A BLYC is kitett magáért. Példa értékű a jótékonysági vonzatokat is felvonultató Szilveszteri Regatta, ami tökéletesen sikerült. Még kedves barátaim, egy kalózt megsiklatva, le is oktatták a mezőnyt. A magam részéről azt tartom a legnagyobb dicsőségnek, hogy egyáltalán vízre szálltak és végigmentek. Kemények, mint a vídia. Jó pár írás számolt be róla, tehát nem részletezem. Kori pálya, étel, ital, volt itt minden. Megy előre ez a „mert a Balaton télen–nyáron menő” dolog. Szépen „beveszi a Balatont” a Hidegen Légió. Tisztelettel vegyes csodálattal tekintek rájuk. Nagy ügy ez a szezonhosszabbítás, nagyon hasznos szeretett tavunknak. Én is folyamatosan kiabálok az augusztus végi bezárások ellen, amelyek úgy meg tudják keseríteni őszi túráinkat. Na meg a tavasziakat. 

Mi viszont még nem szállunk vízre, – kedves olvasóim kérésére – pontosítsunk pár dolgot szeretett (illetve kevésbé szeretett) négylábú társaink tekintetében. Nem egyszer találkoztam itt is–ott is zengzetes ájvékolással, riadalommal, miszerint: állatorvost, meg köjált, rendőrséget, hadsereget riasztani, mert fertőző a víz, patkányok járják a döglött halakat… nyakunkon a rettenet! Eljött a vég! De kik is, vagy mik is okozzák ezt a páni rémületet? A patkányok! Vagy a hozzájuk hasonló, vagy szegről–végről rokon, számunkra teljesen ártalmatlan jószágok.

Gyakran láthatjuk őket a vizek partjain. Kíséreljük meg tehát pontosan felismerni, ki is tisztelt meg bennünket jelenlétével, és akar–e velünk tenni valamit.

Foglalkozzunk először azzal, amivel vízparton nem igen – én még soha sem – találkozhatunk. Ő pedig a házi patkány (Rattus rattus). Tipikus testhossza 15-23 centiméter, farka jóval hosszabb a testénél, 17-25 centiméter, tömege 200-400 gramm. Lábai, fülei és orra kicsi és rózsaszín. Füle a vándorpatkányénál nagyobb, igen vékony bőr és egészen csekély szőrzet borítja. Hengeres farkán átlagosan 254 (220-290) pikkelygyűrű van. Bundája szürkésfekete vagy szürkésbarna. A hátán kiálló, megnyúlt koronaszőrök borzas külsőt kölcsönöznek neki. Általában istállók, magtárak, kamrák szolgálnak búvóhelyéül. Tápláléka és életmódja nagyon hasonló az egéréhez. Meg is tűri őket maga mellett. Járványügyi kockázata (pestis) jelentős, ugyanis bolhái az emberre is átterjedhetnek. Látványa, engem egy túlméretezett egérre emlékezetet. Hagyjuk is ennyiben, hiszen nincs dolgunk ezekkel az állatokkal.

