Csak belekezdtünk. Ha megkésve is, bizonytalan jogszabályi háttérrel, temérdek nehézség, gond, fenyegetettség, korlátozás és tilalom után, de csak elérkezett e várva várt pillanat. Indulás előtt nézzünk körül telephelyünk környékén. Éledezik valami?
Zamárdiban (a Svert kupa dicső helyszínén) még semmi. Ragyog a nap, virágillattal terhes a langyosan lengedező szellő, számos sétáló (gyerekekkel, kutyákkal, kerékpárral, triciklivel… stb.) kódorog a parton. Játszótereken zsibonganak az apróságok, horgászok hosszú botokkal riogatják a halakat. Pár hajó már árválkodik a cölöpök között. Van tehát éhes-szomjas közönség bőven, viszont közel s távol minden csont keményen zárva. Még mozgolódás nyomait sem látom. A hagyományosan „elsőnek nyitó” kolbászos-lángosos büfénknél sem. Igen sajnálatos. Mire várnak?
És Balatonföldváron? Szinte valamennyi vízi jármű elfoglalta nyári helyét. Temérdek hajós jön-megy, szerelget, indul, érkezik. A vendéglátósok viszont téli álmukat alusszák. Nyoma sincs bármiféle készülődésnek. Csak pár hatalmas, színes plakát hirdeti, hogy „Újraindítjuk a gazdaságot”. Tesznek rá, minden halott. Vagy mégsem? Pár lépésre a darutól, pont a stégünknél vadonatúj terasz nyílt (eddig máshol, a közelben üzemeltek). Lett is forgalmuk azonnal, bőven.
Földvár Garden névre hallgat. A hosszúlépés kitűnő, pálinka tüzes, sör jéghideg. Egyszerűbb gyorsétkek ízletesek. És mindez úgy húszlépésnyire a hajónktól. Mi kell még? Brávó! Csak gratulálni tudok! Így is lehet! Köszönjük! Javaslom a !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! címre. Próbáljátok ki. Még az áraik is elfogadhatóak.
Kifutunk a vízre. Idén először. Úgy nevezzük, hogy nyitótúra. Süvít a déli rendesen. A part közelében préselünk nyugat felé. Ragyog a nap, vakító ezüstös csillogásban viszonylag sima, apró hegyes hullámocskákkal szabdalt tótükrön repül hajónk. Micsoda feeling! Soha szebb kezdést. Előzetes tájékozódásom során kiderült, miszerint a célba vehető települések száma igen szűkös. Ugyanis Balatonlellén csupán hétvégenként várja vendégeit kedves, ajánlott helyünk az Amigo Étterem, Bogláron pedig – bár megkísérelte –, de nem tudott stabilan nyitva tartani az Erzsébet panzió és étterem, ami jelenleg, sajnos az egyetlen ajánlott (elfogadható ár – érték arányú, minőségi eledelt felszolgáló) kocsmánk. Közönség ugyan bőven akadt, de tarthatatlanná vált a „te bejöhetsz a védettségi kártyával, te pedig a nélkül éhen maradsz” témájú purparlé, ami ronda vitákba, veszekedésekbe, sőt lökdösődésekbe torkollott. Rendkívül sajnálatosnak tartom. Fonyód most szóba sem került (idő rövidsége miatt). Kizárásos alapon marad Balatonszemes, mint első állomás. Semmi idő alatt oda is érünk ezzel a száguldással, ebben a vakító tavaszi ragyogásban. Páratlan élmény!
Természetesen az Erika Leander kertben csillapítjuk farkaséhségünket. Ők már – szokásukhoz híven – hosszú ideje üzemelnek. Természetesen a kínálat és minőség a régi, megszokott. Meg a figyelmesség és kedvesség is. Jó viszontlátni őket.
Összefutunk kedves, itt tanyázó túrázó társainkkal. Kölcsönösen megörülünk egymásnak, legfőképpen annak, hogy sikeresen átvészeltük a veszedelmet Isten szent segedelmével. Eszünk, iszunk, folyik a szó, vég nélkül. Piszok jól érezzük magunkat. Észre sem vesszük, hogy reánk esteledett. Nagy nehezen nyugovóra térünk. Előkerül a dupla hálózsák. Még hűs az éjszaka.
