Egy menetben vissza Rogoznicára valóban emberes kihívás. Jobb charter szolgáltatók ezt a távot egy hét alatt teljesítik, nekünk 48 óra állt rendelkezésünkre. Az előrejelzések nem sok jót ígértek: gyenge vagy semmi szél és ez az amire a legkevésbé vágytunk. A rendezők a rajt pillanatára szereztek ugyan némi szelet, de ez semeddig sem tartott, így kezdetét vette az idegörlő vánszorgás. Nehezítette a helyzetet, hogy az első ellenőrző pontot a hvari csatornába helyezték, így a csapatoknak olyan útvonalat érintő döntéseket kellett meghozniuk, melyet a későbbiekben már nem tudtak módosítani. Mindjárt a rajt után a Mlet sziget D-i csücskénél választani kellett: vajon a rövidebb, de kevesebb szelet kínáló belső oldalt, vagy a hosszabb, de talán több szelet kínáló külső partot kövessük? Mi a külsőre szavaztunk, de a totál szélcsendben esélytelennek tűnt a sarok megközelítése, így elveinket feladva egy könnyed fuvallat támogatásával befelé fordultunk. Így tett a mezőny döntő többsége, talán két hajó kivételével, akiket még órákig láthattunk reménytelenül áldogálva a széltelen döghullámos vizen. Mire beesteledett a Mlet partján kellemes parti szél jelent meg, elegendő muníciót biztosítva a tempósabb haladáshoz. Mi ekkor a csatorna közepén vánszorogtunk, ha ki akartunk volna jutni a part közelébe, akkor mindenkit el kellett volna engednünk, ezért inkább a Peljesac félsziget  felé igyekeztünk, bízva a szél északiasodásában. Sikerült is bevonzanunk a hőn áhított szélfordulót, amivel kitűnő pozíciót építettünk fel egészen az Orebic-Korcula csatorna bejáratáig.  Számunkra eléggé egyértelmű volt, hogy bevágtatunk a szűk csatornába és onnan már csak egy ugrás a hvari ellenőrző pont.

Bár a rendezőség igen szűkmarkúan bánt a verbális kommunikáció lehetőségeivel, de szabad elérést adott a versenyző hajók pozíciójának, irányszögének és sebességének letöltésére. Ez az információ többet ért, mint az összes időjós program bizonytalan jövendölése. Így tudtuk meg, hogy a Mlet sziget csúcsát nagy nehezen elérő egyik hajó már a távoli Lastovo szigeténél jár komoly tempójával bizonyítva, hogy nem érdemes feladni elveinket. (Ez a hajó végül a hatalmas kerülő ellenére a célban órákkal verte az egész mezőnyt, de ne vágjunk elébe...)

Ott tartottunk, hogy már már a Korcula csatorna bejáratához értünk, amikor egy váratlan újraosztás során sikerült ellenfeleink mögé kerülnünk, így nem maradt más lehetőségünk mint a Korcula sziget külső kerülése egy lényegesen hosszabb útvonalon. Se szél se remény. Teszteltük a kis Honda töltőgenerátort, a 2-3 órás veszteglés alatt szépen termelt az akkukba, miközben a hűtőt is bekapcsoltuk. Ez azt is jelentette, hogy a kikötés nélküli hajózásnak nincs akadálya! Aztán lassan megjött a szél. Először csak gyengéden de bíztatóan, majd egyre stabilabban, végül már 5-6 csomóval tudtuk követni a sziget partvonalát. A belső oldalon ellenfeleink megálltak, mi meg csak mentünk csak mentünk amíg ki nem értünk a sziget Ny-i sarkához. Előtűnt Hvar szigete az áhított átjáróval, persze a szél pont arról fújt, de a mezőny még mindíg nem bújt elő a Korcula sziget É-i felén. Ha láttuk volna őket a nagy magasság különbség miatt még mindig előttünk lettek volna, de legalább haladtunk. A szél egyre erősődik, már 7-8 csomóval vágtattunk, amikor megláttuk az első hajót akinek sikerült szabadulnia a szélcsend fogságából. Ketten, akik a külső oldalt választották, már a Hvari csatornában vannak, így negyedikként csúsztunk be a csatornába. A szélerősség átlépte a 30 csomót, a hold vakító fényében felejthetetlan érzés volt a szigetek közötti rohanás. Mire elment a nyomás, fel a gennaker és a hullámmentes vízen úgy siklottunk, mint egy jolle. Legalábbis így éreztük. A 34. órában futottunk be Rogoznicába, fáradtan de feltöltődve.

Megéltük a csodát.  Szeleket minden irányból, gyengét és viharosat, hideget, meleget szakadó esőt, szikrázó, égető napsütést, sötét és holdfényes éjszakákat.

Kerestük az egész vállalkozás értelmét. Meg kellett értenünk a rendező szándékait, felismerni a mozgásterünket, lehetőségeinket. Folyamatosan navigáltunk, terveztünk, elemeztünk. Küzdöttünk ellenfeleinkkel, társainkkal, de legfőképpen önmagunkkal.

Ezt a versenyt már nem lehet megismételni. Ki kell találni valami újabbat, talán még ennél is nehezebbet. Emeljük a tétet!

Már holnap indulnék...

Még több kép ITT!