Napnyugta után csendes lett az idő, már-már a megállással küzdöttek a hajók, és a legnagyobb izgalmat mindenki számára a halászhajók kerülgetése jelentette. Az éjszakai szakaszban volt pár fordító, de ezek sem okoztak különösebb izgalmat, „maximum az, hogy jussunk el odáig ebben a kis szélben…” Majd hajnaltájt átfordult a szél nyugatiba, majd északnyugatiba, és a semminél kicsit erősebb lett. Remek napsütéssel és hátszéllel köszöntött a csapatokra a reggel. A kora reggeli, 4 órán át tartó gennaker shottolás eleje egy jobbféle tai-chi-nak is beillett, kiváló levegőn, aztán az erősödő szél már próbára tette az izmokat és kezeket. Az ígéreteknek megfelelően pedig dél körülre ismét fordult és erősödött a szél, és mire az utolsó előtti fordító ponthoz értek a csapatok, a bóra is megérkezett. Pont, ahogy az előrejelzés elhangzott a csütörtök reggeli szkipperértekezleten is. Jöhetett még egy kreuzos szakasz a Biograd előtti célvonalig. Meglepetés nem volt, erősödő szél igen, így a vége, csak úgy, mint a futam eleje, egy erős 27 csomó körüli csapatásnak ígérkezett. Aztán mégis csak lett meglepetés, ugyanis a mezőny második felére a Biograd előtti részen, röviddel a befutó előtt percek alatt lecsapott egy hirtelen jött vihar. Dörgés, villámlás, jégeső, zivatar… Rendkívüli módon hiányzott ez még mindenkinek 27 óra vitorlázás végére, de hát ilyen is történik. Végülis az éjszakai futam során az Adria minden arcát megmutatta a mezőnynek: Jugó, Bora, szélcsend, napsütés, kreuzolás, hátszél, csapatás, nyugalom és a végén egy ”jó” kis jégeső…
Végül fél 4-4-re, mielőtt még túlságosan viharossá vált volna az északkeleti, mindenki beért biztonsággal. A csapatok leszereltek, és egy kis pihenés következett az este 8 órakor kezdődő díjkiosztó és vacsora előtt.
Véget ért az egy hét vitorlázás, véget ért a verseny…
Jó kaland volt, remek szezonkezdet, kihívásokkal teli, de mégis mindig biztonságos pályákon zajló navigációs verseny, a varázslatos adriai szigetek között, mely ilyenkor tavasz elején még épp csak éledezik. A napi rutinját élő helyi lakosságon kívül turistával vagy akár egy vitorlás hajóval sem találkoztunk, így sokszor volt az az érzése az embernek, hogy ez a közép-adriai pálya most mintha csak azoké a magyar vitorlázóké lenne, akik elindultak az Aranyseklin.