Következő delikvensünk a vándorpatkány (Rattus norvegicus). Velük már igen gyakran összefuthatunk. Szinte mindig van szerencsénk egymáshoz, amikor valami büfésor (strandokon, kikötők közelében, vasútállomás szomszédságában) hátoldalán szemlélődöm sötétedést követően, szúrófényű lámpával. Levezető csatornákban (esővíz), pincékben, raktárakban, kamrákban üti fel a tanyáját. Kikötőkbe is beszemtelenkedik. Annál inkább, minél több szerves szemét hever kupacokban (vagy nem kellő gondossággal lezárt kommunális tárolókban). Testhossza 20-28 centiméter, farka hossza 17-23 centiméter és súlya 250-580 gramm. Szemmel láthatóan nagyobb és erőteljesebb a házi patkánynál, amely a vándorpatkánnyal szemben vékonyabb testalkatú állat. Szőrzetének színe a hátoldalon barnás, sárgásszürke, a hasán és a lábán fehéres. Farka épphogy eléri az orrát, vagy kicsit rövidebb, 160-205 gyűrűből áll. Hátrafelé elvékonyodik, de hengeres marad. Orra tompább, és fülkagylója kevésbé hosszú, mint a házi patkányé. A vizek partján, a földben vagy a hulladékkupacokban lakószobával ellátott üregeket készítenek maguknak, és levelekkel, papírral, növényi rost- vagy gyapjúanyagokkal jó melegen kibélelik. A kiterjedt járatrendszer gyakran több búvó ágat, keresztjáratot és eleségraktárt is magában foglal. Épületekben azonban bármilyen búvóhellyel beérik. Igen szapora faj. Nagyon korán, 8 hetes korukban ivaréretté válnak. A patkányok peteérési ciklusa rövid, mindössze 5 nap. A vemhességi idő 21-23 nap, egy kifejlett nőstény 1-23 utódot is világra hozhat, az átlagos alomméret 9-11 kölyök. Az újszülöttek teljesen tehetetlenek - csupaszok, süketek, szemrésük zárt -, de rohamosan fejlődnek. A fiatalok szőrzete 10 napos korban kezd kiütközni, szemeik pedig a rákövetkező héten nyílnak ki. Ezután már kimerészkednek a fészekből, 21-23 napos korukban válnak le anyjuktól. Évente hat-nyolcszor is szül egy félkilós nőstény. Rendkívül fürgén szaladgál ide-oda cikázva, szinte csak egy villanásra látható. Nincs az a természetbúvár, aki a testének ismerete alapján megmondaná, ki is van (volt) ott. Felismerni és azonosítani csak onnan tudom, hogy mondjuk, valami lassú folyású befolyó partján (egy kikötői vizesblokk mögött), ha észrevesz, nem a patakba siet, hanem a sűrű dzsumbuj takarásában rejtőző lyukban tűnik el. Bár úszni ő is igen jól tud. Ne próbáljuk megfogni, mert azonnal haraphat, és még a már említettek mellett veszettséget is hordozhat. Szerencsére egyre ritkábban látom őket azokban a kikötőkben, ahol régebben tipikusan előfordultak. Azért még egy dolgot meg kell említenem a temérdek negatívum mellett, amit idáig e jeles rágcsáló tekintetében felsoroltam. Méghozzá azt, hogy abban az esetben, amikor valamilyen kikötőben vagy öbölben tartósan díszelegnek hal és egyéb tetemek (odasodródva, esetleg partra vetve), illetve folyamatosan jelen vannak mocsokkupacok, a vándorpatkány bizonyos egyedei bizonyosan megjelennek, szinte teljesen áttérvén a vízi életmódra. A sérült (töredezett) partfal nagy repedéseiben vagy üregeiben fészkelnek, és úszva keresik a táplálékukat. A nyílt helyen heverő dögök mellett fellelik a nád vagy más növény sűrűjében bűzölgő holt állatokat, és jó tempóban eltűntetik. Tulajdonképpen szemetesként funkcionálnak. Helyettünk dolgoznak, hiszen a süppedékes susnyásba ugyan senki sem fog bemenni, takarítani. Igen nagy hasznot hajtanak, ne zavarjuk hát őket, kerüljük el, és ne féljünk tőlük. Egyébként igen jól tűrik a zavarást, elviselik az ember közelségét. Még jól kommunikálhatóak is. Amennyiben párizsi csíkokkal, vagy egyéb fűszermentes húsfélével etetjük őket (feléjük dobva és nem kézből), pár órán belül egész közelünkbe jönnek, és vidám vincogással köszönik meg jussukat. Eszük ágában sincs elmenekülni. Éljünk békességben velük egymás mellett. Ennyit róluk. Lássuk a másik fajt.

Ki is az a közönséges kószapocok vagy régebben vízi pocok (Arvicola amphibius)? 

Hossza 14-20 centiméter, farka 11 centiméter, testtömege 150-300 gramm. Bundája szürkés-barna, farka csupasz. Általában kis, családi kötelékben él. Az üregnek, amely a vízparton helyezkedik el, több bejárata van, így biztosított a menekülési útvonal. Ha a víz alatt valamely ellensége üldözi, a kószapocok úgy nyer egérutat, hogy felkavarja az iszapot, és így üldözője szem elől téveszti őt. Tápláléka túlnyomórészt fűfélék, lágyszárú növények és azok gyökerei. Az ivarérettséget 8 hetes korban éri el. A párzási időszak február–márciustól októberig tehető. A vemhesség 20-22 napig tart, ennek végén általában 4-6, de akár 11 utód is világra jöhet. Születésükkor a kölykök csupaszok és vakok. Háromnaposan kinő a kicsik szőre, kilencnapos korukban kinyílik a szemük. 14 nap múltán szőrzetük teljesen kifejlődik. A nőstény minden 22 napban létrehoz egy almot. Velük aztán lépten–nyomon összefuthatunk, elsősorban azokon a hajóállomásokon (vagy strandok sarkában), ahol sás, káka és nádas nőtt a kőmólók mentén. Igen szépen, egyenletesen úsznak a felszínen, farkukkal kígyózó tempót végezve. Alkonyat tájékán mindig láthatóak, ahogy átszelik a kikötő medencét. Teljesen hétköznapi, számunkra közömbös állat, nem bántja vagy zavarja a hajósnépet. Mi se abajgassuk. 

