Jó félóra, mire valamelyest megszárad a hajónk. Sétálunk addig egyet a Galambszigeten. Kitekintünk a Balatonra. Kék, mint az ég. A partot ölelő nádasok sárgállanak az ébredező nap sugaraiban. Kígyók most nem mutatkoznak, viszont meglátunk egy öklömnyi csomót a szálak rejtekében. Nádlevelekből és fűszálakból készült. És valami pöttöm jószág búvik elő belőle. Törpeegér! Ő a hazai legkisebb rágcsálónk. Éjszakai életmódú, de nyugodt környéken nappal is mozog. Szapora állat, a nőstény április és szeptember között évente több alkalommal, egyszerre négy – hat kölyköt ellik. A kicsinyek két hétig szopnak, és néhány nap elmúltával már önállóak. Tápláléka főleg gyommagvakból és rügyekből áll. Közömbös állat, nem tesz kárt. Téli álmot sem alszik, ahol teheti, késő ősszel épületekbe húzódik. Elsődleges ellenségei a baglyok, de zsákmányolják a vízi madaraink, valamint a siklók is.

Szárazra simogatjuk a fedélzetet és elszánjuk magunkat az indulásra. Csodálatos dolog a kék tengerre kifutni. Imádom!

Alig távolodunk el a mólóktól, hatalmas szárcsacsapatot veszünk észre, amint egy csomóban lebegnek a vízen.  Több százan is lehetnek. A tavaszi hónapokban ezek a koromfekete, homlokukon hófehér pajzsot viselő madarak sokat veszekednek. Addig kergetik egymást, amíg a párok a költés idején szigorúan védett territóriumaikat kialakítják.

Évente általában csak egyszer költenek, de ha a fészekalj elpusztul, még egyszer rakhatnak tojásokat. A fészek helyét a hím választja ki, mindig a nádas nyílt víz felé eső szegélyében. Néha több kezdeményt is készít, mire a pár a végső hely mellett dönt.  Ezt követően már közösen építkeznek. Eme kedves madarunk növényi és állati táplálékot is fogyaszt, összeszedi a felszínen talált rovarokat, pókokat, a növényekért akár negyven centiméterre is lebukhat. Így szeptemberben verődnek csapatokba. Megriasztva először szárnyaikkal csapkodva futnak a vízen, és csak utána emelkednek a levegőbe. Ezért is hívják őket „víztaposónak”. Októberben indulnak a Földközi tenger medencéje felé. Ennyit szárcsa ügyben. Azért foglalkozom velük ilyen sokat, mert pár évvel ezelőtt szinte eltűntek szeretett Balatonunkról.

Csak foltokban találunk némi légmozgást. Ezeket kihasználva araszolgatunk előre. Átjutunk a rév vonalán. Már azt fontolgatjuk, hogy bemotorozunk Tihanyba, amikor támad némi északkeleti. Megcélozzuk hát Balatonfüredet. Tűrhető időn belül ki is kötünk.

A móló előtti rózsakertet szépen rendbe hozták a nyár folyamán. Ismét virulnak és illatoznak a virágok. Ebéd a „Hatlépcsősben”. Szokásosan kitűnő a koszt, annyiért amennyiért, és a majdnem telt házas forgalom dacára viszonylag hamar ki is szolgálnak.

Betérünk a Vaszary Villába. Impozáns kiállításokba botlunk. „Folyók, Tavak, Tengerek – Az éltető víz” címmel, víz motívumokat látunk a 19. századi nemzetközi és magyar festészet tükrében. Mindez, a Vaszary Galéria és a Szépművészeti Múzeum – Nemzeti Galéria közös kiállításának keretében valósul meg és november 15–ig látható (lehet, hogy meghosszabbítják). Vagy hat teremben csodáljuk a szebbnél-szebb és értékesebbnél-értékesebb festményeket, jórészt hazánk legnagyobb és leghíresebb művészeinek alkotásait. Itt van a realista festészet atyjaként számon tartott Gustave Courbet. A magyar művészek sorát pedig többek között Benczúr Gyula, Csók István, Vaszary János, Mednyánszky László, Munkácsy Mihály és Szinyei Merse Pál neve fémjelzi. Egyszerűen csodálatos. Ennyi értéket egy rakáson! Ritkaság. Ki ne hagyjátok! És ha már itt jártok, fussatok végig a Cilinder és Lokni című, Osztrák Biedermeier bemutatón, melynek festményei a Szépművészeti Múzeumból érkeztek. A lépcsőházban pedig láthatunk egy valódi, eredeti réges-régi liftet, melyen még ükapáink utazhattak.

