1895. július 2-án hajnalban egy magányos hajós hagyta el az amerikai partokat Spray nevű slupjával, hogy megkezdje földkörüli útját. Joshua Slocum ekkor már - tehervitorlások kapitányaként - komoly hajós múlttal rendelkezett. Hajóját, amelyet egy barátjától kapott roncsból épített újjá, a rendkívüli szilárdság és egyszerűség jellemezte.

A Spray méretei:

Oldalon mért hossz: 36 láb 9 hüvelyk

Szélesség:14 láb 2 hüvelyk

Merülése:4 láb 2 hüvelyk

Vízkiszorítása: nettó 9,bruttó 12,71 tonna

A Spray felszerelésére alig maradt pénze, de sok mindent kapott a környék halászaitól: sózott tőkehalat, lámpást, szigonyt, húzóhálót, halászkampót, festéket, mentőcsónaknak pedig kettévágott egy halászsajkát. Egy bostoni hölgy jóvoltából egy kabinlámpásra is szert tett, amit tűzhely gyanánt is használt. Tájolója volt, de kronométere elromlott, és a beszabályozása már nem fért vele a büdzsébe: „15 dollár. Érthető okokból otthonhagytam ezt az időmérőt, mint hollandus a horgonyát". Végül Yarmouthban 1 dollárért vett egy bádogórát, és ezt használta egész útja során.

Első megállója az Azori-szigetek volt, ahol a helyiek elhalmozták gyümölccsel és zöldfélével. Továbbindulása után nem sokkal komoly gyomorpanaszai kezdődtek, valószínűleg az összeevett mindenfélétől. Önkívületi állapotában itt találkozott először a „Pinta kormányosával". A kísértet „kemény kézzel fogta a kormányt" amíg ő eszméletlen volt.

Gibraltárban Bruce tengernagy katonás közvetlenséggel fogadta: „Csak semmi ceremónia. Képzelem öregem, hogy agyonnyúzhatta a hajót, ha 29 nap alatt tette meg az utat idáig, méghozzá egyedül! No de majd itt rendbehozzuk magának..." Augusztus 25-én a Spray a brit hadiflotta egyik vontatóhajója segítségével ki is hajózott Gibraltárból.

Az Atlanti-óceánon a szél csakhamar viharossá fokozódott. Menet közben észlelte, hogy egy felukka követi. Már-már be is érte, amikor egy hatalmas hullám szélbefordította hajóját, és a következő pillanatban elvesztette az egész vitorlázatát. Változó szelektől és viharoktól kisérve szeptember10-ére elhaladt a Zöldfoki-szigetcsoport mellett, majd október 5-én horgonyt vetett Pernambucó kikötőjében, ahol egy ott élő barátja meghívta vidéki kúriájába. A bőséges búcsúlakoma után gyümölccsel és más élelmiszerekkel ellátva 1895. október 24-én a Spray kifutott a kikötőből, és kellemes vitorlázóidőt kifogva november 5-ére áthajózott Rio de Janeiróba.

Patagónia nyugtalan vizeire tekintettel Slocum yawl vitorlázattal látta el hajóját. November 28-án a Sray elhagyta Riót, és mindjárt szélviharba került. Szerencsére ekkor már távol járt a parttól, ott ugyanis majd minden hajót megrongált a vihar. Kalandos út következett: homokzátonyra futott, majd kis híján hajótörést szenvedett. Végül megérkezett Montevideóba, ahol a tiszteletére megszólaltatták a gőzsípokat.

A városban elentős segítséget kap egy helyi cégtől - hajóját teljesen rendbehozzák. Öreg barátjával, Howard kapitánnyal kirándulásokat tesz, eljutnak egész Buenos Airesig. A derék hajós megtapasztalva hogy, milyen teljesítményre képes a Spray, így kiáltott: „Ott pusztuljak el a Chico zátonyon, ha valaha is láttam ilyet." Vitorlázásuk közben Howard a tűzföldi kannibálokról mesélt, Slocum pedig a Pinta kormányosáról: „Azt is megemlítettem neki, hogy valahányszor viharos szél fúj, mindig várom, hogy megjelenjen ez a kísértet". Talán ennek köszönhető, hogy a visszautat öreg barátja már nem vállalta...