Rokona a pézsmapocok vagy fakó pézsmapocok (Ondatra zibethicus). Ő az, akit a leggyakrabban látunk és – helytelenül – vízi patkánynak titulálunk. Betelepült faj, Magyarországon az első példányt 1915-ben lőtték Németjárfalun. Jó nagy, és gyakorta szép kövér jószág. Fej – törzs - hossza 25-36 centiméter, farkán nincs szőr, oldalról valamelyest lapított, pikkelyes és majdnem olyan hosszú, mint a teste, 20-27 centiméter. Testtömege 900-1800 gramm. Bundája szürkés-barna, vöröses árnyalattal, hasi része világosabb, gyakran rózsaszínű. Erős koronaszőrei miatt kócosnak tűnik bundája. Hátulsó lábán az ujjak között kis úszóhártyát visel. Ha úszik, teste kiemelkedik a vízből, erőteljes farkát közben ide-oda mozgatja. Impozáns látvány, amint szép nyomdokvizet húz, komoly oldalhullámokkal. Szárazon viszont esetlennek tűnik, de elülső lábát nagyon ügyesen használja táplálkozás közben. Testnagysága miatt (jóval nagyobb a többieknél) az állatot más pocokfajokkal (patkányfélékkel) aligha lehet összetéveszteni, annál inkább a nutriával vagy fiatal hódokkal. 

Nappal és éjszaka egyaránt tevékeny, de ahol erősen zavarják (a hajósokhoz tartozó kutyák megugatják), csak a sötétség beállta után mozog. Nem alszik téli álmot – tehát jégmentes vízen most is láthatjuk, – de a hideg évszakban hosszú pihenőre visszavonul várába. Az állatok egymáshoz közel élnek földalatti odúikban, ezeken belül pedig családi csoportokra oszlanak. A töltések vagy kövezések mentén a sekély vizekben, sűrű növényzet takarásában építi odúját. Ehhez kákát, sást és nádat harap le és halmoz fel. Az építmény akár egy méter magas, átmérője 1,8 méter széles is lehet, víz alatti kijárata mindig van.

Lássuk, hogyan is építkezik. Hihetetlen! Egy szép verőfényes reggelen kortyolgattam a hajóban reggeli kakaómat, mikor észrevettem, amint kezdetét veszi egy „valóságshow”. Előbújt kedvenc „patkányunk”. Leharapott egy szál nádat, az lassan lefeküdt a víz tetejére. Ő pedig egyenletes tempóban, a rágott végétől indulva, végigúszott mellette oda – vissza – oda, és levágott a felső végéből. Majd megismételte a manővert fordítva, (vissza – oda – vissza), és még lenyesett vagy tíz centit, majd szájába fogta, azután elhúzta (piros nyilakkal jelölt területen). Úgy öt perc elteltével ismét megjelent. Pontosan elvégezte az imént említett munkafolyamatot, azzal a különbséggel, hogy az „ellenőrző” fázis során, az érintetlen végből csupán, alig észrevehető egy centiméteres darabot vágott le. Majd ezt is elvitte. – Erre torkomon akadt a kifli –. És ez így folytatódott jó fél órán keresztül azzal a módosulással, hogy úgy a negyedik forduló után, szemmel láthatóan rövidebb darabokat kezdett készíteni. A módszer persze nem változott: átmetszés, oda – vissza – oda, levágás, majd vissza – oda – vissza, pici kurtítás, végül elszállítás. Padlót fogtam. Mit tud ez a fickó! Méretet jegyez fel magában, kiválasztja a megfelelő anyagot, leméri, a rögzített adat szerinti hosszra kiszabja, ellenőrzi (egy mérés nem mérés), pontosítja (finomhangolás), kiigazítja az eltérést, végül elszállítja és (nyilván) felhasználja. Na, itt buktak meg a főemlősökről, és az emberről alkotott elméletek. Meg a „felsőbbrendűségről”. Több esze van, mint sokunknak („Szőkenő” begyömöszöli az autó csomagtartójába a nyitott bevásárlótáskát, ami szemmel láthatólag kilóg felfelé. Persze a fedél nem csukódik, erre nyomkodja, üti… stb.) . Bizony be kell látnunk, – tetszik vagy sem –, de ez a csöppnyi, lenézett, patkányforma figura, egyszerűen okosabb. Nem kicsivel. Ez a szomorú helyzet. Ha viszont annak is utánagondolok, hogy pockunk először is kiválasztotta leendő vára legmegfelelőbb helyszínét (környezettanulmányt végzett), megtervezte az építményt (figyelembe véve a vízszint, széljárás, hullámképződés, tájba illeszkedés – elrejtettség –, bejárat tájolása… szempontjait) pontos rajzot készített (látvány és kivitelezési dokumentáció, anyagszükségleti melléklettel) pogány sejtésem támad. Miszerint a helyzet egyenesen tragikus. Ugyanis, az ő építménye, megfelelő szaktudás alapján végzett pontos munka alapján határidőre elkészül és megfelelően funkcionál. Mi, emberek, ezt el tudjuk mondani magunkról? Hát nem! Aki, például a szemesi kikötő felújítását (stégek hullámjárta oldalra fordítása), vagy a BLYC megépítését tervezte (vitorlások oldallal állnak a tóra, a mólók nem érnek a hajózható mélységig), vajon mekkora észbeli képességgel, illetve szakértelemmel rendelkezett? Fájdalommal, de szinte teljes bizonyossággal el kell ismernem, hogy négylábú, pikkelyes farkú cimboránk, mindezek terén többet tud (többet ér) náluk! – Nem csak a „szőkenőt” veri kenterbe –. Erről ennyit, uff, én beszéltem! Nézzük tovább, mit érdemes még tudnunk róla.

