Válogathatunk a vendéghelyek között, hiszen megüresedett a partfal minden benyílóban, és a mólóvégi fingereken sem lóg senki. A parti helyeket persze meghagyjuk a nálunk testesebb jószágoknak (így illendő). Úgy középtájon simulunk az egyik üreshez. Ha már itt tartunk, felhívnám a figyelmeteket arra, hogy kisebb (rövidebb) vitorlással lehetőleg álljatok a vízfelőli kereszttagra (természetesen orral a tóra nézve). Mindezt azért, hogy egy nagyobb, nehezebben manőverező vendég mögétek tudjon kötni, és ne kelljen neki benneteket kerülgetni. Köszönöm megértéseteket!

Tehát kikötünk, bejelentkezünk. Sajnos Kiss Attila barátom éppen nincs szoliban, sebaj, majd legközelebb kezet rázhatunk. A kikötői krimó megvan, olyan, mint az előző években, nincs változás. Enni éppen lehet itt is. Mi inkább sétálunk tovább. Sajnálattal konstatáljuk, hogy a szinte zarándokhelynek számító Carina (B 18) vitorlás – Méder Áron földkerülő hajója – bizony eltűnt. A magam részéről borzasztóan sajnálom. Viszont Fonyódon azért talán megtekinthető a VAGABUND Vitorlás Sportegyesület telepén. Legközelebb megpróbáljuk. Kár lenne elzárni az érdeklődőktől. http://www.sailing.hu/forum-topik/meder-aron/159710 .

Kilépve a kapun azonnal megállapítjuk: Lelle szép. Egymást érik a tarkabarka virágágyások.

A park is ápolt, üde zöld – bár tudom, alaposan „megtöpörödött” régi méretéhez képest -. Ez viszont nem az új átrendezés következménye, már évek óta így van. Bazársor persze itt is akad, nem is kicsi. Jóformán a felfelé vezető utca teljes hosszában. És itt, mintha több lenne az ember. Majdhogynem tülekedés alakul ki, amikor valami portéka jobban pörög, pattog, nyivákol, villódzik… vagy bármi módon felhívja magára a figyelmet. Megy az üzlet rendesen, errefelé is megvesznek minden sz@rt. Az országúton túl kicsit csendesebb a világ. A Kultúrház gyönyörűen felújítva, méltóságteljesen áll az öreg fák árnyékában és hívogat, messziről hirdetve: itt egy kellemes helyre lel, aki betér. Mi természetesen bemegyünk http://www.lelleikulturpark.hu/ . Megjegyzem, - az oldalukon szereplő adatoktól eltérően – szezonban szombaton is nyitva tartanak. Az épület belsejét is rendbe hozták, nem is akárhogyan. Teljes átépítésen és korszerűsítésen esett át. Az Afrika kiállítás is sokkal élvezhetőbb lett.

Hogy milyen a kiállított anyag mennyisége, minősége, gazdagsága, változatossága, az ugye egy dolog. Mert semmivel sem lett több, mint eredetileg volt. Ekkora, kész – passz. Viszont az elrendezése sokkal szerencsésebb és ötletesebb lett. Például több falra akasztott, jó nagy képernyőn folyamatosan vetítik a Sivatagi Show (1974 dél – afrikai természetfilm) „részeg jeleneteit”, az ide látogatók nagy derültségére https://www.youtube.com/watch?v=Ha9wLl11a7g . Fantasztikus, baromi jó! Így kell ezt csinálni! És a nézők, miután kikacagták magukat, mindjárt nagyobb elánnal olvassák a különböző ismeretterjesztő táblákat – ezeket is újraírták, néhol tudományos részletességgel –, a kiállított trófea gazdaállatának faji hovatartozását, mibenlétét, előfordulását, valamint életmódját illetően. És még a gyerekek sem unják meg, nézelődnek, kérdezgetnek. Mindenki remekül érzi magát. Szóval így is lehet, csak gratulálni tudok hozzá! Persze a kultúrpark (szabadtéri színpad) is üzemel, egymást érik a jobbnál jobb előadások. Ma például Rúzsa Magdi koncertet rendeznek. A belépőjegyek viszont meglehetősen borsos áron kelnek el. Úgy érzem, kihagyjuk.

