Ahhoz, hogy Füredről átcuccoljunk Tihanyba el kellett volna csomagolni a hajót olyannyira, mintha bármelyik távoli tavat akarnánk meglátogatni. Az alsó ponyva felrakásához legalább 3 embernek kell megfeszülni, és ugyanez le és fel a helyszínen is. Nem egyszerűbb simán átvitorlázni? Hát nem. Nyilván betarthatatlan a legostobább szabály, hogy jolléval csak partközelben lehet sunnyogni, így tiszta stressz, hogy a szolgálatos hatóság teljesíti-e kötelességét és jól megbüntet-e bennünket. Szerencsénkre a nyílt-vízi úszóverseny biztosítása leköti a figyelmet és úgy vitorlázhatunk ahogy kéne: szabadon és célirányosan. A THE kikötője egyike a legfelkapottabbaknak és emiatt a vízfelület minden négyzetcentiméterét hajók fedik. A legendás utánpótlás csapatok, a képzést nyújtó táborosok hajói a parton találnak helyet, ahogy a versenyre érkező Kalózok is. A partra mi nem mehettünk, mert nincs sólyakocsink, de vendéglátónk, Rutai Andi rugalmasságának köszönhetően találunk egy kalóznyi zúgot egy nagyhajó és a part között. Ez meg is volna, de ahhoz, hogy haza tudjunk menni Füredre, telepítettünk egy autót mielőtt átvitorláztunk és egy másikat a Paksiba, ha visszamegyünk, hogy tudjunk közlekedni. És mindezt verseny után össze is kell szedni. Nos ennyit az egyszerű hajózásról. Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy a dingizés csak úgy működik, ha a hajónkat a kijelölt helyre szállítjuk, ott tesszük vízre és vesszük ki a partra futamok után, mert a jolléknak már nincs helye szinte sehol a vízen. Ha belegondolok, régen a klubok motorosai húzták át a hajókat a többnapos versenyekre. Például a keszthelyi Helikon Kupára még Almádiból is érkeztek vonták. Nem autókkal jártunk, a rendező egyesület gondoskodott a hajók és a versenyzők elhelyezéséről, szállásáról. Nyilván nem a múltat sírom vissza, de a spártai körülmények ellenére egy Kalóz versenyen nem ritkán száz hajó is összejött.
Tihanyban 23 hajó nevezett. Gyakorlatilag mindenki eljött aki szívügyének tekinti az osztályt. A 23 egység a mai viszonyok között komoly létszám, ha figyelembe vesszük, hogy a rendező egyesületben nincsenek saját hajók.
A kikötő valóban káprázatos. A klubház azon túl, hogy építészetileg is figyelemreméltó, minden funkciójában a közös célt, a vitorlázást szolgálja. Érdemes odafigyelni a részletekre! A szép park, a gondozott fű, az árnyékot adó szivarfák nem csak a hajósokat varázsolják el, de itt otthonra lelnek a kócsagok és legnagyobb csodálkozásomra a fecskék is. Az emberi önzés egyik szimbóluma a fecskék eltűnése. Klasszikus élőhelyeikről, az ereszalján épített fészkekből elzavarták őket, csivitelésüket zajforrásnak tekintették, szinte teljesen eltűntek. Itt a klubházban a tető alá tálcákat helyeztek, megkönnyítve a fészekrakást. Meg is jelentek a fecskék, remélem még sokáig megmaradnak!
A kikötő elhelyezkedésének talán legnagyobb értéke, hogy az innen kifutó hajók választhatnak, hogy a Keleti, vagy a Nyugati medencében kívánnak vitorlázni. A Tihanyi „cső”-ben szinte mindig van áramlás, hiszen itt egyenlítődik ki a két medence eltérő szélviszonyaiból eredő vízmozgás. Nem véletlen az itt tapasztalatot szerző fiatal utánpótlás versenyzők sikeres szereplése.
A versenyek rendezésében is hatalmas rutinnal rendelkeznek, ezt bizonyította a mi versenyünk is, ahol igencsak mostoha körülmények között tudtak 3 értékelhető futamot levezényelni. A szombati nap forgolódó, igen gyenge szelében is tudtak pályát rakni, oly módon, hogy a szélfordulókra időben módosították a pályajeleket elkerülendő egy lélekölő „lóverseny” kialakulását. Az esti összejövetelt lábszárpörkölt, sörcsap, és finom rétes tette emlékezetessé. Vasárnap reggel még összejött egy futam, de a kialakult bizonytalan zivatarveszélyes körülményekre tekintettel a második lelőtt futam után befejeződött a verseny.
Nagy szerencsénkre Hagi Laci ép arra járt motorosával, így nem kellett a hatóságokat ingerelnem az elsőfokú viharjelzésben történő törvényszegő vitorlázással Tihanytól Füredig.
A hangulatos díjkiosztón ünnepélyesen jelentették be, hogy a THE ad otthont a 2020-as Bajnokságunknak. Jó döntés!
Fotó: Farkas Dávid
