Próbáltam kidumálni magamat de mint tudjuk ez Scholtz Imrénél nem a legjobb megoldás ezen a területen Ő legyőzhetetlen. Verbális kínlódásomat látva kaptam még egy esélyt: üzemlátogatás Hajmáskéren.
Nem rettentem meg, szeretem a hajógyártó műhelyek poliészter illatú hangulatát, de azzal az utasítással nem tudtam mit kezdeni, hogy a sífelszerelésemet se felejtsem magammal hozni! Bár az elmúlt hétvégén még néhány elborult elméjű jégszörfös rámerészkedett a fűzfői csücsökben rekedt jégtáblára, lelkiekben már rég ráfordultam a tavaszi kihívásokra. Pontosan a megbeszélt korai időpontban érkeztem a hatalmas területen kiépült egykori szovjet harckocsi javító bázis infrastruktúrájára települt ipartelepre, ahol a belső utak mentén a pusztító acélszörnyek helyett hajók, gyártósablonok, és spéci szállító és tároló eszközök jelezték: jó helyen járok. Imre a gyártócsarnok hajós rekvizitumokkal dúsan dekorált irodájában fogad, és még mielőtt megszólalnék hellyel és finom hallal kínál, hogy amíg tele a szám nyugodtan elmondhassa azt, amit egyébként is tátott szájjal hallgatnék. A legfontosabb, hogy hamarosan új modellel ismerkedhet a közönség, a Scholtz 33 Hybrid néven nevezett túravitorlással, mely a sikeres 32-es jelentősen átalakított és elektronizált túra változata.
A charter és tulajdonosi változatban készülő hajó hatalmas kokpittal, rejtett kötélzettel és a dupla kormánykerék között még a mozgássérültek számára is helyet biztosító átjáróval örvendezteti meg a kényelemre vágyókat. Az impozáns belső tér is ennek a szemléletnek van alárendelve. A több mint 400 itthon eladott hajóval, és az egyedülálló export teljesítményével méltán sikeres családi vállalkozás is megérezte a piaci lehetőségek jelentős visszaesését, ezért a jövőben a gyártás mellett mind nagyobb szerepet szánnak a szolgáltatásoknak. A szakszerű szerviz mellett, vállalnak hajófelújítást éppúgy, mint korszerűsítést, a fő méretek megváltoztatásával járó átépítést is. Bekapcsolódnak a chartereztetésbe is. A bérelhető flottában 22-38 lábas hajók közül választhatnak, akár kormányossal is. A saját gyártású hajók mellett továbbra is ellátják az Elan márka képviseletét, nem véletlenül kerül be a charterflottába is néhány modell. A YS1-ben komoly eséllyel állhat rajthoz az új Elan 380-as karbon árboccal versenyre felkészítve.
A műhelycsarnok ideális helyszíne a hajóépítésnek. Míg a hátrányos helyzetű világcégek a kílen álló hajók deckszinjére ideiglenes födémet építenek, hogy elkerüljék az állandó létrázást, a harckocsiállások szerelőaknáiba leengedhető a tőkesúly, így az itt készülő hajóknak ideális a munkamagasságuk. Megtekintettük a készülő 33-ast, mely a tervek szerint már májusban vízre kerül. Sikerült ellesnem néhány titkos mesterfogást, melyet valamelyik elkövetkező életemben bizonyára hasznosítani fogok, majd autóba ültünk.
Irány a sípálya! Imre a tőle megszokott szerénységgel kijelenti: „Hajmáskér a világ közepe!" Kérdőn nézek rá, de jön is a magyarázat: „ Innen minden fontos dolog egy fél órán belül kényelmesen elérhető. Ha hiányzik a nagyváros itt van a szomszédban Veszprém, ha hajózni támad kedvünk csak egy ugrás a Keleti medence bármelyik Északi parti kikötője, és ha sízni támad kedvünk az Eplényi pálya alig több mint tíz perc autóval..." Szinte végig se mondja amikor bekanyarodunk az eplényi Szent Sólyom sícentrum parkolójába. Hétköznap van, mégis sok autót látok, mivel először vagyok itt rosszat sejtek. De nincs gond a tömeg eloszlik sehol sem kell sorba állni. Váltunk két órát a mágneskártyára (!) és irány a négyülős francia! Hát még ilyet! Faházak, hütte, hóágyúk, ratrak, hol vagyok? Mint a mesében. A pálya gondozott, jó minőségű szórt hó, se jég, se kövek, se bokakifordító firn a melegtől. Tiszta nyugat! A liften sztorizunk, ötletelünk, világ megváltunk. Szóba kerül a Kékszalag. Az alapkérdésre, hogy mitől marad tradicionális a kolátolt Szalag, Imrének van javaslata. Egy tradicionális hajón a beépített ágyhelyek számában lehetne maximálni a legénység létszámát. Érdekes gondolat. Nekem tetszik. Megállás nélkül pörgünk, mivel nincs várakozás jól kihasználjuk a két órát, érzem is elhanyagolt lábaimat, mert Imre korát meghazudtoló tempóban nyomja.
Az ebédet már kedvenc budatavai halsütőmben fogyasztom, konstatálom, hogy Almádi elől eltűnt a jég talán még egy kis hajózást is összehozhatok, az időmbe belefér. A BFYC kikötőjében pezseg az élet. Attilán a kikötőmesteren kívül látom Karácsony Rékát, Horn Andrist a helyi Rendőrörs teljes létszámát, és némi jeget a vízen, de nem adjuk fel, kitördeljük magunkat! Szél sajnos nincs, így elmotorozunk Aligára, de ott még keményebb a jégpáncél nem találunk vendéghelyet. Kicsit fényképészkedünk, majd visszatérünk Kenesére, mert be kell hogy valljam azért a sípályán sokkal melegebb volt.
Gerő András