Tovább sétálunk a Kapoly-emlékmúzeumhoz. Ez bizony be van zárva. Kertjét felveri a gaz, tornácán hatalmas kupacban állnak a lomok, építkezési hulladékok. Munkának, vagy bármiféle tevékenységnek semmi nyoma http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=-1222 . Egyelőre nincs információm a sorsáról, így nem szeretném idő előtt „temetni”. Remélem, valamiféle felújítás, vagy „ráncfelvarrás” történik, csak valamiért megfeneklett. Iszonyú kár lenne, ha megszüntetnék Lellének ezt a – talán az egyik legjelentősebb - látványosságát. Hiszen azon túl, hogy szép hazánk fafaragó művészetének a világon legismertebb két (apa és fia) képviselőjének állít emléket, még bemutatja (bemutatta) Ligeti Miklós szobrászművész (kicsinyített) alkotásait, melyek eredeti példányai lépten-nyomon szemünkbe ötlenek https://www.kozterkep.hu/a/990/ligeti-miklos.html , bármerre is járunk országunkban (az eredeti méretére gondolok). Sőt, jó pár köztéri munkája látható szanaszét mindenfelé a világban.

Beülünk a szemben lévő fagylaltozóba. Igen jó dolgokat tesznek elénk. Van is forgalma rendesen. Úgy látszik, sokan ismerik és szeretik, most már mi is. Elmélkedünk az imént látottakon. Annyiban maradunk, hogy mielőbb utána kell járnom, hogy mit is terveznek ezzel a kiállítóhellyel. Elnyaljuk, lekortyoljuk, megyünk tovább. Méghozzá ebédelni.

Irány a régi, jól bevált AMIGO éttermünk. Már többször áradoztam róla, természetesen !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! https://www.ittjartam.hu/balatonlelle/ettermek/amigo-etterem/ .

Most is mindent a megszokott minőségben és színvonalon kapunk. Nagyon meg vagyunk elégedve, degeszre tömjük magunkat. És az árak sem emelkedtek. Tele hassal araszolunk visszafelé. Felfedezzük, hogy a kocsma szomszédságában elterülő térségen felütöttek egy pódiumot megfelelő hangosítással, padokkal, lócákkal, melyeket pavilonok öveznek. Ezekből enni – innivaló fakad. Megkóstoljuk a borokat, több mint ihatóak. Jöjjenek a pálinkák. Kitűnőek – csak aranyért mérik -. Az emelvényen pedig hangol egy fellépni készülő zenekar. Mint azt megtudom, itt nap, mint nap játszanak többen is, általában ismeretlenebb, vagy kezdő, leginkább helyi vagy környékbeli illetőségű előadók. A színvonalról és a művészeti értékről ne beszéljünk, viszont a lelkesedés és az önbizalom hatalmas. Így ez az egész buli nagyon hangulatos, kedves és szórakoztató. Mindaddig, míg le nem szakad az ég. Futás a hajóhoz, b@sszus, nyitva maradt a fux. Ronggyá ázunk. Sebaj, van száraz cserecucc.

És amint eláll az égi áldás, levág a bőgő, úgy jó százassal. Menekülnek is befelé a vitorlások.

Még szerencse, hogy tiszta északi, különben eléggé behullámoztatná a medencét. Túl nagy gond az se lenne, hiszen jól ki vagyunk rögzítve dupla kötelekkel, és szemben állunk a bejárattal. Nemsokára azután alábbhagy, és a nap is előbukik. Kidugjuk az orrunkat, hogy tudunk – e még sétálni kicsit. Megállapítjuk: tudunk!

Ugyan nem készülünk messzire, de már a kikötőben megfeneklünk. Ilyet még nem láttam! Egy kicsinyített tőkesúlyos vitorlás, méghozzá úszás és menetképes kivitelben. Bele lehet ülni és vitorlázni.