Tápláléka egyrészt vízinövények - esetleg kagylók, békák és halak - de amennyiben lehetőség van rá – márpedig van –, állati dögöket is fogyaszt. Méghozzá nagy étvággyal, tehát őkelme is szorgos takarító. Igen hasznos munkatárs. A vékony héjú tavi kagylót egy oldalirányú harapással elég könnyen fel tudja nyitni. A vastagabb festőkagylót egy időre kiteszi a partra, és megvárja, amíg maga nyitja ki a héját. Ekkor elfogyasztja annak tápláló, fehérjedús húsát. Több esetben volt szerencsém megfigyelni, amint a móló külső köveinek egyikére kitett kagyló mellett ül, és fapofával őrzi zsákmányát. Csuda jó fej és nagyon karakteres alak. 

Az ivarérettséget általában csak egy évvel a születés éve után éri el. A párzási időszak a téli hónapokban van. A nőstény évente többször is ellik. A vemhesség 25-30 napig tart, ennek végén általában 5-6, de akár 11 utód is jöhet a világra. Az elválasztás 3-4 hét után történik meg. A fiataloknak az öregek határozott territórium tartása miatt, az elválasztás után azonnal el kell vándorolniuk, és saját területet kell keresniük.

Tehát hogyan azonosítsunk? 

• Ha viszonylag nagyok, többen vannak, gyorsan szaladgálnak, akár a lábunk mellett (például az egyik déli parti kikötő mólóján, ahol a horgászok eldobálták a csalihal tetemeket és szétszórták az etetőanyagot), hangos „toppantásunkra” a kövek közzé bújnak, akkor ők bizony vándorpatkányok.

• Amennyiben kicsi, szinte nyomdokvíz nélkül úszik, farkával kígyózik (nem csapkod), szárazföldön történő megzavarás esetén egyenesen behúz a vízbe, akkor szinte bizonyosan kószapocok.

• Abban az esetben, ha feltűnően nagy, sokszor kövérkés, továbbá úszva szép nyomdokvizet húz oldalhullámokkal, farkával csapkodva, néha pár méter hosszban a felszín alá bukva, a mólón viszont esetlenül zötyögve totyog, akkor őkelme nem más, mint a pézsmapocok.

Most aztán alaposan kitaglaltuk víz közeli rágcsálóink mibenlétét. Záró gondolatom talán az lenne, miszerint bizonyos tudósok próféciája szerint, ha nekünk „embereknek” végül sikerül úgy elszennyeznünk vizeinket, elpusztítanunk növényeinket, megritkítanunk légkörünket, hogy kiirtjuk magunkat, az egyik esélyes utódjelölt a patkány, másik a csótány. Én bizony az előbbinek szurkolok.

De ez remélem, még odébb lesz. Pláne, ha megtesszük mindazokat a dolgokat, amelyek módunkban állnak. Úgymint az összegyűlt hulladék megfelelő elhelyezése, szemét „nem szétszórása”, kikötők öbleinek tisztán tartása (tetemek bejelentése a kikötőmestereknek), szennyezésmentes üzemanyagtöltés, megfelelő szerrel való fedélzetmosás, állatok – növények védelme… stb. Nyilván, alapból odafigyelünk mindezekre. Mert megéri!

Hiszen, olyan csodálatos ez a Balaton!

2020. január 6.

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!