Megszületett ugyanis a megállapodás a keszthelyi vitorláskikötő és a BHZRT között, miszerint a bérlők, két éjszaka erejéig, használhatják egymás létesítményeit. Óriási eredmény, példa értékű. Mennyivel jobban szolgálja ez a túrázók érdekeit, mint az eddigi „szeparatista okoskodás”. Csak gratulálni tudok mindkét félnek. Ja, és tolmácsolni a „csavargók” hálás köszönetét!
Most már mehetünk keletnek. Álljunk is meg Tihanyban. Szezonban nap mint nap „fürtökben lógnak” a vendéghajók. Igen csak elkellene a tervezetteknek megfelelő bővítés, de úgy tűnik, még várat magára. Sebaj, sok jó ember kis helyen is elfér, megoldunk mindent.

Egyszerű ebéd Attiláéknál a Móló büfében. A kajával semmi gond, de a nyeklő – nyakló műanyagtányéros „ittvan bmeg” színvonal, hát hogy is mondjam. Óriási ellentét feszül a kávéterasz és a földszint között. Beszélgettem a tulajjal. Igen, ez egy roppant nehéz kérdés, ő is rágódik rajta. Ha megemelné a büfé szintjét, mondjuk a Földvári „Csigaház” mintájára, valószínű, hogy a sok „nem hajós” turista nem tudná (akarná) megfizetni. Ellenérvem, miszerint Zoliék Földváron, turisták ide, hajósok oda, szezonban úgy tele vannak, hogy ebédidőben nem lehet szabad asztalt találni. Na, mindegy, Attila remek vendéglátós, majd kitalál valamit. Enni pedig addig is tudunk. Nagyobb gond, hogy a móló végén a vizesblokkokat nem lehet belülről bezárni, vagy bármi módon jelezni, hogy foglalt. Vagy őrizni kell valakinek, vagy vinni egy táblácskát (mi ezt tesszük), amit zuhanyozást megelőzően ki lehet akasztani a külső kilincsre. Persze az „okos tojás” így is ránk nyit. Mindegy, azért szeretünk itt. Séta a Barátlakásokhoz, tovább a kilátódombra az Óvár szikla tetejére. Talán az egyik legszebb panoráma innen látható. Közeleg pár apróbb zivatar, irány a „ráncfelvarrt” Garázsborozó. Még vacsorára is jó a meleg szendvicsük. Maradunk is éjszakára, minek az a nagy rohanás.
Ragyogó napsütésre ébredünk. Enyhe északkeleti, irány Balatonfüred. Persze időnk az van bőven, tehát a Széchenyi gátat jó nagy ívben kikerülve, körbe kanyarogjuk a Gödrösi öblöt. A nádas bizony „babásodik”, pusztul. A Lepkesor végén lévő kedves kis kikötő pár éve még megbújt a zöldben, teljes védettséget élvezett a természet erőivel szemben. Most csupaszon meredeznek stégjei, partfalai. A Hajógyári nagykikötő szépen megújult, sokasodnak a vitorlások. Teljesen oké, legalábbis a Kikötőlánc tagjainak, talán hibája, hogy messze esik a központtól. Sebaj, a „Dottó” bevisz, még szezonon kívül is járogat.
Dél körül kikötünk a közforgalmúban. Van elég mélység, nem feneklünk. A turistákkal közös vizesblokkok igen „cihásak”. Hiába takarítják folyamatosan, iszonyú a mocsok, zsúfoltság. Napközben tele van mindenféle „bunkó népekkel”, késő este, vagy korán reggel használható emberi módon. Ez van, a semminél persze jobb. És ugye keletről a hullámtörő lenne szerintem a legfontosabb. A környék egyébként gyönyörű, különösen nyár elején, amikor a rózsalugas pompázik.