Borzasztóan tetszik. Bár, ha utánagondolok és „károgni akarok”, elképzelem, ahogy a kormányos helyet foglal (a vízvonal felett). A súlypont igen magasra kerül, mindenesetre teljesen máshová, mint az eredeti méretű hajónál. Ez pedig alapvetően megváltoztatja a menet és stabilitási tulajdonságokat. Nagyon megnéznék egy vitorlázást vele. Ettől még nagyon jópofának és érdekesnek tartom. Jó lenne többet tudni róla, de egyelőre nem sikerült a nyomára akadnom.

A hajón vacsorázunk. Utána csendes borozgatással töltjük utolsó esténket. Felidézzük a túrán történteket, újraéljük az élményeket. Volt vihar bőven, de kikerültük őket. És végül is, egy kivétellel mindent véghezvittünk, amit elterveztünk. Szigliget maradt ki. Sebaj, még lesz alkalom pótolni. Szóval gyönyörű volt, mint mindig. És alig kellett motort használni. Beszélgetünk, iszogatunk, nagyokat nevetünk. Közben megcsodáljuk, amint a Szigliget motoros, mint diszkó hajó, harsány zenével csábítja a vendégeit, majd kifut az útjára.

Eltesszük magunkat holnapra. Elaludni viszont nem tudunk mindnyájan, ugyanis vagy nyolc helyről üvölt valamiféle zaj. Idehallatszik a pódiumon zajló előadás – ez még hagyján, olyan amilyen – viszont keveredik a parton lévő bárban szóló vendéglátós hejehujával. A legelvetemültebb a két, egymást túllicitáló karaoke. Iszonyú a kakofónia. Már rég befut a dizsihajó, de ezek az Istennek se tudnak bedugulni. Jóformán hajnalig nyomják, egyre cudarabbul. Nyugodtan megállapíthatjuk, miszerint Lelle igen zajos, legalábbis szezonban, szombat este. Azért túléljük.

Reggel kellemes északnyugatival megtámogatva indulunk hazafelé. Még ebéd előtt be is futunk Földvárra. Bár ez ennek a túrának a végét jelenti, azért jó érzés tölt el. Épségben, egészségben, havária nélkül megérkeztünk. És még egy öröm fogad. Nekiálltak a kikötő hínármentesítésének.

Már éppen ideje volt, ugyanis minden érkezésnél és indulásnál vért izzadtunk. Az előbbinél azért, mert a beállásnál elfogyott a lendület, és a „virblizés” is totál eredménytelennek bizonyult, míg az utóbbinál tőkesúlyt és kormányt kellett takarítani, ami igencsak fáradtságos és bonyolult elfoglaltság. Persze, a többi hajóállomás is sorra kerül, úgy három napot töltenek egy helyen – mondták-.

Szokásos ebéd Zoliéknál a Csigaházban. Alig lehet helyet találni. Nem csoda, hiszen a koszt kitűnő, ahogyan az itt tipikus. Maradt még pár óránk, felsétálunk a kilátóhoz – szégyen és gyalázat, hogy ott még nem jártam - https://balatonfoldvarikilato.hu/ . Kívülről nézve eléggé „megosztó” képet mutat. Egy jókora betonkolosszus. A toronyból viszont mesés a panoráma az kétségtelen. A kiállítások sok szép fényképet és leírást tartalmaznak a hajózásról, valamint annak történetéről. Aztán vannak jópofa dolgok, lehet fényképezkedni, próbálgatni, tekergetni.

Viszont akad jó pár igen „gagyi”, vagy hibás adatot publikáló dolog. Például a „vitorlás vezetése” címzetű alkalmatosság, melynek a lényege, hogy beülsz, majd a kormányrúddal irányítasz. Csak éppen a vitorlák meg a szél mintha nem is lennének. Úgy viselkedik, mintha valamiféle motor hajtaná. De a – laikus – gyerekek élvezik. Egymás kezéből kapkodják ki. Na, de ne legyek rosszmájú, fő, hogy megépült, megnyitott, üzemel, és tömve van látogatókkal. A kiállított anyag még persze, hogy „nyers”, kezdetnek ennyire tellett. Majd fejlesztik, bővítik, pontosítják. Huba barátom – mint vérbeli vitorlázó – oda fog figyelni, ebben biztosak lehetünk.

Meg abban is, hogy bár most megszakad, de nem ér véget virtuális túránk. Sorba vesszük mindazt, ami kimaradt.

Merlin!