos helye (cím, vagy koordináta)
• Ki használhatja?
• Állandó, vagy telepített?
• A sólya állapota (használhatósága)
• A sólya anyaga (beton, acél, fa)
• Megközelíthetősége (közterület, elkerített magánterület)
• Kell-e használati díjat fizetni? Mennyit?
• Van e parkoló a közelben?
• Éjszakára maradhat e sólya közelében a hajó? Milyen feltételekkel?
• Vannak e bárki által használható telepített kikötő bóják?

Fotók: SvertKupa, Porthole archív