Alkonyatra keveredünk ki az épületből. Még sétálunk egyet a pedánsan ápolt parkban, majd a Rabindranáth Tagore sétányon. Az üzletek jó részén már lakat éktelenkedik. A Borcsa Étterem http://www.borcsaetterem.hu/ persze nyitva, hiszen egész évben kitartanak. Igen gusztusosak az ételek, meg hatalmasak az adagok is. Persze áraik a csillagokban járnak. No, igen, ennyibe fáj a minőség. Én például, csak igen ritkán engedhetem meg magamnak az ekkora kiadást egy kajáért.

Nyugodt éjszakát követően verőfényes reggel köszönt ránk. És kellemesen húzós északi is csábít az indulásra. Nosza, neki is lódulunk. Irány Alsóörs. Szép tempóban a part mentében suhanunk. Gyönyörködünk a jól ismert tájban, viszont szinte orrba vág a látvány, hogy hány helyen töri darabokra az idilli képet valami irdatlan szürke monstrum, amit az „igényes túrizmus” égisze alatt rondítottak (rondítanak) a tájba illő épületek elé. Levesnótára rendben kikötünk. Ebédelni kellene, na de hol? A János pincét ismerjük, a Bakter persze zárva. Az út túloldalán viszont árnyas teraszával csalogat a Halásztanya Étterem https://balatoniwellnesshotel.hu/ . Betérünk hát oda. Kellemes környezet, kedves, udvarias és villámgyors kiszolgálás. Az ételek is kitűnőek. Igen jól érezzük magunkat. Az áraik viszont igencsak borsosak. Két személyre úgy tízezer aranyat taksál egy sima, visszafogott ebéd. Nem csoda, hiszen ez a hely tulajdonképpen egy négycsillagos elegáns hotelhez tartozik. Természetesen egész évben (rövid januári karbantartás kivételével) várják vendégeiket. Szóval kénytelen vagyok megállapítani – és ez nem a főszezonon kívül nyitva tartó krimók ellen szól –, hogy aki ezekben a hónapokban arra vetemedik, hogy a Balatonon túrázzon, és még enni–inni is szeretne, hát mit mondjak, jó mélyen nyúljon a zsebébe, vagy éhkoppon marad. Nesze neked „mert a Balaton télen – nyáron menő” szlogen. Legfeljebb azoknak, akik ezt „meg tudják engedni” maguknak. Másoknak nuku! Pedig valahogy pont fordítva kellene lenni, mondjuk olcsó lehetőségekkel, vagy árkedvezményekkel lehetne turistákat csalogatni ezekre a hónapokra. Talán.

Sétálunk felfelé a főutcán. Ismét csak megcsodáljuk a pompázó rózsákat. A kilátóhoz mászni lusták vagyunk, nézzük akkor kedvenc amfiteátrumunkat. 2017 augusztusában örömmel értesültünk róla, hogy ez a remek látnivaló https://balatonihajozas.hu/balatoni_latnivalok/alsoors/alsoorsi-amfiteatrum megújul. „A mintegy 1800 főt befogadó római színházra hajazó építményt a tervek szerint a jövőben az országos színházi áramlatba is bevonnák” – adta hírül a Magyar Idők. A 200 millió forintos felújítás során egy téliesített látogatóközpontot is kialakítanak, valamint felépítenek egy labirintusszerű Varázserdőt. A most kezdődő és előreláthatólag jövőre be is fejeződő projekt része lesz annak a pályázatnak, amellyel Veszprém városa az Európa kulturális fővárosa 2023 címre nevez.

Kíváncsian közelítjük tehát, vajon elkezdődtek – e a munkálatok. Odaérünk, és elnémulunk a döbbenettől. Lepusztították az egész nézőteret, az alkotó köveket pedig nagy halmokba rendezték, és kiírták, hogy „terméskő eladó”. 

