Aztán estére már volt mancsaftom, és mire Zsófival szombat reggel leértünk Agárdra látszott az is, hűvös, de szép napunk lesz. Így volt, miközben ismét csak sokat tanultunk vitorlázásról, hajóról, tóról, időről, magunkról. Fél évvel azután, hogy evezve próbáltunk kínlódva a kikötőöbölbe jutni, épp csak néhány méterrel maradtunk le a dobogóról. Az agárdi yacht klubban álló "vándormadarak" közt negyedikként vittük át a Shantit a célvonalon.
Amikor szombaton (október 8.-án) hajnalban öt órakor megszólalt a telefonom ébresztője, nem voltam benne száz százalékosan biztos, hogy kocsiba kell ülnöm, hogy úgy két és fél óra múlva vitorlát húzzunk, valószínűleg hideg szélben. De az emléke azoknak a pillanatoknak, amikor elrúgjuk a partot, és a vásznak szelet fognak, a víz pedig utat nyit a Shantinak, ilyenkor mindent felülír. Gyors reggeli, szendvics készítés, pakolás és irány Agárd. Másfél óra múlva felvettem Zsófit. Még csak fél nyolc múlt néhány perccel, hűvös volt, de Budafokon sütött a nap, azt sugallva szép időnk lesz, már a körülményekhez képest, miután előző este még szakadt és fújt veszettül.
Elsőként neveztünk. Leponyváztunk, pakolásztunk. A szomszédok ötös befújásokkal riogattak, ezért úgy döntöttünk a kisebb grószt tesszük fel. Gyors barkácsolás a latnikkal még a kormányosértekezlet előtt. Majd öltözködés, egy gyors szendvics. Nem sokkal 10 előtt indulunk a kikötőből.
Ugyan inkább nyugatias volt a szél, azért gyorsan kikrajcoltunk. Gárdony felé vettük az irányt, kicsit forgolódtunk, majd mentünk egy kört a VVSI felé, aztán vissza a rajtvonal mögé. Az egyperces jelzésnél, a rajtvonal felezőjénél jártunk. Ejtettünk, és vártunk. Timu egy finnel a nyomunkban hangosan számolt vissza tíztől. Szerencsénk volt, csak élesedni kellett, és már húzhattunk is a VVSI felé. Az elsők között jöttünk el, tiszta negyedszélben. Miután leforgott, fordulnunk kellett néhányat, mígnem a fordítóbója alá tudtunk húzni.
Egy hosszú takkot mentünk, a kisebb grósszal is jól haladtunk. A cél minél több "vándormadarat" magunk mögött hagyni. Abszolút ötödik-hatodik helyen vettük a Cserepes sziget előtti bóját. A nádasban még némi szemerkélés, és egy szivárvány is jutott. Napsütésben, kellemes szélben húztunk visszafelé, fél-, negyedszelezve. Gyorsan elértük visszafelé a bóját, ejtettünk, majd meghalzoltunk és egy hosszú, majdnem egyórás hátszelezés következett egészen Velencéig. Itt kezdődött az a meccs, ami a befutóig tartott, a végül bronzérmes kzv-vel.
Itt elcsúsztak mellettük lassan, hátszélben gyorsabbak voltak nyilvánvalóan. Nemsokára feltűnt a velencei bója, és azt is láttuk, hogy a mezőny eleje már vadul krajcol visszafelé. Na ott majd behozzuk a lemaradásunkat - gondoltuk. Ügyes bójavétel, és hosszú cirkálás visszafelé. Próbáltuk lekövetni a jóval előttünk járó Petra takkjait. A nagy tisztás közepe táján kezdett kicsit erősödni. Néhány fokkal megint lefordult, ezért láttuk a célt nem tudjuk tartani, de próbáltunk némi magasságot lopni, és közben szemmel tartottuk a fadeckes piros testű kzv-t. Messze, fent a versenypálya északi oldaláról húzott a kikötő előtti nádas csücske felé. Láttuk, nem fog tudni befutni ő sem ezen a takkon. Csak grósszal haladt, nem sokkal Agárd előtt felhúzták a génuát. A manőver idején megállt a hajójuk, ezért bíztunk benne, el tudunk lépni. Mi nem sokkal a kőszórás vége alá tartottunk, ők fel-le cirkáltak.
A taktika az volt, hogy megyünk, ameddig tudunk a kikötőre, és ha mázlink lesz, akkor egy takkváltással befutunk. Sokáig úgy tűnt, ez bejöhet - azt kell írjam, egészen addig úgy tűnt, amíg ők be nem futottak. Ahogy beértünk a kikötő alá, egy fordulót követően magasságban előttük voltunk. Felhúztunk a nádas felé, ők a célvonalra tartottak. Útjogunk volt, tartottuk, de aztán fordultunk, mert ez tűnt célravezetőnek. Elhúztak alattunk, mi viszont megálltunk, mert épp a fordulónál leforgott. Mindketten ráfordultunk a befutóra, de a szél csak nem akart segíteni. Ők kicsit előttünk, de nem behozhatatlan előnnyel.
A következő mondatnak nem sok értelme van, de biztos sok nagy verseny befutója után elhangzik, leíródik: ha befújt volna, ami befújt fél perccel később, akkor megvan a hadmaik hely a kielzugvogelek között. De nem fújt be, illetve nem akkor, amikor kellett volna, így talán fél perccel utánuk szólt a duda a Shantinak, és a partról a taps nekünk is, nekik is a szemmel látható nagy küzdelemért. Ez jólesett, köszönjük innen is a tapsot is, a szervezést is!
Hlavay Richárd