Verőfényes, de csípős reggelen gőzölög a kávé. Ahogy az ilyenkor teljesen rendjén való. Forró tea, gyors, igen finom „angol reggeli”. Nyílt egy kitűnő kocsma a kikötőiroda tőszomszédságában. A Babszem Kávézó (és reggeliző). Kedvesek, udvariasak, remek kosztot adnak megfizethető áron. És reggel héttől fogadják az éhes-szomjas hajós népséget. Kitűnő hely, javaslom a !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! címre. Véleményem szerint, ez egy valóban hiánypótló létesítmény, ugyanis szinte tipikus, hogy a hajóállomásokon, ha van is valami remek csehó, az csak nyolc – kilenc óra között éled fel. Márpedig nem ritka a korán induló túrázó, kiváltképpen a nyári „szélszegény” időkben, amikor a délelőtt második felében már mindenféle légmozgásnak híján vagyunk. Különösen akkor, ha távolabbi célpontba szeretnénk eljutni. Mi sem múlatjuk a perceket, uzsgyi hát kifelé. Hív a kéklő Balaton és a kellemesen húzó déli szél.
Megcélozzuk Badacsonyt, ahogyan ez nyitó túránkon ildomos. Szűk két óra elteltével be is futunk. Szokatlanul szellős a vendéghely, pár hajó áll csupán kikötve. Amint sétálunk kifelé a mólón, megütközik szemem a látványon. A külső oldalt szegélyező sűrű nádas irtózatos tempóban pusztul. Babásodik, ritkul, szinte már el is tűnt. Máshol is felütötte fejét ez a probléma, csak esetleg nincs ennyire szem előtt. Feltétlenül szükséges volna, ha az „okos emberek” foglakoznának ezzel a tragikus jelenséggel, és igen sürgősen találnának valami használható megoldást, ami eredményesen megszűntetné a jelenséget.
Köszöntjük kedves kikötői barátainkat – az ölelkezés most elmarad, hiszen nem múlt még el a vész –. Rápillantunk a „rablósorra”. Igen csak foghíjas. Kedvenc „Vendégváró Büfénk” még leponyvázva árválkodik. A jövő hétvégére tervezik a szezon kezdetét. Páran azért már elkezdték. Akad is vendég szép számmal. A kikötői étterem már hetek óta dolgozik. Mi is itt ebédelünk. Tulajdonképpen a tavalyi étlap érvényes máig is. Kedvességük is a régi, minőség kitűnő. Még náluk sohasem ettem halászlét, legfőbb ideje kipróbálni. Mit mondjak, nem bánom meg. Rendkívül ízletes.
Indulunk hegytámadásra. Szokásunktól eltérően, a gyalogtúrát kihagyjuk. A hegyi – tekergő elektromos kisbusz fejenként egyezer „aranyért” felrepít mindhármunkat a „Hordó” borozóig – jelentős konkurenciát teremtve ezzel a hegyi taxiknak, melyeknek igénybevétele ötezer forintot taksál. Teljesen szét van kapva úgy a terasz, mint a nagyhordó, ahonnan a kiszolgálás történik. Alaposan átépítik, felújítják. Két héten belül be akarják fejezni. Erre bizony kíváncsi vagyok. Mindenesetre szurkolok nekik! Pár lépéssel lejjebb, az Imre Borozó zárt kapu mögött árválkodik. Semmi mozgás, a telefon üresben cseng. Ismételt hívásaimra semmi válasz. Csak nem történt valami baj? Kezdek nyugtalankodni. Kutyagolunk lefelé. Igazán szépen megépítették a járdát, különválasztva a gyalogos forgalmat a járművektől. Az Anna Borozó már évek óta romosodik és árválkodik. Most sincs másképpen. Igen sajnálom. A Kéknyelű terasz viszont él és virul. Végre kortyolhatunk valami nedűt. A Langalló ház is hétvégenként kínálja finom portékáját (vaj puha pogácsa borkorcsolyának).
Betérünk a Fröccs teraszra. Szegény Lujza kutya már az örök vadászmezőkön csavarog. Szelleme viszont visszatért Dante személyében, aki megszólalásig hasonlít rá fiatalabb kiadásban. Most ő köszönt bennünket, hamar össze is barátkozunk.