Egy épületnek alig nevezhető sufni ugyan készül, olcsó könnyűszerkezetes vackokból. Csak nem ebből lenne a látogatóközpont? Nyilván, csak ideiglenes felvonulási kutrica – nyugtatom magamat –. Kis bámészkodás után visszafordulunk. Irány a kocsma, hátha ott tudnak valamit a dologról. Óvatosan rá is kérdezek a „tanárnőnél” (a pultos hölgy), elmondva mit láttam. Erre kiszabadul a szellem a palackból. Vagy nyolcan zárnak körül, és öntik rám a keserűségüket. Árad a szöveg, ami persze nem fedi az újságunk hivatalos véleményét, de a lényegét megkísérlem idézni, rövidített formában, kihagyva a trágár és obszcén részeket: „…Rabló csirkefogók, lenyúlják a pályázati lóvét, lerombolnak mindent, szétlopják, amit érnek, nem lesz ott semmi, csak valami bóvli vacak, amit nyilván ki sem nyitnak, úgysem érdekel senkit, eszük ágában sincs bármiféle helyreállítás…”. Percekig nem jutok szóhoz, viszont amikor igen, mondván, hogy ez még építési terület, nem vonható le a látványból hitelt érdemlő következtetés… stb. Erre elküldenek a pics… ba, majd megvádolnak, miszerint én is „egy nótát fújok velük”, kezd lincshangulat kialakulni. Egy kör pálesszel és azzal az ígérettel, miszerint utánanézek, helyreáll a béke, megmenekülök a felkoncolástól. Azért jobbnak látjuk sürgősen távozni. Összegezvén az eseményeket, sokkoló élmény volt éreznem azt a határtalan elkeseredést, gyűlöletet és haragot, amit ezek a településüket, annak értékeit, na meg a Balatont szerető és féltő emberek éreznek az épülő beruházásokkal szemben. Jelen esetben remélem, alaptalanul. Mert ha nem, akkor igen nagy a baj. Szerintem sokkal nagyobb, mint gondolnánk!

Jó pár Unicum segít elaludni. Másnap ragyogó napsütés köszönt ránk. Enyhe szellő szárnyán libbenünk át a szomszédba.

Balatonalmádi TVSK kikötője mindig is az egyik kedvencem volt. Miért is? Mert itt olyan jól, kellemesen, biztonságosan és otthonosan érzem magam. És évről évre jobbá tesznek valamit.

 A bejáratnál gyors, takaros, távműködtetésű sorompó, az összes farcölöp kicserélve fémre, készült pár új, fából készült árnyas beülő – pihenő (a képen láthatóak helyett) és sok más egyéb is. Szerintem apróságok, de összességében ezek jelentik, hogy „tündérkertnek” szoktam nevezni eme helyet. Lényeg, hogy nagyon szeretek itt lenni. Úgy látszik, hogy más is, ugyanis igen hosszú a várólista. Totális a telt ház. Amíg a többiek az ebédhez készülődnek (jó másfél kilométer séta) leülök nézelődni. És mit nem látok, a frissen nyírt fűben egy zöld küllő bogarászik, pár méterre a lábam mellett. Mit sem törődik az arra járókkal. Ő aztán tudja, hogy ebben a parkban jó helyen van, nem fogják bántani. Itt jó emberek vannak. A madár pedig nem hazudik. Máskülönben ez a nagy testű, szép zöld, a fején piros sapkát viselő harkály nagyon érdekes jószág. Táplálékának oroszlánrészét hangyák és tojásaik alkotják, ezért nem a fákat kopácsolja, hanem a talajon kapirgál. Színezete is ehhez az életmódhoz teszi alkalmassá. Beleolvad a rétbe, többnyire csak akkor tűnik fel, ha piros sapkáját felemeli. Odúját viszonylag alacsonyan vési és fiókáit is hangyabábokkal eteti. Amikor hozzájuk repül, a csőre tele van az összeragadt lárvákkal. Állandó madár, nem vonul, az őszi–téli időszakban is a parkokban lehet vele találkozni. A röptében hallatott harsány „klü-klü-klü” hangjáról kapta a nevét.

Letudva a távolságot bezuhanunk a Mélytányér vendéglőbe. Szokásosan kitűnő a koszt, dugig lakunk. És egész évben várják a vendégeket. Az áraik is teljesen rendben vannak. Változatlanul !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! Csak ne lenne ilyen rohadt messze. Délutáni sétánk kötelező eleme a hídon rostokoló régi mozdony, emléket állítva a hajdan volt (és elpusztított), talán egyik legszebb vasútvonalunknak. Felmászva az Óvári „messzelátó” dombjára elgyönyörködünk a kilátásban. Kihagyhatatlan a Vasút Art Járó. Most éppen az Almádi Képzőművészek Kiállítása látható. Ötletes, ízléses, szép és látványos (jobb oldalon Jáger Attila: Zsigerpók 1, 2, 3 című alkotása).

