Sovány vigasz: csatában estem el. Egy asztalitenisz kupán, páros verseny közben szaggattam darabokra magam. Ezt dobta a gép. Ismerősök, jó haverok sajnálkoznak, udvariaskodnak, de hangjukból kicseng: leírtunk a listáról. Nélkülem siklanak tovább az élet vizén, én pedig emlékeim szikláira csavarodva merülök a feledés ködébe.

Lassan lepereg előttem életem. Panaszra nincs okom, annyi szépet és jót kaptam, temérdek kalandban, csodálatos élmények sorában volt részem. Keveseknek jutott ennyi. Hogy mik meg nem történtek?!

Sok évvel ezelőtt került vízre az „IO". Nagy szám volt. Ez volt az első műanyag Európa cirkáló. Tervezője és megalkotója dr. Kiss Gyuszi barátom volt. Mindent tudott a vitorlázásról, versenyzésről, amit csak tudni lehetett. „Kikinek" becéztük a feleségét. Ő volt a fő mancsaftja. Remek fogorvosnő, a parton ő hordta a nadrágot. De a hajón férje volt a kapitány. És valóban, Isten után az első. Amit mondott, gondolkodás nélkül, azonnal, a lehető leggyorsabban végrehajtotta. Irigyeltük is érte rendesen. Indultunk mindenféle versenyen, annak dacára, hogy komoly vita folyt arról, hogy ez a poliészter teknő, most milyen osztályba is tartozzon.

Október vége felé fújt az északi veszettül, szemerkélt a hideg eső. Két futamot kínlódtunk végig. Erősen luvgirig volt a hajó. Hát igen, új jószágnál meglehetősen hosszú folyamat a finomhangolás. Márpedig ez volt gyakorlatilag az első erős szeles próbálkozás. Káromkodtunk is, mint a záporeső. Gyuszikám szinte végig, árverési tehénként üvöltözött. Mi húztuk, eresztettük, kibontottuk, lerántottuk. Aztán csak átértünk a célvonalon. Jéggé fagyva kötöttünk ki Siófokon. Száraz ruha, forró tea, Vodka. (Unicumhoz nem lehetett hozzájutni). Elállt az égi áldás, csökkent a vihar, naplemente lévén szürkület borult a kikötőre. Imivel a mólón tébláboltunk, Gyuszi az orrfeszítő rögzítésénél monyolt valamit, Kiki a kokpitben tett - vett. A szomszéd hajónál beszélgettünk, amikor olyat hallottunk, amire felkaptuk a fejünket. Gyuszi nyugodt hangon, közepes hangerővel, de határozottan megszólalt: Kiki, ugorj a vízbe!

Mire odanéztünk, már nagy loccsanással, úgy ahogy volt ruhástul, benne is volt a Balatonban. A megdöbbenéstől elnémultunk. De máris nyikorgó, súrlódó hang hallatszott. Ez mi a fene! Azt vettük észre, hogy az árboc először szép lassan, alig észrevehetően kezd hátra dőlni, majd felgyorsulva zuhan, végül hatalmas dörrenéssel vágódik végig a hajón, pont oda csapódva, ahol még az előbb kedvenc mancsaftunk állt.

Alig ült el a dörrenés, Gyuszi ismét megszólalt: Kiki, mássz ki és öltözz át! Majd kilépett mellénk, fapofával rágyújtott és csak annyit jegyzett meg: ejnye.

Mi pedig ugrottunk, kirántottuk a lilára fagyott hölgyet, a heverő sodronyok kavalkádján áttuszkolva a kabinba gyömöszöltük. Némán, fogvacogva ment. Segítettünk lehámozni a ruháját, adtuk a száraz cuccokat, itattuk Vodkával. Miután rendbe szedte magát, előbújt, lucskos cuccait kicsavarta, majd szép sorban kiteregette a kidőlt árbocra.

- Na, ezzel megvolnánk. - mondta, majd kilépett a partra, és rágyújtott. Több szó nem is esett köztük a dologról. Mintha ami történt, a világ legtermészetesebb dolgainak egyike lett volna.

Belém rögződött az eset, sokszor eszembe jutott. A vak engedelmesség. Ez esetben életet mentett.

Peregnek tovább a képek, a sok közös hajózás. Három lány meg a foxi kutya. Temérdek emlék. Majd Gyuszi és Kiki halála. Nagyon nagy űr maradt utánuk.

Hiszem: Várnak rám odafent egy mólón, kezükben Unicum, arcukon a jól ismert, kedves mosoly, előttük a hajó. Türelem Gyuszikám, nemsokára jövök!

Merlin!

---

A fenti írás a BCSS WireCorner és a Porthole közös cikkpályázatára érkezett.
A megjelenéstől számított 1 héten keresztül lájkolható ez az írás, a cikk alján lévő "Like" gomb megnyomásával. Ha tetszik ez a cikk, elküldheted az ismerőseidnek, így segítve hozzá az íróját, hogy a nyomtatott újság hasábjain is olvashatóak legyenek sorai.

Ha neked is van egy történeted, azt szívesen várjuk a porthole@porthole.hu -címen, vagy a "beküldés" menüpont alatt.     

Gelencsér György (Merlin)