Igyekszünk a Tagore sétányon kedvenc kocsmánk, a „Magyar Ízek Háza” felé. Irtózatosan tele van, szabad asztal reménytelen. Megkérjük a tulajt, lőjön nekünk egyet, ha lesz, addig megnézzük az akváriumot. Mesés. És vetítenek egy rendkívül igényes kisfilmet is a Balatonról.

Ajánlom, hogy nézzétek meg, ha már kiperkáltátok a borsos belépődíjat. Nekem mindenesetre nagyon tetszett, végre nem valami bugyuta reklámokkal tűzdelt szájbarágósdi. Bő félóra múlva érünk vissza a krimóhoz, és csodák csodája lett nekünk asztal. Persze a bejárat előtt most is ölik egymást, különösen a strand oldaláról. Az étel persze remek, bár kicsit érződik a rohammunka.

Száz szónak is egy a vége, minden tekintetben veri a „Hatlépcsőst”. Viszont főszezonban, ebédkor, bejutni reménytelen. Most mit mondjak, hogyan legyünk okosak.
Visszafelé benézünk a „Vitorlázeumba”. Nekem ez is tetszik, látványos, ügyes. Nagyon új, több dolog még, vagy már nem működik. Hát igen, kedves turistáink bármit képesek letörni, kiakasztani, elgörbíteni, amit csak lehet valamilyen formában tekergetni. Soha nem értettem, miért kell pont azt tönkretenni, amit ő értük, szórakoztatásukra, tanításukra hoztak létre. Mert legyünk őszinték, mi hajósok ezeket tudjuk, ismerjük, a laikus érdeklődőknek készült. Talán jobban kéne őrizni, felügyelni. Majd kialakul. Csendes a délután, szép naplemente ígérkezik, és még a déli is megjött elég frissen. Uccu neki, döfjünk át Siófokra.
Szürkület után futunk be. Arany angyal az oszlop tetején, ami csillog – villog mint a kupleráj kilincse, az van, tisztességes vendéghelyek meg nincsenek. Még szerencse, hogy a kikötőmester remekül végzi a munkáját, sőt még többet is annál. Momentán két teknővel túrázunk, a Füke 32 – est besegíti egy éppen üres megfelelő méretű állandó bérlő helyére, mi meg ráügyeskedjük magunkat egy sudár mellé a mólóvég belső oldalára. Minden elismerésem a BHZRT munkatársainak, azért az odafigyelésért, kedvességért, amivel a túrázókat fogadják, és megpróbálnak úrrá lenni a hiányos műszaki megoldások okozta nehézségeken. Nagyon szépen köszönjük! Pedig volna itt még hely, csak ki kellene cserélni a vendégmólóknál a rövid fém karokat, valódi hosszú, járófelülettel ellátottakra, mert így gyakorlatilag üresen árválkodnak, hiszen manapság olyan rövid hajók csak elvétve érkeznek.

Sült halat vacsizunk, majd édesdedet alszunk. Szikrázó reggel köszönt ránk. Lengedez kis délnyugati. Irány Alsóörs, segítsen utunkon kedvenc angyalkánk.

Tűző napsütés, épphogy haladás, fürdés, húzkodás. Délre azért beérünk a TVSK – ba. Itt is történt okos változtatás, méghozzá az, hogy a vendéghelyek beton úszómólóit beállították egymás mögé úgy, hogy a hajók orrukkal nézzenek a bejárat, ezzel együtt a hullámzás felé. Tökéletes, nincs több oldalról lötyögtetés.

Egyébként minden a régi, úgymint a kedves, barátságos fogadtatás, segítőkészség, családias, gyermek centrikus légkör, szépen rendben tartott létesítmények, virágoskertek. Egy kis tündérpark az egész. Kapunyitó „stikket” viszont nem tudnak adni (mert nincs elég), úgyhogy vadászni kell a portaszolgálatot, ha ki – be szeretnénk jutni.