Szoborpark, közforgalmú kikötő. Öreg este érünk a hajónkhoz. Kedvenc telephelyünk ismét elkápráztat, ugyanis a virágágyások és cserjék rejtett világítás fényében tündökölnek. Fantasztikusan hangulatos. Miért is érzem magam úgy, mintha valahol a Garda tónál, vagy Ausztriában lennék? Ja, mert eddig csak ott láttam ilyet. Most már végre a Balatonnál is van. Méghozzá nem másutt, mint itt!

Reggel ezüstös ragyogásban szeljük át keresztben a tavat, hiszen következő célpontunk Siófok.

Bepasszírozzuk magunkat a legbelső szabad vendéghelyre. Ott talán kevésbé lötyög a víz északias hullámzás esetén. Ebédelni természetesen a Sió Halsütőbe megyünk. Szépen kikupálódott, kellemes kerthelyiséggé nőtte ki magát. Jó szokását megtartva nem csak halételek vannak. A minőség is a régi, árai igen kedvezőek, és egész évben nyitva tart. Természetesen !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!. Kis ejtőzést követően besétálunk a városba, ugyanis hírét vettük, hogy éppen most van a „Csülökfesztivál” névvel illetett sokadalom a Főtéren. 

Vidám forgatag közepébe csöppenünk. Van itt minden, ami csak kell egy vásárhoz. Lehet mindenféle vackot venni, meg enni–inni. Még önjáró apró műkutya is csahol a járda közepén, persze az arra sétáltatott ebek azonnal ugatni–vonítani–vicsorogni kezdenek. Remek a hangulat. Megéhezvén, a káposztás csülök mellett döntök. Rendkívül ízletes, igen csak belakmározom belőle. Közben a színpadon nívós táncosok, zenészek szórakoztatnak minket.

Késő estig itt mulatozunk, aztán vánszorgunk vissza a kihalt utcán a kikötő felé. Közben azon jár az agyam, hogy micsoda klassz dolgok az e-féle rendezvények, az elő és utószezonban. Egyből felpezsdül az élet, van forgalom. És nyilván megéri. Mennyivel jobb ez, mint amikor fapofával keseregve bezárnak mindent azzal, hogy augusztus húsz után úgysem jön erre senki. Dehogynem!

Másnap utolsó állomásunkat vesszük célba. Élénk északi repít Tihanyba. Élet itt is akad, szinte úgy, mint a főszezonban. A Móló büfében hosszú sor végigállásának árán jutunk takarmányhoz. Majd minden asztalnál ülnek. A Dottóra alig férünk fel, annyi az utas. Az Apátság környékén temérdek turista hömpölyög. Külföldiek, magyarok egyaránt. Szokás szerint minden lilában pompázik, még egy éppen zajló esküvő menyasszonya is. Persze, az őt szállító BMV úgyszintén. Beköszönök a Kogart galériába, ahol nemsokára nyílik az új tárlat, méghozzá „Városi csodák” címmel Takáts Márton alkotásaiból http://kogarttihany.hu/hu/ . November huszonnegyedikéig lesz látogatható, úgyhogy útba lehet még ejteni. 

Sétálgatunk a hangulatos utcácskákon. Az egyik sarkon személyesen „Kákalaki Akka” (Nils Holgersson csodálatos utazásából) köszönt minket, csapata élén. Szinte minden bolt nyitva, özönlenek a látogatók. Mintha csak július lenne. Meg kell, hogy ismételjem, miszerint, ahol az üzletek működnek, vannak programok, ott igenis embertömegek gyűlnek össze, és zajlik az élet. Ezt kellene másutt is (ha csak lehet) leutánozni. Nem szükséges kitalálni, hiszen láthatóan, fényesen működik. Így ahogy van.

Az Apátságtól induló sétányról kitekintünk a tóra. Egyedülálló látvány. A kék víz telis tele van fehér vitorlásokkal. Egyszerűen utánozhatatlan és gyönyörű. Azért vannak ilyen sokan, mert délelőtt volt a félszigetkerülő verseny, és a díjkiosztó végeztével most mennek a résztvevők hazafelé. Akkor is káprázatos. Melengeti a szívemet. Azért sem hagyjuk, hogy mindenféle nemszeretem, sokpénzű, akarnok, izomagyú népek kiszorítsák ezeket a hajókat. Hiszen valamilyen szinten csak mi reprezentáljuk a tó lelkét a legszembetűnőbb formában.

Ezekkel a gondolatokkal szállunk a Rheára, sajnos az utolsó kilométereket megtenni. Alkonyatra a jótékony északi szellő haza is segít. 

Ősz úrfi most mosolygós arcát mutatta számunkra. Nagyon szépen köszönjük!

2019. szeptember 19.

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!