Lekortyoljuk borainkat, legurítom a páleszt, majd indulunk tovább. Következzék a Borbély pince. De jaj! „… Puskás Peti későn futott, neki csak a füle jutott zimme zumm…”. Az idő 17 óra 12 perc. A zárás pedig 17.00 – kor volt esedékes. Azért voltam olyan pofátlan, hogy „rátörtem az ajtót” a kedves felszolgáló hölgyre pár szó erejéig. Legfőképpen azért, hogy megkérjem: tolmácsolja a gazdáknak jókívánságaimat és gratulációmat az elmúlt évben elért kiváló eredményért, pontosabban Borbély Tamás Az Év Bortermelője 2020 címéért. Remélem, legközelebb időben odaérünk. Most megyünk tovább. Kovács Pince (Ica Mama) megvan. Igazán utánozhatatlanok a boraik, beleértve a vöröseket is. A Raklap is tárva várja vendégeit. Itt is elücsörgünk egy cseppet poharaink mellett. Tulajdonképpen végigjártuk azokat a kedvenc helyeinket, amelyek most elérhetőek voltak. Nem tudtuk a teljesség igényével mindet letesztelni. Szép ez a huncut Badacsony hegy. Jól tudom, szükség van a kor igényeit kielégítő nagy („hiánypótló”) beruházásokra. Kell a techno zenét bömbölő terasz, wellness szálló, csicsás bortermelést bemutató és népszerűsítő kerthelyiség. Nő az érdeklődés a „minőségi turizmus” szerinti, méregdrága fine dinig iránt. Jó, legyen. De akárhonnan is nézem, eme jeles hely lelkét csak ezek a zsíros kenyeres, kis (vagy nagyobb), valódi hagyományos bortermelők működtette betérők jelentik. Igen sajnálnám, ha valamiféle, szerintem rossz értelemben vett gazdasági szükségszerűség kiszorítaná őket, illetve lehetetlenítené létüket. Szóval elmélkedünk kicsit. Majd megköszönve a szíves vendéglátást, visszatérünk a kikötő étterembe. Csupán azért, hogy egy remek vacsora keretében ünnepeljük meg kedves barátainkkal karöltve azt, hogy végre, ezennel megnyitottuk a 2021. évi szezont.
És ennyi a nyitó túra. Másnap hazatértünk Földvárra, de csak azért, hogy erőt gyűjtsünk a következő csavargásunkhoz. Merre is? Kiderül következő írásomból.
Végezetül következzék még egy számomra igazán jó értesülés. A Balatonfői Yacht Club Kikötőről szóló hírekre figyeltem fel. Végre egy olyan építkezés, ami a kikötőhelyek bővítését célozza. Méghozzá úgy, hogy nem foglal el újabb partszakaszt, nem jár a természet rombolásával. Egy árva szál nádat sem kell kiirtani. Akár példaértékűnek is nevezhető – persze, az ilyenkor szokásos tiltakozók ez esetben is buzgón hallatják hangjukat –. Hogyan is fest ez a beruházás pontosabban?
Egy „U alakot formázó” mólót húznak a meglévő létesítmény elé, a tó felé terjeszkedve. Ezzel növelik a hasznosítható (védett) vízterület nagyságát. Ennek eredménye, hogy a kikötő 81 férőhellyel bővül, amelyek jellemzően 30 és 45 láb közötti hajók befogadására alkalmasak – ez elég jelentős szám –. A hajóhelyek mindegyike éves bérleti szerződés alapján lesz igénybe vehető, szabadon bérelhető. Szabad állások még rendelkezésre állnak, de az érdeklődés nagyon intenzív, jelenleg is megközelítőleg 40 előzetes igényt tartanak nyilván anélkül, hogy a kikötőbővítést bármilyen módon kommunikálták volna. Bizony, égető hiány mérséklésének lehetünk tanúi. Az átadást a jövő év májusára tervezik – de jó lenne, látva a határozott igyekezetet, még tarthatónak is tűnik akkor, ha az engedélyek időben megérkeznek –. Szokásosan, az ilyenkor illő módon a parti létesítmények is megújulnak. (Örülök neki, de ez számomra nem annyira fontos, ugyanis eddig is szuper jól éreztem itt magam, igencsak meg voltam elégedve a környezettel.) Nem is szaporítom a szót. Megköszönve Lénárt Anita (Üzemeltetési vezető) és dr. Viszkei András (Ügyvezető) kedves, lényegre törő tájékoztatását, egyet megígérhetek: első keleti medencés túrámon feltétlenül ide is belátogatok (nagy örömmel és kíváncsisággal), hogy személyes élményeimből táplálkozva tudósítsak a látottakról.
Hajrá 2021, éljen a megnyitott szezon. Vigyázzunk rá! Legyen ez a végszó.
2021. május 11.
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