Ami viszont talán a legjelentősebb hír: gigantikus építkezés zajlik a közforgalmú kikötőnél. Mindenféle munkahajók, gőzerővel puffognak, kotornak, cölöpvernek, mormicsolnak, nyikorognak, jönnek, mennek. Készül a 360 férőhelyes vitorláskikötő. És BHZRT érdekeltség is lesz benne, tehát új túracélpont számunkra. Jövőre már valószínűleg birtokba is vehetjük. Végre! Folytatódnak a fejlesztések, méghozzá ott, ahol égető szükség van rájuk. Bár már Révfülöpön is látnánk! Jó, tudom, egyszerre nem lehet, meg ott kell, ahol nem fekszenek keresztbe. Lényeg, hogy nagyon szépen köszönjük ezt is! De jó nekem, hogy ilyesmikről írhatok!
Máskülönben félelemmel vegyes kíváncsisággal tekintek a Balatonon teljesen szokatlan, úszómólós hullámvédő technika alkalmazására. Mit mondjak, a valódi kőgátban jobban bízom. Majd meglátjuk, még az sem kizárt, hogy működni fog.
Természetesen a Bakter kocsmában ebédelünk. Minőség a régi, a választék talán még bővült is egy kicsit (!TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT). Sajnálatos viszont két dolog. Az egyik, hogy a „Török ház” egyenlőre csont keményen zárva van. A másik pedig az, miszerint a János Pince, gyakorlatilag a mi általunk szeretett és !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! formában megszűnt. Épületei kihaltan árválkodnak. Leköltöztek a kikötő elé, és nyitottak egy jellegtelen, csilivili, drága, számomra egyáltalán nem vonzó, tucat éttermet. Rettentően sajnálom.
Nyugalmas éjszaka után alig szeles reggel. Jóformán a felmelegedés által gerjesztett „vízi szél” emelgeti vitorláinkat. Alig vagyunk gyorsabbak a lépésben sétálásnál. Telnek – múlnak az órák, bepréseljük magunkat Tihanyba egy gyors ebédre, majd irány tovább. Szükség van a türelemre, az szent. Átérve a kompok vonalán azért kapunk egy kis fuvallatot. Hála neki, sötétedésre be is futunk Földvárra. Ennyi volt.

A nyugati móló hajlatában van egy kitűnő, elegáns Koktél terasz a víz felett. Belesüppedünk a bőrfotelekbe. Rozét kortyolgatva trécselünk barátaimmal, akikkel együtt voltunk az elmúlt napokban, bámulom, ahogy az este hatalmába keríti a tavat. De szép is tud lenni. És az egész túra, milyen jól is sikerült. Mennyi mindent láttunk megint. Csodás ez az egész. Jár az agyam. Most történt pár jó dolog. Keszthely megint a mienk is, Alsóörs épül. Kezdek bízni benne, hogy elindult valami. Mert vannak ugye azok a „befolyásosak”, akik azt vallják: a legjobb bérlő, aki el sem mozdul, csak kipengeti a pénzt. Nincs baj vele, nem okoz kárt, épségben marad a Bavaria. Vendég pedig ne jöjjön, pláne ne valami kártyával szivárogjon át a konkurens cégtől. Valahol persze ezt is megértem, a profit megszerzése a legfontosabb. Ilyen világot élünk. De van egy másik világ is. Még egy nagysága miatt nehézkesnek, tehetetlennek, bürokratikusnak mondott cég is, kezdeményező, ötletes szakvezetéssel, odaadó, lelkiismeretes, nagy tudású munkatársakkal temérdek jót tud tenni mind a túrázókkal, mind minden hajóssal, kirándulóval, a Balatonnal, de az egész országgal is. És a másik oldalon is, hála Istennek, akadnak olyanok, akik mernek nyitni, változtatni, esetleg kockáztatni, feladva eddigi álláspontjukat. És mindezt értünk.

Értetek pedig, köszönetem jeléül lobogjon ez a láng, és egészségetekre ürítem ezt a rozét!