1896. január 26-án a Spray tökéletesen állapotban és mindennel ellátva elhagyta a dél-amerikai partokat, és a Magalhaes-szoros felé vette az irányt. Útközben meglepte egy ún. „Százéves hullám", de végül szerencsésen megúszta - tanulságként pedig megfogadta, hogy egy nagyobb hajót fog készíteni.

Február 14-én belépett a szorosba, ahol kellemetlen ellenáramlatokkal küzdve és erős szélrohamoktól kísérve vetett horgonyt Sandy Pointnál (Punta Arenas, Chile). Többen figyelmeztették a tűzföldi indiánok támadásaira, de nem vette komolyan az intelmeket. Annál inkább megfogadta egy derék osztrák kapitány tanácsait, aki egy zacskó rajzszöggel is megajándékozta. Végül ez - és más hasonló trükkjei - mentették meg az életét az indiánok támadásaitól.

Mintha ez nem lett volna elég, útját végig elkísérik a hírhedt williwawok: a hirtelen lecsapó orkánok körbeüldözték a szigetek között. Már azt fontolgatja, hogy újra kiköt Sandy Pointnál, amikor egy csendesebb időt kihasználva végül sikerül kijavítania sérült vitorlázatát. A Csendes-óceánon hegymagas hullámok fogadták - hatszor kergeti vissza a vihar. Április13-án, hetedszerre sikerül csak kijutnia a nyílt tengerre.

A Pilares-foktól Juan Fernandez felé vitorlázva pillantotta meg a történelmi nevezetességű sziget felhőkbe nyúló kék hegyeit: „Csak úgy rajzottak bennem az érzelmek, amikor megláttam a szigetet, s lehajtottam a homlokomat a fedélzetre."

A szigetlakók kedves fogadtatását kihasználva üzletet kötött velük: az útja során talált faggyútömbökért cserébe furcsa, régi érmékkel fizettek, amiket útja végén a régiségkereskedők jó áron megvásárolták tőle. „Az itt lakók, bár orvosuk nincs, kicsattannak az egészségtől, boldog sziget ez, nem is értem Alexander Selkirk miért nem maradt itt élete végéig."

1896. május 5-én elindult Juan Fernandezről: „ettől kezdve a Dél Keresztjét minden éjszaka ott láttam az árboccsúccsal egyvonalban. A Nap minden reggel a hajó mögött kelt fel, s minden este a hajó előtt nyugodott le, nem kellett nekem más iránytű." Máshol megjegyezte: „azt hiszem, hogy legalább is túlnyomó részt az ösztöneimnek köszönhettem, ha sikerült tartanom a hosszúsági fokot." Negyven nap múlva pillantja meg Nakuhivát, majd elhaladva mellette Szamoa felé fordul. Útközben majdnem egy cethallal ütközik. Negyvenhárom nap hajózás után vette csak elő a szextánsát, hogy hajópont-megállapításokat végezzen. A mérés útján nyert hosszúsági fok ötmérföldnyi pontossággal megegyezett azzal, amit fejben kiszámított!

Július 16. déltájban a Spray horgonyt vetett Szamoa királyság fővárosa, Apia előtt. Egy kenuban három fiatal nő közelítette meg a Sprayt: „Talofa lee (Üdvözlégy, főnök) köszöntött a szép evezősök egyike a bennszülöttek gyermeteg közvetlenségével, majd megkérdezte:

Hajó jönni túl a tengeren?

Üdvözlégy - feleltem. Igen.

Te egyedül jönni?

Igen - feleltem megint.

Nem hiszem el. Neked voltak társak és te megenni őket. A többiek csak nevettek ezen a csacska tréfán."

Nem sokkal később felkereste Robert Louis Stevenson özvegye, és meghívta másnapra vailimai otthonába - annak az irónagyságnak a házába, akinek a könyvei oly sok örömet okoztak neki útja során.

Mrs.Stevensonnal elbeszélgettek tengeri kalandjaikról, majd az özvegy megajándékozta őt a Földközi-tenger hajózási kézikönyveivel, melynek előlapjára a következőket írta:

SLOCUM  KAPITÁNYNAK!

Ezeket a köteteket sokszor forgatta a férjem, s meggyőződésem, hogy örülne, ha tudná, hogy olyan ember kezébe kerülnek, aki az általa legtöbbre becsült tengerésztulajdonságokat személyesíti meg.

FANNY V: de G. STEVENSON

(folyt.köv.)

Aknai Miklós