Víz vagy -part helyett a város közepén. A pesti éjszakában az olvasott írás elismerése mellett szó esett skiff- és jégvitorlázásról, elmúlt csodaszép őszről és nagyon várt tavaszi visszatérésről is, majd a hosszúra nyúlt este másnapján jött egy email, ami összekapcsolt fejben cikket és pályázatot. Lett tehát egy Legyen. Olyan melankólikus, könnyes-búcsúzós, szomorkás mosolyú, szívritmus zavaros. Persze szerencsére völgy mellett hegyből is áll a hullám: pár hét türelmes várakozás után megkaptam a bónusz boldogat, amiből azonnal írás is született, ám akkor éppen egy másik nyelven, íme hát a napfényes szezonzáró beszámoló, a happyday's sleep eat sail write, magyarul:

Óra átállítás

Fotó: Turcsán Botond

A 8:25-ös ébresztő igen humánus az elmúlt szezon jellemzően hajnali 5 és 7 közé eső keléseihez képest, így október utolsó napján minden nehézség nélkül ment is. A bepakolást akár az egész vitorlás szett esetében is 6 perces szintidő alatt teljesítem bárhol, bármikor, bármilyen körülmények és az azokat megelőző éjszakák között és után, így 1 napra, kisszeles, napsütéses előrejelzéssel, 3 percen belül megtöltöttem egy közepes Helly zacskót. A reggeli rutin 12 percét hozzáadva azonban rájöttem, hogy a tempó még mindig túl gyors, ezért felemeltem a képernyőt, hogy megnézzem a friss előrejelzést. Gomb benyom, gép betölt, várakozás, töltés, várakozás tovább, desktop végre, taskbar ok, csatlakozás ikon a jobb sarokban ok, mellette az idő. 7:42. Mi? A 7 kevesebb 8-nál, és az ébresztőm 8:25-re volt állítva. Néhány másodperc elteltével, amikor az idő meghatározásának általam legbiztosabbnak ismert módjaként arra a darabra emeltem a képernyőről a szememet, amit égnek hívnának, ha megfelelően látható lenne a szomszéd házak teteje felett, meglett. Óra átállítás. A világ egy részének idegesítő szokása, amitől igen jó lenne megszabadulni, és mint ilyen, a magam módján addig harcolok ellene, amíg csak tudok. A telefon esetében például az auto update kikapcsolásával, hogy szabadon figyelmen kívül hagyhassam a természetes bioritmusba történő külső beavatkozást március és október adott napjain. Általában működik - szinte bármelyik vasárnap úgy telik el, hogy nem nézek órára: percekkel nem kell számolni, az órákra meg ha nagyon kell, akad mindenhol ég. Idén azonban az évek során megszokott, következő munkanapra eső korai érkezésemet meghiúsította az átállítással egybekötött négynapos ünnep, melyben sok egyéb jeles esemény mellett helyet kapott még egy idei, tényleg utolsó, hajókiemelős vízenlét. Amelynek reggelén, mint mindig, most is mindegy volt, hogy versenyhajnal van vagy sétavitorlázás vár, én ugyanúgy minél hamarabb az M7esen lettem volna leginkább, de a vitorlástárs válasz sms-e ezúttal türelemre intett: ' Igen, most van 08:01!'.

Fotó: Kovács Éva

Fél óra múlva a szokásos banán-kávé helyett kakaós csigával, szőlővel és teával bővített verzióban, a slow food jegyében boldogra reggelizve magunkat az órák szinkronizálódtak: téli idő szerint 9:40-kor a pályán voltunk. Kicsit felhős Fehérvárig, onnan tökéletes napsütés. A Sirályt Földváron gyors takarítással üdvözöltük, majd beiktattunk néhány palacsintát az ünnepségsorozatba a Csigaházban, de mivel a vágy nem csitul ameddig ott nem vagy, negyed órán belül kifutottunk. 

Fotó: Kovács Éva

13 fok, puha, szórt napfény a part ősz színű fái felett, a Bft 2 teteje verdesi kicsit a szupertiszta vizet... Szép és finom a három réteg ellenére is. Végnélküli hálával a tó felé a bónusznapi elbánásért, a szezonzáró vitorlázás 3 órájára csak mosoly jutott, meg hangos nevetés, ahogy végiglátogattuk a vizeket, amikből soha nem elég. A THE Bar-ig a hajó szépen feküdt, közben az októberi köd lassan ragyogó napsütésnek adta át a helyét, a csőben így előkerült egy fél órára a fényképezőgép is. A forduló után a bőszeles visszaúton a sétavitorlázás viszont kisszeles edzéssé alakult: a szeszélyes ÉK-iben a spinakker egy órára nem nagyon hagyott a fotózásnak figyelmet, a gép visszapihent a kajütbe - inkább vitorláztuk a szélfordulókat még egyszer idén, utoljára, lelkesen, versenyre kelve az északi part felől egyenes vonalban bekúszó leállás ellen a gondolatban kibójázott Földvár - Tihany - Szemes - Földvár pályán. A kikötő előtt néhány szép képpel még megörvendeztetett egy Laser, majd Szemes felől visszafele a fodrok lassan elültek, a délutáni meleg lehántott rólunk egy réteget, az utolsó fél órára pedig minden emlékezetem egyik legszebb késő-késő őszi napozásával ajándékozott meg a tó. Egyszerűen teljes boldognapi szél-víz-Nap-hajó.

Fotó: Tabi Gábor

Azt kell mondjam, az élvezet és a jó sebesség mellett az év utolsó magánfutamán nem is taktikáztunk rosszul, mert a hajókiszedésre érkező barátok telefonja a kikötő és a szállodák között félúton talált, viszont a közben már éppen csak fújdogáló szelet jól kiszámítva egészen a kikötő belső karéjáig vitorláztuk - szép lett volna a csatornában is vitorlával, de a partiak már türelmetlenek voltak... A Sirály téli álomba fektetése után bónusz búcsút intettem élőben és gondolatban régi és új hajóknak, társaknak, kikötőknek és vizeknek - könny és fájdalom helyett a végére csak visszaszerzett beleegyező nyugalommal. Mert lehet akármennyi a szezonvégi talán, az az egy mindig biztos, hogy márciusban nyári lesz megint az időszámítás.

Kovács Éva 

Kovács Éva